Magyarország, 1986. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1986-08-17 / 33. szám
Régi szokásunkhoz visszatérve ezen a héten különböző, egykor ismert és mára általában elfeledett személyekről, illetve hozzájuk kapcsolódó eseményekről írott levelekből adunk egy oldalnyit. ,y Még az év elején foglalkozott egyik cikkük egy német kiadvány alapján a szervátültetési technika fejlődésével. Az ott közölt táblázatból kitűnik, hogy az első szervátültetést Emerich Ullmann végezte. Tény, hogy ő ültetett át először sikeresen vesét kutyába 1902. június 17-én a bécsi egyetemen. Ezért is tartották a szervátültetéssel foglalkozók első világkonferenciáját Ausztriában (1974-ben Salzburgban), és ebből az alkalomból az osztrák állam Ullmann emlékérmet bocsátott ki. Kevesen tudják — pedig pécsi kutatók sajtóban is közölték —, hogy Emerich Ullmann nem más, mint a Pécsett 1861-ben született Ullmann Imre. Édesapja is jónevű orvos volt. A pécsi ciszterciták gimnáziumában érettségizett 1878-ban Ullmann Imre. (Érdekes, hogy éppen az úgynevezett reál-tárgyakból — elégségesen.) Ezután a bécsi egyetem orvosi karára iratkozott be, diplomája megszerzése után ott maradt tanársegédként. Bécsben orvosi rendelőt nyitott, ott rendelt 1937-ben bekövetkezett haláláig. Bár 1920-ban osztrák állampolgár lett, de a világ első szervátültetését magyar állampolgárként, magyar tudósként végezte el.” DR. RAJCZI ÁGNES, PÉCS „A közelmúltban — igaz, csak egyes emigránsok — ünnepelték báró Brandenstein Béla filozófus születésének 85. évfordulóját. Fiatalon lett professzor a budapesti bölcsészkaron. Nem tudom megítélni, hogy tudományos teljesítménye vagy bárói rangja alapján nevezték ki egyetemi tanárrá alig túl a harmincadik évén. Itthon írt művei közül valószínűleg ő maga is Művészetfilozófia című írását tartotta a legjelentősebbnek. Érdekes és szellemes műelemzések, műfajelemzések olvashatók benne, de a művészetet lélektani alapra rajzolt, nagyon elhatárolt és leegyszerűsített kategóriákban tárgyalta. Szűk koncepciójába csak az irodalom, a zene és a képzőművészet fért bele, a tánccal, a színjátszással, a filmmel nem tudott mit kezdeni. Érdemes összehasonlítani könyvét Sík Sándor ragyogóan megírt Esztétikájával. Meglepő, hogy Sík, a szerzetes, menynyivel világiasabb, nyitottabb és modernebb, mint a laikus Brandenstein. Utóbbi könyveiből politikai állásfoglalást aligha lehet kiolvasni. Nincs bennük nyoma sem a szélsőjobboldal iránti rokonszenvnek, ezért döbbentette meg minden ismerőjét, hogy 1944 őszén ő volt az egyetlen bölcsész professzor, aki hajlandó volt felesküdni Szálasira. Ugyancsak egyedül ő ment a nyilasokkal Nyugatra és ott is maradt. Odakint eleinte rosszul ment a sora, később állást kapott valamelyik kevésbé ismert német egyetemen. Nyelvi nehézségei nem lehettek, mert jobban tudott németül, mint magyarul.” BAN ERVIN, BUDAPEST ,,Kiemelkedő tudós kutató volt a múlt században dr. Thanhoffer Lajos orvos-biológus. Már egyetemi hallgató korában több pályadíjat nyert, doktorrá avatása után pedig Balassa és Jendrassik professzorok mellett dolgozott. Huszonkilenc éves korában az Állatorvosi Tanintézetben (a mai Állatorvosi Egyetem elődje) nyilvános rendes tanárrá, a tudományegyetem orvosi karán pedig a szövettan magántanárává habilitálták. Az ő javaslatára lett az állatorvosi oktatás hivatalos nyelve a magyar. A mikroszkóp kezelésének és a mikrotechnikának nemzetközileg elismert szaktekintélye volt, munkássága nyomán készült el az első magyar mikroszkóp szakkönyv 1880-ban. Ezzel megelőzte a hasonló tárgykörű német, angol és francia szakmunkákat. 