Magyarország, 1980. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)

1980-06-29 / 26. szám

Sporttörténelem Párhuzamos életrajzok NOB-elnökök tettei Magyarok szerepe A római császárság korában a görög prózaírók között nagy tekin­télyt szerzett magának Plutar­­khosz, aki új színt vitt a történet­­írásba. „Párhuzamos életrajzok” című munkájában egy görög és egy római államférfi életét állította egymás mellé. Érdemes Plutar­­khoszt idézni akkor, amikor az újkori olimpiák nagy sportdiplo­matáinak sorsán keresztül bemu­tatjuk a világverseny fejlődését. Párhuzamos biográfiánkból a töb­bi között az is kitűnik, hogy mi magyarok a kezdetek óta jelentős szerepet vállaltunk magunkra az olimpiai mozgalomban. Sportem­bereink a gyakori gáncsoskodások ellenére is hűen szolgálták az olimpiai eszmét, bátran hirdették és terjesztették a béke gondolatát. A magyar olimpiai mozgalom egyidős a nemzetközi olimpiai mozgalommal. A Magyar Olim­piai Bizottság — vagy ahogyan akkor nevezték: az olimpiai játé­kokat előkészítő magyar bizott­ság — már 1895. december 19-én megalakult. (A modern olim­piák születésnapja 1894. június 23., alapítója a francia Pierre de Cou­­bertin, akinek egyik leghűsége­sebb fegyvertársa a magyar dr. Kemény Ferenc volt. A hazai olimpiai mozgalom elindítója egy­szeriben tagja lett a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, s ez egy­úttal Magyarország NOB-tagságát is jelentette.) Az óda sora Bár a Nemzetközi Olimpiai Bizottság első elnöke Demetriosz Vikelász volt (1894-től 1896-ig); az első — s az olimpiai mozgalom jövőjét leginkább meghatározó — jelentős személyiség Pierre de Coubertin. Nála hosszabb ideig — 29 év — senki nem töltötte be a NOB elnökének fontos tisztét. Egyedül Avery Brundage közelí­tette meg, aki 20 éven át (1952— 1972 között) irányította az olim­piai mozgalmat. Pierre de Coubertin számára az egyetemi tanulmányok befejezése után a családi összeköttetések biz­tosították volna a katonai kar­riert, de politikai pályára is lép­hetett volna. Ő azonban másként döntött. 1883-ban Angliába uta­zott, hogy ott a híres nevelési rendszereket, valamint az angol sportéletet tanulmányozza. Hazá­jába visszatérve serényen tevé­kenykedett, fegyvertársakat kere­sett, hogy a görögök nagy nemze­ti játékainak mintájára — mo­dern formában ugyan, de a ré­gi keretek megtartásával — fel­eleveníthesse az olimpiát. Fá­radozása nem volt eredményte­len, mert 1896-ban sor kerülhe­tett az első újkori ötkarikás já­tékra. (Kevéssé ismert, hogy Pierre de Coubertin személyében tisztelhetjük az olimpiák első iro­dalmi aranyérmesét is. 1912-ben Stockholmban az „Óda a sport­hoz” című mű szerzőjeként Georges Hohrod-Martin Eschbach (Németország) nevét hirdették ki győztesként. Coubertin kevés­sel halála előtt az óda egyik kü­lönlenyomatára szerzőként a sa­ját nevét írta. Méltán említi dr. Mező Ferenc, hogy Coubertin „a német—francia álnévvel nyilván az olimpiai gondolatot akarta jel­képezni, amely még a viszályban levő országok között is közeledést létesít.” A németül megjelent mű­vet Devecseri Gábor 1960-ban fordította magyarra. Azóta gyak­ran idézzük az óda zárószakaszá­nak örök érvényű sorát: „A béke vagy te, Sport!”) A magyar olimpiai mozgalom kezdete Kemény Ferenc nevével forrt össze. A fiatal középiskolai tanár az akkor szokásos tarokk­partik helyett tudományos tevé­kenységet fejtett ki. A magyar nevelésügy szánalmas helyzeté­ről egyre gyakrabban írt cikkeket és tanulmányokat francia, angol és német lapokban. A nemzetközi együttműködés gondolatát szol­gálta dr. Kemény Ferenc akkor is, amikor Jókai Mórral együtt életre hívta a Magyar Békeegye­sületet. Dr. Kemény Ferenc 1884- ben fizika—matematika tanári diplomával a zsebében Párizsba utazott, hogy a Collège de France és a Sorbonne hallgatójaként el­sajátítsa a francia nyelvet. A nagy hírű egyetemen kötött barátságot a nála fiatalabb Pierre de Cou­­bertinnel, aki szívesen cserélte ki a pedagógia reformjára vonatko­zó gondolatait magyar barátjá­val. Sok szó esett közöttük az antik világ négyévenkénti játé­kainak felújításáról. A megvaló­sításon együtt munkálkodtak, s ennek eredményeként indult út­jára az olimpiai mozgalom. Cou­bertinnek az olimpiák 40. évfor­dulója alkalmából dr. Kemény Ferenchez írt levelében a követ­kezőket olvashatjuk: „A játékok valóban nem szűntek meg tovább­fejlődni, és alkotásunk, melyben önnek is része van — s ezt so­hasem felejtem el —, becsületünk­re válik.” Az elkövetkező évtizedekben ezután „sem szűnt meg továbbfej­lődni” az olimpia. Az ebből adódó kellemes gondokkal azonban már Comte Henri de Baillett-Latour­­nak kellett megküzdeni, aki 1925- től 1942-ig volt a vezető. Az esz­me népszerűségét, az emberek bé­ke és sport iránti vágyát