Magyarország, 1982. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1982-06-06 / 23. szám
Öt világrész száz lapjából • Öt világrész TANÁCSTALANSÁG A KÉPERNYŐ ELŐTT — Mióta is tart ez a háború? (Basler Zeitung) Valósággá vált lidércnyomás Vorwärts Nem egy sci-fi film egyik jelenete volt, hanem szörnyű valóság. Egy japán ipari üzemben egy ellenőrizhetetlenné vált robot megölt egy technikust. Megdöbbent kollégái nem tudtak segíteni neki, mert senki sem tudta, hogyan kell leállítani az acélszörnyet. Ez volt az első ilyen jellegű baleset Japánban, abban az országban, ahol az egész világon a legtöbb robottal dolgoznak az iparban. Ezek a robotok most jó néhány munkást megijesztettek. Ugyanakkor azonban lassan-lassan vita kezdődik a japán szakszervezetekben a robotok tömeges alkalmazásáról, és annak veszélyeiről, most már világos azonban, hogy a robotok nem csak munkaalkalmakat „gyilkolnak”. A lidércnyommásos eset 1980 júliusában történt a Kawasaki Heavy, Industries vállalatnál, de a vizsgálati eredményeket csak alapos késéssel tették közzé, és így értesült róla a közvélemény. Az áldozat a 37 éves Urava Kendzsi, aki meg akarta javítani az autómotorgyártásban alkalmazott egyik robotot, eközben átlépett egy biztonsági határvonalat, és véletlenül meglökött a karjával egy kapcsolót. A robot gépkarjával magához szorította a technikust, és agyonnyomta. Ezzel szinte jelképezte a szociálpolitikai japán valóságot. Japánban az embert egyre inkább a falhoz szorítják a munkafolyamatban, és a technika a legjobb úton halad afelé, hogy önmagát reprodukálja. A „szép új világ” megmutatta, milyen mérhetetlen brutalitás rejlik benne. Ajapán , újságokban nem közöltek szalagbetűs című cikkeket az esetről, mindössze néhány soros kis hírt szenteltek neki. Nem akarták nyugtalanítani a munkásokat, akiknek 50 000 acélkollégával kell együtt dolgozniuk. Eddig ugyanis még nyugalom van a robotok irányította iparban. A robotforradalom nem váltott ki forradalmat ebben az országban, mert elkerülte a tömeges munkanélküliség réme, és mert itt a technikai újdonságokat haladásnak tekintik. A haladás-eufória mellett ennek több oka van: a „munkafolyamatokat irányító automatákat” egyelőre csak a nagyiparban hasznosítják, így például az autógyárakban, ahol a munkások az egész életre szóló foglalkoztatottság biztonságát élvezik. A munkásokat szükség esetén átképezik, bérük emelkedik — ha csak mérsékelten is —, és a robotgyártók szövetsége tudni véli, hogy sokszor hálásak is, ha a robotok leveszik a vállukról a piszkos, egészségtelen, veszélyes vagy unalmas munka terhét. A szövetség ezenkívül azt állítja, hogy a robotok révén sok új munkahelyre lesz szükség: a mérnökök, tervezők, technikusok és kémikusok egész hadseregét igényli majd az egyre újabb robotok kifejlesztése és kezelése. A szakszervezetek mind ez ideig hallgattak. Nem tömörültek szakszervezetbe ugyanis a napibérben foglalkoztatottak és a kisüzemek dolgozói. Ezek a kisüzemek csak mostanában térnek rá robotok vásárlására, s ha nem, csődbe mennek a bősz versenyben. Lassanként azonban a japán fémipari szakszervezetek is ráébrednek, hogy Japán jóléte az export fellendülésére épül, de nagyon is lehetséges, hogy a nagyarányú exportot nem tudják majd fenntartani.Naponta beszámolnak a hírközlő szervek az amerikaiak fenyegetőzéseiről, hogy lezárják piacukat a japán robottermékek előtt, önkéntes exportkorlátozásokat emlegetnek, továbbá az Európával folytatandó kereskedelmi háború veszélyeire hívják fel a figyelmet. Éppen ezért a japán autógyári munkások szakszervezetének vezetője erre a felismerésre jutott: „Ma már kétséges, hogy a robotok tömeges alkalmazása nem gyakorol negatív hatást a munkaerőpiacra.” A kormány, amely kétszázalékot, alacsony munkanélküliségi kvótáját a számokkal folytatott bűvészmutatványának köszönheti — aki havonta csak egyetlen órát is dolgozott, nem számít munkanélkülinek —, bizottságot állít fel az ipari robotok szociális és gazdasági hatásainak kivizsgálására. MAGYARORSZÁG 1982/23 T T 18 Riasztókészülék könyvlopás ellen Göteborgs-Posten Amióta a Göteborgi Városi Könyvtárban bevezették az elektromos riasztókészüléket, a könyvlopások száma 83 százalékkal csökkent. A felszerelés költsége negyedév alatt megtérült. Korábban