Magyarország, 1977. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1977-10-16 / 42. szám
Településpolitika Búcsú a pusztától Az egykori cselédházak lebontása „Honvágy” és életmódváltás Százával rombolják le az öreg majorsági lakóépületeket az idén, s a következő három esztendőben az állami gazdaságok. A dunántúli puszták mindmáig jellegzetes építményei, a hajdani uradalmi cselédházak 1980-ig csaknem nyomtalanul eltűnnek. A cselédházak — amelyek felszámolásához nem kevés érzelmi indíték is fűződik az alföldi tanyák kiürítéséhez hasonlóan — nemcsak falaikban őrizték meg az egy emberöltőnyi közelségű feudális múlt emlékeit. (A gyakori átalakítások vakolatrétegei alatt a házak gyakorta egyívásúnak bizonyulnak két-háromszáz éves, műemlékszámba menő kastélyokkal; a Tolna és Fejér megye határán elterülő majorságok földszintes szalagházainak belső, térelosztásában máig felismerhetőek azok a jellegzetességek, amelyeket Illyés Gyula említ „A puszták népé”-ben a cselédlakások leírásakor.) A dunántúli puszták egy egész történelmi időszak társadalmi-gazdasági változásai s az itt lezajlott számottevő népességcserélődés ellenére is megőriztek számos olyan sajátosságot, amely kedvezőtlenül hat a pusztai lakosság életmódjának fejlődésére. Ezeknek az utóbbi másfél évtizedben egyre kellemetlenebbé váló visszahúzó tényezőknek — érthető módon — valósággal jelképeivé váltak a rossz emlékű cselédépületek. Egy korszak vége A helyzetet jól illusztrálják azok a vizsgálatok, amelyeket 1977 tavaszán végeztek az állami gazdaságok üzemegységeikben még fennálló volt uradalmi építményekről. Ezek célja, hogy — 1976- ban három minisztérium együttesen hozott rendelete értelmében — gyorsított „menetrendet” dolgozhassanak ki 1980-ig lebonyolítandó kiürítésükre. A frissiben összesített s egyelőre nehezen elemezhető adatok szerint napjainkban körülbelül 6000 egykori cselédlakást laknak még állami gazdasági dolgozók. A kiköltöztetések „árát”, az érintett dolgozóknak juttatandó nagy összegű vállalati támogatást, azoknál a gazdaságoknál, amelyek a többletkiadást nem engedhetik meg maguknak, központi keretből adják, az egyenlő esélyek kialakítása érdekében. A 136 000 állami gazdasági dolgozó közül 28 000 lakik családjával és állami gazdasági lakásban. E lakások többsége az üzemegységekkel határos községek modern településrészein épült fel, s mindössze 12 000 a pusztai lakások száma. Az 1976-ban hozott rendelkezés végrehajtása ezeknek a pusztai családoknak a felét érinti. A cselédházak teljes felszámolásában az 1980-ig terjedő szakasz többé-kevésbé a befejező rész. Már a III. ötéves tervben, egy korábbi minisztertanácsi határozat alapján, tízéves kislakásépítési programot dolgoztak ki a pusztaiak számára. Ennek eredményeként 1976-ig mintegy 9000 család költözködött ki valamikori cselédlakásából. Minél jobban közeledik azonban a cselédházak fölszámolásának befejeződése, annál jobban előtűnnek a mai — merőben másféle — gondok. Tény, hogy a még pusztán maradottak többsége az állami gazdasági övezetek kis lakótelepein él, ahol több szintes házak is láthatók. Hasonlóképp tény, hogy a pusztai cselédházak közül is rég kiépültek a szakosított istállók, a korszerű állattartó telepek. A lakóépületek belsejét — az eredeti lakások számát lényegesen csökkentve — átalakították, nemritkán azzal sem törődve, hogy az avítt, vizes falak miatt megéri-e a korszerűsítést. A lakáskultúra térhódítása — mint például a fürdőszobává alakított közös konyha, a földpadló helyébe lépett parketta — más, kényelmes adottságokkal, a szervezett hús- és tejellátással, az üzemi étkezéssel együtt legfeljebb elviselhetőbbé tette a pusztai életet, de nemigen tágította az elmaradott pusztai életmód korlátait. A külterület elszigeteltsége, a kis és zárt közösség tovább élteti az elmaradottságot. Éppen úgy, mint a lassabb életritmus, az emberi kapcsolatok szűk körű mivolta. (Az igényesebbek már rég községekbe költöztek, vagy a fejlődő iparú városokba „szöktek”.) A szellemi kultúra befogadása szempontjából elsősorban a népes pusztai családok gyermekei vannak hátrányban. A pusztai keresők átlagjövedelme 39 000 forint évente (az utóbbi öt évben 32 százalékos volt az emelkedés). De a jövedelem ésszerű felhasználása nem tart lépést ezzel a fejlődési ütemmel. Kényszerű elszigeteltség Az elavult életforma vonásait őrző pusztai településeket a magyar mezőgazdaság szocialista átalakulásának hajnalán a gazdasági szükség miatt kellett fenntartani. Az állami gazdaságok meglehetősen jól szervezett állattartó majorokat örököltek itt a nagybirtoktól, s az akkori technikai felszereltség a növénytermesztésben sem tett lehetővé gyökeres változtatást. A későbbi fejlesztések pedig a kiindulóponthoz igazodtak. Az utóbbi negyedszázadban a gazdasági fejlődéssel párhuzamosan zajlott le a munkaerő-szerkezet fokozatos átalakulása. Már az ötvenes évek végére erősen megcsappant a vándormunkások száma, s többé-kevésbé kimúltak az ősi summás, hónapos életmód hagyományait. 