Magyarország, 1984. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1984-02-26 / 9. szám
Közös Piac Komor kilátások Kiürül-e őszre a kassza? „Parasztlázadások” előestéjén ! „A tétlenségnek és a döntésképtelenségnek véget kell vetni. Mindannyian érezzük, hogy ha a következő csúcsértekezlet is kudarccal végződik, a közösség széthullása, lassú önpusztítása veszi kezdetét.” — A komor figyelmeztetés Gaston Thorn, az EGK-főbizottság vezetője szájából hangzott el a közösség strasbourgi parlamentjében, egy hónappal a március 19-i brüsszeli csúcs előtt. Stuttgart ésAthén kudarca után valószínűleg az utolsó alkalom lesz Brüsszel, hogy valamilyen módon rendezzék végre a Közös Piac évek óta felhalmozódó mezőgazdasági és pénzügyi problémáit. Csomag az asztalra A decemberi athéni kudarc után a soros elnökséget átvevő francia kormányzat nagy igyekezettel és hozzáértéssel látott munkához, felmérve a várható következményeket és latba vetve a francia diplomácia minden rutinját. Mitterrand maga látogatta körbe a fővárosokat, kétoldalú megbeszélések sorozatán igyekezett közelebb hozni az álláspontokat. A brüsszeli főbizottság, miközben méltányolja Párizs igyekezetét, kissé gyanakvással is szemléli ezt a kétoldalú diplomáciát, amelyből kirekesztik. A görögök a múlt félévben elkövették azt a hibát, hogy egy asztal mellé ültettek harminc minisztert, azok pedig a részletkérdések özönébe merülve, zűrzavaros különtanácskozásokon vergődtek. Brüsszelben a francia megközelítést sem találják megnyugtatónak; néhány beavatotton kívül senki sem tudja, hogyan állnak valójában a dolgok. Félő, hogy a kialkudott csomagtervet Párizs végül úgy teszi le a csúcsértekezlet asztalára, mint az egyetlen lehetőséget, amit „elfogadni vagy elvetni” lehet csak, mert minden egyes részlete összefügg a másikkal és ha egy ponton megbontják, felfeslik az egész. Brüsszel a közösségi döntéselőkészítés és döntéshozás szokásos mechanizmusát részesítené előnyben: a főbizottság javasol, a kormányok véleményezik, a véleményeket figyelembe véve a javaslatot átdolgozzák, a miniszteri tanácsban azután a szakminiszterek külön-külön jóváhagyják. A helyzet azonban az, hogy ez a mechanizmus évek óta nem működik így, és nem volt képes megelőzni, hogy a mezőgazdasági rendszer ne kerüljön tarthatatlan helyzetbe, a fenyegető pénzügyi csőd árnyékába. Miről is kell tulajdonképpen dönteni majd a brüsszeli csúcson? Mi lesz abban a bizonyos csomagban? — Először is csökkenteni kellene a mezőgazdasági kiadásokat. A garantált áron történő korlátlan felvásárlás a nyolcvanas évekre lényegében önellátóvá tette a közösséget majd minden termékből, sőt néhányból (tejből, gabonából) jelentős fölöslegekhez vezetett. Ezeket a világgazdaság mai helyzetében alig lehet vagy egyáltalán nem lehet eladni. Nincs fizetőképes kereslet, az árak esnek, kiviteli háború indult az Egyesült Államokkal. Ésszerűtlen tehát fenntartani a támogatások jelenlegi szintjét, bármilyen fájdalmasan érinti ez a 8 millió termelő gazdát. Csak csekk A főbizottság javaslata: fagyaszszák be az árakat, állapítsanak meg termelési küszöböket, kvótákat a fölöslegeket eredményező termékekre, amin túl megszűnik a garancia, végül korlátozzák a mezőgazdasági behozatalt még a jelenleginél is jobban. Elvben minden tagország egyetért ezzel, a gyakorlatban azonban nagyon is különböző az érdekeltség abban, hol húzzák meg a garanciák és ártámogatások határát. London ezt nagyon alacsonyan, Párizs és Róma nagyon magasan szabná meg. Ha azonban Spanyolország és Portugália tagja lesz a közösségnek, a költségvetési kiadások megoszlása megváltozik, és ezért is több pénzre lenne szükség. A csatlakozások kérdése összefügg a mezőgazdasági rendtartással is: előre rendezni kellett a délvidéki termékek ártámogatását. Ez megtörtént. Most érkezett el a Közös Piac ahhoz, hogy igent mondhat az évek óta bebocsátást kérő két ibériai országnak — ha előzőleg rendeződik a költségvetési probléma. .Az, hogy több pénzt tegyenek a közös kasszába, Londonon és Bonnon múlik. A változó hozzájárulások és kiadások mérlege eddig ugyanis úgy alakult, hogy két tagország, Nagy-Britannia és az NSZK fizetett többet annál, mint amit visszakapott (például mezőgazdasági ártámogatások formájában). Margaret Thatcher évek óta harcol, hogy az „aránytalanság” megszűnjék, és visszaköveteli a szabályok értelmében átengedett pénz egy részét. 