Magyarország, 1978. július-december (15. évfolyam, 27-53. szám)

1978-08-13 / 33. szám

MAGYARORSZÁG 1978/33 '•IT'' II' 'I­­ Ilii ' ' Tudomá­nymé­rés Nem nőnek az égig / Könyv a kutatás kutatásáról A megkettőződés törvénye „Ennek a kornak egyik rákfe­néje a könyvek elburjánzása. Any­­nyira megfekszik már az ember gyomrát, hogy képtelen megemész­teni azt a sok haszontalanságot, amit napról napra a világra kot­lanak.” Ez a kifakadás nem nap­jainkból való. A panaszos, egy bizonyos Barnaby Rich, 1613-ban írta le. S azóta bizonyára nem javult a helyzet. Hogy mennyire nem, az kiderül Derek De Solla Price gale-i professzornak a kö­zeljövőben az Akadémiai Kiadó Korunk tudománya sorozatában megjelenő könyvéből, amelynek sokatmondó címe így hangzik: Kis tudomány, nagy tudomány. Exponenciálisan Lolla Price fizikusként kezdte, utóbb átnyergelt a történelemre, végül pedig egyik első művelője lett a tudományok tudománya (ahogy általában nevezik) vagy a kutatások kutatása (ahogy ő fo­galmaz) néven ismeretes új disz­ciplínának. Ez az új tudomány, amelynek a történelem az apja, a szociológia az anyja és a köz­­gazdaságtan a keresztapja, de a matematikai statisztika a legfon­tosabb módszere, a tudomány fej­lődésének és főbb jelenségeinek törvényszerűségeit kutatja, és meg­próbálkozik a tudomány eredmé­nyeinek mérésével is (scientomet­­rics). Egyelőre mindössze pár évtize­des múltra tekinthet vissza, bár vannak előfutárai is, például Francis Galten (1822—1911), az ujjlenyomatok kriminalisztikai fel­­használásának kezdeményezője, a matematikai genetika elindítója, aki az alkotó tudósok tehetségé­nek vizsgálatával is foglalkozott. (A statisztika iránti szenvedélye olykor tévutakra vezette; Solla Price szerint például kiszámí­totta, hogy az angol királyi család tagjainak életét mennyivel hosz­­szabítják meg az értük elmondott imák. Mentségére szolgáljon azon­ban, hogy az eredmény mai tudá­sunk szerint is helytálló: semmi­vel sem hosszabbítják meg.) A tudományok tudományának mindenesetre inkább jövője van, mint múltja. Ennek egyik tanú­jele, hogy idén ősszel az Akadé­miai Kiadó és az amszterdami Elsevier közös kiadásában megin­dul egy Scientometrics című, angol nyelvű folyóirat. Első számában olyan témák kerülnek napirendre, mint a tudomány növekedésének mérése, a tudományos társszerző­ség jelenségének eredete stb. A Scientometrics több szerkesztője magyar, és a négy főszerkesztő között az ugyancsak magyar Beck Mihály akadémikus mellett ott ta­láljuk Lolla Price-t, a Kis tudo­mány, nagy tudomány szerzőjét. A yale-i professzor által vizsgált kérdések közül talán a tudomány fejlődésének üteme van a legala­posabban kimunkálva. Különféle adatok statisztikai elemzése arra mutat, hogy a tudomány növeke­dése exponenciális, vagyis a ka­matos kamat törvényszerűségét kö­vetve egységnyi idő alatt méreté­vel arányosan nő. Ezt a szabály­­szerűséget, amely mintegy 300 éve folyamatosan érvényesül, Solla Price a tudománymérés első alap­törvényének nevezi. Az exponenciális növekedés leg­jobban azzal az időtartammal jel­lemezhető, amely az eredeti szint megkétszereződéséhez szükséges. Ez az idő természetesen külön­böző mutatók szerint más és más. Ragadjunk ki néhány példát. Esze­rint megduplázódik 100 év alatt az életrajzi lexikonok címszavainak száma, 50 év alatt az egyetemek száma, 20 év alatt a fontosabb felfedezések, a jelentős fizikusok száma, a műszerek­ pontossága, 15 év alatt a tudományos folyóira­toknak és a tudományos intézetek munkatársainak száma, 10 év alatt az ismert kisbolygók száma, a de­terminánsok­­ elméletének irodal­ma, a kilowattórában mért elekt­romos energia, 5 év alatt a , vas