Magyarország, 1985. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1985-02-10 / 6. szám
Filmforgalmazás Mérleg ’84 ! A hetvenes évek nagy amerikai filmsikerének, a „Kabaré”nak népszerű betétdala szerint „money makes the World go round”, azaz a pénz forgatja a világot... Noha életfilozófiaként alighanem cinizmus lenne ennyire túlbecsülni a pénz szerepét, annyi kétségtelen, hogy a takarékos és olykor szűkös gazdálkodás kényszerű — de nem feltétlenül haszontalan — következményeként olyan területeken is előtérbe került az anyagiak kérdése, amelyeken az sokáig „illetlennek”, elhanyagolható részletnek látszott. A hatvanas-hetvenes évek magyar filmművészetét itthon és külföldön sokféle szempontból elemezték és értékelték, a filmgyártás és -forgalmazás gazdasági összetevőiről azonban legfeljebb főkönyvelők, gazdasági szakemberek értekeztek: a sikeres filmrendezőknek kis túlzással elegendő volt annyit tudniuk, hogy az állami pénztárca meglehetősen vastag, értékes (vagy annak hitt) filmtervekre bőven jut belőle dotáció. Ahetvenes-nyolcvanas évek fordulóján aztán, mint az élet sok más szektorában, a filmszakmában is fordult a kocka: a dotáció folyamatos növekedése megállt, a nyersanyagárak emelkedése mind szorítóbb lett, a mozihálózat üzemeltetésében és fenntartásában egyre döntőbbé vált a jegybevétel (tehát a látogatottság), s az elvont esztétikai értékek tisztelőinek is lassan meg kellett tanulniuk számolni. Aránytalanságok A február 8. és 12. között megrendezésre kerülő XVII. Magyar Játékfilmszemle alkalmából így — a MOKÉP 1984. évi adatai szerint — érdemes áttekinteni az új magyar filmek forgalmazási eredményeit, a filmszemlén elsősorban tartalmi értékeik alapján elemzett produkciók látogatottságának számait. Azt persze a filmszakma „legszőrösebb szívű” gazdasági vezetői is tudják, a magyar filmművészet sohasem válhat profitérdekelt tevékenységgé, a távlati eszmei-kulturális célokat nem szabad a gyors kasszasiker érdekében félresöpörni, a feladat nem a mindenáron való pénzbevétel, hanem az értékes és sikeres produkciók számának növelése, a hazai filmgyártás és a nagyközönség egészségesebb kapcsolatának kialakítása. A karikatúrák és kabarétréfák örökzöld poénján, a „fesztiváldíjas” magyar filmek előadásain üresen ásítozó nézőtereken változtatni kell — a nagyközönség számára isélvezetes hazai filmekkel. Az 1984-es adatok arról tanúskodnak, hogy ilyen filmek is készülnek — ha egyelőre elenyésző számban is, — a gyártók és forgalmazók erőfeszítései tehát nem maradtak hatás nélkül, de változatlanul jelen van még a nézőt semmibe vevő, a nagyközönségről megfeledkező szemlélet is. Míg az európai országok többségében — részben a tévé és a video hatására is — évről évre csökken a mozilátogatók száma, Magyarországon 1984-ben több mint kétmillióval többen váltottak mozijegyet, mint 1983-ban: az összlátogatók száma az elmúlt évben meghaladta a 71 milliót. Ez a növekedés kétségkívül tiszteletreméltó eredmény, mind nemzetközi viszonylatban, mind a hazai kulturális élet más ágazataihoz viszonyítva figyelemre méltó tény, különösen, ha hozzávesszük, hogy ezen belül nőtt a magyar filmek látogatottsága is. (14 134 000-re, az előző évihez képest több mint hatszázezerrel.) Az összlátogatottságon belül a magyar filmek aránya évek óta a húsz százalék körül mozog, 1983-hoz képest