Magyarország, 1977. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)

1977-01-02 / 1. szám

Állatidomítás Kutyák, szolgálatban Svájci föld alatti kísérlet „Szimat, keresd tovább­” Emberek és kutyák vetélkedtek nemrég egy svájci kísérlet során. A húsztagú kutatócsoport speciális — ketyegő, villogó — mágneses szondákkal kutatott a föld alá rej­tett preparátumok után. Hat óra kellett, hogy eredményre jussa­nak. A hat német juhászkutya — földre szegezett orral — 20 perc alatt végzett ugyanezzel a feladat­tal. Mindez persze nem boszorkány­ság. Kynológusok állítják, hogy a kutya rendkívül érzékeny orrával több mint félmillió szagot képes megkülönböztetni (összehasonlítás­ként: az ember alig pár százat), és számos más olyan különleges ké­pességgel rendelkezik, amely még a modern civilizáció korában is nehezen nélkülözhető társsá teszi. 70000 törzskönyvezett Az ember és a kutya barátsága csaknem tízezer esztendős, hiszen a kutya háziasítása a középső kő­korszakba — i. e. 8000-re — tehető. Az állat — alaptermészetéből adó­dóan — maga kereste az ember társaságát és az idejekorán föl­ismerte a fölkínálkozás hasznát: elfogadta a négylábú szövetséges szolgálatát. Mondják, a puli városban is te­rel — birka híján — járókelőket. És jaj annak, aki újfundlandiját magával viszi egy vízparti víkend­­re, mert e jámbor, hatalmas állat — ősi vízi me­ntőösztönének enge­delmeskedve — késedelem nélkül partra cipeli a békés fürdőzőket. A kutya egyes hasznos tulajdon­ságai vele született, ősi ösztöneiből fakadnak és eleve adottak, máso­kat az ember — tanítással, kikép­zéssel — szinte a végletekig fo­kozhat, attól függően, melyik fajta mire alkalmas. Ismerünk őrző-vé­dő, terelő, életmentő, szánhúzó, vakvezető, gázszivárgás- és kábító­szer-kereső, járőr- és nyomozóku­tyákat, amelyek valóban nemcsak bundás jó barátok, hanem „szolgá­latban” az ember munkájának se­gítői is. Magyarországon hozzávetőle­g másfél millió kutya él, közülük 70 000 a törzskönyvezett. A közhie­delemmel ellentétben, az állatok­nak csupán mintegy egyötöde úgy­nevezett „kedvtelésből tartott”, a többi szolgálatot teljesítő „dolgozó” kutya. Kántor ürügyén újabban sok szó esik a nyomozókutyák bravúr­jairól. Bár sokan akadnak a tévé­nézők közül is, akik nehezen küz­dik le az ellenérzést, amelyet ép­pen a német juhászkutyák iránt ébresztettek bennük annak idején a Gestapo hírhedt embervadászat­ra idomított „farkaskutyái”. Felejt­hetetlen az „Emberi sors” című film iszonyatos képsora, amikor a búzatáblában alvó szökevényt meg­találják és szinte széttépik a vér­ebek. Csakhogy nem a kutyára kell haragudni, hiszen az — bármilyen értelmes legyen is — csupán esz­köz az ember kezében. Ezért, ha az ember nemes és tiszta célok ér­dekében kéri a kutya segítségét, ugyanúgy megkapja, mintha gonosz szándékát akarja valóra váltani. Egy Dollár nevű kiváló nyomo­zókutya például hajdan egy garáz­da, tolvaj házaspár „betanított tet­testársa” volt. A bírói ítélet aztán nemcsak a börtönről, hanem a ki­képzett német juhász elkobzásáról és „átprogramozásáról” is rendel­kezett. Rablóból lesz a legjobb pandúr, és Dollár azóta is igyek­szik jóvátenni bűnös ifjúságának vétkeit Stir szakaszvezető oldalán. Ismerős a történet? Nem vélet­lenül. A táskatolvaj Kántor sztori­ját nyilván Dollár sugallta. Mint ahogy valóságos a magva a többi Kántor-történetnek is. Az csak apró intimitás, hogy a hathetes Tuskó kutya — Kántor későbbi filmbeli „megszemélyesítője­’ — olyan csúnya kis vakarcs volt, hogy senki sem akarta vállalni a kiképzését. Gazdájához, Miszlai Ferenc törzsőrmesterhez végül sor­solás­a útján került. Ugyan ki gon­dolta volna akkor, hogy Tuskóból Kántor művésznéven filmsztár lesz és a békéscsabai országos nyomo­zókutya-versenyen ő bizonyul majd elsőnek. Az aranyszabály Nyomozókutyának, járőrkutyá­nak lenni persze „szakma”, amit kemény hónapok, sőt évek alatt lehet megtanulni, igazán hosszas és kitartó munka eredményeként. Az egyesztendős, képzett kutyák ér­téke 8—9000 forint, a kiképzés be­fejeztével, a második-harmadik év végén, az állat értéke szinte már meghatározhatatlan, hiszen ki tud­ná forintban kifejezni, mennyit ér egy kutya, amely már néhány al­kalommal megmentette gazdája életét. A kiképzőtelepeken a kölykök selejtezésével kezdődik a munka. Az alapvetően jámbor és félénk kölykök — ha mégoly szépek és értelmesek is­­ — nem alkalmasak nyomozó-, határőrző, vagy járőr­kutyáknak. Belőlük kiváló házőr­ző vagy vakvezető lehet még. A napi táplálék: 70 deka hús és főzelékféle, tej, tojás. Gazdájukon kívül számukra mindenki egyfor­mán idegen. Lassan, fokozatosan megtanulnak engedelmeskedni, ül­ni, feküdni, várni, laposkúszásban közlekedni — akár a kiskatonák —, néma csöndben maradni, majd — vezényszóra — elfogni, leteríteni és ártalmatlanná tenni a határsér­tőt, a támadót vagy a betörőt. A tanítás módszerének minden­kori hármas aranyszabálya: 1. Já­tékos módszerrel — mindig. 