Magyarország, 1986. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

1986-05-25 / 22. szám

Sport Mi lesz...? Csalóka számok N­agy vesztesek A jóslatokkal az a baj, hogy egyszer csak bekövetkezik a várva várt esemény, s akkor kiderül, mennyit ért a jövendölés. Itt van például a Mundial. Mire ezek a sorok az olvasó kezébe kerülnek, már túl vagyunk a mexikói labda­­­rúgó-világbajnokság nyitó mécs­esén,­ s máris összevethető az elő­rejelzés a valósággal. Nevezetesen az a —■ e sorok írásakor még nyilvánvalónak látszó — tény, hogy a világbajnokságok első mérkőzésétől nem várható semmi különös. Egyetlen gól Amióta a FIFA vezérkara elha­tározta, hogy az első napon csu­pán egyetlen meccsre, valamint az ünnepélyes megnyitóra kerül sor, összesen egyetlen gól jutott ,a nyi­tányra. Négy esztendeje Spanyol­­országban Belgium legyőzte Ar­gentínát (1-0), korábban azonban — visszafelé haladva az időben egészen 1966-ig — gól nélkül telt el a kilencven perc az NSZK— Lengyelország, a Brazília—Jugo­­­­szlávia, a Mexikó—Szovjetunió, valamint az Anglia—Uruguay ta­lálkozón. Ez utóbbi meccs mind­azonáltal magyar szempontból ér­dekes volt, hiszen az akkori idők jeles FIFA-játékvezetője, Zsolt István vezette fel a csapatokat a küzdőtérre, s — a forgatókönyv szerint — foghatott kezet a király­nővel. Nem kis dolog ez­­ Ang­liában. Az eddigi tapasztalatok szerint az is valószínű, hogy a ma­gyar válogatottnak, enyhén szólva, nincs könnyű dolga első meccsén. Eddig ugyanis, ha a nemzetközi közvélemény által jegyzett csapat jelentette az első lépcsőt, mindösz­­sze egyetlenegyszer sikerült két pontot szereznie Magyarország vá­logatottjának, 1962-ben, Chilében, Anglia ellen. De menjünk sorjában. 1934, Olaszország, Nápoly, Magyaror­szág—Egyiptom 4-2 (2-2). Az el­lenfél, enyhén szólva, nem tarto­zott a világ élvonalába, mégis ér­demes felfigyelni a mérkőzés fél­idejének eredményére. 1938. Franciaország, Reims: Magyarország—Holland-India 6-0 (4-0). Nem kellett nagy erőfeszítés a sikeres rajthoz. 1954. Svájc, Zürich: Magyaror­szág—Dél-Korea 9-0 (4-0). Látvá­nyos, jó játék. Az ellenfél erejé­re jellemző, hogy a koreai csapat­ból 7-0 után többen lefeküdtek a fűre, annyira elfáradtak. 1958. Svédország, Sandviken, Magyarország—Wales 1-1 (1-1). * * A VB-selejtezőn: Magyarország— Szovjetunió 2-1. Háttal Váradi (11), szemben Bálint köszönti Kerekét. Először kapott nevesebb ellenfelet kezdésként a magyar válogatott, s máris elúszott egy pont. Gyenge vigasz, hogy Wales később, a leg­jobb nyolc között a leendő világ­bajnoktól, Brazíliától éppen■ ahogy csak kikapott (1-0). 1962. Chile, Rancagua: Magyar­­ország—Anglia 2-1 (1-0). Ez világ­ra szóló siker volt, ráadásul mind­két magyar gól (Tichy, Albert) klasszismegoldás eredménye. 1966. Anglia, Manchester: Portu­gália—Magyarország 3-1 (1-0). A későbbi bronzérmestől kapott ki a csapat, igaz, ezt a harmadik he­lyet még senki se­m sejtette azon a nyárestén. Azt viszont sokan lát­ták, hogy a rtregyar válogatott het­ven percen át támadva is képes volt kikapni — két góllal. 1978.. Argentína, Buenos Aires, Argentína—Magyarország 2-1. Ezen a világbajnokságon a későb­bi győztes ellen kezdett az együt­tes, s nem volt esélytelen. Vezetés után (1-0), két kiállítást (Nyilasi, Törőcsik) elszenvedve várhatta a folytatást. 