tavaly valamivel nőtt is, s a magyar filmgyártás realitásait tekintve ezzel az aránnyal nagyjából-egészében elégedettnek kell lenni, hiszen az évi mintegy kétszáz filmbemutatón belül a húsz-egynéhány magyar film esetében lényegesen alatta marad a látogatottságban kimutatható húsz százaléknak. Szerény elégedettségre tehát van ok, de a statisztika egyes részletei azt mutatják, hogy az egészében pozitív növekedés bizonyos kudarcokat is takar. A több mint14 millió nézőnek (akik egyébként a még fel nem emelt mozijegy-árakon 89 millió forinttal gyarapították a mozikasszákat) közel 60 százalék a régebbi magyar filmekre, s egészen pontosan 41,4 százalék pedig az 1984 folyamán bemutatott új filmekre váltott jegyet. Ez az arány önmagában természetes és egészséges, az arra érdemes magyar filmek gyártási évektől függetlenül többé-kevésbé folyamatosan műsoron vannak, illetve időről időre felújításra kerülnek, a hazai filmkultúra szempontjából különös jelentősége van a régebbi alkotások jelenlétének a mozikban. Az új magyar filmekre 1984- ben jegyet váltó 5 846 000 néző érdeklődése azonban olyan figyelemre méltó aránytalanságokat mutat, melyeket az éves mérleg elkészítésénél a filmgyártás illetékeseinek is érdemes megfontolniuk. Két film, a közel 1 200 000 nézőt vonzó „István, a király” (Koltay Gábor rendezése) és a 600 000-es nézőszámot meghaladó „Te rongyos élet!” (Bacsó Péter) tekinthető átütő sikernek: az előbbi a népszerű „történelmi rockopera” feldolgozásával, az utóbbi a tragikus emlékű kitelepítések kissé operettes hangvételű felidézésével keltette fel a közönség érdeklődését. A „bús tizenegy” Nem kis részben a gyerekközönség jóvoltából 400 000-nél több látogatót vonzott a „Hófehér” (Nepp József), 300 000-nél valamivel többet a „Misi Mókus kalandjai” (Foky Ottó) és 289 000 nézője volt Mészáros Márta „Napló gyermekeimnek” című alkotásának, az elmúlt év tartalmilag is legértékesebbnek tartott filmjének. A „kétszázezresek klubjában” (a Naplón túl) négy film szerepel még: a „Házasság szabadnappal” (Mészáros Gyula, 295 000 néző), a magyar—amerikai „Boszorkányszombat” (Rózsa János, 277 000), az „Eszkimó asszony fázik” (Xantus János, 246 000) és a „Szeretők” (Kovács András, 239 000). A statisztika kevésbé kellemes lapjaihoz érve szembeötlő, számokkal is pregnánsan igazolható törés következett be az elmúlt év második felében, egészen pontosan augusztusátólkezdve. Aligha túlzás ezzel kapcsolatban a magyar filmművészet „fekete félévéről” beszélni. Vérmérsékletüktől függően ingerültebben vagy csendesebben a hivatásos kritikusok is megfogalmazták már, hogy az elmúlt félév hazai filmbemutatóinak sorában egymást követték a feltűnő kudarcok, halkabb és hangosabb bukások, többé-kevésbé ugyanezt a véleményét a nagyközönség a moziktól való távolmaradásával fejezte ki. Míg januártól júliusig minden hónapban magasabb volt a magyar filmek látogatóinak száma, mint az előző év tárgyhónapjaiban, augusztustól kezdve a nézők száma hónaprólhónapra jelentősen elmaradt az 1983-as adatokhoz képest, vagyis az egész esztendő már említett jó eredményei az első félévben bemutatott sikerfilmeknek köszönhetők. Szeptemberben és decemberben negyed-negyed millióval kevesebben váltottak magyar filmekre jegyet, mint egy évvel előbb, s az augusztus elseje után bemutatott produkciók közül mindössze egynek, a