Magyarország, 1979. január-június (16. évfolyam, 1-26. szám)
1979-02-18 / 7. szám
Nagy tétek Latin-Amerikában TIME Pontosan egy héttel azelőtt, hogy János Pál pápa megnyitotta a latinamerikai püspökök harmadik értekezletét, „biztonsági csapatok” törtek be egy El Salvador-i kegyhelyre, megölték Octavio Ortiz Luna atyát és négy fiatalt — a többieket letartóztatták. Carlos Humberto Romero tábornok katonai kormánya szerint a templom gerillafészek volt. Egy, az emlékükre tartott misén Oscar Arnulfo Romero y Galdamez érsek — az elnök nyílt ellenzéke — hazugságnak nyilvánította a kormány vádaskodásait. Latin-Amerika, amely a világ 700 millió római katolikusából 300 milliót mondhat magáénak, az egyház egyik legnagyobb bázisa. De egyben a legnagyobb válságának színtere is. Nagyon sok latinamerikai országban a római katolikus egyház az egyetlen, mely szembehelyezkedik az elnyomó állammal, és ezért állandó támadásoknak van kitéve. A legutóbbi CELAM-ülés óta eltelt tíz évben vatikáni szakértők becslései szerint legalább ezer papot és püspököt zaklattak, börtönöztek be, vagy öltek meg. A letartóztatottak között van a CELAM brazil elnöke, Lorscheider kardinális is. Az egyház szociális stratégiája veszélyesen megosztott egy olyan régióban, melyet a megdöbbentő szegénység és a politikai elnyomás jellemez. Alig tizennégy héttel beiktatása után, II. János Pál pápa engedhetett volna a kísértésnek, hogy kiküszöbölje ezt a zűrzavart, mint ahogy rövid életű elődje ezt tervezte is. Egy ilyen markáns arculatú vezető azonban nem tudott ellenállni a kihívásnak. A katolicizmus jövője nagyrészt e terület hívőitől függ, akik egy perui püspök szerint megkereszteltek ugyan, de nem evangelizálódtak megfelelő mértékben. Egy vatikáni szakértő szerint „Latin- Amerikában él a világ katolikusainak 42 százaléka, ám a papoknak csak 14 százaléka”. A pápának és püspökeinek meglehetősen nehéz politizálniuk Latin-Amerikában. Amennyiben az egyház szociális politikájában túlzottan „jobbra” megy, kockáztatja, hogy elveszti a tömegeket és a haladó papokat. Ha „balra” kormányoz, kiválthatja a katonai kormányzatok még erőteljesebb elnyomását. A pápa leginkább hangoztatott terve, mely szerint közvetítene az Argentína és Chile közötti elmérgesedett Beagle-csatorna körüli vitában, csak még jobban aláhúzza azt a tényt, hogy a Vatikán jóban van egyik-másik katonai kormányzattal. A vita jelenleg az egyház politikai és lelki céljai közti egyensúly megteremtése körül folyik, arról,, hogy az egyház meddig mehet el az önkényuralom elleni nyílt konfrontációban, hogy vajon támogathat-e marxista gazdasági célokat, forradalmi erőszakot. Abban egyetértés uralkodik, hogy az előző CELAM Medellinben 1968-ban vízválasztó volt. VI. Pál pápa személyesen is megjelent a konferencián, hogy hangsúlyozza a gazdasági igazságosság iránti elkötelezettségét, de ezzel egy időben politikai óvatosságra, és az erőszakról való lemondásra buzdítson. A püspökök Medellinben azonban nem voltak hajlandóak kerülgetni a forró kását. Haladó gondolkodású tanácsadók befolyása alatt olyan dokumentumokat adtak ki, melyekben a kapitalizmust „institucionális erőszakként”, a „pénz nemzetközi imperializmusa” felé haladóként emlegették, az egyházat pedig a „szegényekkel szembeni szolidaritásra” szólították fel. A katolikus egyház, amely valaha a gazdagok és kiváltságosak kiszolgálója volt, politikailag