Magyarország, 1981. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1981-06-14 / 24. szám
Világszerte csökken a házasodási kedv. Magyarországon például az utóbbi tíz év alatt éppen megkétszereződött a törvényes házasság nélkül, csupán élettársi közösségben élők száma. Száz párkapcsolatból ma már öt „törvénytelen”. (Érdekes különben megjegyezni, hogy a szabadosabb életfelfogású svédeknél ugyanez idő alatt tizenkétszeresére növekedett az együttélés e formája.) Ami magát a „törvénytelen” kifejezést illeti, érdemes kissé elgondolkozni rajta. Mert furcsa paradoxon: végső fokon éppen a törvény az, amely a „törvénytelen” szeretők jogi helyzetét szabályozza. A jog sokáig bizonytalankodott a párkapcsolati forma megítélésében, és csupán a legutóbbi Polgári Törvénykönyv határozta meg egyértelműen, kiket lehet a törvény értelmében élettársnak tekinteni. Azelőtt ugyanis számtalan jogvita adódott, mert egyes esetekben nehezen sikerült az alkalmi kapcsolatot a tartós élettársi együttéléstől megkülönböztetni. Az új meghatározás szerint élettársa házasságkötés nélkül, közös háztartásban, érzelmi és gazdasági közösségben együtt élő nő és férfi. Látszatválás A jogilag nem szentesített párkapcsolatok társadalmi és más problémáiról figyelemre méltó tapasztalatokat összegeztek legutóbb a Magyar Jogász Szövetség fővárosi szervezetében a családi jogi és polgári jogi szakosztály közös tanácskozásán. A bírói joggyakorlat és a sokrétű ügyvédi tapasztalat egyaránt arra utal, hogy noha sokat szelídült a társadalom régi megbélyegző szemlélete, és bár berzenkedés helyett egyre elnézőbb az élettársi viszony megítélésében, mégis gyakoriak még a tévhitek. Sokan ma is valamiféle fiatalokra jellemző, szabados életformának tekintik a „bűnös együttélést”. Pedig a statisztika éppen arra vall, hogy az életkori megoszlás szerint e téren éppen az idősebb korosztálybeliek vannak többségben. Némiképp vízválasztó volt az 1975-ös év, az új Munka Törvénykönyve életbelépésének éve. Ettől kezdve lehetővé vált, hogy az özvegyasszonyok új házasságkötés után is megtarthassák özvegyi nyugdíjukat. Az özvegyi haszonélvezeti jogot azonban elveszítik, s ez még ma is sokakat késztet arra, hogy anyagi megfontolásból új házasság helyett inkább élettársi viszonyt létesítsenek. E helyzeten csak kissé változtatott az a rendelkezés, amely módot teremtett rá, hogy az özvegyi haszonélvezeti jogot meg lehessen váltani. A tanácskozáson felhívták a figyelmet arra, hogy napjainkban számos élettársi kapcsolat úgynevezett látszatválás után keletkezik. Sokan anyagi megfontolásból bontják föl házasságukat, hogy kijátsszák a vagyoni korlátozásokat, családon belül maradhasson a többletingatlan, vagy egyszerre két lakást tarthassanak fönn. (A tőkés országokban az adó késztet sokakat — így Svédországban is! — a látszólagos különélésre.) Az agyafúrt látszatvárók védelmére szólva: vétkük nem mindig egyértelmű. Vegyünk egy példát. Harmincas értelmiségi házaspár, két apró gyerek, 28 négyzetméteres tanácsi garzonlakásban. Nagyobb lakást szeretnének. Fejenkénti jövedelmük azonban kicsivel több annál, hogy nem tanácsi lakást kérhessenek, ahhoz viszont kevés, hogy egy OTP-öröklakás 350 000 forintos belépőjét megfizessék. Lehetne pénzt csinálni a tanácsi garzonból is, ám a tanács nem járul hozzá, hogy — a pénz érdekében — a kétgyermekes család egy számára rosszabb cserével mosókonyhába költözzék. A megoldás: látszatválás. A nő a gyerekekkel és a bútorokkal szüleihez költözik, a tárgyaláson lemond a garzonról férje javára. Annak már nincs akadálya, hogy az egyedülálló férj lebonyolítsa a mosókonyhás cserét, és az érte kapott pénz és egyéb kölcsönök segítségével befizessen a tágasabb öröklakásra, ahol a csa-lád ismét együtt lehet. Mindezek után nem csoda, hogy az újabb házasságkötésről megfeledkeznek. „Szerzés arányában” ? A tartós élettársi kapcsolatban élők jó része persze azért nem házasodik, mert irtózik a béklyótól, a kötöttségtől. Számtalan példa bizonyítja, hogy olykor tartalmasabbnak, tartósabbnak, hosszú évtizedekig fönnálló párkapcsolatnak éppen a jogi jóváhagyást nélkülöző együttélés bizonyul. Különösen az értelmiségiek között gyakoriak az állam áldását nélkülöző kapcsolatformák. Igaz, még egy balatoni beutalóhoz is tömbmegbízotti írást kell csatolniok, ha történetesen ugyanabban a szobában akarnak lakni. És