mágneses permeabilitása, 1,5 év alatt a gyorsítók üzemi energiája stb. A tudományos munkaerő lét­száma és a tudományos közlemé­nyek száma 10—20 év alatt dup­lázódik meg; 10 év alatt, ha a tudomány fogalmát a legszéleseb­ben értelmezzük; 15 év alatt, ha szigorúbb kritériumokat alkalma­zunk; 20 év alatt, ha csak a ma­gas színvonalú tudományos tevé­kenységet mérjük fel. Ennek meg­felelően a három évszázada tartó és a középértékű 15 éves duplá­­zódási idő alapján számított nö­vekedés 220 szorzattal jellemez­hető. Az USA-ban például 1800- ban mintegy 1000 tudományos dol­gozó volt, 1850-ben 10 000, 1900- ban 100 000, századunk derekán pedig 1 000 000. A 15 éves duplá­­zódási idő alapján azt is megálla­píthatjuk, hogy a valaha élt tudó­sok 87,5 százaléka ma is él és dol­gozik, vagyis minden valaha élt 8 tudós közül 7 a kortársunk. Ezt az adatot összevetve az em­beriség szaporodásának mértéké­vel, az eredmény meghökkentő. A Földön bármikor élt emberek kö­zül ugyanis — ha időszámításunk kezdetétől számoljuk -­- ma csak mintegy 5 százalék van életben. Ha visszamegyünk a nehezen fel­becsülhető kezdetekig, ez az arány­szám valamelyest csökken. Ha vi­szont csak a XVII. század köze­pétől élt embereket vesszük fi­gyelembe (mert csak azóta figye­lik a tudomány növekedését), a részarány valamivel több lesz 10 százaléknál. Ez áll szemben tehát a 87,5 százalékkal. Vagyis a tudósok, kutatók, a tudományban dolgozó személyek száma félelmetes gyorsasággal nő. Hasonlóképpen a tudományos köz­lemények száma. A­­világon eddig AZ 01 FOLYÓIRAT CÍMLAPJA Eszkalációs periódus kezdődik összesen 50 000 folyóiratot adtak ki, közülük ma is megjelenik kö­rülbelül 30 000. Ezekben mintegy 10 millió közlemény látott nap­világot, és a dolgozatok száma évente mintegy 600 000-rel gyara­podik. A ráfordítások összege pe­dig még szédítőbb ütemben. E te­kintetben a duplázódási idő ugyan­is 5,5 év, vagyis hozzávetőleg 10 évenként a kétszeresére növekszik az egy kutatóra eső hányad. Kígyózni kezd Persze, ez a tempó — akár a tudósok és a tudományos közle­mények számát, akár a költsége­ket tekintjük — nem tarthat örök­ké. Nem egészen egy évszázadon belül ugyanis oda jutnánk, hogy minden emberre, a gyerekeket is számítva, két tudós jutna. Vagyis az exponenciális növekedéstör­­vény abszurd perspektívát ír le. Valójában a növekedési folyamat valamikor lelassul, s az új hely­zetet egy úgynevezett logisztikus görbével lehet szemléltetni. A logisztikus görbe két párhu­zamos egyenes, a „padló” és a „mennyezet” közt fut. Tipikus esetekben a növekedés exponen­ciálisan indul, de valahol félúton, a padló és a mennyezet között, tehát a középtartományban a gör­be kígyózni kezd, és vagy olyan hevesen ingadozik, hogy mérhetet­lenné válik, vagy teljes hanyatlás következik be, vagy új görbe in­dul — a jelenséget eszkalációnak nevezik. Ez a tudománymérés má­sodik alaptörvénye. Más szóval: a fák nem nőnek az égig. Annyi bizonyos, hogy a következő évek­ben egyre több fejtörést okoznak majd a tudományos munkaerő, a tudományos irodalom és a kuta­tási költség kérdései. Ha ezeket sikerül megoldani, új eszkalációs periódus kezdődik; ha nem, egyre fokozódó zavarok támadnak. Lolla Price professzor éppen itt, a tudomány növekedésének minő­ségi változásában látja a döntő különbséget korunk tudománya (ezt nevezi ő „nagy tudomány­nak”) és­­a régebbi korok tudo­mánya („kis tudomány”) között. Természetesen a változásnak van­nak más ismérvei is, amelyek kö­zül a legszembetűnőbb talán a műhellyé átalakított pincében ma­gányosan nyomorgó zseni és a tágas, drága gépekkel felszerelt laboratóriumban dirigáló, körül­rajongott és jól fizetett tudóssztár