1982. Spanyolország, Alicante: Magyarország—El-Salvador 10-1. Álomellenfél, s az álomnak meg­felelő eredmény. A kezdet nehézségéről szóló té­telt a statisztika látszólag nem tá­masztja alá, hiszen a magyar vá­logatott eddig nyolc világbajnok­ságon szerepelt, s a nyitó meccsek mérlege: 5 győzelem (Egyiptom, Holland-India, Dél-Korea, Anglia és El-Salvador) 1 döntetlen (Wales) és két vereség (Portugália, Argentína). Az adatok azonban mégse alkalmasak az önbizalom növelésére, hiszen az ellenfelek közül csak négy számított a maga idejében erősnek: Anglia, Wales, Portugália és Argentína. Ellenük a mérleg: 1 győzelem, 1 döntetlen és 2 vereség. Most, hétfőn, pedig ismét jeles ellenfél, a Szovjetunió következik, remélhetően az „erő­sek” elleni statisztika javítása je­gyében, ám biztosan nagyon ne­héz mérkőzésen. Mérföldkő lesz Hogy milyen lesz a tizenharma­dik világbajnokság, az persze nem tudható előre. A szakemberek szí­vesen kötik dátumokhoz a kor­szakhatárokat a sportban — fut­ballban különösen, ahol egy-egy vb hatalmas esemény. Ez az az alkalom, amikor a földkerekségen mindenki — főként a televíziózás általánossá válásától — képet kap­hat a futballvilág élvonaláról, lát­hatja, többnyire mérkőzésről mér­kőzésre, a legjobbakat. Mert egyébként meglehetősen esetleges, hogy egy-egy ország televíziója vagy televíziós társaságai mely válogatottakat vezetik a nézők elé. Szóval, annyi már most bizonyos, hogy ezúttal is mérföldkő lesz a Mundial, még akkor is, ha szak­mailag nem hoz semmi újat. Ha egy sportág csak négy esztendőn­ként rendez világvetélkedőt, ez nem is lehet másképpen. Sztárokról — játékosokról és csapatokról — beszélni még korai. Az azonban meglehetősen valószí­nű, hogy Nyilasi Tibor okkal pá­lyázhat a „Legnagyobb vesztes” címre. Egyszerűen azért, mert nem lesz, nem lehet ott a világbajnok­ságon. Hogy pontosan am­i történt, arról a gyéren csordogáló, s több­nyire csak homályosan megfogal­mazott közleményekből nehéz hi­telt érdemlő képet kapni, mind­össze egyetlen kézzel fogható mo­mentum szerepelt a különféle nyi­latkozatokban, ez pedig Nyilasi — az OTSH közbejöttével kötött — szerződése az Austria Wiennel. Ez az egyetlen stabil pont is al­kalmas azonban arra, hogy Nyilasi Tibor lehessen a nagy vesztes. Meggyőződésünk ugyanis, hogy a szerződéskötés a világ egyik leg­egyszerűbb dolga, természetesen csak akkor, ha nem nélkülözi a körültekintést és a szakértelmet. Az alaphelyzet ugyanis a követ­kező: van két megállapodásra ké­szülő fél, akiknek nem feltétlenül egyeznek meg mindenben a szán­dékaik, ám abban, ami a szerződés tárgya, mindenképpen. Elvégre ezért ültek le a tárgyalóasztalhoz. Esetünkben arról volt szó, hogy az Austria Wiennek szándékában állt alkalmazni Nyilasi Tibort, s Nyi­lasinak — valamint az ügyben, a nálunk honos szabályok szerint il­letékes sporthatóságnak — ez el­len nem volt kifogása. A hétköz­napi ész szerint a dolgok menete ezután az, hogy a felek köztik a feltételeiket, rögzítik, hogy mit vár egyikük a másikuktól, illetve másikuk az egyiküktől. Ha a szán­dékok között ütközés, eltérés van, akkor addig tárgyalnak egymás­sal, amíg nem sikerül kompro­misszumra jutniuk vagy — esetleg — valamelyikük nem áll el a szándékától. Egy szerződés — mert lényege, hogy mindkét fél érdekeit szolgálja — nem nélkülözheti a kompromisszumokat. És amit nem