Magyarország, 1984. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)

1984-02-26 / 9. szám

Közös Piac Komor kilátások Kiürül-e őszre a kassza? „Parasztlázadások” előestéjén ! „A tétlenségnek és a döntés­képtelenségnek véget kell vetni. Mindannyian érezzük, hogy ha a következő csúcsértekezlet is ku­darccal végződik, a közösség szét­hullása, lassú önpusztítása veszi kezdetét.” — A komor figyelmez­tetés Gaston Thorn, az EGK-fő­­bizottság vezetője szájából hang­zott el a közösség strasbourgi parlamentjében, egy hónappal a március 19-i brüsszeli csúcs előtt. Stuttgart és­­Athén kudarca után valószínűleg az utolsó alkalom lesz Brüsszel, hogy valamilyen módon rendezzék végre a Közös Piac évek óta felhalmozódó me­zőgazdasági és pénzügyi problé­máit. Csomag az asztalra A decemberi athéni kudarc után a soros elnökséget átvevő francia kormányzat nagy igyeke­zettel és hozzáértéssel látott mun­kához, felmérve a várható követ­kezményeket és latba vetve a francia diplomácia minden rutin­ját. Mitterrand maga látogatta körbe a fővárosokat, kétoldalú megbeszélések sorozatán igyeke­zett közelebb hozni az álláspon­tokat. A brüsszeli főbizottság, miköz­ben méltányolja Párizs igyekeze­tét, kissé gyanakvással is szem­léli ezt a kétoldalú diplomáciát, amelyből kirekesztik.­ A görögök a múlt félévben elkövették azt a hibát, hogy egy asztal mellé ül­tettek harminc minisztert, azok pedig a részletkérdések özönébe merülve, zűrzavaros különtanács­­kozásokon vergődtek. Brüsszelben a francia megközelítést sem ta­lálják megnyugtatónak; néhány beavatotton kívül senki sem tud­ja, hogyan állnak valójában a dolgok. Félő, hogy a kialkudott csomagtervet Párizs végül úgy teszi le a csúcsértekezlet asztalá­ra, mint az egyetlen lehetőséget, amit „elfogadni vagy elvetni” le­het csak, mert minden egyes rész­lete összefügg a másikkal és ha egy ponton megbontják, felfeslik az egész. Brüsszel a közösségi döntéselő­készítés és döntéshozás szokásos mechanizmusát részesítené előny­ben: a főbizottság javasol, a kor­mányok véleményezik, a vélemé­nyeket figyelembe véve a javas­latot átdolgozzák, a miniszteri ta­nácsban azután a szakminiszterek külön-külön jóváhagyják. A hely­zet azonban az, hogy ez a mecha­nizmus évek óta nem működik így, és nem volt képes megelőz­ni, hogy a mezőgazdasági rend­szer ne kerüljön tarthatatlan hely­zetbe, a fenyegető pénzügyi csőd árnyékába. Miről is kell tulajdonképpen dönteni majd a brüsszeli csúcson? Mi lesz abban a bizonyos cso­magban? — Először is csökken­teni kellene a mezőgazdasági ki­adásokat. A garantált áron tör­ténő korlátlan felvásárlás a nyolc­vanas évekre lényegében önellá­tóvá tette a közösséget majd min­den termékből, sőt néhányból (tejből, gabonából) jelentős fölös­legekhez vezetett. Ezeket a világ­gazdaság mai helyzetében alig lehet vagy egyáltalán nem lehet eladni. Nincs fizetőképes kereslet, az árak esnek, kiviteli háború indult az Egyesült Államokkal. Ésszerűtlen tehát fenntartani a támogatások jelenlegi szintjét, bármilyen fájdalmasan érinti ez a 8 millió termelő gazdát. Csak csekk A főbizottság javaslata: fagyasz­­szák be az árakat, állapítsanak meg termelési küszöböket, kvó­tákat a fölöslegeket eredményező termékekre, amin túl megszűnik a garancia, végül korlátozzák a mezőgazdasági behozatalt még a jelenleginél is jobban. Elvben minden tagország egyetért ezzel, a gyakorlatban azonban nagyon is különböző az érdekeltség ab­ban, hol húzzák meg a garan­ciák és ártámogatások határát. London ezt nagyon alacsonyan, Párizs és Róma nagyon magasan szabná meg. Ha azonban Spa­nyolország és Portugália tagja lesz a közösségnek, a költségve­tési kiadások megoszlása megvál­tozik, és ezért is több pénzre lenne szükség. A csatlakozások kérdése összefügg a mezőgazda­­sági rendtartással is: előre ren­dezni kellett a délvidéki termé­kek ártámogatását. Ez megtör­tént. Most érkezett el a Közös Piac ahhoz, hogy igent mondhat az évek óta bebocsátást kérő két ibériai országnak — ha előzőleg rendeződik a költségvetési prob­léma. .Az, hogy több pénzt tegyenek a közös kasszába, Londonon és Bonnon múlik. A változó hozzá­járulások és kiadások mérlege eddig ugyanis úgy alakult, hogy két tagország, Nagy-Britannia és az NSZK fizetett többet annál, mint amit visszakapott (például mezőgazdasági ártámogatások for­májában). Margaret Thatcher évek óta harcol, hogy az „aránytalan­ság” megszűnjék, és visszaköve­teli a szabályok értelmében át­engedett pénz egy részét. 