bizo­nyítja, hogy amíg 1896-ban Athénban csak 13 ország vett részt a küzdelmekben, addig 1924-ben Párizsba már 44, 1936-ban Ber­linbe pedig 49 nemzet küldte el képviselőit. Stafétabot A második világháború utáni első olimpián — annak ellenére, hogy mindössze három évvel a világégés után került sorra — már 59 nemzet sportolói vetél­kedtek egymással. Ekkor azon­ban már Johannes Sigfrid Edst­­röm irányította a mozgalmat. Igaz, csupán 1952-ig volt a NOB elnöke, de az olimpia talpraállí­­tásában elévülhetetlen érdemeket szerzett e rövid idő alatt is. 1952-ben Avery Brundage vette át a stafétabotot, akinek szembe kellett néznie az egyre elüzletie­­sedő sportvilág olimpiára gyako­rolt hatásával és a gigantizmus­­sal. Ez utóbbit hűen jellemzi, hogy 1960-ban Rómában 84, 1972-ben Münchenben pedig 122 ország versenyzői mérték össze felké­szültségüket. Egyre nehezebb volt rendezőt találni, mert a kiadások csillagászati értéket súroltak. Ez azonban csak egyike volt azon területeknek, ahol Brundage meg­oldhatatlan feladat elé került. (A NOB elnökét a legtöbb bírálat azért érte, mert a sokat vitatott amatőrszabályzatot nem formálta át a ma követelményeinek meg­felelően.) Az amerikai sportember 1912- ben tízpróbázóként részt vett a világversenyen, majd „Az olimpiai játékok” című tanulmányával az 1936-os olimpia művészeti verse­nyén. 1952—1972 között bejárta az egész világot, páratlan munka­bírással tevékenykedett. Határozott állásfoglalásai gyakran váltottak ki vihart. Nem így azonban az 1972-es olimpián, amikor éppen neki volt köszönhető, hogy a ször­nyű merénylet ellenére sem sza­kadtak meg a játékok.­­Brun­dage két alkalommal járt hazánk­ban. Részt vett a Népstadion meg­nyitó ünnepségén, valamint a 75 éves MOB ünnepi közgyűlésén, ahol elismeréssel nyilatkozott ar­ról, hogy Magyarország kezdettől fogva az olimpiai mozgalom tag­ja, és sportolói a legkülönbözőbb sportágakban egyaránt kiválóan szerepelnek.) Magyar szempontból feltétlenül ide kívánkozik dr. Mező Ferenc neve, akit 1948-ban választottak a NOB tagjává. A nemzetközi ve­zető testület megbízásából fárad­hatatlanul kutatta a játékok tör­téneti múltját és a világon első­ként összeállította az olimpiai győzteslistát. Életművét példaként állíthatjuk az olimpiák története iránt érdeklődő fiatalok elé. Ne­ki is köszönhető, hogy a világon elsőként hazánkban, a nagy hírű Eötvös Kollégiumban egyetemi fokon tanították az olimpiai játé­kok történetét. Dr. Mező Ferenc hosszú időn át tanári pályán tevékenykedett, majd 1945-től nyugdíjba vonulá­sáig a sportügyek minisztériumi irányításával foglalkozott. 1928- ban a művészeti versenyek iro­dalmi kategóriájában „Az olimpiai játékok története” című művével aranyérmet nyert. Reális felismerés Dr. Mező Ferenc után dr. Csa­nádi Árpád volt az olimpiai moz­galom vezérkarába került legis­mertebb magyar sportdiplomata, 1964 óta a NOB tagja, s a végre­hajtó bizottságban is munkálko­dott már. Jelenleg a rendkívül fontos programbizottság elnöke. (Dr. Csanádi Árpád az utóbbi hetekben igen felelősségteljes feladatokat kapott, mert a boj­kottal kapcsolatos problémák egy részének megoldásával őt bízta meg Lord Killanin. Szervezési szempontból a legnehezebb a boj­kott miatt kiesett csapatok pótlása, hiszen a rendelkezésre álló idő már igen kevés. A magyar sport­­diplomata által vezetett program­­bizottság azonban a jelek szerint képes lesz áthidalni a felmerült nehézségeket, és minden csapat­sportban annyi együttes indul majd, ahányra eredetileg számítot­tak.) Avery Brundage után 1972-ben Lord Killanin lett a NOB elnöke. Az olimpiai mozgalom legválságo­sabb időszakában esett rá a válasz­tás. Előtérbe kerültek az egészségi szempontból rendkívül káros ana­­bolikák, s használatuk miatt sok versenyzőt kellett diszkvalifikálni. Ennél is nagyobb gondot jelentett azonban a gigantizmus, s az el­­üzletiesedés elleni harc. (Jól em­lékszünk még, hogy az amerikai szervek túlzott anyagi követelései miatt az 1980-as téli olimpia meg­rendezése sokáig bizonytalan volt.) Killanint azonban elsősorban a politikai hatások egyre élesebb je­lentkezése tette próbára. Ez már 1976-ban is megnyilvánult, amikor máig sem tisztázott okok következ­tében — hiszen az nyilvánvaló, hogy az ausztrál—dél-afrikai rög­bimérkőzés csak indok volt — 27 afrikai ország bojkottálta az olim­piát. Ez a folyamat ez évben csak felerősödött, hiszen az amerikai kormány bojkottra szólított fel. A NOB figyelemre méltó kompro­misszumos készséggel ugyan men­teni próbálta a menthetőt, de be­folyási körének reális felismerését tükrözte az, hogy Killanin beje­lentette: Moszkva után nem lesz a NOB elnöke. DR. KERESZTÉNYI JÓZSEF BRUNDAGE (KÖZÉPEN) BUDAPESTEN Neki volt köszönhető 28 MAGYARORSZÁG 1980/26

Next