60 000-ről 100 000-re nőtt az állandó dolgozók létszáma, viszont 100 000-ről 16 000-re csökkent az úgynevezett mozgó munkaerő. A realitás kedvéért megemlítendő: idénymunkásra ma is szüksége van a gazdaságoknak, emiatt tartják fenn évi 71 millió forintos költséggel 1300 kicsiny, s a javarészt igen korszerűtlen munkásszállót.) A gazdaságok fejlődésének jelenlegi dinamikus korszaka egyre nagyobb mértékben jól képzett szakembergárdát igényel, csökken a jelentősége a korábbi munkaerőtömegnek. A pusztai üzemegységek gépi felszereltsége, igényes üzemszervezete és a még pusztán élő munkaerőben levő szellemi tartalékközött növekszik a szintkülönbség. A jelenlegi gazdasági érdekek tehát már nemcsak hogy nem kívánják meg a pusztai települések fenntartását, hanem kimondottan ellene szólnak. Az a kívánatos, hogy az állami gazdasági dolgozók lakjanak nagyobb településeken (közeli községekben, ahol maguk s gyermekeik jobb lehetőségek közt élhetnek, műveltségüket gyarapíthatják, és magasabb szakmai képzettséget szerezhetnek). A puszta pedig váljék lakóhelyből ,munkahellyé. A pusztai lakások kiürítése, nemcsak a pusztai családok meggyőzésén, s az átköltözéshez nyújtandó segítségen múlik. (A falusi otthon építéséhez több mint 200 000 forintnyi hitelt és kedvezményt kaphat egy-egy család a gazdaságtól és a takarékpénztártól, nem szólva az ingyentelekről, az olcsó építőanyagról és egyéb kedvezményekről.) Az állami gazdaságok 1977-re tervezett 7 milliós lakásépítési támogatásukra, 62 milliós lakásépítési kölcsönükön felül a pusztaiakkal betelepített községek kommunális hálózatának kiépítéséből is tetemes részt vállalnak. Segítenek az új óvodák, iskolák felépítésében a helyi tanácsoknak. Másrészt — a szarvaspusztai esethez hasonlóan — ezeket a tömeges „beköltöztetéseket” alaposan átgondolt üzemszervezési intézkedésekkel szükséges előkészíteni. Buszok a pusztán Számolni kell bizonyos szubjektív nehézségekkel, elsősorban a pusztáról betelepülők fenntartásaival is. A búcsúzás a pusztától furcsamód nehéz. A természet közelségéről, a „pusztai szabadságról” nem könnyű egyik napról a másikra lemondani. Ezt a jóval nagyobb kényelem sem képes feledtetni. Másrészt költségesebb a falusi élet. S a tágasabb közösségbe való beilleszkedés sem megy egykönnyen. A gazdaságok lehetőségeik szerint a legtöbb helyen igyekeznek megkönnyíteni azt, amit lehet. 1977-ben például több mint 250 millió forintot költenek dolgozóik utaztatására, illetve buszvásárlásokra, ily módon is csökkentve az otthon és a munkahely közötti út okozta kellemetlenségeket. Ez persze főleg ott nehéz, ahol nincs országút, hanem ósdi földúton kell döcögnie a busznak. Újabb majorsági lakótelepek már nem épülnek, s a meglevők közül is csupán a legszükségesebbeket tartják fenn. Szerencsére ezek a legnagyobbak is: 300—600 lakással már-már kisközségnyi méretűek. Itt viszont fokozott gondot fordítanak a gyermekek körzeti iskolai oktatására, a művelődési intézmények tevékenységére. Az a nemzedék, amely itt nő föl, tulajdonképpen már nem a pusztai életre készül, hanem arra az életmódváltozásra, amely elől szüleik sem igen térhetnek ki. A hagyományos pusztai életmódnak ugyanis — mint mondani szokás — meg vannak számlálva az órái. MEKIS JÁNOS A HAJDANI CSELÉDLAKÁSOK ROMJAI A puszta pedig váljék lakóhelyből munkahellyé MAGYARORSZÁG politikai és társadalmi hetilap Szerkesztőség: 1085 Budapest Vill., Gyulai P. u. 14. Telefon: 137-660. Telex: 6351 redmo. Postacím: 1396 Budapest, Pf. 634. Szerkeszti: DR. PÁLFY JÓZSEF főszerkesztő, GÁRDOS MIKLÓS h. főszerkesztő. Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat, 1959 Budapest Vill., Blaha Lujza tér 3. Telefon: 343-100, 142-220. Felelős kiadó: CSOLLÁNY FERENC igazgató. 77.2310 242. Zrínyi Nyomda, Budapest F. v. BOLGÁR IMRE vezérigazgató. Index: 25 606 HU ISSN 0464-4956