Magyarország, 1985. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)

1985-08-18 / 33. szám

S­okféle levél érkezik hozzánk, nemegyszer olyan is, amely­ben egyoldalúsággal, elfo­gultsággal vádolnak bennünket. Az ok: valamilyen témához kapcso­lódó levelet közöltünk, az ellen­­véleményt viszont nem. Figyel­men kívül hagyják az ezért szót emelők, hogy — például — akkor jelent meg az egyik álláspontot tükröző levél, amikor az ellenté­tes véleményt hangoztató még meg sem érkezett a szerkesztő­ségbe. Mindezt azért bocsátottuk előre, mert a következő hetekben vissza kívánunk térni néhány megkezdett vitára. Most viszont különböző cikkeinkhez szóló, ré­gebben érkezett leveleket adunk közre. „A Magyarország 1985/13. szá­mában »Például Ácsteszér“ cím­mel közöltek cikket a magyaror­szági németek történetéről. Érde­mes ehhez néhány kiegészítést fűzni. Hitler hatalomra jutása után azonnal elkezdődött Magyar­­országon is a náci propaganda. Haladó újságírók már akkor fel­hívták a figyelmet arra, hogy a magyar nemzettel való azonosulás nem a családnéven és nem is az anyanyelven múlik. Közismert, hogy a magyarországi németség több csoportban és különböző időkben települt be. A felvidéki és erdélyi németek még az Ár­­pád-házi királyoktól kaptak lete­lepedési engedélyt mint iparosok, bányászok és földművesek. Mások a török kiűzése után jöttek, ami­kor Magyarország területének nagy része szinte teljesen népte­­len volt. Az 1687-ben Pilisvörös­­váron kezdődött betelepülés utol­só hullámai a múlt század máso­dik felében értek magyar földre. A névmagyarosítás — önkénte­sen! — az 1848-as szabadságharc alatt kezdődött. Ezzel a magyar­sághoz tartozást akarták kifejez­ni csakúgy, mint a magyaros öl­tözködéssel, jóllehet sokan közü­lük nem is tudtak jól magyarul. Az 1940-es évek elején a náci propaganda egyes temetőkben a fejfákról íratta össze a család­neveket, hogy ezzel statisztikai adatokra támaszkodva »alapozza meg« hazánknak a német biroda­lomhoz csatolását.” DR. BOKÁI BÁTOR, BUDAPEST „Az 1985/29. számban megjelent, »Éledő önállóság­“ című cikkhez szólva az a tapasztalatom, hogy az öreg elöljárósági tagoknak ma­napság is van falun tekintélyük. Igaz, hogy 1950 előtt hosszú ideig az elöljáróság jelentette a falu­siaknak a helyi közigazgatást és erről igen vegyesek az élmények. A magyar közigazgatási rendszer a vármegyék önkormányzatára épült, ennek választott szerve a széles hatáskörű törvényhatóság volt, élén az alispánnal. A tör­vényhatóság és annak szervei alá­rendeltségében működtek a járási főszolgabírói hivatalok. Ezek irá­nyították a községi és nagyköz­ségi elöljáróságokat. A főbíró (a főszolgabírói hivatal vezetője) ha­táskörébe tartozott a községi elöl­járóság tisztviselő tagjainak ki­választása a képviselőtestülettel egyetértésben vagy kinevezés út­ján. Ő gondoskodott az időszakos bíróválasztásokról is. Az elöljá­róságot a főjegyző vagy jegyző irányította.” HARGITAI ISTVÁN, HATVAN „A vízbefulladásos balesetek­ről és azok áldozatainak ellátá­sáról írt az 1985/28. szám leve­lezési rovatában dr. Jós Kázmér budapesti olvasójuk. A levelében közöltek azonban már száz évvel ezelőtt is elavultak voltak. Elő­ször: a gumimatracon fekvő em­bernek nemcsak a nyakszirtje me­legszik fel, tehát