2. Ke­ményebb dorgálással, egy-egy po­fonnal — néha. 3. Kísérzettel — soha! Az eredmény — esetenként bá­mulatos. Ringóról mesélik, hogy verekedések alkalmával egymaga pillanatok alatt rendet teremt. Sá­tán, a szimatszaktekintély, a bűn­tény helyszínén a konzervált szag­nyomokat hónapok után is képes eredményesen követni. Hintás, a Fejér megyei Főkapitányság ki­váló nyomozókutyája pedig már gyilkost is segített kézre keríteni. Hozzá kell tenni, hogy a kutya nem tévedhetetlen, éppen ezért, ha valakit szagazonosítás alapján az állat kiválaszt, az még nem bizo­nyíték. Hintás például — az isme­retlen tettes által elkövetett bűn­tény után — leszegett orral elüge­tett a helyszínről és­„előállított” az ágy alól egy embert. A ház­kutatás során azonban előkerült a gyilkos fegyver, az áldozat néhány holmija — és ez már a perdöntő bizonyíték volt, hogy a gyilkos került kézre. Vakvezető kutyát kiképezni: szakma. Mégpedig olyan szakma, amelyet — az erre alkalmas isko­lákban — négy esztendeig tanul az ember, mielőtt megkapja a róla szóló oklevelet. Magyarországon nincs ilyen iskola, így tehát tel­jességgel amatőr alapon folyik a vakvezető kutyák kiképzése. Csepel-szigeten, a 48-as autóbusz végállomásánál nemrég készült el — mintegy 10 millió forint értékű — vakvezetőkutya-kiképzőiskola a hozzá tartozó tankerttel. Óriási tár­sadalmi megmozdulás segítette lét­rejöttét, a XXI. kerületi KISZ-esek és a csepeli gyár fiataljainak áldo­zatkész társadalmi munkája, a Vo­lán Elektronika szakmai és anyagi támogatása. Buzgalmuk, segítőkészségük ért­hető és helyeselhető. Hazánkban csupán alig húsz vakvezető kutya van és jóval többre volna szükség, h­iszen a nem látó ember mellett teljesített szolgálat a szolgálatok szolgálata. Visszaadni a vak ember közlekedésbiztonságát, segíteni el­igazodni a járművek, a közlekedési lámpák bonyolult forgatagában, ez talán ez egyik legmagasabb rendű szolgálat, amit egy kutyától várni lehet. Ám talán érthető, hogy kikép­zése is a legbonyolultabb tanítási feladat. Hiszen a jó szimatú nyo­mozókutyát biztatni is alig kell, ösztönös örömmel követi a nyomot. A vakvezető kutyát azonban jófor­mán saját ösztönei ellen kell taní­tani. A fiatal állat nem rohanhat, lassan, óvatosan­ kell járnia, ki kell tágítani az állat „személyiségének” határait, meg kell értetni vele, hogy ne saját, hanem gazdája mé­reteiben gondolkodjék, hiszen ha vét, gazdája súlyos sérülésekkel vagy akár az életével fizethet. A csepeli tankertbe 48-féle aka­dályt építettek, vizesárkot, kő- és vaskerítést, járdát, lépcsőt, tégla­rakást, sőt üvegezett kirakatot is, hogy lehetőleg minden — az utcán előfordulható —, akadályt megis­merhessenek a négylábú tanulók. Mindez azonban kevés. A vakveze­tő kutyák kiképzése életbevágóan komoly szakma, s ha már Magyar­­országon nem oktatják, ki kellene küldeni tanulni legalább egyetlen embert az NDK-ba, Angliába vagy Kaliforniába, ahol van ilyen iskola. Sokszorosan bonyolultabb Nem kétséges, hogy ha a nyomo­zó- és járőrkutyák kiképzésén szak­­iskolát járt hozzáértők végzik, a vakvezető kutyák sokszorosan bo­nyolultabb kiképzéséhez sem ele­gendő pusztán a jó szándék és az állatok szeretete. A Magyar Eb­tenyésztők Országos Egyesületének vagy a Vakok Szövetségének — esetleg a kettőnek közösen — in­tézkednie kéne, hogy a több mil­liót érő kiképzőtelep végül is biz­tonsággal tölthesse be feladatát Hiszen az újfundlandiak, a né­met juhászok, a bernáthegyik, a pulik, a vizslák, a komondorok­ és a schnauzerok tele vannak jó szán­dékkal. Számukra mindegy, hogy gazdájuk világtalan ember, juhász, vadász, szolgálatos rendőr vagy ha­tárőr, hiszen csupán egyet akar­nak: vállalni mellette a szolgála­tot! BEDECS ÉVA KUTYAHŰSÉG A csepeli tankertbe 48-féle akadályt építettek MAGYARORSZÁG politikai és társadalmi hetilap Szerkesztőség: 1085 Budapest Vill., Gyulai P. u. 14. Telefon: 137-660. Telex: 6351 redmo. Postacím: 1396 Budapest, Pf. 634. Szerkeszti: DR. PÁLFY JÓZSEF főszerkesztő, GARDOS MIKLÓS h. főszerkesztő. Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat, 1959 Budapest Vill., Blaha Lujza tér 3. Telefon: 343-100, 142-220. Felelős kiadó: CSOLLÁNY FERENC igazgató. 77.2310/2­1. Zrínyi Nyomda, Budapest F. u.: BOLGÁR IMRE vezérigazgató. Index: 25 606 HU ISSN 0464-4956

Next