nélkülözhet, azt tartalmaznia is kell, írásban — ez szigorú kötött­ség. Szigorú, mert a dokumentum vita esetén elővehető, s a kérdéses pontra rámutatva igazára lelhet a pontokat maradéktalanul betartó fél. Mindenütt a világon, minden­féle joghatóság előtt. Természetesen és magától érte­tődően egy kívülálló nem láthatta az Austria Wien és Nyilasi Tibor között létrejött kontraktust. Ám aki csak egyszer is látott életében paragrafust, az sejtheti, hogy a fő kérdés — mikor kell a válogatott rendelkezésére bocsátani Nyilasit? — nem lehetett benne pontosan, ellentmondást nem tűrően szabá­lyozva. Erre utal az a kitétel, ame­lyet a futballista többször is elő­vezetett 1986 tavaszán, nevezete­sen: bízik az Austria Wien jóindu­latában és megértésében. A jóin­dulat és a megértés azonban hiá­ba nagyszerű emberi tulajdonsá­gok, nem jogi kategóriák. Márpe­dig a szerződés intézménye a jog egyik ősidők óta honos alappillé­re. Egyébként pedig csak alig hi­hető, hogy Nyilasi kárpótolva érez­­né magát a sérülése, a játékból való kiesése miatt neki járó biz­tosítási összeggel, amely — mint a pesti mindentudók beszélik — hozzávetőlegesen egymillió schil­­ling. Csak egy széles körű felmérés számolhatna be hitelt érdemlően arról, hogy a magyar közvélemény (és nemcsak a sportközvélemény, hiszen egy-egy világbajnokság idején az is szurkolóvá válik, aki két vb között inkább moziba megy, mint hogy meccset nézzen a televízióban) mit vár a váloga­tottól ezen a Mundialon. Annyi azonban pontos adatok, számok és tények nélkül is sejthető, hogy az igények igencsak magasak. Két­ségtelen, a válogatott csapat tehet mindenről. Simán továbbjutott egy olyan selejtezőcsoportból, amelyet Hollandia és Ausztria fémjelzett, világra szóló sikereket mondhat a magáénak (például az NSZK és Brazília legyőzése) — ezek után aztán minálunk, ahol a klasszikus megfogalmazás szerint ha futballról van szó vagy teme­tünk, vagy lakodalmat ülünk, min­denki készül a kézfogóra .. . Még akkor is, ha azzal is tisztában van valamennyi futballkedvelő, hogy a mezőny többi tagja — huszon­hárman vannak — szintén min­dent megtett, hogy maradandót nyújtson Mexikóban. A jóslatokat, a jövendöléseket hallva tartani kell tőle, hogy lesz még egy nagy vesztese a Mundial­­nak. Mezey György. Az a szakem­ber, aki a legtöbbet tette azért, hogy egyáltalán beszélhessünk re­ményekről. Valahogy az az ember érzése, hogy ha a világbajnokság döntőjében egy jogtalan tizen­egyessel kikap a magyar váloga­tott , csak második lesz, Mezeyt éppen úgy kikezdi a közvélemény, mint összehasonlíthatatlanul gyen­gébb eredmények után elődeit. „Ez volt az .. Mezey szerint ez kapitánysors, edzősors. Igaza lehet. Mert a já­tékos hazajön a Mundialról, hétről hétre pályára lép a bajnokságban, esetleg ősztől az EB-selejtezőkön, ezernyi alkalmat, új alkalmat kí­nálva rá, hogy a mennyekbe emeljék, avagy pocskondiázzák. Az edző sorsa ennél nehezebb. Telje­síthet a későbbiekben újra fénye­sen, a többség csak legyint: „Ez volt az, akivel a csapat...” Ezek persze csak jóslatok, sej­tések. Ami tény: a függöny felgör­dült. És minden adott ahhoz, hogy a valóság semmissé, nevetségessé tegye a jövendöléseket. Úgy legyen ... MALONYAI PÉTER 1977: GÓLÖRÖM A MAGYAR-SZOVJET MÉRKŐZÉSEN* Amit nem nélkülözhet, azt tartalmaznia kell MAGYARORSZÁG 1986/22 28

Next