ha azt elfedi a napsugaraktól, a vízbeesés fel­­hevült testtel még okozhat prob­lémákat. Másodszor: a részeg em­ber egészen más mechanizmussal fulladhat bele a pocsolyába, ugyanis ott mérgezésről van szó. Harmadszor: a balesetest fejreál­­lítani tilos! A tüdőből a vizet ki­önteni anatómiai okokból nem le­het, viszont a gyomorból esetleg kijövő vizet a beteg felszívhatja a légutakba. Negyedszer: csakis és kizárólag a mesterséges léle­geztetés segít. Természetesen csak a befúvásos lélegeztetésről lehet szó. Ez a beteg megmentésének a kulcsa.” FARKAS IMRE MENTŐTISZT, GYULA „Kétoldalas cikk foglalkozott lapjukban, az 1985/24. számban az Újságíró Szövetség negyvenéves fennállásával. Ehhez kapcsolódva szeretném elmondani az alábbia­kat. Emlékezetem szerint 1944 utolsó vagy 1945 első napjaiban mintegy 20—25 újságíró gyűlt ösz­­sze Debrecen központjában (talán a Csapó utcában), köztük voltam én is. Kimondtuk a fasiszta Saj­tókamara megszűnését, és újjá­alakítottuk a korábbi Budapesti Újságíró Egyesületet immár or­szágos szervezetként Magyar Új­ságíró Egyesület néven. Emléke­zetem szerint a gyűlésen megje­lent Kardos László (azóta Kos­­suth-díjas akadémikus, nyugalma­zott egyetemi tanár, a Nagyvilág szerkesztőbizottságának elnöke), Juhász Géza, később szintén egye­temi tanár, Gergely István, ko­rábban az Esti Kurír, később a Tiszántúli Népsza, majd a Vilá­gosság című napilap szerkesztője, Gábor Áron, a 8 órai Újság mun­katársa és mások. Hiányoztak vi­szont a gyűlésről a Debrecenben akkor már hosszabb ideje rendsze­resen megjelent Néplap munka­társai. Nem sokkal később Buda­pesten megalakult a MÚOSZ, és megszűnt a Magyar Újságíró Egye­sület anélkül, hogy bármilyen lé­nyeges tevékenységet kifejtett vol­na. Azt viszont nem tudom, hogy a Magyar Irodalmi Lexikon miért nem ír egyetlen sort sem a Nép­lapról.” DR. LAKATOS GYÖRGY, BUDAPEST „Olvastam lapjuk 1985/30. szá­mában a »Széthulló családok“ cí­mű írást, amelyben a házasságok felbomlásának leggyakoribb okait elemezték. A szerző azt állítja, hogy az úgynevezett hűtlenkedés­nek csak hatodrendű szerepe van a házasságok felbomlásában. Meg­állapításával vitába szállok. A há­zasságtörő magatartás a monogám család kialakulásától kezdve neu­ralgikus ütközőpontja a házasfe­lek viszonyának. A házasságok többségénél a széthullás leggya­koribb oka a szabadosság bűvkö­rében élő „harmadik“. Ami a megelőzést illeti, szerintem haté­konyabb társadalmi kontrollra lenne szükség az efféle tolakodók megzabolázására. A munkahely­nek, a politikai szerveknek és tö­megszervezeteknek határozottab­ban kellene fellépniük a mások vagy önmaguk családja békéjét kedvtelésből feldúlókkal szemben.” DR. SUDI BERTALAN, JÁNOSHALMA „Igaza van Gáti György szek­szárdi olvasójuknak: lapjainkban valóban hemzsegnek a latin ki­fejezések. Bár fölöslegesek ezek, de nem tudom teljesen elítélni használóikat. Az ismertebb latin kifejezések az európai klasszikus műveltséghez tartoznak, s lévén a latin semleges, nem beszélt nyelv, senki nemzeti érzelmeit sem sértheti. Tanácsolnám, hogy az Idegen Szavak és Kifejezések Szótára legyen ott minden ma­gyar család könyvespolcán. Én a mind gyakrabban fellelhető angol kifejezésektől féltem a magyar nyelvet. Ezeket a szavakat kell sürgősen