az sem ritkaság, ha a legszolidabb hűségben együtt élők káderlapján ez olvasható: „Magánélete rendezetlen.” A házasságon kívüli tartós együttélésnek akadnak klasszikus szószólói is, például Simone de Beauvoir, aki Jean-Paul Sartrenak haláláig, több mint négy évtizeden át volt élettársa. Az is igaz, hogy ő a tartós kapcsolat egyik alapfeltételének a két lakást tartja ... Beauvoir szerint férfi és nő együttélését leginkább az teszi próbára, hogy legrosszabb perceikben is kötelesek éjjel-nappal a másik mellett lenni. A bírói gyakorlat szerint különben az élettársi kapcsolatok általában nem a fennállásuk idején okoznak gondot, hanem akkor, amikor ilyen vagy olyan okból fölbomlanak, esetleg az egyik fél hirtelen meghal. Ilyenkor aztán jóval több probléma adódik, mint a törvényes házasságok esetében, és olykor meglepő az érintett felek mérhetetlen tájékozatlansága. A modern élettársi kapcsolatok jó részét — bírói tapasztalatok serege bizonyítja — már eleve rosszhiszeműen kötik, vagyis úgy, hogy az a kiszolgáltatott fél (többnyire a nő) kihasználására épül. Ha egy házasság megszakad, az életközösség idején szerzett vagyon közös tulajdonnak minősül, s fele-fele arányban osztandó el még akkor is, ha csupán a férjnek volt állása, iletve havi jövedelme. Ha azonban nem volt törvényes házasság, akkor az élettársak vagyonát a „szerzés arányában” kell elosztani. (Ha tehát a nő az együttélés idején nem dolgozott, nem „szerzett” anyagiakat, nem is tarthat igényt semmire. Sok gyanútlan nővel előfordul, hogy a jól kereső férfi hosszú éveken át valósággal ingyenes háztartási alkalmazottnak tekinti, aki főz, mos,* takarít rá — aztán hirtelen valaki mást vesz feleségül. A kárvallott élettárs, aki „csak” ellátta párját, és nem „szerzett” forintértékben semmit, úgyszólván egy szál ruhában távozhat. A jog az új, a törvényes feleség érdekét védi.) Még rosszabb a helyzet, ha az egyik élettárs hirtelen meghal. Ekkor azonnal két gond is adódik: 1. a lakás; 2. az örökség. A házastárs és élettárs jogai között lényeges az eltérés. A lakásba költözve a házastárs azonnal bérlőtárssá válik, az élettárs viszont nem. Ő csupán várományi joggal bír. Ez azt jelenti, hogy a főbérlő élettárs halála esetén csak abban az esetben maradhat a lakásban, ha igazolni tudja, hogy legalább hat hónapig együtt éltek, és nincs az elhunytnak a lakásban élő gyermeke vagy unokája. Mert ha van, a lakás a gyereket vagy az unokát illeti. Ha pedig az élettársi közösség más miatt szakad meg, a később odaköltöző nyomban jogcím nélküli lakáshasználóvá válik. Ami az özvegyi nyugdíjat illeteti, az élettárs is jogosult rá, ám meglehetősen kemény feltételek mellett: ha kapcsolatukból — az elhunyt által törvényesen elismert — gyermek is született, akkor egyévi igazolt együttélés után jár özvegyi nyugdíj; gyermektelen kapcsolat esetén tízévnyi igazolt együttélés a feltétel. Ha nincs végrendelet Hiába gondozta, szerette az elhunytat akár évtizedeken át az élettárs, ő nem lehet örökös, csak abban az esetben, ha párja erről előzőleg külön végrendeletet készített. Ha ezt elmulasztották, a rokonok mindent elperelhetnek tőle, megszokott bútorait sem használhatja tovább, mert a haszonélvezeti jog is csak a törvényes feleséget illeti meg. Az egyértelműen házasságpárti jogrend részletes állásfoglalását az esetek túlnyomó többségében az érdekeltek egyáltalán nem ismerik, és valósággal összeomlanak, amikor a bíróságon a rokonság, a vér szerinti család kisemmizi — mert kisemmizheti — őket. Amint az a paragrafusokból is kitetszik, a jog elsősorban a törvényes családot, az anyakönyviig jegyzett házasságot támogatja, védi, amely különösen a gyermekek vállalásához és fölneveléséhez nyújt biztonságosabb hátteret. Mint a legutóbbi népfrontkongresszus felszólalói is hangsúlyozták: a törvényes család a társadalom alapsejtje, amelyek millióiból a társadalom tartóoszlopa épül. A jog által is védett család az első fórum, amely a gyermek személyiségét, az igényes életre való fogékonyságát kialakíthatja. Állami áldás nélkül együtt élni bárkinek szabadon jogában áll. De az elkövetkező generáció anyagi és erkölcsi biztonsága érdekében nem érdemes. BEDECS ÉVA Család Állami áldás nélkül „Magánélete rendezetlen”? Paragrafusok ellentmondásossága I BEAUVOIR ÉS SARTRE Több, mint négy évtizeden át volt élettársa MAGYARORSZÁG 1981/24