Magyarország, 1980. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1980-06-29 / 26. szám
Sporttörténelem Párhuzamos életrajzok NOB-elnökök tettei Magyarok szerepe A római császárság korában a görög prózaírók között nagy tekintélyt szerzett magának Plutarkhosz, aki új színt vitt a történetírásba. „Párhuzamos életrajzok” című munkájában egy görög és egy római államférfi életét állította egymás mellé. Érdemes Plutarkhoszt idézni akkor, amikor az újkori olimpiák nagy sportdiplomatáinak sorsán keresztül bemutatjuk a világverseny fejlődését. Párhuzamos biográfiánkból a többi között az is kitűnik, hogy mi magyarok a kezdetek óta jelentős szerepet vállaltunk magunkra az olimpiai mozgalomban. Sportembereink a gyakori gáncsoskodások ellenére is hűen szolgálták az olimpiai eszmét, bátran hirdették és terjesztették a béke gondolatát. A magyar olimpiai mozgalom egyidős a nemzetközi olimpiai mozgalommal. A Magyar Olimpiai Bizottság — vagy ahogyan akkor nevezték: az olimpiai játékokat előkészítő magyar bizottság — már 1895. december 19-én megalakult. (A modern olimpiák születésnapja 1894. június 23., alapítója a francia Pierre de Coubertin, akinek egyik leghűségesebb fegyvertársa a magyar dr. Kemény Ferenc volt. A hazai olimpiai mozgalom elindítója egyszeriben tagja lett a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, s ez egyúttal Magyarország NOB-tagságát is jelentette.) Az óda sora Bár a Nemzetközi Olimpiai Bizottság első elnöke Demetriosz Vikelász volt (1894-től 1896-ig); az első — s az olimpiai mozgalom jövőjét leginkább meghatározó — jelentős személyiség Pierre de Coubertin. Nála hosszabb ideig — 29 év — senki nem töltötte be a NOB elnökének fontos tisztét. Egyedül Avery Brundage közelítette meg, aki 20 éven át (1952— 1972 között) irányította az olimpiai mozgalmat. Pierre de Coubertin számára az egyetemi tanulmányok befejezése után a családi összeköttetések biztosították volna a katonai karriert, de politikai pályára is léphetett volna. Ő azonban másként döntött. 1883-ban Angliába utazott, hogy ott a híres nevelési rendszereket, valamint az angol sportéletet tanulmányozza. Hazájába visszatérve serényen tevékenykedett, fegyvertársakat keresett, hogy a görögök nagy nemzeti játékainak mintájára — modern formában ugyan, de a régi keretek megtartásával — feleleveníthesse az olimpiát. Fáradozása nem volt eredménytelen, mert 1896-ban sor kerülhetett az első újkori ötkarikás játékra. (Kevéssé ismert, hogy Pierre de Coubertin személyében tisztelhetjük az olimpiák első irodalmi aranyérmesét is. 1912-ben Stockholmban az „Óda a sporthoz” című mű szerzőjeként Georges Hohrod-Martin Eschbach (Németország) nevét hirdették ki győztesként. Coubertin kevéssel halála előtt az óda egyik különlenyomatára szerzőként a saját nevét írta. Méltán említi dr. Mező Ferenc, hogy Coubertin „a német—francia álnévvel nyilván az olimpiai gondolatot akarta jelképezni, amely még a viszályban levő országok között is közeledést létesít.” A németül megjelent művet Devecseri Gábor 1960-ban fordította magyarra. Azóta gyakran idézzük az óda zárószakaszának örök érvényű sorát: „A béke vagy te, Sport!”) A magyar olimpiai mozgalom kezdete Kemény Ferenc nevével forrt össze. A fiatal középiskolai tanár az akkor szokásos tarokkpartik helyett tudományos tevékenységet fejtett ki. A magyar nevelésügy szánalmas helyzetéről egyre gyakrabban írt cikkeket és tanulmányokat francia, angol és német lapokban. A nemzetközi együttműködés gondolatát szolgálta dr. Kemény Ferenc akkor is, amikor Jókai Mórral együtt életre hívta a Magyar Békeegyesületet. Dr. Kemény Ferenc 1884- ben fizika—matematika tanári diplomával a zsebében Párizsba utazott, hogy a Collège de France és a Sorbonne hallgatójaként elsajátítsa a francia nyelvet. A nagy hírű egyetemen kötött barátságot a nála fiatalabb Pierre de Coubertinnel, aki szívesen cserélte ki a pedagógia reformjára vonatkozó gondolatait magyar barátjával. Sok szó esett közöttük az antik világ négyévenkénti játékainak felújításáról. A megvalósításon együtt munkálkodtak, s ennek eredményeként indult útjára az olimpiai mozgalom. Coubertinnek az olimpiák 40. évfordulója alkalmából dr. Kemény Ferenchez írt levelében a következőket olvashatjuk: „A játékok valóban nem szűntek meg továbbfejlődni, és alkotásunk, melyben önnek is része van — s ezt sohasem felejtem el —, becsületünkre válik.” Az elkövetkező évtizedekben ezután „sem szűnt meg továbbfejlődni” az olimpia. Az ebből adódó kellemes gondokkal azonban már Comte Henri de Baillett-Latournak kellett megküzdeni, aki 1925- től 1942-ig volt a vezető. Az eszme népszerűségét, az emberek béke és sport iránti vágyát