Magyarország, 1978. január-június (15. évfolyam, 1-26. szám)

1978-04-23 / 17. szám

Gyakran találkozunk az „átréte­­geződés” kifejezéssel a sajtó­ban. Magyarázata az Értel­mező Szótárból hiányzik. Olyas­valamit értenek rajta, hogy a mai faluban a különböző társadalmi ré­tegek jelentősége, egymáshoz való viszonya megváltozott. Ki került előnyösebb, ki hátrányosabb hely­zetbe, azt e szóból nem tudhatjuk. A kifejezés nem erre utal és a fo­lyamat, amelyet vele jelölnek, tisz­tázatlan. Mindenkinek van valamilyen fo­galma a faluról. Az a bökkenő, hogy ezt régen alakították ki, de maga a falu, illetve a paraszt szó értelme időközben nagyon megváltozott, s így e fogalom jelentése nem felel, meg a mai valóságnak e­zét is. De ezek a megkülönbözte­tések inkább az évszázados hagyo­mányok és szokások nehezen fele­désbe merülő tünetei voltak, mint az új társadalom valóságos viszo­nyainak kifejeződései. A mai téesz­­tagok között nehéz felfedezni, ki származik szegény — és ki gazdag paraszti családból. (Ma is vannak szegény és gaz­dag téeszek, de a mai különbség a gazdálkodás színvonalából, nem a tagság származásából ered.) Az átszervezés után divatba jött a „téeszparaszt” kifejezés. Ez sem bizonyult tartósnak. A tévé képer­nyőjén megjelenő téeszparasztok közül sokan középiskolát, sőt egyé- Megbukott közhelyek A paraszt az Értelmező Szótár szerint „földműveléssel hivatássze­rűen foglalkozó személy”. A falvak lakóinak többsége paraszt, a pa­raszt munkájának és gondolkodásá­nak középpontjában a föld és a földszerzés áll; a paraszt művelet­len „bugris”, „tuskó” stb. Olyan közhelyek ezek, amelyek a szocia­lista Magyarországon nem igazak többé. Mert a föld művelésével traktorosok és agronómusok fog­lalkoznak (akik többnyire nem is parasztok, hanem munkások és ér­telmiségiek). A falvak lakóinak ki­sebbsége érzi hivatásszerűen ma­gáénak a mezőgazdasági termelést, és senkinek sem igen jut eszébe a földszerzés; a fiatalok többsége in­kább a városról álmodozik, érett­ségizik, sőt a legjobbak egyetemet, főiskolát végeznek. Közismert, hogy az 1945-ös föld­osztással eltűnt a földbirtokos osz­tály. Bár a magyar történelem so­rán a régi uralkodó osztálynak vol­tak nagy érdemeket szerzett alak­jai, de a XX. században a nagybir­tokosok osztálya a társadalom el­maradottságának jelképe volt. A gazdag parasztok, „zsírospa­rasztok”, kulákok ugyancsak olyan társadalmi réteget alkottak, amely eltűnt a mai faluból. Közvetlenül a földosztás után még maradt ugyan belőlük jócskán, ámde 1948 után, amikor a párt programba ik­tatta a kulákság korlátozását, a kö­zép- és szegényparasztság egyesí­tését a kizsákmányoló, gazdag pa­raszt elleni harcban — ez a réteg is gyorsan elolvadt. Nagy részük a városba vándorolt, az iparban, a kereskedelemben és a szolgáltató vállalatoknál helyezkedett el. A fa­luban maradt és úgynevezett ku­­láklistára került parasztok között is kevés volt az állandó bérmunkást tartó, igazi kizsákmányoló. Leg­többjük később igen jól beleillesz­kedett a falu mezőgazdasági életé­be, szaktudásukat kamatoztatni tudták. A középparasztok, a szegénypa­rasztok és az éhező, nincstelen pa­rasztok milliós rétege — ez alkot­ta évszázadokon keresztül a falu lakosainak zömét — ugyancsak tör­ténelmi fogalommá vált az