Magyarország, 1985. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1985-02-10 / 6. szám
A kategóriájú iparvállalat számviteli és pénzügyi területre felvesz szakirányú képesítésű és gyakorlott főkönyvelőt, főosztályvezetőt, osztályvezetőt és osztályvezető-helyettest Előnyös feltételek. A jelentkezéseket „Belvárosi munkahely, Mo” jeligére, a kiadóba küldték. MAGYARORSZÁG _________1985/6 Február 8-án kezdődött és 12-én fejeződik be az idén a XVII. Magyar Játékfilmszemle Budapesten. A magyar filmművészet kiemelt seregszemléjét felváltva hol Pécsett, hol a fővárosban rendezik (moha épp tavaly, amikor ismét Pécs lett volna a soros, az anyagi lehetőségek szűkössége miatt — rendhagyó módom — Budapest adott otthont a legfrissebb termésnek). A mostani, a Vörös Csillag Filmszínházban és a Horizont moziban zajló szemle tehát visszazökkenti a már megszokott rendbe a majd két évtizedes „váltógazdálkodást”. Az elmúlt, rendhagyó három év azonban mintha tükre lenne mindazoknak a változásoknak, amelyeket a filmes szakma a nyolcvanas évek elejétől kezdve átélt Magyarországon. Néhány röpke esztendő alatt szinte minden mozgásba jött a magyar filmgyártás hagyományos szerkezetében, strukturális és személyi változások sora zajlott le, jelezve azt a törekvést, amely a filmgyártás anyagi, technikai, szervezeti felépítését a nyolcvanas évek megváltozott követelményeihez szeretné igazítani. 1980-ban például megszűnt a filmgyártással és forgalmazással foglalkozó vállalatokat (a MAFILM-et, a MOKÉP-et, a Pannónia Filmstúdiót, a Magyar Filmlaboratórium Vállalatot, a Magyar Diafilmgyártó Vállalatot és egy sor más céget) összefogó Filmtröszt, miként az ipar területén is egyre-másra szűntek meg a trösztök, s önállósultak a vállalatok. Ezzel természetesen megváltoztak a függetlennélett egységekre vonatkozó anyagi feltételek, gazdálkodásukat az immár önálló vállalati keretek lehetőségei, s a vállalónként másmás pénzügyi szabályozók szabták meg. Az így kialakult helyzet ellentmondása mindmáig az, hogy a filmgyártással és a forgalmazással foglalkozó cégek — meglepő módon — mégsem mind és kizárólagosan a Művelődési Minisztérium hatáskörébe tartoznak, van közöttük olyan, amelyre a külkereskedelmi, s van, amelyre az ipari tárca szabályozói vonatkoznak.Nem változott viszont a filmgyártásra évente fordítható öszszeg; játékfilmekre továbbra is 225—230 millió forint jut minden esztendőben. A nyersanyagok árának változása és az egyéb ármozgások következtében ez az összeg természetesen egyre kevesebbet ér, s ez arra vezetett az elmúlt időszakban, hogy a szakma és a filmirányítás választás elé került: vagy kényszerűen csökkenteni kell az évente elkészülő — a korábbi időszakban rendszeresen évi 20— 22 — játékfilm számát, vagy pedig olyan megoldások és források után kell nézni, amelyek a hiányokat így-úgy pótolni tudják. Az egyik lehetséges és kipróbált kivezető út a külföldi koprodukciók felé vezetett. Az elmúlt esztendőkben így leforgatott filmek — az Oscar-díjas „Mephisto” kivételével — nemigen váltottákbe a hozzájuk fűzött reményeket, s rendre felvetették a kérdést: egy-egy koprodukcióban hol lehet a művészi kompromisszumok határa. Meglehet, a mostani filmszemle műsorán szereplő újabb ilyen jellegű munkák (Kovácsi János „Megfelelő ember kényes feladatra”, Szabó István „Hédi ezredes”) megnyugtatóbb választ adnak majd e kérdésre is. Ugyancsak megváltozott az elmúlt néhány esztendőben a filmszakma állami irányítása is: Kőhalmi Ferenc személyében új vezető került a Művelődési Minisztérium Filmfőigazgatóságának élére (a korábbi filmfőigazgató, Szabó B. István a Hungarofilm vezérigazgatója lett). Az új vezetés működési időszaka alatt fejeződött be a MAFILM Lumumba utcai stúdióiban az 1978-ban megkezdett, csaknem négyszázmillió forintos felújítás, s a magyar filmgyártás birtokba vette a Fóton felépített filmes telepet, az új stúdióépületeket. Az öt játékfilmstúdió életét, gazdálkodási rendszerét is igyekeztek ebben az időszakban a nyolcvanas évek követelményeihez igazítani: jobban érdekeltté tették az egyes stúdióikat