bizonyítja, hogy amíg 1896-ban Athénban csak 13 ország vett részt a küzdelmekben, addig 1924-ben Párizsba már 44, 1936-ban Berlinbe pedig 49 nemzet küldte el képviselőit. Stafétabot A második világháború utáni első olimpián — annak ellenére, hogy mindössze három évvel a világégés után került sorra — már 59 nemzet sportolói vetélkedtek egymással. Ekkor azonban már Johannes Sigfrid Edström irányította a mozgalmat. Igaz, csupán 1952-ig volt a NOB elnöke, de az olimpia talpraállításában elévülhetetlen érdemeket szerzett e rövid idő alatt is. 1952-ben Avery Brundage vette át a stafétabotot, akinek szembe kellett néznie az egyre elüzletiesedő sportvilág olimpiára gyakorolt hatásával és a gigantizmussal. Ez utóbbit hűen jellemzi, hogy 1960-ban Rómában 84, 1972-ben Münchenben pedig 122 ország versenyzői mérték össze felkészültségüket. Egyre nehezebb volt rendezőt találni, mert a kiadások csillagászati értéket súroltak. Ez azonban csak egyike volt azon területeknek, ahol Brundage megoldhatatlan feladat elé került. (A NOB elnökét a legtöbb bírálat azért érte, mert a sokat vitatott amatőrszabályzatot nem formálta át a ma követelményeinek megfelelően.) Az amerikai sportember 1912- ben tízpróbázóként részt vett a világversenyen, majd „Az olimpiai játékok” című tanulmányával az 1936-os olimpia művészeti versenyén. 1952—1972 között bejárta az egész világot, páratlan munkabírással tevékenykedett. Határozott állásfoglalásai gyakran váltottak ki vihart. Nem így azonban az 1972-es olimpián, amikor éppen neki volt köszönhető, hogy a szörnyű merénylet ellenére sem szakadtak meg a játékok.Brundage két alkalommal járt hazánkban. Részt vett a Népstadion megnyitó ünnepségén, valamint a 75 éves MOB ünnepi közgyűlésén, ahol elismeréssel nyilatkozott arról, hogy Magyarország kezdettől fogva az olimpiai mozgalom tagja, és sportolói a legkülönbözőbb sportágakban egyaránt kiválóan szerepelnek.) Magyar szempontból feltétlenül ide kívánkozik dr. Mező Ferenc neve, akit 1948-ban választottak a NOB tagjává. A nemzetközi vezető testület megbízásából fáradhatatlanul kutatta a játékok történeti múltját és a világon elsőként összeállította az olimpiai győzteslistát. Életművét példaként állíthatjuk az olimpiák története iránt érdeklődő fiatalok elé. Neki is köszönhető, hogy a világon elsőként hazánkban, a nagy hírű Eötvös Kollégiumban egyetemi fokon tanították az olimpiai játékok történetét. Dr. Mező Ferenc hosszú időn át tanári pályán tevékenykedett, majd 1945-től nyugdíjba vonulásáig a sportügyek minisztériumi irányításával foglalkozott. 1928- ban a művészeti versenyek irodalmi kategóriájában „Az olimpiai játékok története” című művével aranyérmet nyert. Reális felismerés Dr. Mező Ferenc után dr. Csanádi Árpád volt az olimpiai mozgalom vezérkarába került legismertebb magyar sportdiplomata, 1964 óta a NOB tagja, s a végrehajtó bizottságban is munkálkodott már. Jelenleg a rendkívül fontos programbizottság elnöke. (Dr. Csanádi Árpád az utóbbi hetekben igen felelősségteljes feladatokat kapott, mert a bojkottal kapcsolatos problémák egy részének megoldásával őt bízta meg Lord Killanin. Szervezési szempontból a legnehezebb a bojkott miatt kiesett csapatok pótlása, hiszen a rendelkezésre álló idő már igen kevés. A magyar sportdiplomata által vezetett programbizottság azonban a jelek szerint képes lesz áthidalni a felmerült nehézségeket, és minden csapatsportban annyi együttes indul majd, ahányra eredetileg számítottak.) Avery Brundage után 1972-ben Lord Killanin lett a NOB elnöke. Az olimpiai mozgalom legválságosabb időszakában esett rá a választás. Előtérbe kerültek az egészségi szempontból rendkívül káros anabolikák, s használatuk miatt sok versenyzőt kellett diszkvalifikálni. Ennél is nagyobb gondot jelentett azonban a gigantizmus, s az elüzletiesedés elleni harc. (Jól emlékszünk még, hogy az amerikai szervek túlzott anyagi követelései miatt az 1980-as téli olimpia megrendezése sokáig bizonytalan volt.) Killanint azonban elsősorban a politikai hatások egyre élesebb jelentkezése tette próbára. Ez már 1976-ban is megnyilvánult, amikor máig sem tisztázott okok következtében — hiszen az nyilvánvaló, hogy az ausztrál—dél-afrikai rögbimérkőzés csak indok volt — 27 afrikai ország bojkottálta az olimpiát. Ez a folyamat ez évben csak felerősödött, hiszen az amerikai kormány bojkottra szólított fel. A NOB figyelemre méltó kompromisszumos készséggel ugyan menteni próbálta a menthetőt, de befolyási körének reális felismerését tükrözte az, hogy Killanin bejelentette: Moszkva után nem lesz a NOB elnöke. DR. KERESZTÉNYI JÓZSEF BRUNDAGE (KÖZÉPEN) BUDAPESTEN Neki volt köszönhető 28 MAGYARORSZÁG 1980/26