utóbbi három évtizedben. Panoptikumot kellene berendez­ni, hogy bemutathassák a mai nem­zedéknek a gügye grófot, a döly­­fös jegyzőt, a vérszopó zsírospa­rasztot, a szorgalmas középparasz­tot, a „kódis” napszámost — a régi falu társadalmának jellemző alak­jait. Közvetlenül a szövetkezetek meg­szervezése után még sok helyen lát­hatók voltak a falu régi típusai; érezhetők voltak az egykori osz­tálykülönbségek; egyes szövetke­zeteken belül egy ideig elkülönül­tek a szegények és a jómódúak; sőt, akadt „szegényparaszttéesz” és „kuláktéesz”-nek csúfolt szövetke­zetet végeztek és nevük előtt gyak­ran díszlik a dr. cím. Nem csupán a téeszvezetők egy része vált értel­miségivé, de a tagság többsége sem kapával, kaszával dolgozik, nem földművelő, legalábbis a szó régi értelmében nem. Támadás három fronton A téeszek adatai szerint az aktív tagok legszámosabb csoportja a traktoros, a gépkocsivezető, a laka­tos, az esztergályos, a villanyszere­lő, a kőműves. Az egykori téesz­paraszt napjainkban inkább szak­munkásra hasonlít. A változások nem az elnevezésben öltenek tes­tet, hanem mindenekelőtt abban, hogy a téesztag munkamegosztás­ban vesz részt. A traktoros Rába- Steigerjével egy évben 2000 holdat is felszánt; ennyit az egyéni pa­raszt ökreivel egy életen át nem szántott. A paraszt olyan ezermes­ter volt, aki mindenhez konyított egy kicsit, szántotta a földet, gon­dozta az állatot, javította a szeke­rét, felépítette saját gazdasági épü­letét, de a sokféle mesterség egyi­kében sem válhatott igazi szakem­berré. A munka alaposan megnö­vekedett hatékonyságát a tények bizonyítják: harminc évvel ezelőtt a 2,2 millió paraszt 6 millió tonna gabonaneműt, ma 1 milliónál ke­vesebb mezőgazdasági dolgozó 12 millió tonnát termel évente. A falu társadalmi átalakulásának fokozatosan végbemenő, de legna­gyobb jelentőségű folyamata a téeszparaszt átalakulása szakem­berré. A gazdasági alap megváltozott. Társadalmi tulajdonba kerültek a termőföldek; a növénytermesztést és az állattenyésztést nagyrészt gé­pesítették; a búzát, a cukorrépát és maholnap a kukoricát is szinte csak gépek termelik; nagyüzemi sertés­telepek hálózzák be az országot; gyakran a repülőgép , amely a le­lep vegőből szórja a vegyszert a gyomot irtó kapa helyébe. Az ipar három fronton támadja a régi falut: belülről gépesítéssel és kemizálással iparosítja a mezőgaz­dasági munkát a nagyüzemben; a mezőgazdasági nagyüzem maga is épít, kereskedik és iparcikkeket is gyárt; az ipar pedig gyárakat tele­pít a falvakba. Mindennek követ­keztében a falvak lakói átalakul­tak, életmódjuk, gondolkodásuk megváltozott. Nem maguk termelik fogyasztási cikkeik zömét, mint egykoron, hanem boltban vásárol­ják; sokan vállalati étkezdékben vállalati konyha főztjét eszik. A korábbi éles különbség paraszt és munkás között megszűnőben van azért is, mert sok egykori paraszt­ból félig­ vagy egészen munkás lett, másrészt a vidéken lakó ipari mun­kás második műszakában — mező­­gazdasági termelő. A felületes szemlélő számára a paraszti hagyományokat és szoká­sokat főként a kistermelők őrizték meg. Ők szorgoskodnak háztáji par­celláikon és kiskertjeikben, tarta­nak állatot az udvarban. A kister­melők több mint másfél millió csa­ládot tesznek ki, ez a lakosság egy­­harmada. Közelebbről