közti különbség, de ezek az is­mérvek csak másodrendűek. A nagy tudomány kora vala­mikor a negyvenes vagy ötvenes években köszöntött ránk, azaz a tudomány ekkor ért el a logiszti­kus növekedés középtartományába. Ez annyit jelent, hogy jelenleg a telítettség állapotában vagyunk, forrásaink kimerüléséhez közele­dünk, vagyis a tudomány fejlesz­tését egészen új alapokra kell he­lyezni, ha azt akarjuk, hogy sze­rencsésen megérjük az „új tudo­mány” korát. „Ha erre nincs re­mény — írja a yale-i professzor —, a szenilitás kora a megfelelő elnevezés.” Lolla Price fejtegetéseit követ­ve eddig az össztudományról, a világtudományról volt szó. De ves­sünk egy pillantást az országok szerinti megoszlásra, illetve hazai eredményeinkre is. Szerzőnk egyik táblázata országok szerint közli a publikáló tudósok számát. A táb­lázaton szereplő 107 ország között Magyarország az előkelő 19. he­lyen van. Hazánkban annyi tudós szerző publikál, mint amennyi egész Latin-Amerikában, és lénye­gesen több, mint Afrikában. Bu­dapest e tekintetben egyenértékű Oxforddal, Berlinnel, Oszakával vagy Münchennel, s egymaga any­­nyi szerzőt tud felmutatni, mint Ausztria, illetve többet, mint Nor­végia vagy Finnország. A tudomány mennyiségi méré­sével együtt felvetődik a minőség kérdése is. Itt már a kutatók szá­ma, a költség, a laboratóriumok felszereltsége csak kevéssé igazít el. Közelebb visz a célhoz a tu­dományos publikációk számbavé­tele, de ez is csalóka dolog, mert Sofla Price szerint is „ki merne egyenlőségjelet tenni Einstein re­lativitáselméletről szóló akárcsak egyetlen tanulmánya s mondjuk dr. X. Y.-nak száz dolgozata közé, amelyekben a szerző (egy fa­j egy dolgozat alapon) Alsó Baluta­­föld fafajtái rugalmassági együtt­hatóinak méréséről számol be”. Ennek ellenére a tudományos köz­lemények száma mindenképpen jellemző, s ezért a tudomány mé­résének eddigi legmegbízhatóbb alapja a folyóiratokban közzétett cikkek számbavétele. A hivatkozások száma Ennél — minőségi szempontból — csak a hivatkozások száma mond többet, vagyis, hogy egy-egy közleményre más közleményekben hányszor hivatkoznak. Hiszen azok a cikkek, amelyeket gyakran ci­tálnak a lábjegyzetben, többnyire jelentősek, és előbbre viszik a tu­dományt (ha csak éppenséggel nem kirívóan rosszak, s ezért em­legetik őket sűrűn). A tudomá­nyos folyóiratcikkeket és a hivat­kozásokat napjainkban a phila­delphiai Institute of Scientific In­formation különböző kiadványai, indexei alapján lehet a legjobban áttekinteni és statisztikai vizsgá­lódások tárgyává tenni.. Mindez, persze, csak ízelítő Lolla Price színesen megírt, gondolat­­ébresztő könyvéből, amely eddig 19 országban jelent meg. Számos további érdekessége közül csak utalásszerűen említjük meg a szer­zőnek a tudományos folyóiratok keletkezésére és a tudományban betöltött szerepére, továbbá olva­sottságára vonatkozó vizsgálatait, a tudományban oly fontos priori­tás kérdését, a produktivitás négy­zetes törvényét, a kutatói pályára alkalmas emberek arányának ki­számítását, az egyes szakterületek növekedési különbségeit, különös tekintettel a műszaki tudományok­ra, a különnyomatok, preprintek és pre-preprintek jelentőségét, a tudósok megbecsülését, hatalmát, felelősségét és vándorlását, a tu­dóstípusokat, az egyszer, többször és sokszor publikáló szerzők prob­lémakörét stb. RUBIN PÉTER An Memationai Journal tor al , Qualitative Aspects of the Science of Science and Science Fbicy EdHore-m-Ottef: M.T Beck O. M Dobra* E. Garfield D. De Soöa Prfc« Managing Editor: T. Braun Co-ordtnating Editors: J. Farkas M Orbán J Vlachy Elsevier Scientific Publishing Company Amsterdam Akadémiai Kiadó Budapest

Next