ebben a könyvtárban évente egymillió korona értékű könyvet loptak el, főként szakirodalmi műveket, és ezek közül is elsősorban jogi tárgyúakat. A könyvtár elégedett az eredménnyel. Amikor az amerikai könyvtárakban vezették be, a lopások körülbelül 85 százalékkal csökkentek. A göteborgi könyvtárban korábban a könyvállomány 5 százaléka eltűnt. Főleg új, mutatós könyveket loptak, szépirodalmi mű alig volt közöttük. Új figyelmeztető módszert is bevezettek. Korábban levelezőlapot küldtek azoknak, akik nem hozták vissza a kölcsönzött könyvet. Most egy adatfeldolgozógép munkájának segítségével telefonon felhívják a kölcsönző személyt, sőt ki is küldenek a lakására a vissza nem adott könyvekért. A riasztókészülék lelke egy detektor, amely előtt el kell haladnia a kölcsönzőnek miután beíratta a kikölcsönzött könyvet. Minden könyv hátsó fedelének belső oldalán egy fémszál van láthatatlanul elhelyezve, a fémszálat fedélnagyságú papírral ragasztják le. Ha a kölcsönző nem adja át a könyvet és személyazonossági kartotékját a könyvtárosnak bejegyzés céljából, és így akar elhaladni a detektor előtt, megszólal a jelzőkészülék. A berregő vagy felvillanó piros égő egyúttal a kijáratot is elzárja. A könyv és a kartoték átadása esetén a könyvtáros a bejegyzett könyvet egy mozgó szalagra helyezi. Ez a könyvvel együtt egy kis alagúton halad keresztül — ez kikapcsolja a detektort. A kölcsönző ezután emeli le a szalagról a könyvet. Ha a detektor jelzést ad le, a kölcsönzőt udvariasan figyelmeztetik, hogy elfelejtette a könyvet bejegyzésre átadni. Hogy évente olyan sok könyv eltűnhetett, az azzal magyarázható, hogy a kikölcsönözhető könyvek száma nincs korlátozva. A könyvtártagok átlagban 5—10 könyvet kölcsönöznek ki, így bárki megtehette, hogy egy-két könyvet zsebrevágott. Nincs visszaút a bordélyból IHE Sunday times magazin. Amennyiben a történet hollywoodi ízű, annak egyszerűen az az oka, hogy Hollywoodban játszódik és naiv kék szemű, szőke lányokról, valamint egy rejtélyes maffiáról szól. Az elmúlt pár hónap alatt több mint 150 fiatal hollywoodi énekesnőt csábítottak át Japánba, ahol aztán a yakuza nevezetű maffiaszerű szervezet vezetése alatt álló bordélyházak nyelik el őket. Ami az erőszakot és a bűnözést illeti, a yakuza pontos megfelelője szicíliai hasonmásának. A városi zsebmetszők középkori klánjának „jogutódjaként” a yakuza (ejtsd: juksa), tagjai sárkányok , és harcosok képeivel tetoválják testüket. Aki egy „akcióban” hibázik, az tőből levágja az egyik ujját. Akárcsak a maffiát, a 150 000 tagot számláló yakuzát is családok és alcsaládok, úgynevezett kumik tartják kézben és mindegyik a saját oyabunjának vagyis „keresztapjának” tartozik elszámolással. Az amerikai rendőrség szerint a jakuza a Hawaii-szigetek alvilágát is a markában tartja. Hálózatukat szép lassan Amerikára is kiterjesztik, és Los Angeles Kis-Tokió- negyedének japán—amerikai üzlettulajdonosait úgynevezett védőpénz kicsikarásával tartják sakkban, melynek lefizetése ellenében garantálják, hogy megvédik őket más gengszterbandáktól. Jelen pillanatban azonban a Los Angeles-i rendőrséget elsősorban a lányok foglalkoztatják, akik közül több tucat tűnt már el nyomtalanul. A jelek szerint valamennyiük közös tulajdonsága a nyúlánk termet, kék szem, szőke haj, jó megjelenés, de leginkább a Hollywoodhoz fűződő gyermekes álmaik, melyek ezeket a lányokat ide vonzották. Könnyű prédájává váltak a silány tehetségűekkel manipuláló ügynököknek. Ezek jó hírű magazinok hirdetési rovatában ajánlanak külföldi szereplést énekeseknek, táncosoknak. „Munkalehetőséget kínálnak, rendszerint klubénekesi munkát”, mondja Fred Clap, az eltűnések kivizsgálásával megbízott Los Angeles-i nyomozó. „Fizetik az útiköltségüket, persze csak odafelé.” Clap elmondja, hogy a lányokat odakint aztán Tokió, Osaka, Kobe és Kyoto városok jakuza kézen levő bordélyaiba kényszerítik és nyilvános szexbemutatókon kell részt venniük. Bár néhánynak sikerült megszöknie és egy hazafelé jövő gépre felkönyörögnie magát, William Landis, amerikai ügyvéd mégis azt állítja, hogy eddig még sohasem sikerült elegendő bizonyítékot szerezni az Amerikában verbuváló ügynökök ellen arra vonatkozóan, hogy nagyon is tudják, mi vár a Japánba átcsábított lányokra. John Barnes