elkötelezte magát a másik oldalnak. A Medellin utáni évek több pap számára bizonyos fogalmak értelmezésének forradalmát is elhozták. Magukévá tették a „liberális teológia” eszméjét, azét a politikai törekvését, mely gazdasági nézeteit Marxtól kölcsönzi, miközben annak ateizmusát elveti. A Vatikán szemében túl messzire ment a liberális teológia és így Medellin is, ahol egy liberális kisebbség lehengerelte az érdektelen többséget. Vatikáni körök épp ezért örömmel fogadták a CELAM vezetőinek választását, mely 1972-ben Alfonso López Trujillót, a mereven konzervatív kolumbiai püspököt javasolta a főtitkári posztra. López Trujillo és a Vatikán CELAM-mal megbízott fő szakértője, Sebastiano Baggio kardinális már jó előre dolgozni kezdtek, hogy elkerüljék a Medellin-típusú meglepetéseket. Egy aligha radikális témát, az „evangelizációt” jelölték meg, és helyszínül Pueblát, Mexikó legtradicionálisabb, leghívőbb városát választották. Úgy döntöttek, kevesebb tanácsadó kell és sokkal konzervatívabbaknak kell lenniük. A résztvevők számát is korlátozni kell, természetesen a radikálisabb papok kihagyásával. Egy évvel ezelőtt a CELAM stábja egy úgynevezett „előzetes dokumentumot” küldött szét a püspökök között, mely csupán langyos, militarizmus és erőszak elleni kritikát tartalmazott. A szegényeknek a „lelki királyság boldogságát” ajánlotta, melytől semmi és senki nem foszthatja meg őket. Kiemelkedő liberálisok az egészet Medellin elárulásának tartják. Brazil püspökök egy csoportja egy újabb dokumentumot szerkesztett, mely valamivel kevésbé konzervatív. A liberális tábor azzal vádolja Trujillót és a Vatikánt, hogy a Pueblába delegált püspökök 174 tagú listáját konzervatívokkal tűzdelte meg. A konferenciáról kirekesztett ellentábor is Pueblába érkezett, és ott egy általuk CELAM 2,5-nek nevezett ellenkonferenciát szervezett. A sajtó szerint ezen több mint ezren vettek részt. TIME II. János Pál pápa egy olyan mexikói repülőtérre érkezett, melyet arról a mexikói elnökről neveztek el, aki híres volt katolicizmusellenességéről. A pápa azért választotta első nemzetközi körútja úticéljául éppen Mexikót, hogy Latin-Amerika püspökeinek döntő fontosságú találkozóját megnyissa és ezzel betekintést nyújtson újdonsült pápaságának politikájába. Elsőként José Lopez Portillo mexikói elnök és felesége köszöntötte. Az ország antiklerikális protokollja szerint a pápa nem minősül „hivatalos” vendégnek, ezért az elnök nem forró latinos öleléssel, hanem csak kézfogással üdvözölte. Ezután a pápa a Metropolitan katedrálisba hajtatott, hogy többször átpróbált, hibátlan spanyolsággal megtartsa az első pápai misét Mexikó történetében. Előtte hetekig spanyol nyelvtudásának gyakorlásával foglalkozott. . . Látogatásának érzelmi csúcspontja az volt, amikor ott-tartózkodásának második napján ellátogatott az ország vallási központjába, a Guadalupe-i Szűz szentélyébe. A merész vonalú bazilikában tartott miséjét becslések szerint több mint 5 millió ember hallgatta. Ez a mise jelentette tulajdonképpen a latin-amerikai püspökök harmadik kongresszusának (CELAM) nyitó aktusát. (Az előző két kongresszust 1955-ben, illetve 1968-ban tartották.) Mióta az 1968-ban Kolumbiában megrendezett CELAM politikai és gazdasági jogokért szállt síkra, az egész kontinensen élesedett az egyház és állam közötti harc. Viták folytak az egyház megnövekedett aktivitásáról