Magyarország, 1979. január-június (16. évfolyam, 1-26. szám)
1979-02-18 / 7. szám
tévések revánsra vágytak. Az ABC amerikai tévétársaság 1977 elején hatalmas fogást csinált, rekordszámú nézőt vonzott az amerikai négerek múltját megörökítő „Roots” (Gyökerek) sokrészes sorozatával. Az örök versenytárs NBC vezetői lázasan kutattak olyan téma, nyersanyag után, amely hasonló siker lehet. Végül egy Gerald Green nevű író könyvére esett a választás. Green a második világháború előtt és alatt üldözött, megalázott és megkínzott, végül meggyilkolt német zsidók sorsát (ez persze csak része az európai országok zsidói tragédiájának) családregényben dolgozta fel: egy berlini zsidó orvos, Josef Weiss famíliájának és Erik Dorf SS-Obersturmbannführer, Heydrich adjutánsának életútját kíséri végig a nácik hatalomrajutásától „a zsidókérdés végleges megoldásáig”. (Mindkét főszereplő kitalált figura, bár Dorf alakját részben Otto Ohlendorf SS-Gruppenführerről mintázta a szerző.) A sorozatot ugyanaz a Marvin Chomsky rendezte, aki a ,,Roots”-ot is képernyőre vitte. 150 színész, ezer statiszta közreműködésével 150 000 méter filmet forgattak le, hogy megörökítsék az első berlini zsidópogromot, az első koncentrációs táborok hangulatát, a varsói gettó életét, a híres felkelést, a Theresienstadtban elkövetett hírhedt kegyetlenkedéseket és végül a megsemmisítő táborok poklát. Mikor és hol ? A filmnek a „Holocaust” címet adták. Bibliai szó, Mózes első és második könyvében fordul elő. (A görög „holos” „egészen”-t, „teljesen”-t jelent, a „kauszos” pedig „elégetett”-et. Az 1975-ben nálunk kiadott Bibliában az Ószövetségben „égőáldozatnak” fordították.) Az amerikai televízióban — az üzletmenetnek megfelelően minden 12. percben hirdetés szakította meg a filmet — összesen 120 reklám. Az NBC számítása bevált: a sorozatot 120 millióan nézték végig — alig tízmillióval kevesebben, mint a „Gyökerek”-et. Az üzleti szempontból döntő „bekapcsolási kvóta” — a hirdetéseket finanszírozó kereskedelmi cégek számára egy műsor sikerének egyedüli fokmérője — a második legnagyobb volt az amerikai tévé történetében . . . A szó minden értelmében iszonyatos feladatot az amerikai átlagnéző ízléséhez adagolt kegyetlenséggel, gyakran hollywoodi fogásokkal, érzelgős beállításokkal, de mindenképpen tisztességes szándékkal oldották meg. A nyolcórás műben nem tengenek túl a dokumentumrészletek, nem szakadnak el bántóan a valóságtól a játékfilmelemek, sikerült az egyes ember, az üldözött sorsára lebontani a fasizmus borzalmait. Az NSZK-ban kormányon levő szociáldemokrata párt három vezető képviselője éppen a „Holocaust” vetítése idején tárgyalt az Egyesült Államokban. Georg Leber volt hadügyminiszter, Horst Ehmke, a parlamenti frakció vezetője és Dietrich Stobbe nyugat-berlini polgármester hazatérve azt ajánlotta a nyugatnémet televíziónak, hogy sürgősen vegye meg a sorozat sugárzási jogát, így is lett. Hosszas alkudozás után úgy döntöttek, hogy a helyi programot » A nevető gyilkosokról és a hullák fölött saját kivégzése előtt halotti imát mondó zsidó papról készült eredeti felvételt a Stern nyugatnémet magazin 1979/6. száma — más, hasonló iszonyú nagyobb és kisebb fotókkal együtt — egy teljes oldalon közölte: sugárzó harmadik műsorok egyidejűleg, egy hét leforgása alatt vetítsék négy részben a „Holocaust”-ot, mind a négy folytatást kerekasztalvita kövesse szakértők részvételével és a telefonon jelentkező nézők bevonásával. A döntésben szerepet játszott, hogy a „Holocaust” — így mondták — „pontatlan történelmi képet ad a német nép történetének egyik szégyenteljes korszakáról”. Ám a döntő érv ez volt: a filmet egyszerűen nem lehet nem bemutatni. Miközben a tévéközpontokban folytak az adássorozat előkészületei, a nyugatnémet újfasiszták fenyegetésekkel árasztották el az adókat. Merényleteket és gyilkosságokat helyeztek kilátásba, ha a „Holocaust” nyugatnémet képernyőre kerül. A fenyegetést be is váltották: január végén egy este tízkilós bomba robbant a Südwestfunk Koblenz közelében levő adójánál, üzemképtelenné téve a vezetékeket. Húsz perccel később egy Münster melletti reléállomás antennáját rongálta meg egy robbanás , miközben az első programban az amerikai filmsorozatot előkészítő dokumentum-összeállítást sugározták „Endlösung” (Végső megoldás) címmel. A merényletekért a „Nemzetközi Forradalmi