Magyarország, 1981. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-04 / 1. szám

D­ecember második fele nem hozott megoldást az Irak és Irán között „dúló” háború­val kapcsolatos, szerteágazó nem­zetközi kérdésekben. A „dúló” szó azért kívánkozik idézőjelbe, mert egyre inkább úgy látszik, hogy afféle „furcsa háború” folyik a frontokon. Miközben a két fél megmaradt eredeti álláspontján a viták rendezését illetően, és a közöttük folyó propagandaküzde­lem élessége sem csökkent — a harctereken viszonylag jelentékte­len események történtek. Minden jel arra mutat, hogy mind Irán, mind Irak tartózkodik teljes há­borús kapacitásának bevetésétől. A „furcsa háború” jellegét még inkább megerősítette, hogy Bali szigetén (ahol az OPEC, az olaj­­exportáló országok szervezete kö­rülbelül 10 százalékkal újra meg­emelte az olajárat), a két hadvi­selő fél képviselője egyazon tár­gyalóasztal mellett foglalt helyet. A feszültséget jóformán csak az tükrözte: a vendéglátó indonéz delegáció vezetőjét az iráni és iraki küldött közé ültették, hogy ne kerüljenek egymás mellé. Ezen­kívül az iráni küldöttség vezető­jének feje felett elhelyezték az ország olajügyi miniszterének arc­képét , aki hosszú hetek óta ira­ki fogságban van. A túszügyben, amely régebbi ke­letű az iráni—iraki konfliktusnál, de időközben elválaszthatatlanul összefonódottt azzal, a „karácso­nyi reménységek” fokozatosan el­hervadtak. A napok nyúlásával egyre inkább úgy tűnt, hogy a kérdés megoldása átcsúszik a ja­nuár 20-án hivatalba lépő új ad­minisztráció kezébe. Iráni szem­mel­­nézve ennek logikai magva kétségkívül az, hogy politikailag „értékesebb” a hivatalba lépő Reagan-kormánnyal tárgyalni, mint „megajándékozni” a távozó és hatalmát vesztett Carter-kor­­mányt a túszkérdés megoldásával a ponti banknak. Az amerikai elnök írásbeli kötelezettségvállalása a szóban forgó összeg felszabadítására önmagában nem elegendő. Egy má­sik feltétel, hogy a sah és csa­ládja vagyonának kiszolgáltatásá­val kapcsolatban Washingtonnak „elfogadható biztosítékokkal kell bizonyítania jóindulatát”. December 20. Radzsai iráni kor­mányfő kiegészítő felvilágosításo­kat ad egy rádiónyilatkozatban a Washingtonban eljuttatott választ­i­ról. Szerinte a fő­ probléma a sah vagyonának visszaadása. Radzsai kifejti, hogy Washingtonnak ez­zel kapcsolatban egy második Irak—Irán dosszié Furcsa fordulatok Korlátozott háború A túszvita fejleményei ajatollah szerint a túszok felett nem nemzetközi szabályok, hanem „az iráni iszlám törvények sze­rint kell majd ítélkezni”. Szerinte a túszok egyik csoportját kémke­dés miatt, egy másik csoportot összeesküvésre való felbujtásért kell bíróság elé állítani. December 24. Karácsonyi szer­tartást rendeznek a túszoknak, amelyen részt vesz Bugnini, tehe­ráni pápai nuncius. Utóbb a vati­káni diplomata elmondja, hogy bekötött szemmel szállították arra a titkos helyre, ahol a túszokat fogva tartják és így a helyszínre vonatkozóan nem tud felvilágosí­tást adni. Kijelenti, hogy a túszo­kat „jó állapotban” találta. December 26. Szaddam Husszein iraki elnök hivatalosan is bejelen­ti, hogy új frontot nyitottak Irán északi, kurdisztáni tartományában egészen a török határig. Ellent­mondó jelentések érkeznek azzal kapcsolatban, hogy hány kilomé­ter mélységű az iraki behatolás. Az iraki államelnök leszögezi, hogy az északi területen elfoglalt állá­sok a már régebben iraki kézen levő hadállásokkal ezentúl Irak „katonai határát” jelentik. RADZSAI A PARLAMENTBEN A „karácsonyi reménységek" fokozatosan elhervadtak MAGYARORSZÁ 1981 Teherán „végső válasza” December 17. Nyilvánosságra hozzák Radzsai iráni miniszterel­nök bejelentését, hogy kormánya hamarosan közzéteszi végső dön­­tő döntését a túszok szabadon bocsátásával kapcsolatban. Eközben Iránban tovább tart a belső feszültség. Miután előző nap Iszfahánban, Qumban és más városokban a Baniszadr elnököt támogató politikai erők a vallási vezetés ellen tüntettek, Khomeini fel­hívást tett közzé. Felszólította híveit: halasszák el a vallási ve­zetés támogatására tervezett or­szágos méretű tüntetéssorozatot. Khomeini a nemzeti egység fenn­tartására hivatkozva utasította kö­vetőit a választüntetések elhalasz­tására. Beheszi ajatollah, a vallási erők talán legbefolyásosabb vezetője, aki egyben legfelsőbb bíróság el­nöke is, közben nyilatkozatot tett a túszügyben. Eszerint az iráni követelésekre adott amerikai vá­lasz „majdnem elfogadható”. Muskie, amerikai külügyminiszter egy tévényilatkozatában meg­jegyzi: szeretné tudni, hogy mit je­lent a „majdnem” szócska. December 19. A teheráni kor­mány „végső állásfoglalásával Te­heránból Algírba utazik egy köz­vetítő csoport. (A túszkérdésben, mint ismeretes, Algéria az üze­netvivő a két fél között.) Az első kiszivárgott hírek szerint a túszok szabadon bocsátásának előzetes fel­tétele az lenne, hogy az USA sza­badítsa fel az amerikai bankokban befagyasztott mintegy 8 milliárd dollárnyi iráni követelést, és az összeget utalja át az algériai köz­pénzalapot kellene letétbe helyez­nie Algériában. Erről a számláról Irán fokozatosan „leemelhetne” bizonyos összegeket, aszerint, ahogy a volt sah vagyonának feltárása során az amerikai átutalások tör­ténnek. Miközben a frontokon korláto­zott méretű harcok folynak, Sadli algériai elnök nyilatkozik a háború befejezéséről. Indítványozza, hogy a harcoló felek erősítsék fő meg az 1975-ös algíri határegyezményt, amely a Shatt-al-Arab folyó fele­zővonalát jelölte meg a két or­szág közötti határvonalként. A háború ugyanis éppen azért indult meg, mert Irán nem ismeri el ezt a megállapodást. 1975-ben Szaddam Husszein jelenlegi iraki elnök és az iráni sah között jött­­ létre az említett megállapodás, ak­kor még Rumedien algériai elnök közvetítésével.) . Muskie és Brown December 21. Muskie külügymi­niszter és Brown hadügyminiszter egymástól függetlenül nyilatkoza­tot ad két amerikai televíziótár­saságnak. Brown kijelenti, hogy Washington semmiképp sem haj­landó „váltságdíjat” fizetni Irán­nak, de nem fejti­­ki, hogy ez mit jelent. Muskie részletesebb állás­­foglalásában ésszerűtlennek minő­síti az iráni kormány anyagi kö­veteléseit és közli, hogy azok tel­jesítése meghaladná az elnök jog­körét. Muskie kifejti: szerinte a nemzetközi közvélemény ítélete, a túszválság negatív hatása az iráni belső helyzetre és „Irán növekvő elszigeteltsége” arra fogja kész­tetni Teheránt, hogy feladja ir­reális követeléseit. Washington — mondotta Muskie — elzárkózik at­tól, hogy pénzt utaljon át, mielőtt a jog szerinti összegeket tisztázták volna. „A túszok karácsonyra bi­zonyosan nem lesznek itthon” — mondja a külügyminiszter, és hoz­záfűzi, hogy január 20-a, Reagan hivatalba lépése előtt hazatérésük is „nagyon nehéz lesz”. Titkos helyen December 23. Tarik Aziz, iraki alelnök egy nyilatkozatában elhú­zódó háborúról szól. Megállapítja, hogy Irak legfontosabb katonai cél­jait már elérte, és nem kíván sokkal nagyobb területeket meg­szállni. Szerinte Iraknak megvan­nak a gazdasági eszközei ahhoz, hogy akármeddig folytassa a hábo­rút. Az iraki politikus egyben megismétli a bagdadi követelése­ket: a Shatt-al-Arab torkolatának egészét át kell adni Iraknak, az arab öböl kijáratánál levő és Irán által még a sah idején megszállt három stratégiai fontosságú szige­tet pedig az Arab Emirátusoknak. Ezen a napon jelzi először a teheráni rádió, hogy iraki erők új front megnyitására tettek kísér­letet Kurdisztán körzetében. A túszügyben az Egyesült Álla­mok közli: elfogadhatatlan Irán­nak az a követelése, hogy 24 mil­liárd dollárt helyezzenek letétbe algériai bankokban a túszok sza­badon bocsátása előtt. Válaszként Teheránban nyilatkozat hangzik el arról, hogy fel kell készülni a tú­szok elleni bírósági tárgyalásra. A túszok ügyét vizsgáló parlamenti különbizottság elnöke, Khoem­i „Hagyaték” 1981-re Reagan megválasztott amerikai elnök „bűnözőknek és emberrab­lóknak” nevezi a túszok fogva­tartóit, miközben megérkeznek Washingtonba azok az algériai diplomaták, akik a hivatalos ame­rikai választ viszik majd Tehe­ránba. December 27. Warren Christo­pher külügyminiszter-helyettes fo­gadja az algériai diplomatákat. Híresztelések kelnek szárnyra ar­ról, hogy a 24 milliárd dolláros letétre vonatkozó követelés eluta­sítása után is megmarad az érint­kezés a felek között. Ezt követően Muskie amerikai külügyminiszter 9 órán keresztül tárgyalt az algériai megbízottakkal, hogy megfogalmazzák a Teherán­nak adandó amerikai választ. A tárgyalásokkal jóformán egy idő­ben Radzsai iráni miniszterelnök külföldi diplomaták előtt beszédet mond, amelyben Washingtont azzal vádolja, hogy voltaképpen nem is akarja megoldani a túszkérdést, és összeesküvést sző Irán ellen. A miniszterelnök­­ utal arra, hogy szükség esetén a túszokat bíróság elé állítják, amennyiben Washing­ton nem teljesíti az iráni követe­léseket. Az ünnepek alatt lezajlott ese­mények egyértelművé teszik, hogy az esztendő sem az Irak és Irán közötti konfliktusban, sem az irá­ni belpolitikai harcokban, sem pe­dig a túszügyben nem hoz meg­oldást. 1981 súlyos örökséget vesz át ebben a vonatkozásban.

Next