Magyarország, 1983. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1983-06-19 / 25. szám
Sport Gála Wimbledonban Milliós pénzdíjak Álmok és hagyományok Hol vannak már azok az idők, amikor az első wimbledoni teniszversenyen a tornagyőztes Spencer W. Gore 10 fontot vághatott zsebre dicső szereplése jutalmaként! Amióta az 1960-as évek derekán az ausztrál Rod Laver a világ első teniszprofija dollármilliomos lett, azóta a pénz a főszereplő a fehér sportban. S noha Wimbledon még ma is a teniszgeográfia egyetlen olyan helye, ahová a sportág legjobbjai nem csupán a pénz kedvéért zarándokolnak el, hiszen a nem hivatalos világbajnokságon való jó szereplés presztízse is kétségtelenül a vonzerők között van — mégsem mellékes a hatalmas pénzdíjban való reménykedés. Nem sokkal azután, hogy a profik bebocsátást nyertek a sportág Mekkájának megszentelt gyepére, a svéd tinédzser, Borg 1976-ban még „csupán” 22 125 dollárt kaszszírozott be egyéni elsőségéért. 1983. július 3-án, az idei torna záróvacsoráján már 1 505 876 dollárt osztanak szét a résztvevők között — ebből a férfi nyertes 102 525, a női győztes 92 365 dollárt visz haza. Mielőtt még bárki is elszörnyülködne, ez még korántsem a csúcs! A csillagos ég határa pillanatnyilag Flushing Meadowban van: az amerikai bajnokságon több mint 2 millió dollár talál gazdára (az emancipáció jegyében egyaránt 120 000-et kap a férfi és a női győztes). A nagy menetelés Egymást váltogatják a rangos (és nagy pénzdíjjal dotált) események. Noha az esztendő minden napjára jut egy-egy kiemelkedő torna, Tokiótól Johannesburgig, Floridától Új-Zélandig állandóan forrásban van a sportág, s repülőn cikázik e különleges vándorcirkusz legjobb 150—1200 férfi és csaknem ugyanannyi női játékosa — igazi eseménynek, mégis csupán négyet ismernek el. Grand Slam (a nagy menetelés) — ez a bűvös kifejezés. A francia, a brit, az amerikai és az ausztrál bajnokság meghódítása, a Roland Garos, Wimbledon, Flushing Meadow és Melbourne díjainak begyűjtése minden teniszező számlára az álmok álma. A világ nyolcadik csodája lenne, ha valaki megbirkózna e feladattal — vélték egykor, s kevés esélyt adtak bárkinek is arra, hogy ugyanazon évben mind a négy helyszínen célba érjen. Nos, az amerikai Donald Budge (1938) és az ausztrál Rod Laver (1962 ás 1969), a hölgyeknél pedig az amerikai Maureen Conolly (1953) és az amerikai Margareth Court- Smith (1970) képes volt erre a bravúrra. Miért bravúr ez? Azért, mert a nagy menetelés során nem elegendő a kiemelkedő tudás, az egyenletes forma. A döntő az, hogy miként tud alkalmazkodni e nagy versenyek eltérő talajához. A párizsi salak viszonylag lassúbb labdamenetei napjaink férfi teniszezői közüli a svéd Wilander, az argentin Vilas és Clerc, illetve a kameruni—francia új csillag, az idei nyertes Noah számára kedvezőek. A gyors wimbledoni és ausztráliai fű az amerikai McEnroe, Connors és Exiek fő vadászterülete, míg a szeptemberi amerikai bajnokság kemény pályáin (aszfalt alapanyagú Decoturf) a körülmények a hazai sztárok mellett a csehszlovák Lendl számára ideálisak. Az egyik legtekintélyesebb szaklap, az amerikai World Tennis néhány héttel ezelőtt magabiztosan írta: az idén tovább bővül a Grand Slam-teljesítők névsora. A csehszlovákiai születésű, dallasi illetőségű Martina Navratilova szuper formában van, ellenállhatatlan. „Nem az a kérdés, hogy megnyeri-e a négy nagy tornát, hanem az, hogy az esztendő során vajon hány játszmát ad le.” Íme a feltétlenül megalapozottnak nyilvánított szakvélemény a 26 éves bajnoknőről, aki a legutóbbi két esztendőben csak három komoly versenyt fejezett be idő előtt. S mi történik erre Párizsban?! Egy Kathy Horvath nevű magyar—német származású amerikai fruskó, egy majdnem outsider 17 éves teniszező már a nagy menetelés első állomásán megfosztotta álmaitól a legyőzhetetlen, az idén még veretlen bajnoknőt. Navratilova június utolsó két hetében Wimbledonban vigasztalódhat. Tudja ő is: ez lesz a versenyek versenye. Hiszen meg lehet nyerni a Mesterek Tornáját, világra szóló siker a Grand Slam, a wimbledoni győzelem mégis különb valamennyinél. A hagyományhű brit gondolkodás talán legerősebb, de mindenképpen egyik legismertebb bástyája Wimbledon. Esztendőnként azonos időpontban rendezi meg az All England Lawn Tennis and Croquet Club a nagy tenisztornát. London peremvárosában, a Worple Roadon 1877-ben volt az első verseny (az idei a 107.), azóta minden évben a címvédő fellépése jelenti a nyitányt. A rajtig 50 héten át erre a 12 napra készülnek Wimbledonban: üres a 17 pálya, hiszen csak erre a két hétre engednek játékot a