Magyarország, 1981. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-04 / 1. szám
December második fele nem hozott megoldást az Irak és Irán között „dúló” háborúval kapcsolatos, szerteágazó nemzetközi kérdésekben. A „dúló” szó azért kívánkozik idézőjelbe, mert egyre inkább úgy látszik, hogy afféle „furcsa háború” folyik a frontokon. Miközben a két fél megmaradt eredeti álláspontján a viták rendezését illetően, és a közöttük folyó propagandaküzdelem élessége sem csökkent — a harctereken viszonylag jelentéktelen események történtek. Minden jel arra mutat, hogy mind Irán, mind Irak tartózkodik teljes háborús kapacitásának bevetésétől. A „furcsa háború” jellegét még inkább megerősítette, hogy Bali szigetén (ahol az OPEC, az olajexportáló országok szervezete körülbelül 10 százalékkal újra megemelte az olajárat), a két hadviselő fél képviselője egyazon tárgyalóasztal mellett foglalt helyet. A feszültséget jóformán csak az tükrözte: a vendéglátó indonéz delegáció vezetőjét az iráni és iraki küldött közé ültették, hogy ne kerüljenek egymás mellé. Ezenkívül az iráni küldöttség vezetőjének feje felett elhelyezték az ország olajügyi miniszterének arcképét , aki hosszú hetek óta iraki fogságban van. A túszügyben, amely régebbi keletű az iráni—iraki konfliktusnál, de időközben elválaszthatatlanul összefonódottt azzal, a „karácsonyi reménységek” fokozatosan elhervadtak. A napok nyúlásával egyre inkább úgy tűnt, hogy a kérdés megoldása átcsúszik a január 20-án hivatalba lépő új adminisztráció kezébe. Iráni szemmelnézve ennek logikai magva kétségkívül az, hogy politikailag „értékesebb” a hivatalba lépő Reagan-kormánnyal tárgyalni, mint „megajándékozni” a távozó és hatalmát vesztett Carter-kormányt a túszkérdés megoldásával a ponti banknak. Az amerikai elnök írásbeli kötelezettségvállalása a szóban forgó összeg felszabadítására önmagában nem elegendő. Egy másik feltétel, hogy a sah és családja vagyonának kiszolgáltatásával kapcsolatban Washingtonnak „elfogadható biztosítékokkal kell bizonyítania jóindulatát”. December 20. Radzsai iráni kormányfő kiegészítő felvilágosításokat ad egy rádiónyilatkozatban a Washingtonban eljuttatott választiról. Szerinte a fő probléma a sah vagyonának visszaadása. Radzsai kifejti, hogy Washingtonnak ezzel kapcsolatban egy második Irak—Irán dosszié Furcsa fordulatok Korlátozott háború A túszvita fejleményei ajatollah szerint a túszok felett nem nemzetközi szabályok, hanem „az iráni iszlám törvények szerint kell majd ítélkezni”. Szerinte a túszok egyik csoportját kémkedés miatt, egy másik csoportot összeesküvésre való felbujtásért kell bíróság elé állítani. December 24. Karácsonyi szertartást rendeznek a túszoknak, amelyen részt vesz Bugnini, teheráni pápai nuncius. Utóbb a vatikáni diplomata elmondja, hogy bekötött szemmel szállították arra a titkos helyre, ahol a túszokat fogva tartják és így a helyszínre vonatkozóan nem tud felvilágosítást adni. Kijelenti, hogy a túszokat „jó állapotban” találta. December 26. Szaddam Husszein iraki elnök hivatalosan is bejelenti, hogy új frontot nyitottak Irán északi, kurdisztáni tartományában egészen a török határig. Ellentmondó jelentések érkeznek azzal kapcsolatban, hogy hány kilométer mélységű az iraki behatolás. Az iraki államelnök leszögezi, hogy az északi területen elfoglalt állások a már régebben iraki kézen levő hadállásokkal ezentúl Irak „katonai határát” jelentik. RADZSAI A PARLAMENTBEN A „karácsonyi reménységek" fokozatosan elhervadtak MAGYARORSZÁ 1981 Teherán „végső válasza” December 17. Nyilvánosságra hozzák Radzsai iráni miniszterelnök bejelentését, hogy kormánya hamarosan közzéteszi végső döntő döntését a túszok szabadon bocsátásával kapcsolatban. Eközben Iránban tovább tart a belső feszültség. Miután előző nap Iszfahánban, Qumban és más városokban a Baniszadr elnököt támogató politikai erők a vallási vezetés ellen tüntettek, Khomeini felhívást tett közzé. Felszólította híveit: halasszák el a vallási vezetés támogatására tervezett országos méretű tüntetéssorozatot. Khomeini a nemzeti egység fenntartására hivatkozva utasította követőit a választüntetések elhalasztására. Beheszi ajatollah, a vallási erők talán legbefolyásosabb vezetője, aki egyben legfelsőbb bíróság elnöke is, közben nyilatkozatot tett a túszügyben. Eszerint az iráni követelésekre adott amerikai válasz „majdnem elfogadható”. Muskie, amerikai külügyminiszter egy tévényilatkozatában megjegyzi: szeretné tudni, hogy mit jelent a „majdnem” szócska. December 19. A teheráni kormány „végső állásfoglalásával Teheránból Algírba utazik egy közvetítő csoport. (A túszkérdésben, mint ismeretes, Algéria az üzenetvivő a két fél között.) Az első kiszivárgott hírek szerint a túszok szabadon bocsátásának előzetes feltétele az lenne, hogy az USA szabadítsa fel az amerikai bankokban befagyasztott mintegy 8 milliárd dollárnyi iráni követelést, és az összeget utalja át az algériai közpénzalapot kellene letétbe helyeznie Algériában. Erről a számláról Irán fokozatosan „leemelhetne” bizonyos összegeket, aszerint, ahogy a volt sah vagyonának feltárása során az amerikai átutalások történnek. Miközben a frontokon korlátozott méretű harcok folynak, Sadli algériai elnök nyilatkozik a háború befejezéséről. Indítványozza, hogy a harcoló felek erősítsék fő meg az 1975-ös algíri határegyezményt, amely a Shatt-al-Arab folyó felezővonalát jelölte meg a két ország közötti határvonalként. A háború ugyanis éppen azért indult meg, mert Irán nem ismeri el ezt a megállapodást. 1975-ben Szaddam Husszein jelenlegi iraki elnök és az iráni sah között jött létre az említett megállapodás, akkor még Rumedien algériai elnök közvetítésével.) . Muskie és Brown December 21. Muskie külügyminiszter és Brown hadügyminiszter egymástól függetlenül nyilatkozatot ad két amerikai televíziótársaságnak. Brown kijelenti, hogy Washington semmiképp sem hajlandó „váltságdíjat” fizetni Iránnak, de nem fejtiki, hogy ez mit jelent. Muskie részletesebb állásfoglalásában ésszerűtlennek minősíti az iráni kormány anyagi követeléseit és közli, hogy azok teljesítése meghaladná az elnök jogkörét. Muskie kifejti: szerinte a nemzetközi közvélemény ítélete, a túszválság negatív hatása az iráni belső helyzetre és „Irán növekvő elszigeteltsége” arra fogja késztetni Teheránt, hogy feladja irreális követeléseit. Washington — mondotta Muskie — elzárkózik attól, hogy pénzt utaljon át, mielőtt a jog szerinti összegeket tisztázták volna. „A túszok karácsonyra bizonyosan nem lesznek itthon” — mondja a külügyminiszter, és hozzáfűzi, hogy január 20-a, Reagan hivatalba lépése előtt hazatérésük is „nagyon nehéz lesz”. Titkos helyen December 23. Tarik Aziz, iraki alelnök egy nyilatkozatában elhúzódó háborúról szól. Megállapítja, hogy Irak legfontosabb katonai céljait már elérte, és nem kíván sokkal nagyobb területeket megszállni. Szerinte Iraknak megvannak a gazdasági eszközei ahhoz, hogy akármeddig folytassa a háborút. Az iraki politikus egyben megismétli a bagdadi követeléseket: a Shatt-al-Arab torkolatának egészét át kell adni Iraknak, az arab öböl kijáratánál levő és Irán által még a sah idején megszállt három stratégiai fontosságú szigetet pedig az Arab Emirátusoknak. Ezen a napon jelzi először a teheráni rádió, hogy iraki erők új front megnyitására tettek kísérletet Kurdisztán körzetében. A túszügyben az Egyesült Államok közli: elfogadhatatlan Iránnak az a követelése, hogy 24 milliárd dollárt helyezzenek letétbe algériai bankokban a túszok szabadon bocsátása előtt. Válaszként Teheránban nyilatkozat hangzik el arról, hogy fel kell készülni a túszok elleni bírósági tárgyalásra. A túszok ügyét vizsgáló parlamenti különbizottság elnöke, Khoemi „Hagyaték” 1981-re Reagan megválasztott amerikai elnök „bűnözőknek és emberrablóknak” nevezi a túszok fogvatartóit, miközben megérkeznek Washingtonba azok az algériai diplomaták, akik a hivatalos amerikai választ viszik majd Teheránba. December 27. Warren Christopher külügyminiszter-helyettes fogadja az algériai diplomatákat. Híresztelések kelnek szárnyra arról, hogy a 24 milliárd dolláros letétre vonatkozó követelés elutasítása után is megmarad az érintkezés a felek között. Ezt követően Muskie amerikai külügyminiszter 9 órán keresztül tárgyalt az algériai megbízottakkal, hogy megfogalmazzák a Teheránnak adandó amerikai választ. A tárgyalásokkal jóformán egy időben Radzsai iráni miniszterelnök külföldi diplomaták előtt beszédet mond, amelyben Washingtont azzal vádolja, hogy voltaképpen nem is akarja megoldani a túszkérdést, és összeesküvést sző Irán ellen. A miniszterelnök utal arra, hogy szükség esetén a túszokat bíróság elé állítják, amennyiben Washington nem teljesíti az iráni követeléseket. Az ünnepek alatt lezajlott események egyértelművé teszik, hogy az esztendő sem az Irak és Irán közötti konfliktusban, sem az iráni belpolitikai harcokban, sem pedig a túszügyben nem hoz megoldást. 1981 súlyos örökséget vesz át ebben a vonatkozásban.