Magyarország, 1983. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1983-03-27 / 13. szám
Sajtótörténet Az első 1000 szám Kezdeti elképzelések — máig készült Bodoni betűivel ! A Hírlapkiadó Vállalat Blaha Lujza téri székházának földszinti kultúrtermét 1963 végén átalakították: kőművesek és asztalosok, üvegezők álltak neki, hogy a jókora teremből több kis rekeszt, fülkét, vagy ahogy a később beköltözők mondták: katricát formáljanak. Ez lett az új társadalmi és politikai hetilap, a Magyarország első szerkesztősége. 1963 nyarán született meg a döntés, hogy az átfogóbb, ugyanakkor részletesebb külpolitikai tájékoztatás szolgálatában új hetilapra van szükség. Az MSZMP agitációs és propagandamunkáját akkor irányító „hármas”, Szirmai István, Orbán László és Darvasi István valósággal szívügyének tekintette, hogy sikerüljön a vállalkozás. (Az ellenforradalom után is indult egy Magyarország nevű hetilap, de az rövid életűnek bizonyult.) Sok előd után A Magyarország lapcím a magyar sajtóban újra meg újra előbukkan, egyes számítások szerint már kéttucatnyi, ilyen címen kiadott újság, napi- vagy hetilap volt már. Néhány mondat az elődökről: éppen kilencven esztendeje alapították azt a Magyarországot, amely a függetlenségi és a 48-as pártot támogatta. Bartha Miklós vezércikkei tették népszerűvé az első, este megjelent budapesti nagy lapot. Az első világháború idején Károlyi Mihály volt a főrészvényese, Lovászy Márton a főszerkesztője. Mint Károlyi nemrég megjelent emlékirataiban („Hit, illúziók nélkül”) olvasható: „Azon voltam, hogy a lapból független orgánumot csináljak, amely támogatni tudja majd jövendő küzdelmeinket. Birtokunkban volt egy olyan lap, amely távol tartotta magát a háborús izgatástól és nem tömjénezte a német szövetséget.” Aztán a Magyarország az Est-konszern egyik lapja lett. Szvatkó Pál szerkesztette 1939-től, amikor már reggel és este jelent meg, sőt még hétfői híradása is volt. Az új szerkesztőség megszervezésekor a hagyományok szentelte lapcím újra elővétele indokolta azt a látszólagos ellentmondást, hogy Magyarország név alatt elsősorban mégiscsak a világ dolgairól adjon hírt az új hetilap. Máig is sokan kérdik: miért Magyarország a Magyarország? Ezért. S néha, amikor például a külföldi sajtóban idézik lapunk egyegy állásfoglalását, a Magyarország név megjelenése mintegy nagyobb súlyt is ad annak. A szerkesztőség tagjainak kiválogatásakor az a szempont érvényesült, hogy kevés, de a szakmát jól ismerő újságíró kerüljön az egyes rovatok élére, s annál több kitűnő külső szerzőt foglalkoztassunk. (Azóta sem nagyon bővült a szerkesztőségi gárda. „Parkinson törvényét”, már ami a létszám örökös növekedését illeti, nem alkalmaztuk.) A kezdőcsapatból ma is itt van a szerkesztőségben Gárdos Miklós, Gömöri Endre, dr. Novobáczky Sándor, Nyárády Gábor, dr. Pálfy József és Várkonyi Endre, valamint Bános Tibor, aki kevéssel a lap indulása után lépett a szerkesztőség kötelékébe. Nyugdíjasként is be-bejár Gellért Gábor. A „Magyar Konyha” című kitűnő gasztronómiai folyóirat szerkesztője lett Nyerges Ágnes, aki a Magyarország indulásakor a női témák felelőse volt. Ritter Aladár segített megadni az új lap tipográfiai arculatát. [Amikor ő nyugdíjba vonult — de, mellesleg, ma még aktívabb 80 éves korát meghazudtolva, s például az újságíró-szövetségben továbbra is tanítja a jövő tervező (tördelő-) szerkesztőit —, nos, Rittert Hoppe Pál váltotta fel évekre, s ma már Alaksza Tamás végzi a tördelőszerkesztői munkát.] • Itt említjük meg, amit természetesen az olvasó a mai impreszszumban is láthat, hogy néhány fiatal munkatárssal megilljodott a szerkesztőség. (Előbb Körmendy István lépett be a külpolitikai rovatba, de ő nemsokára diplomáciai pályára ment.) Bedecs Éva bekerülése a „csapatba” megoldotta a problémát, ki legyen a nőkérdések gazdája. Később Oltványi Tamás segített kedvezőbbé tenni az átlagéletkort, majd Árvay Sándor is. Ritter Aladárral együtt határozták el a lap alapítói, hogy másnak kell lenni, mint a többi lap, külső megjelenésében is. Kezdetben eldőlt, hogy ehhez éppúgy szükségeltetik az „egy oldal egy cikk”(ritkán „két oldal egy cikk”) elv érvényesítése, mint a piros és kék szín kisegítő alkalmazása vagy éppenséggel a „kurziválás”, „fettelés” elhagyása, s végül a Bodoni címbetűk használata. Bodoni Giambattista olasz könyvnyomtató és betűmetsző volt, aki 1740-ben született és 1813-ban halt meg. Pármai nyomdájából pompás klasszikus kiadások kerültek ki, azok betűi, az általa rajkólt nemes betűk őrizték meg nevét mindmáig. Mindenesetre halálának 150. évfordulóján egy budapesti szerkesztőségben rá és betűire szavaztak egy induló lap „alapító atyái”, össze kellett állítani egy kis archívumot is. Be kellett szerezni a világ vezető politikusainak, legismertebb személyiségeinek a fényképeit, azoknak az országoknak a rajzolt térképeit, amelyek az érdeklődés középpontjában állottak.Mácsai István festőmű-A KÉMIAI SZPUTNYIK • OLIMPIAI SZÁMLA ÚTLEVÉL MA . ÖT VILÁGRÉSZ SZÁZ LAPJA AZ ELSŐ SZÁM CÍMOLDALA Miért MAGYARORSZÁG? Ezért e vész szinte baráti alapon kapcsolódott be ebbe a munkába.) Meg kellett vásárolni antikváriumokban és magánszemélyektől a lexikonok egész sorát, a Pesti Napló képes mellékleteit vagy a Tolnai Világlapja évfolyamait. (Pócza Magda és Horváth Anita szervezte meg az archívumot, amelyet azután dr. Kocsis Ferencné vett át és napjainkig is vezet.) A szerkesztőségi titkárnő munkáját nagy rutinnal, amelyet korábban a Szabad Népnél, majd a Hétfői Híreknél szerzett, Révész Ilona látta el. Őt később RieszIlona váltotta fel, aki az indulásnál a gépírónői hármas egyik tagja volt, Erdei Edit és Ormos Magda mellett. Erdei Edit még ma is gyakran leül az írógép mellé szerkesztőségünkben. A szerkesztőknek, rovatvezetőknek, munkatársaknak napjainkban a titkárnői poszton Czippánné Kapusi Ilona, illetve Lugosi Magda, gépírónőkként pedig Kalmár Tiborné, Vargáné Takács Erzsébet, Szomolányi Józsefné, illetve Hegedűs Miklósné segít. A névsort Burger Károlyné és Berki Sándor zárja, de csak „last not least” alapon: a nyomdai kézbesítés vagy a postázás egy szerkesztőség életében fontos feladat. A nyomda és a kiadó A nyomda (a Zrínyi) és a kiadó (a Hírlapkiadó Vállalat) az 1963 óta eltelt húsz esztendő alatt mindig segítőkész partnernak (utóbbi megértő „gazdának” is) bizonyult. Bolgár Imre és Csollányi Ferenc az indulásnál, most pedig Vágó Sándorné és Till Imre megannyi más sajtótermék között is megkülönböztetett figyelmet fordít a Magyarországra. A Zrínyi Nyomdában a híres lapbrigád keze munkája formálta a lapot, amely végső formáját az első években egy Nagymező utcai régi ház pincéjében kapta meg, most pedig már a gyönyörű, új csepeli telephelyen — elhagyva a nyomógépeket. Azok előbb még magasnyomású