1980 óta minden évben ismétlődik a huzakodás: a „Vaslady” pénzt akar, a többiek végül kiállítanak egy csekket, amely évről évre csökkenő összegű. Az 1983. évit feltételekhez is kötötték: előbb megegyezés a költségvetésről, csak azután fizetik ki. London nem csekket akar, hanem állandó rendezést. Ennek jogosságát a többiek most már elismerik, és hajlandók volnának — a főbizottság javaslatának megfelelően — megváltoztatni a közös kasszába átengedett adóbevételek százalékát attól függően, hogyan részesedik az illető tagországa , mezőgazdasági támogatásokból. Így arányosabbá válnék a közösségi teherviselés. Thatcher asszonyt ez még mindig nem elégíti ki. Brüsszelben viszont elfogadhatatlannak tartják azt az alapállást, hogy a tagországok fűszeres módjára méricskélik a filléreket, mennyit fizettek be és mennyit kaptak viszsza. „A közösségnek vannak olyan előnyei (a nagy piac), ami ezekben a fillérekben nem fejeződik ki, az integráció pénzügyi szolidaritást és esetenként jövedelemáthelyezéseket is jelent” — mutatnak rá. Mitterrand kompromisszumos javaslata, amellyel áthidalhatónak véli ezt a nehézséget: állapítsák meg a kormányok előre, mennyivel nőhet egyik évről a másikra a közösségi költségvetés, s ezen belül a mezőgazdasági kiadások csak annyival nőhessenek, mint az egész (mert jelenleg részarányuk növekvő). Mi történik, ha március 19— 20-án sem lesz megegyezés? A forgatókönyv több változatot tartalmaz, de egyik sem végződik happy enddel. Április 1-én új mezőgazdasági idény kezdődik az EGK-ban. Addig új garantált árakat kellene elfogadni, méghozzá a javasolt takarékossági intézkedésekkel együtt, hogy az idei év átvészelhető legyen a meglevő szűk költségvetési keretből, a 16,5 milliárdból. Miután a gazdák mindenfelé lázonganak és elégedetlenek, lehet, hogy lesz megegyezés a mezőgazdasági reformról, de olyan költségszinten, amelyre nincs fedezet. A brüsszeli szakértők kiszámították, hogy ha nincs megegyezés, és az egyetlen lehetséges kompromisszum a mezőgazdasági rendszerben érdekelt és kevésbé érdekelt kormányok között a jelenlegi rendtartás meghosszabbítása, akkor a kassza valamikor ősszel kiürül. Vagy megszüntetik akkor a közösségi felvásárlásokat és raktározásokat , ami parasztlázadást vonna maga után nemcsak Franciaországban és Olaszországban, hanem az NSZK-ban is, hiszen a nyugatnémet gazdák mamár majdnem ugyanolyan mértékben részesednek az EGK- kasszából, mint a franciák (22,5, illetve 19,5 százalék). Vagy a kormányok kénytelen-kelletlen saját forrásaikból fedeznék, pótolnák a mezőgazdasági támogatásokat — a közösségi mezőgazdasági politikát újra nemzeti politikák váltanák fel. Az utóbbi eset a valószínűbb. Több jel arra vall, hogy Margaret Thatcher éppen ezzel az eshetőséggel, a mezőgazdasági kaszsza kiürülésével szeretné revolverezni a többieket, hogy végre állandó módon rendezzék az ő követelését. Kevésbé valószínű, hogy felfüggeszti London befizetéseit (amivel időnként szintén fenyegetőzik), akkor mindenütt őt tennék felelőssé az EGK széthullásáért. Így viszont a Londonban „túl drágának” ítélt mezőgazdasági rendtartás széthullik magától is. A termelők elégedetlenkednek, tüntetnek majd. A kormányok maguk lesznek kénytelenek felvásárolni a közösség helyett. Piaci zavarok támadnak. A világpiaci árak a növekvő közös piaci kínálat hatására esnek. Éleződik a vita az amerikaiakkal és Nyugat-Európa még a jelenleginél is elzárkózóbbá válik mezőgazdasági téren. Magyar érdekek Mindez Magyarországnak, a magyar mezőgazdaságnak és külkereskedelemnek cseppet sem közömbös. Az EGK-ba irányuló jelenlegi kivitelünk 28—30 százalékban mezőgazdasági termék, élelmiszer — annak ellenére, hogy ezt a kivitelt erősen sújtja az EGK elzárkózó rendtartása (az eddigi magas vámok, lefölözések). Ha piaci zavarok támadnak, ez két irányban is negatív hatást kelt: még nehezebb lesz bejutni és jó árat elérve eladni, és nehezebb lesz tárgyalni is olyan részleges megállapodásokról, mint például az élőjuh- és birkahússzállításáról kötött egyezmény, ami évek óta érvényben van az EGK és Magyarország között. A magyar kereskedelem a Közös Piaccal persze nemcsak mezőgazdasági, másfelől pedig a vázolt komor kilátások nem azt jelentik, hogy az EGK mint kereskedelmi érdekközösség megszűnik. A közös kereskedelempolitika változatlanul érvényes, s ez azt jelenti, hogy minden kétoldalú megállapodást Brüsszelen keresztül lehet egyedül megtárgyalni, esetleg megkötni. Ami ennek esélyeit illeti: „A francia elnökség támogatja, hogy a közösség a kelet-európai országokkal kialakított kapcsolatai keretében kölcsönösen előnyös kereskedelmi megállapodást kössön Magyarországgal” — jelentette ki a minap Claude Cheysson francia külügyminiszter Strasbourgban. MAGYAR PÉTER : TÜNTETŐ FRANCIA GAZDÁK A világpiaci árak a növekvő közös piaci kínálat hatására esnek MAGYARORSZÁG 1984/9