megmagyarosítani. Az angol helyesírás erősen eltér a miénktől, a helyes kiejtést pedig kevesen ismerik. Elgondolkoztató viszont, hogy ma, amikor több szakmai cikket olvasunk mint szépirodalmat, az angol anyanyel­vű szakembereknek szinte behoz­hatatlan előnyük van. Nem kell évekig nyelvet tanulniuk, hogy lépést tudjanak tartani szakmá­juk fejlődésével. Tanulni kell ide­gen nyelveket és keresni a prob­léma megoldását, de ez a meg­oldás nem mehet a kisnyelvek rovására.” DR. SZEMOK BALÁZS, ceglédbercel „Néhány észrevételt kívánok tenni — felkérésükre — a postai kézbesítés ügyében. Van is, nincs is jogom a szólásra. Azért nincs, mert már nyolc, éve egyik lapnak sem vagyok előfizetője. És van jogom, mert éppen a postai visz­­szaélések és fegyelmezetlenségek miatt mondtam le az előfizetése­ket. Meg is írtam akkoriban a 100. postahivatalnak, hogy az ut­cai megjelenéshez viszonyítva leg­alább egy-, de néha háromnapos késéssel kapom a lapokat, más­kor egyáltalán nem , vagy össze­keverik a nekem járó újságot a másokéval. Még most is belepiru­lok a reklamált számok kérésé­nek megalázó procedúrájába, úgy léptek fel velem szemben, mintha így akarnék valamilyen sajtórit­kaságból dupla példányt szerezni. Most szabad vagyok. Csütörtök délután megkapom a Magyaror­szágot, amire előfizetőként még vasárnap is várnom kellett.” HOLLÓS ATTILA GYÖRGY, BUDAPEST „Valószínűleg sokan szisszentek fel velem együtt, amikor az 1985/ 29. számban az »Emlékeztető“ cí­mű rovatukat olvasták. Innen ugyanis azt tudhatták meg, hogy a szerkesztő véleménye szerint Kuncz Aladár felejthetetlen, fáj­dalmas emlékeket ébresztő művét Ile de Yeu­n írta. Valójában a Fekete kolostor színhelye az e melletti sziget, Noirmoutier, en­nek jelentése ugyanis: fekete ko­lostor.” DR. BORHA ZOLTÁN, BUDAPEST „Az afrikai éhezők megsegíté­sére rendezett, nagyszabású rock­koncertekről írtak 1985/29. szá­mukban, »Segély — élőben* cím­mel. Ehhez kívánok rövid kiegé­szítést fűzni. A cikkben szereplő »USA for Africa* jelszó nemcsak az Amerika Afrikáért jelentést ta­karja, itt az USA nem az Ame­rikai Egyesült Államok angol ne­vének rövidítése, hanem az Uni­ted Support of Artists szavaké, amelyek megközelítő fordítása: »művészek közös segítségnyújtá­sa“. Ez látható a koncertről meg­jelent We are the World című lemez borítóján is. Mindez csak játék a betűkkel, nem érinti a nemes szándékot, amelynek meg­valósítására kitűnő művészek fog­tak össze.” DR. IMRE JÁNOS, KAZINCBARCIKA „Az 1985/23 számban »Adóssá­gok és tervek« címmel írtak a régi filmek tárolásáról. Valóban sok gondot okozhat az összes Ma­gyarországon forgalmazott film kópiáinak hosszú időre tartósított őrzése. A régi külföldi filmek iránt igen nagy az érdeklődés, s ezt igyekszik kielégíteni a Film­múzeum. Jó lenne sorozatosan felújítani rendezők szerint a va­lóban nagy filmeket, így például lehetne bemutatni teljes Fellini­­sorozatot. Nagy sikere volt több országban a Satyriconnak, de 1978 óta nem lehetett látni. Szívesen megnéznénk ismét.” DR. KRATKY TAMÁS, BUDAPEST Budapest 62., Pf. 634. 1396 Sokféle levél Hogyan mentsünk vízbefúlót? Sajtótörténet, sajtóterjesztés” A SEGÉLYKONCERT SZÍNPADON A WEMBLEY STADIONBAN A United Support of Artists szavak rövidítése 31 MAGYARORSZÁG 1985 33

Next