1980 óta minden évben ismét­lődik a huzakodás: a „Vaslady” pénzt akar, a többiek végül kiál­lítanak egy csekket, amely évről évre csökkenő összegű. Az 1983. évit feltételekhez is kötötték: előbb megegyezés a költségvetés­ről, csak azután fizetik ki. Lon­don nem csekket akar, hanem állandó rendezést. Ennek jogos­ságát a többiek most már elisme­rik, és hajlandók volnának — a főbizottság javaslatának megfe­lelően — megváltoztatni a közös kasszába átengedett adóbevételek százalékát attól függően, hogyan részesedik az illető tagország­a , mezőgazdasági támogatásokból. Így arányosabbá válnék a közös­ségi teherviselés. Thatcher asszonyt ez még min­dig nem elégíti ki. Brüsszelben viszont elfogadhatatlannak tart­ják azt az alapállást, hogy a tag­országok fűszeres módjára mé­ricskélik a filléreket, mennyit fi­zettek be és mennyit kaptak visz­­sza. „A közösségnek vannak olyan előnyei (a nagy piac), ami ezek­ben a fillérekben nem fejeződik ki, az integráció pénzügyi szoli­daritást és esetenként jövedelem­áthelyezéseket is jelent” — mu­tatnak rá. Mitterrand kompro­misszumos javaslata, amellyel át­­hidalhatóna­k véli ezt a nehézsé­get: állapítsák meg a kormányok előre, mennyivel nőhet egyik év­ről a másikra a közösségi költ­ségvetés, s ezen belül a mező­­gazdasági kiadások csak annyi­val nőhessenek, mint az egész (mert jelenleg részarányuk nö­vekvő). Mi történik, ha március 19— 20-án sem lesz megegyezés? A forgatókönyv több változatot tar­talmaz, de egyik sem végződik happy enddel. Április 1-én új me­zőgazdasági idény kezdődik az EGK-ban. Addig új garantált árakat kel­lene elfogadni, méghozzá a ja­vasolt takarékossági intézkedé­sekkel együtt, hogy az idei év átvészelhető legyen a meglevő szűk költségvetési keretből, a 16,5 milliárdból. Miután a gazdák min­denfelé lázonganak és elégedet­lenek, lehet, hogy lesz megegye­zés a mezőgazdasági reformról, de olyan költségszinten, amelyre nincs fedezet. A brüsszeli szakértők kiszámí­tották, hogy ha nincs megegye­zés, és az egyetlen lehetséges kompromisszum a mezőgazdasági rendszerben érdekelt és kevésbé érdekelt kormányok között a je­lenlegi rendtartás meghosszabbí­tása, akkor a kassza valamikor ősszel kiürül. Vagy megszüntetik akkor a közösségi felvásárlásokat és raktározásokat , ami paraszt­­lázadást vonna maga után nem­csak Franciaországban és Olasz­országban, hanem az NSZK-ban is, hiszen a nyugatnémet gazdák ma­­már majdnem ugyanolyan mértékben részesednek az EGK- kasszából, mint a franciák (22,5, illetve 19,5 százalék). Vagy a kor­mányok kénytelen-kelletlen saját forrásaikból fedeznék, pótolnák a mezőgazdasági támogatásokat — a közösségi mezőgazdasági poli­tikát újra nemzeti politikák vál­tanák fel. Az utóbbi eset a valószínűbb. Több­ jel arra vall, hogy Marga­ret Thatcher éppen ezzel az es­hetőséggel, a mezőgazdasági kasz­­sza kiürülésével szeretné revol­­verezni a többieket, hogy végre állandó módon­ rendezzék az ő követelését. Kevésbé valószínű, hogy felfüggeszti London befize­téseit (amivel időnként szintén fenyegetőzik), akkor mindenütt őt tennék felelőssé az EGK szét­hullásáért. Így viszont a London­ban „túl drágának” ítélt mező­­gazdasági rendtartás széthullik magától is. A termelők elégedet­lenkednek, tüntetnek majd­. A kormányok maguk lesznek kény­telenek felvásárolni a közösség helyett. Piaci zavarok támadnak. A világpiaci árak a növekvő kö­zös piaci kínálat hatására esnek. Éleződik a vita az amerikaiakkal és Nyugat-Európa még a jelen­leginél is elzárkózóbbá válik me­zőgazdasági téren. Magyar érdekek Mindez Magyarországnak, a ma­gyar mezőgazdaságnak és külke­reskedelemnek cseppet sem kö­zömbös. Az EGK-ba irányuló je­lenlegi kivitelünk 28—30 száza­lékban mezőgazdasági termék, élelmiszer — annak ellenére, hogy ezt a kivitelt erősen sújtja az EGK elzárkózó rendtartása (az eddigi magas vámok, lefölözések). Ha piaci zavarok támadnak, ez két irányban is negatív hatást kelt: még nehezebb l­esz bejutni és jó árat elérve eladni, és nehe­zebb lesz tárgyalni is olyan rész­leges megállapodásokról, mint például az élőjuh- és birkahús­­szállításáról kötött egyezmény, ami évek óta érvényben van az EGK és Magyarország között. A magyar kereskedelem a Kö­zös Piaccal persze nemcsak me­zőgazdasági, másfelől pedig a vá­zolt komor kilátások nem azt je­lentik, hogy az EGK mint ke­reskedelmi érdekközösség meg­szűnik. A közös kereskedelem­politika változatlanul érvényes, s ez azt jelenti, hogy minden két­oldalú megállapodást Brüsszelen keresztül lehet egyedül megtár­gyalni, esetleg megkötni. Ami en­nek esélyeit illeti: „A francia el­nökség támogatja, hogy a közös­ség a kelet-európai országokkal kialakított kapcsolatai keretében kölcsönösen előnyös kereskedelmi megállapodást kössön Magyaror­szággal”­ — jelentette ki a minap Claude Cheysson francia külügy­miniszter Strasbourgban. MAGYAR PÉTER : TÜNTETŐ FRANCIA GAZDÁK A világpiaci árak a növekvő közös piaci kínálat hatására esnek­ ­ MAGYARORSZÁG 1984/9

Next