nézve azonban a kistermelő sem paraszt. Ipari mun­kások, vasutasok, alkalmazottak és nyugdíjasok alkotják a mezőgazda­­sági kisárutermelők 60 százalékát. Nem önellátó paraszti ezermesterek ők, nem szántanak és nem aratnak, boltban vásárolják állataik számá­ra a takarmányt. A tipikus mai kistermelő szakosodott és gépesít. Csak sertést vagy csak nyulat, vagy csak tojást termel, esetleg kertész­kedik szabad idejében családtagjai bevonásával. Ugyanakkor valamely nagyüzem (szövetkezet, állami gaz­daság, élelmiszerüzem, áfész stb.) alapanyagot termelő bedolgozójává válik. Az elmélet különbséget tesz a téesztag — aki résztulajdonosa szövetkezetének — és az állami mezőgazdaság dolgozója között, aki az állami tulajdonban levő üzem­ben dolgozik. Gyakorlatilag kü­lönbséget találni a téesz traktoro­sa és az állami gazdaság traktoro­sa között nagyon nehéz. Szinte egy­formák: többségüknek van háztáji gazdasága (az állami gazdaságok­ban ezt illetményföldnek nevezik), és ezek is, azok is szerződnek ser­tés illetve más állat hizlalására. Gyakori, hogy egy családon belül az anya szövetkezeti tag, a fiú ipa­ri munkás az állami gazdaságban, a lány pedig pedagógus. Az a tár­sadalomtudós, akinek meg kell ha­tároznia, hogy milyen osztályba tartozik az ilyen család, ugyancsak bajban van. Érdekellentét helyett A falu társadalmi rétegeződése színesebb lett, kisebbségbe kerül­tek ugyan a mezőgazdaságban dol­gozók, összességében mégis egyne­­műbb rétegek alkotják. Szembetű­nő a különbség a jómódú és a sze­gény között, de az eltörpül ahhoz képest, ami valaha elválasztotta a földbirtokost a szegényparaszttól. A mai faluban megszűntek az osztályellentétek. A dolgozó embe­rek gazdaságilag és jogilag egyen­lők lettek, akármelyik falusi lakos­ból lehet téeszelnök, mérnök vagy ügyvéd. Ez a szocialista egyenlőség az átrétegeződés fontos vonása. A falusi emberek életszemlélete — ugyanúgy, mint a városiaké — nagyon különböző, mégis szá­mottevő módon meghatározza a kollektív munka, a közös és az egyéni érdek. Az érdekeltségi vi­szonyok — ahogyan tudományosan mondják — ma általában nem szembeállítják a falu lakóit (nem kíván senki a szomszédjától vagy mástól földet elvenni­, hanem egy­más mellé sorakoztatják őket. Mindenkinek az az érdeke, bármely réteghez tartozzék is, hogy szövet­kezete,­­állami gazdasága, ipari üzeme minél jövedelmezőbben gaz­dálkodjék, mert akkor több lesz a keresete, jobban élhet. Az érdekek párhuzamossága illetve azonossága még nyilvánvalóbb a községfejlesz­tésben, amit egyébként a tömegessé váló társadalmi munka is kifejez. Az átrétegeződés következmény, tünet. Az ok a társadalom gazda­sági alapjának, a társadalmi rend­szernek a megváltozása, a régi fa­lusi osztályok és a kizsákmányolás felszámolása és az iparosodó szo­cialista mezőgazdaság kifejlődése. Ennek eredményeként van megszű­nőben az embert kifacsaró, nehéz­­ paraszti munka. A falu lakói meg­indultak a társadalmi egyenjogú­ság felé vezető úton, idővel pedig össze fognak olvadni a szocialista társadalom többi rétegével. LOVAS MÁRTON Társadalom Volt parasztok Egy család — három foglalkozás Az átrétegeződés értelmezése ÖREG JUHÁSZ 1978-BAN - PUSZTA PÉTER RAJZA A téeszparaszt átalakulása téeszszakemberré MAGYARORSZÁG 1978/17

Next