Nacionalisták” nevű szélsőjobboldali szervezet vállalt felelősséget telefonon, a tetteseket azonban nem sikerült a rendőrségnek kézre kerítenie. Az adásnak elképzelhetetlen visszhangja volt. A négy részt több mint húszmillióan nézték végig, a „bekapcsolási kvóta” az első rész 32 százalékáról a befejező filmnél 40 százalékra szökött — ez a harmadik programban egyszerűen hihetetlen nézettségi arány. A „Holocaust” folytatásait követő, késő éjszakába nyúló stúdióvitákat a nézők jelentős része végigülte és végigtelefonálta. Az adók több mint 30 000 telefonhívást regisztráltak. Órák alatt elfogyott az adáshoz előkészített írásos tájékoztató anyag. Csupán Düsseldorfból kétszázezer dokumentációs mappát kellett szétosztani az érdeklődők között. Bombarobbanások Az első reagálások rendkívül széles skálán mozogtak. Jelentkeztek az elmaradhatatlan gyalázkodók, az antiszemita fenyegetőzők. Az idősebbek közül sokan azt kérdezték: minek ezt az egészet enynyi év után felhánytorgatni? Jelentkeztek a döbbentek, a megrendültek, a felháborodottak és az egyszerűen csak kíváncsiak. A fiatalok — a nyugatnémet sajtóban közölt olvasói levelek tanúsága szerint — szinte reflexszerűen tették fel a kérdést szüleiknek: „Te mit csináltál akkor?”, „Tudtál róla?”, „Miért nem tettetek valamit?” Vagy az iskolában: „Miért nem tanultunk erről eddig?” (Egy 18 éves diák: „Tizenkét és fél éve járok iskolába és még sohasem hallottam a zsidóüldözésről.”) Voltak persze, másfajta reakciók is. Egy hanaui középiskola egyik tanárát azonnali hatállyal felfüggesztették állásából, mert a „Holocaust”-adás másnapján egyik diákjának „Az auschwitzi hazugság” című antiszemita kecciratot adta át elolvasásra. Az iskolai hatóságok — 35 éves késéssel — most próbálják levonni a „Holocaust” tanulságait. A bajor tanárszövetség elnöke körlevélben állapította meg: az amerikai filmsorozat tanúsága szerint a pedagógusok mindeddig nem mutatták be a nemzetiszocializ Holocaust Agyonhallgatást Az elévülés más borzalmait, hogy azok a mai tanulóifjúság együttérzését és sajnálatát váltsák ki a meggyilkoltak, az áldozatok iránt. Felbolydult közvélemény A középkorúak nemzedéke — egy felmérés szerint 68 százalékukat „mélységesen megrázták” a filmben látottak — önvizsgálatot tart ezekben a napokban. A legnagyobb példányszámú lapok hasábjain cikkek, oldalak százai foglalkoznak a témával, egyre-másra jelennek meg az ilyen című cikkek: „Igen, gyáva voltam!” Vagy: „Nem tudtam róla!” (Az utóbbi cikkből egyébként kiderül, hogy a frontkatonák és otthonmaradottak nagy része is tudta, vagy legalábbis sejtette, mi lett a sorsa az otthonukból elhurcolt zsidók százezreinek.) A felbolydult közvélemény nemcsak az akkori események hogyanjára, hanem arra is választ keres, miként őrizhette kínos-szégyenkező agyonhallgatás ilyen sokáig a harmincas-negyvenes évek borzalmait. Egy pszichológus — hangsúlyozottan szakmai érveléssel — arra figyelmeztet, hogy a náci múlt megemésztésének folyamata fájdalmas és csak kevesen ismerik fel maguktól, hogy a szembenézés, leszámolás végül is üdvösebb, mint az emlékek állandó elhessegetése. „1945 után a nyugatnémet gazdasági csoda bűvöletében élő lakosságot még a győztesekből időközben szövetségesekké vált nyugati hatalmak sem szembesítették múltjával. Miért kellett volna szenvedniük, amikor a múlt eltemetése sokkal nagyobb sikereket ígért?” — teszi fel a „tisztán szakmai” kérdést a lelkek hivatásos ismerője. A „Holocaust” kifejezés azóta bevonult a nyugatnémet hétköznapok szótárába. Politikusok használják parlamenti beszédeikben és nem véletlenül. Idén december 31-én évülnek el mindazok a főbenjáró bűnök, amelyeket a második világháború befejezéséig a fasiszták Európa-szerte elkövettek. A nyugatnémet törvények értelmében jövőre már nem lehetne felelősségre vonni azokat a náci tömeggyilkosokat, akiknek eddig sikerült megbújniuk. Az NSZK- ban parázs vita folyik arról, szabad-e engedni, hogy ezek a bűnök valaha is elévüljenek. A polgári pártokon belül sincs egység, a törvény felülvizsgálatáról várható parlamenti vitában minden képviselő egyéni lelkiismeretére bízzák majd, hogy az elévülés ellen, vagy mellett szavaz-e. A „Holocaust” képsorai — láthatatlanul — jelen lesznek a szavazáskor. SÁNDOR ISTVÁN EZ NEM „HOLOCAUST"-FILM KOCKA: EZ VALÓDI FÉNYKÉP* 68 százalékukkat „mélységesen megrázták” a filmben látottak