Magyarország, 1977. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)

1977-09-18 / 38. szám

Irodalom A megfejelt Nana Elmaradt találkozás Jókaival Megosztotta a közvéleményt Senki sem maradhatott közöm­bös iránta. Akadtak rajongói, kö­vetői, tanítványai hazájában, Franciaországban és másutt. Bő­ven kijutott része a gúnyból, a megvetésből, az átkokból, a meg nem értésből. Egyesek az új iro­dalmi „iskola” zseniális mesterét látták benne, mások múló jelen­ségnek tartották, amely hirtelen fellobbanás után elhal. S amikor 1898. január 13-án, a L’Aurore című lapban Félix Faure köztársasági elnökhöz intézett nyílt levele megjelent, egész Euró­pa állást foglalt mellette vagy el­lene, együttérezve vagy fölhábo­rodva, a nyílt levél híres kezdő­szavát azonban minduntalan ismé­telve: „J’accuse ...” „Vádolom...” Bródy és a többiek Émile Zola, akiről Ambrus Zol­tán már 1881-ben azt állította a sokak által el­­ásott Fővárosi La­pokban, hogy „a modern francia irodalom egyik legeredetibb, leg­­sajátabb alakja”, s akit a magyar konzervatív-klerikális irányt kép­viselő Zoltvány Irén, tudós ala­posságú, de végletesen elfogult és szűk látókörű tanulmányra, 113 oldalas könyvre „méltatott”, azt hangsúlyozva, hogy Zola „natura­lizmusa az emberből állatot alkot, s formai tekintetben is egészen el­­anyagiasítja a művészetet”. Zola művészete, regényírása, re­gényírói elmélete behatolt a ma­gyar közvéleménybe, vitákra adott alkalmat, egymással ellentétes né­zeteket ütköztetett. Hatását szinte senki nem kerülhette el. Valószí­nűleg azoknak van igazuk, akik még Jókai Mór érdeklődésének módosulásában is feltételezik a zalai regényírói módszer megis­merésének jelentőségét. Az idősö­dő Jókai két regényében is ellá­togat a pesti külvárosba, a „Gaz­dag szegények” és az „Asszonyt kísér, istent kísért” nyomornegyed­ábrázolása sokat köszönhet a ma­gyar irodalomban egyre nagyobb teret hódító „naturalizmus”-nak. Természetesen Jókai nem lett naturalista regényíró, nem akart a naturalisták, vagy éppen Zola módszere szerint írni. Lényétől a valóság nyers ábrázolása idegen maradt, a megfigyelésnek és a biologizmusnak zolai regényformá­ja nem őrá jellemző. De hogy e módszert megismerte, arra két re­génykísérlete a bizonyíték. Jókai becsülte Zolát, az embert. Igaz, párizsi látogatása során nem ju­tott el Zola otthonába, a megbe­szélt délutánra a magyar író ifjú felesége rosszul lett, s így a köz­vetítő ismerősök csupán Jókainak és feleségének portréjával kedves­kedhettek Zolának. „Nagyon sze­retem és csodálom Jókait... — írta. — Jókai életfriss öregségé­vel megvalósítja azt az ideált, melyet magamnak a költőről al­kottam, aki lángeszének erejét egészséges testben tudta megvaló­sítani” (Zola nyilatkozatát a Pesti Hírlap 1899. december 5-i száma is közölte). Jókainak nagyon jól esett Zola nagyrabecsülése, hiszen itthon — a második házassága miatt — való­ságos vesszőfutás volt a sorsa. Zola halálakor meleg hangú, tisz­teletet eláruló levelet küldött a francia író feleségének. S míg Jókait csupán érintette Zola hatása, több magyar író ala­posan kiaknázta a zolai naturalis­ta regényben rejlő lehetőségeket. Justh Zsigmond, Kóbor Tamás, Bródy Sándor prózájában jócskán lelünk zolai elemekre. Szomaházy István a Nemzet 1888-as évfolya­mában Bródyt óvja Zola naturaliz­musától, s őt is, társait is figyel­mezteti: „Ezek az urak, nem véve ki Zolát sem — aki pedig tagad­hatatlanul elsőrangú tehetség — oly úto­n járnak, amelyre egészsé­ges idegrendszerrel bíró, termé­szetes gondolkodású ember soha­sem fog lépni.” Innen már csak egy lépés választ el a Hon 1882-es cikkétől: „Mert akiben az ízlés­nek, a jó és szép iránti vonzalom­nak egy csepp józansága van, az csak nem fogja magát arra adni, hogy olyan szörnyűségeket, undo­rító képtelenségeket hajhásszon, mint amilyeneket Zola ...” J’accuse... A vita természetesen nem csi­tult, a Budapesten egymás után megjelenő művek olvasottsága azonban perdöntő. Magyarul 1879- ben jelent meg az első Zola-kötet, Nyáry László fordításában, „Az emberirtó”, a „Naná”-t már 1881- ben, a „Mouret abbé vétké”-t 1882-ben, „Az élet örömé”-t 1884- ben olvashatta az érdeklődő. Az 1890-es években pedig Budapesten német nyelven is