és néhány fiatal pap az államhatalom erőszakával szemben bontott zászlót s arra a „teológia liberalizálását” írta fel, amely azonban többnyire marxista nézeteket tükrözött. A teológia liberalizálásával szemben a pápa stratégiája az volt, hogy átvette a fogalmat és kitágította annak definícióját. Szentbeszédében a pápa a latin-amerikaiak „teljességének integrált liberalizálásáról” beszélt. Ez a kifejezés nyilvánvaló utalás arra, hogy a pápa véleménye szerint a liberális teológia a politikai és gazdasági szükségleteket hangsúlyozta, az ember lelki igényeit viszont elhanyagolta. Hozzátette még, hogy az egyháznak „megkülönböztetett, de nem kizárólagos szeretetet” kell mutatnia a szegények iránt. Mexikó, a pápai látogatás színhelye bővelkedik a történelmi paradoxonokban. Ebben a túlnyomórészt katolikus országban, ahol az antiklerikalizmus ennyire gyökeret vert, Portillo elnök erős nyomás alatt állt, hogy ne találkozzék a pápával, legfeljebb csak fogadja a repülőtéren. A katolicizmust egy tucatnyi ferences barát honosította meg Mexikóban 1524-ben, akik segítették a meghódított indiánokat. De később a papság a spanyol hódítók egyszerű kiszolgálójává lett. A legenda szerint 1531-ben a barna bőrű Guadalupe-i Szűz többször jelent meg az egyszerű indiánoknak, mint a hódítóknak. A nacionalista kultusz megszületett és a mexikóiak sokszor mélységesebben imádják az ő Máriájukat, mint Krisztust. Az a két pap, aki az első függetlenségért vívott harcot vezette, a Szűz zászlóit vitte. Mindkettőjüket kiátkozta a gazdag hivatalos, egyház, mely mindig az oligarchák pártját fogta, s mely elvetette a máig is tartó ellenségeskedés magvait. Az egyház szerepe ma Mexikóban, éppúgy mint Latin-Amerika más országaiban, változóban van. Bár a mexikói püspökök nagy része még ma is konzervatív, az egyházi hierarchián belül van egy hangadó lobby, amely a szegények pártján áll, s ezzel a megtorlások egész sorát kell elviselnie. A múlt évben jobboldali terroristák megöltek két haladó papot, és megfizetett emberek liberális katolikus szervezeteket támadtak meg. A haladók ennek ellenére továbbra is hallatják hangjukat. Múlt év decemberében kilenc püspök emelte fel szavát a déli államokban az indián parasztok elnyomása, üldözése, bebörtönzése és legyilkolása ellen. „Juan Pablo” pápa A PÁPA ÁLDÁST OSZT „Integrált liberalizálás” A Szentatya a politikai aktivitásról dsjc afrer fJorkettan INTERNATIONAL EDITION Ahogy a pápa egy Mexikóban eltöltött viharos hét után visszatért Rómába, az egyház ügyei iránt érdeklődő körök izgatottan várták, hogy első szavai mit jelentenek majd a latinamerikai egyház helyzete számára és miként határozzák majd meg pápaságának további stílusát. Az első jelentések szerint a pápa Pueblába, a latin-amerikai püspökök konferenciájának küldött üzenetében mereven elutasítja „liberális teológiát”, mely a szegények melletti politikai aktivitás jelenlegi jelszava. Néhány szociális ügyekkel foglalkozó aktivista felhős homlokkal hallgatta, hogy a pápa ragaszkodik ahhoz, hogy a „papok nem politikai és nem is szociális ügyekkel foglalkozó vezetők”, hanem szent kötelességükkel, a lélekkel kell foglalkozniuk. Ezzel egy időben a Szentatya kijelentette, hogy nem avatkozik bele a konzervatívok és a liberálisok vitájába, mely a politikai aktivitástól való visszavonulásért, illetve nagyobb aktivitásért száll síkra. MAGYARORSZÁG 1979/7