filmjeik sikerében; a bevételek egy része visszaáramolhatott a gyártóhoz s e pénzből anyagi alapok képződhettek újabb filmek finanszírozásának anyagi racionalizálása s a rendezők által olyan gyakran — s joggal — kifogásolt magas filmgyári rezsi csökkentése. (Egy hazánkban forgatott külföldi producer, látva a véleménye szerint fölösen földuzzasztott, s persze „pénznyelő” magyar koprodukciós stábot, nem állta meg, hogy meg ne jegyezze: „Furcsák maguk, magyarok. Ha egy vonósnégyesre van szükségük, akkor is egy egész szimfonikus zenekart szerződtetnek?”) Még vajmi kevés látszata van annak a többször — legutóbb az MSZMP KIB mellett működő Művelődéspolitikai Munkaközösség állásfoglalásában, 1984 októberében is — megfogalmazott törekvésnek, hogy javulnia kell a belső stúdiómunkának, a forgatókönyvelfogadási rendszernek, élénkülnie kell a vitaszellemnek, hogy mindezek eredményeként jobban kiérlelt, művészileg-ideológiailag tisztázott forgatókönyvekből készüljenek filmek. Nem lehet minden gondot függetleníteni a filmgyártás egészét sújtó anyagi nehézségektől sem, hiszen egy-egy film esetében igazából csak annak alkotója lenne képes megmondani, hogy a szóhoz jutás esélyéért miféle művészi kompromisszumokra volt kénytelen. Az évi húsz-huszonkét új magyar játékfilm „megtermelése” az utóbbi esztendőkben együtt járt — a külföldi koprodukciók gyarapodása mellett — azzal is, hogy egyre több a televízióval közösen forgatott vagy pedig korábbi tévéfilmről mozivászonra „igazított” munka, s ezeknek majd mindegyike — a két forgalmazási közeg eltérő, gyakran egymással ellentétes — követelményei miatt művészi, esztétikai problémák egész sorát veti rendszeresen föl. Mindinkább megnehezült — s természetesen ugyancsak nem függetlenül a játékfilmgyártásra fordítható összeg reálértékének csökkenésétől s a filmszám stagnálásától, esetleges csökkenésétől — a fiatal, pályakezdő filmes nemzedékek indulása is. Nemzedékek „torlódnak” immár egymásra, s ha valaki szóhoz jut, sokszor úgy érzi: egész későbbi pályáját megszabja majd első filmjének sikere vagy kudarca. Ez olyan — lélektanilag természetesen indokolt — görcsökhöz vezet, amelyek óhatatlanul befolyásolják a pályakezdő filmek színvonalát, gondolatrendszerét. A generációk mind nehezebbé váló indulása természetes módon kihat a — szándékai és alapokmánya szerint épp a pályakezdést segíteni, a saját művészi hangot kialakítani hivatott — Balázs Béla Stúdió tevékenységére is; a rossz nemzedéki hangulat és idegesség személyeskedő töltetű, késhegyre menő vitákban csapódik le, s fájdalmasan hiányoznak azok a művek, amelyek még tíz-tizenöt évvel ezelőtt is a magyar filmművészet egyik legizgalmasabb műhelyévé tették a BBS-t. Az elmúlt esztendőben a MAFILM öt játékfilmi stúdiójának háza táján is változás változást ért. 1984 végén nyugdíjba ment Föld Ottó, a MAIFILM igazgatója, akinek nevéhez a filmgyár rekonstrukciójának, a technikai megújulásnak nem kis munkája fűződik. A tavaly fennállásának huszonötödik évfordulóját ünnepelt Budapest Stúdió vezetője, Nemeskürty István januártól a Filmtudományi Intézetből lett Magyar Filmintézet igazgatójaként dolgozik tovább. Az 1981 januárjában a dokumentarista törekvéseket összefogva megalakult Társulás Stúdió éléről távozott Schlett István stúdióvezető. A stúdió vezetésében bekövetkezett változás csupán egy állomása volt annak a folyamatnak, amely a magyar dokumentarizmus legjelesebb eredményeit integrálta a „fikciós” játékfilmek eszköztárába, illetőleg amely a stúdiót alapító dokumentumban a keményen hiteles stílus mellett hitet tevő rendezőket sorra-rendre elindította a „fikciós” játékfilm felé vezető úton. Mindezek a lényeges mozgások természetesen azt jelentették, hogy a magyar játékfilmgyártás az elmúlt két-három esztendőben sokszor csak emberfeletti erőfeszítésekkel volt képes a korábbi évek művészi és gyártásbeli szintjét fenntartani. VÉRTESSY PÉTER Filmgyártás Minden mozog Hasonlat a vonósnégyesről A szóhoz jutás esélyei A LUMUMBA UTCAI FILMGYÁR ÚJ FŐHOMLOKZATA Az egyik lehetséges és kipróbált kivezető út