1909-ben halt meg, sírja a Kerepesi temetőben van. Remélhető, hogy az évfordulóra a sírt rendbehozatják.” BOKÁS BÁTOR, BUDAPEST „Lapjuk 1986/127. számában, az »Ítélet Hágában« című cikkben tévesen írták, hogy »magyar tagja még nem volt a nemzetközi bíróságnak«. A Tolnai Világlexikonban ez olvasható: »Zoltán Béla csepei jogtudós, politikus, szül. 1865. Budapesten, 1888-tól bíró, 1900: az egyiptomi nemzetközi vegyesbíróság bírája, 1904: az alexandriai elsőfokú nemzetközi vegyestörvényszék elnöke, 1914: m. kir. kúriai bíró, majd igazságügyminiszter és az angol—magyar vegyes döntőbíróság tagja volt. Magyar tagja volt számos más nemzettel való vegyes döntőbíróságnak is. Zoltán Béla felsőházi tag volt és örökös tagja Pest—Pilis— Solt—Kiskun vármegye törvényhatósági bizottságának. 1929-ben halt meg, a Kerepesi temetőben, műemlékké nyilvánított családi sírboltban nyugszik.” DR. ZOLTÁN GYÖRGY, MISKOLC „Szeretném kiegészíteni Rát Mátyásnak az 1986/30. számban megjelent levelét. Szerinte Hevesy Pál háború alatti londoni tartózkodásából »negyven év lett«. Valójában a Monarchia ma már matuzsálemi korú diplomatája a hetvenes években egy tiroli városkában, Kitzbühelben élt, és ott írta emlékezéseit. Hosszú szolgálata idején közelről ismerte meg nagyhatalmak és kis országok politikáját, a Népszövetségben pedig tapasztalhatta a wilsoni elképzelések kudarcát. A K.u.K. mentalitást évtizedek múltán is megőrizte, számára Ferenc József maradt az ideális uralkodó. Mindemellett visszaemlékezéseiben és interjúiban egyedülálló háttérismerettel idézte fel régi idők eseményeit.” VARGA LAJOS, GYŐR „Némi nosztalgiával olvastam a Magyarország 1986/30. számában a »Moly-irtás« című írói portrét szeretném kiegészíteni olyan adattal, amiről kevesen tudnak. A harmincas-negyvenes években a Rádió Újságban hétről hétre két oldalon jelent meg az Elhangzott... rovat. A rovat vezetője hétfőtől vasárnapig figyelemmel kísérte a rádió műsorát és egy-egy napról kiválogatott öt—nyolc felolvasást, riportot, zenei műsort, színdarabbemutatót, amelyekről elmondta bátor hangú bírálatát. Ezt »A 13- as számú fejhallgató« névvel szignálta egészen 1944 áprilisáig. Huszonéves fejjel három rádióelőadást tartottam akkoriban, mindháromról bátorító hangon irt, és amikor a Rádió Újság szerkesztőségében meg akartam köszönni a kritikákat, megtudtam, hogy »A 13-as számú fejhallgató« — Moly Tamás.” PAPP REZSŐ, VÁC „Somodi Ferenc pécsi olvasójuk kérdezte az 1986/24. szám levelezési rovatában, hogy mi lett a Hentz-szobor sorsa. Nos, 1919. november 16-án, mint a hűvösvölgyi katonai főreáliskola hallgatóját a negyedévesek leparancsoltak az épület elé, hogy semmisítsük meg a még akkor is ott éktelenkedő Hentzi-emlékmű maradványait, ők mondták el, hogy Hentzi osztrák tábornok 1848-ban mint Pétervárad katonai parancsnoka felesküdött a Batthyány-kormánynak, ugyanaz év végén árulást követett el, amiért a Honvédelmi Bizottmány leváltotta és fogságba vetette. 