kiadták a Rou­­gon-Macquart ciklust, amelynek alcíme a regénysorozat tárgyát is elmondja: „Egy család természet­rajza és társadalmi története a második császárság alatt.” A magyar fordítások azonban sem pontosak, sem jók nem vol­tak. A kiadói manipulációkra Thury Zoltán mutatott rá 1897- ben: „Például, hogy tovább ne menjek, a Nana dolgát, mi, kis diákok, úgy olvastuk, ahogy a Mártonffy Frigyesek megfejelték, mivelhogy a francia Nana nem volt eléggé Nana a magyar tanuló­­ifjúságnak. Egyéb művei, melyek franciául húsz íven jelentek meg, magyarul elfértek nyolc-kilenc ár­kuson is...” A magyar progresszió azonban sokat tett az igazi Zola megis­mertetéséért. A konzervatív Ma­gyarország elleni harcában Jászi Oszkár hangsúlyozta Zola „szocio­lógiai” meglátásainak mozgósító hatását, Babits Mihály ifjúkorában verset írt Zolához, Kosztolányi a Budapesti Napló 1906-os évfolya­mában hirdette: „Benne csakugyan a küzdelem bajnokát, kell szobor­ba önteni, hogy ércajkával az elé­je hódolni járó nemzedékeknek mindenkor hangosan hirdesse a földről az ég felé kiáltó igazság szózatát: J’accuse...” Különös jelentősége volt annak, hogy 1916-ban — a világháború harmadik évében —, látott nap­világot a Kunfi Zsigmond fordí­totta „Az­ összeomlás” című re­gény, és később is, a Szociálde­mokrata Párt könyvkiadója sűrűn adta ki Zola műveit. 1939-ben Ré­vész Ferenc könyvet írt róla. Szót ejtett Zola szocializmusáról is, amely szerinte „abban állt, hogy rajongott minden szabadságért, kultúráért, jólétért, mindenért, ami az Életét gazdagítja, színesíti, eleveníti. És gyűlölt minden bar­bárságot, elnyomást, jogtalanságot, szegénységet, maradiságot”. 1940-ben Lukács György alapos elemzéssel tárta föl Zola művé­szetének titkát,­­ rámutatva arra, hogy regényírói elmélete és gya­korlata nem egyenértékű, s az alábbi szellemes megfogalmazás­ban megvetette a pontosabb ma­gyar Zola-kutatás alapját: „Zola csak azért lehetett nagy író, mert a saját írói programját nem tud­ta mindig következetesen keresz­tülvinni.” Majd alább: „Mint be­csületes művész, mindig csak azt ábrázolta, amit látott, átélt, ta­pasztalt, nem törődve azzal, hogy a látottak élethű ábrázolása ked­venc eszméinek ellentmond.” Mint az várható volt, ma már elcsitultak a Zola körül kavargó viharok, elérkezett a tárgyilagos elemzés kora. Világossá vált, hogy Zola nem elméleti tevékenységé­vel, hanem néhány regényével ír­ta be nevét a világirodalom törté­netébe. S fennmarad és örökké példává nemesedett a zolai maga­tartás, amelyet 1902. december 27- én, egy magyar szabadkőműves páholy ülésén így fogalmazott meg Messinger Simon: „J’accuse! és beledobta a tűzcsóvát az­­ édes­kés irodalomba, amely csupán a tapsot, a mosolyt, a közönség ke­gyét kereste... J’accuse! és hadat üzen a hadseregnek, ő, az egyes ember, egy egész országgal szállva szembe, hogy kivívja egy ártatla­nul elítélt ember szabadságát és becsületét, és lerántsa a leplet a hatalmasok, a kormányzók végte­len korrupciójáról.” Ideidézhetjük Ady Endre nekro­lógját: „Nem volt szamaritánus, mint ahogyan a pogányságból is ő benne maradt a legkevesebb minden emberek között. Nagy látó és nagy harcoló volt ő. Vallást nem tudott csinálni. De ha a föl­dön valaha az igazság lesz a val­lás, Zola Emil élt és győzedel­meskedett ...” Messzire nézett A nagy francia festő, Manet 1868-ban festette meg Zola port­réját. Nyitott könyvvel a kezében ül a francia író asztala előtt, amely — természetesen — a zsú­folásig tele van. Nem a könyvbe, messzebb néz. Töpreng. Talán ép­pen egy művének megfogalmazá­sán, talán elméleti elgondolásait készül formába önteni. E töpren­gő író nemcsak messze nézett, ha­nem messze is látott. Tudta, hogy az általa képviselt igazságot nem lehet elhallgatni. Ezért írhatta ró­la Ady Endre: „Minden szavára becsületesebben lendül, halad a nagy világkerék.” Szeptember 29-én lesz hetvenöt esztendeje, hogy küzdelmes élete örökre lezárult. FRIED ISTVÁN ÉMILE ZOLA Töpreng MAGYARORSZÁG ■3_19­7­7/38 ÉRETTSÉGIZETT FIATALOKAT felveszünk tanulóknak látszerész és optikai­ fotócikk eladói szakmára Jelentkezni lehet személyesen vagy levélben, az OFOTÉRT Vállalat személyzeti osztályán: 1051 Budapest, Guszev u. 14. III. emelet.

Next