Jancsó Miklós rendezte „Omega Omega” című koncertfilmnek volt százezernél több (179 000) látogatója. A többi tíz premierfilm összesen sem vonzott négyszázezernél több érdeklődőt. S ha tudjuk is, hogy a látogatottsági statisztika december 31-én zárul, tehát e filmek nézőszáma elméletileg növekedhet, e szám mindenképp elgondolkodtatóan alacsony, különösen, hogy január utolsó hetében a budapesti mozikban már mindössze két filmet vetítettek el.hús tizenegy” közül. Nézőszám és nézőszám között persze különbség van, egy tisztességes indítékú, részben szociográfiai dokumentumként és alacsony gyártási költségekért, ráadásul keskenyfilmre készült munka (ifj. Schiffer Pál: Földi paradicsom) esetében a 9000 néző sem tekinthető tűrhetetlenül alacsonynak, míg a nemzetközi sztárparádéval, magyar—amerikai koprodukcióban készített „Játszani kell!” (Makk Károly, annyi kiváló magyar film rendezőjének alkotása) előzetes terveihez képest a 88 000 nézője már feltűnően kevés. A vállalt feladathoz, a Toldi-legendakör animációs és „népszerű” megfilmesítésének lehetőségeihez képest a „Daliás idők” (Gémes József) 91 000 nézője is a kudarcok sorát erősíti, amely mögött kullog a Szendrey Júlia és köre egy napját bemutató „Mária-nap” (Elek Judit) 61 000 nézővel. A régi magyar filmek iránti nosztalgia korlátait jelzi, hogy az 1957-ben „dobozban maradt”, s most (végre?) bemutatott „Nagyrozsdási eset”-et, Kalmár László rendezésében és a korabeli magyar színészek igazi élvonalának közreműködése ellenére is mindössze 40 000-en nézték meg. Jeles András egyéni hangú Madáchparafrázisa, a Madách Tragédiája nyomán gyermekekkel leforgatott „Angyali üdvözlet” igen komoly és élénk filmes és irodalmi vitákat váltott ki, de a mozikban csupán 43 000 jegyet váltó néző volt rá kíváncsi. Dárday István „Átváltozás”-át ennél is kevesebben, mindössze húszezren, az „Eszmélés”-t (Grunwalsky Ferenc) pedig csupán 12 000-en tekintették meg. E számok különkülön sem túlságosan vigasztalóak: rövid néhány hónapba, akárcsak egyetlen vigasztaló ellenpélda nélküli sorozatba sűrítve azonban kifejezetten elkeserítők. Az alkotók igyekezete, hogy az ősz a magyar filmek évszaka legyen, ez esetben visszafele sült el: ajánlatosabb lett volna talán e filmeket diplomatikusan „elszórni” az éves moziműsorban. Az igazi megoldás persze a stúdiók munkájának javítása, a sokat emlegetett filmgyári belső kontroll fejlesztése lenne. Ennek ellenére A filmszínházak jegybevételei egyébként a fentiek ellenére a magyar filmek esetében is jelentősen, 22 millió forinttal emelkedtek (jórészt az „István, a király” felemelt helyáraiból), s mivel a látogatószám már említett növekedése az előadások számának valamelyes csökkenésével járt együtt, az egyes vetítések kihasználtsága is javult 1984-ben. Az egy előadásra jutó látogatószám a magyar filmek esetében 76-ról 61-re nőtt, s a hazai mozipark nagyobbik részét ismerve ez nem kis szám: a tőkés országokból származó filmeknél 122 az átlagos nézőszám. A forgalmazás tehát mozgósította tartalékait, s van némi igazság abban a forgalmazói megállapításban, hogy most már a stúdiókon a sor: a még jobb eredményekhez még jobb filmekre is szükség van. HEGYI GYULA Fekete félév UDVAROS DOROTTYA A TE RONGYOS ÉLET! NŐI FŐSZEREPÉBEN Véleményét a közönség a moziktól való távolmaradásával fejezi ki MAGYARORSZÁG 1985/6