gépek voltak. (Valaha a Friss Újságot nyomták rajtuk, aztán Vietnamba kerültek, hogy a háború pusztította vietnami nyomdák gépszükségén enyhítsenek!) Később, 1967-től már ofszetnyomással készült a Magyarország. De térjünk vissza a kezdetekre: előbbi próbaszámot állított össze a szerkesztőség. Sokaknak megküldte, véleményt várva-kérve. (Akinek még megvan, igazán ne dobja el, hiszen sajtótööténeti ritkasággá vált.) Makariosz érsek képe állt a próbaszám első oldalán, megfelelően annak, hogy az idő tájt a ciprusi probléma válságossá vált. Az igazi első szám címoldalása már a genfi szovjet—amerikai tárgyalások két részvevője került. Sík Endre nyugalmazott külügyminiszter írta cikkében: „Azoknak a problémáknak a rendezését, amelyek a háború utáni 18 esztendő alatt a világ népeit a legjobban nyugtalanították, mert a világ békéjét veszélyeztették — és jórészt ma is veszélyeztetik — az államok, illetve kormányok közötti beszélőviszonyhiánya tette lehetetlenné és akadályozza részben még ma is.” Sík Endre akkor még ilyen problémákat sorolhatott fel a Kelet és Nyugat közti beszélőviszony hiányának illusztrálására: a német kérdés, az arab országok és Izrael szembenállása, Korea és Vietnam egyesítése, Kína és India szembekerülése, India és Pakisztán viszálya, Kína és Tajvan kérdése. A lap tagozódása, a rovatok sorrendje az első számtól kezdve ugyanaz. A külpolitika van az élén, aztán a külföldi lapszemle következik, a tudomány, a belpolitika, a kultúra, a sport, a női témák, a rejtvények, a levelezés, s a végén egy érdeklődésre számot tartó hazai téma. Az első számban például az útlevelekről esett szó. Szabó László arról írhatott akkor, hogy tíz év alatt megszázszorozódott a Nyugatra utazó magyarok száma. 1953-ban — nem számítva a hivatalos kiküldetéseket — 1132-en utaztak Nyugatra. 1963. január 1-től november 30-ig 120161-en. A tíz évvel azelőttihez képest a szocialista országokba utazók számais csaknem a negyvenszeresére nőtt. Újítások, újdonságok A levelezési rovatunk kezdettől fogva tudatosan elsősorban olyan olvasói levelekből tevődött össze, amelyeknek írói valamilyen hibát vettek észre, valamilyen ellenvéleményt juttattak kifejezésre. Az olvasónak legyen igaza, ne pedig az újságírónak... Ez újdonságnak számított akkoriban, hiszen azt megelőzően ,10—20 éven át az ellenkezője hívott sajtónkban. Az „öt világrész száz lapjából”, a külföldi lapszemle rovat is újszerűen hatott, hiszen lehetőleg teljes terjedelemben, csonkítás nélkül adta közre a külföldi lapok cikkeit. Ez is teljes szakítást jelentett az 50-es évek gyakorlatával, hogy tudniillik jobbára csak azt idézte a sajtó, ami a külföldi lapokban pozitív vagy kedvező volt. Újítást vezettünk be a rejtvényközlésben a „külpolitikai fotó” módszerének bevezetésével. És a képaláírások! Szinte két évtizedes a vita: helyes-e olyan kétsoros képaláírást adni, amelynek felső, nagybetűs sora azt mondja el, mi látható a képen, az alsó sor viszont valóságos szöveg közti alcím, célja felhívni a figyelmet a cikkre azzal, hogy kiragad egy mondatot (vagy csak félmondatot). Akkor jó ez a képaláírás, ha meglep és szinte rejtvényszerű ... Szerkesztőségünk további újításai közül kiemelkedik kapcsolódásunk a televízióhoz. Amikor a Magyarország indult, még kevés volt a tévékészülék az országban, de a televízió növekvő 60 MAGYARORSZÁG 1 9 8 3/13_______________ MAGYARORSZÁG