füvön, melyet angolos precizitással pontosan 4,8 milliméter hosszúságúra, s megfelelő tömörségűre vágnak, kezelnek, gondoznak, óvnak. Az elkoptatott jelző, a gyepszőnyeg kifejezés most valóban illő: ilyen pázsit csak egy van a világon. Wimbledon fokozatosan nyitott kaput a játékosok előtt. ötórás meccs A wimbledoni krónika sok érdekességet feljegyzett a több mint 100 esztendős történelemből. A 16 éves brit Miss ’Dad volt a legfiatalabb bajnok (1887), honfitársa, a 42 esztendős A. W. Gore a legidősebb győztes (1909). A francia Jean Borotra számít a bajnokságok királyának: 1924—33 között 221 alkalommal mérkőzött e gyesen, 152 győztes partit vívott — ez az arány már sejteni engedi a teljesítményét is. Egyéniben kétszer, párosban pedig hét alkalommal volt első. Csúcstartónak számít egy másik kategóriában is: még 65 éves korában is vígan versenyzett itt, a veterán páros küzdelmein. Az idő múlásával kapcsolatos az az emlék is, amikor 1969-ben Gonzales és Passarell 5 óra 12 percen át püfölte a labdát, míg végül 22:24, 1:6, 16:14, 6:3, 11:9 arányban eldőlt a továbbjutó kiléte. Valószínű, hogy e maratoni csata is hozzájárult ahhoz, hogy később bevezették a rövidített játszmát (tie-break), azt, hogy a 6:6-os állást követő játék mindenképpen véget vet a játszmának. Bár az idő így határt szab a csatározásoknak, mégis akadnak bőven élvezetes meccsek. Például a tavalyi férfidöntő, amikor a második virágkorát élő Connors 3:6, 6:3, 6:7, 7:6, 6:4 arányban verte a csúcstalálkozó esélyesét, a szintén amerikai McEnroe-t. Idén mindkettőjüket kínos meglepetés érte Párizsban, mégis valószínű, hogy Wimbledonban ismét ők jutnak a legtovább. Miként a kétségtelenül a világ legjobbjának számító Navratilova sem bukfencezhet még egyszer akkorát, mint néhány hete. Ha nem McEnroe— Connors és Evert Lloyd—Navratilova döntőik lesznek, akkorbármilyen más világsztár is a finálé szereplője) az már a papírforma felborulásának számít. De ugyan melyik verseny az, ahol nincs szenzáció?! Négyősünk közül Párizsban például csak a szép Chris Evert-Lloyd ért célba. A fentiekből is kitűnik, a magyar teniszsport eddig nem játszott döntő szerepet az All England Club viadalán. Hat magyar név található a wimbledoni „befutottak” között. Közülük a ma is aktívan dolgozó sporttörténészszakíró Szőke Pál művei révén a híres teniszkönyvtár katalógusában harcolt ki helyet magának, Kehrling Béla, Szigeti Ottó, Asbóth József, Körmöczy Zsuzsa és Temesvári Andrea pedig eredményei révén a díjazottak táborában foglalnak helyet. Döntős szerepléssel még nem büszkélkedhetünk (a vigaszágon Kehrling 1925- ben első, Szigeti 1938-ban második lett), viszont a legjobb négy közé, az elődöntőig többször eljutottak a magyarok. Kehrling 1925- ben az olasz Morpurgo, egy évvel később a holland Van Lennep oldalán egyaránt a későbbi nyertes párostól kapott ki a döntőbe jutásért vívott mérkőzésen. Temesvári 1982-ben vegyes párosban szintén a harmadik helyig tornázta fel magát. Egyéniben Asbóth 1948- ban elért bronzérme után az ötvenes években Körmöczy fémjelezte a magyar teniszsportot. 1953- ban és 55-ben egyaránt az amerikai Hart búcsúztatta a legjobb nyolc között, 1958-ban már egy fordulóval tovább jutott a magyar bajnoknő, egészen a döntő kapujáig ért, ott a brit Mortimer (az 1961-es nyertes) állította meg. A későbbi évek két teniszcsillaga, Gulyás István és Taróczy Balázs salakspeciialistának számított, egyikőjük sem kedvelte a wimbledoni füvet. A világ élvonalába üstökösként berobbant, s a nagy eredményekkel most már egyre sűrűbben jelentkező Temesvári Andrea néhány év múlva talán megtörheti a magyarok elődöntős „hagyományait” — a kezében hordozza akár a wimbledoni finálé lehetőségét is. Az idén már a kiemeltek között jegyzik (14. helyen), így az első két fordulóban elkerülheti nagy vetélytársait. Nincs közvetítés Ha oda eljut, talán láthatjuk a hazai tévéképernyőn is. A június 20-án kezdődő idei nagy találkozót ugyanis nem közvetíti a Magyar Televízió. Tavaly a labdarúgó Mundial, ebben az esztendőben viszont már egyértelműen a magas jogdíjak miatt marad távol a kamera. A rendezők olyan hatalmas összeget kértek, amely az Eurovízió számára elfogadhatatlan volt, így a kontinens sok millió teniszbarátjánnak szomorúságára a legtöbb ország lemarad a világbajnokságnak számító gáláról. Csak néhány nemzet és az üzletet furfangosan kihasználó kábeltársaságok vállalkoztak arra, hogy csillagászati összeggel megszerezzék a kéthetes közvetítés jogát. ÁRVAY SÁNDOR /ST7 AZ ELSŐ JEGYZŐKÖNYV Ilyen pázsit csak ÉS A WIMBLEDONI TRÓFEA egy van a világon •4 MAGYARORSZÁG I 198325