1849 januárjában Windischgrätz csapatai kiszabadították és a császáriak Budavár parancsnokává tették. 1849-ben Buda várát védelmezte Görgey csapatai ellen és megtorlásul a védtelen Pestet is bombáztatta. Az ostrom végén halálos sebet kapott. Az 1852-ben a budai Szent György téren felállított szobrát a közvélemény nyomására 1889-ben áthelyezték a hűvösvölgyi nevelőintézet kertjébe, ahol az 1918-as őszirózsás forradalom lelkes hívei a szobrot ledöntötték és szétszedték. Mindezt akkor mondták el a negyedévesek, s az ismertetés után hozzáfogtunk a szobormaradványok eltakarításához.” KISS SÁNDOR, BUDAPEST „Lapjuk 1986/28. számának egyik cikke foglalkozott a Kecskeméti Konzervgyárral és annak alapításával. A gyökerek azonosak a Szegedi Konzervgyáréval. Szeged vezetői már a harmincas években gondoltak konzervgyár létesítésére. Később tárgyaltak a Weiss Manfréd Acél- és Fémművek Rt. vezetőivel és ennek eredményeként alapították meg 1940. július 10-én az Első Kecskeméti Konzervgyár szegedi filiáléját a villamosvasút külső telepén és a téglagyári gödröket is magában foglaló területen. A következő évben hozták létre a főzelékfeldolgozó vonalat, négyre emelték a zöldségszárítók számát és szeszfőzdét létesítettek. 1942- ben építették az első ezertonnás raktárat és a víztornyot, majd a következő évben kezdték el a pritamin paprika feldolgozását. A gyárat 1947-ben Patzauer Dezső vette bérbe, ő kezdte el a híres szegedi Anna ásványvíz palackozását. (Saját lányáról nevezte el.) Ugyancsak ekkor kezdték meg a dobozos konzervgyártást. Az 1948- as államosítás után, főleg Zacher Zoltán főmérnöknek köszönhetően fejlődtek a technikai és termelési körülmények.” DR. BÁTYÁS JENŐ, SZEGED „Levelezési rovatukban olvastam, hogy új könyv jelent meg Ráby Mátyásról. Jókai-sorozatomban megvan a Rab Ráby is, amit a múltban többször is elolvastam. Ott Ráby úgy szerepel, mint igen jellemes és jóakaratú ember, aki az elnyomott és megzsarolt szentendrei polgárokon akart segíteni, de ehhez a meg nem koronázott II. József által adott hatalmat akarta igénybe venni. A vármegye urai azonban II. József rendelkezéseit — bármilyen üdvösek voltak is — a végtelenségig szabotálták. Ennek lett áldozata Ráby Mátyás, aki végül is börtönbe került. Jókai árnyékát sem mutatja Ráby legcsekélyebb jellemtelenségének sem. Kíváncsi vagyok, hogy az író milyen források alapján dolgozott. Szentendrén utca is viseli Ráby Mátyás nevét, amiből arra lehet következtetni, hogy az ottani lakosoknak kedvező emlékeik vannak róla.” KARDOS ISTVÁN, NYÍRBOGÁT „Egyik olvasójuk kifogásolja az 1986/27. számban, hogy Tótisz András angol írói álnevet használ, és ezzel félrevezeti a magyar krimiszerető közönséget. Ezt a »bűnt« én nem tartom olyan súlyosnak. Sajnos, mi magyarok régóta szenvedünk krónikus anglomániában: a shoe cream bizonyára jobb a cipőpasztánál és a tooth paste is jobban fényesíti a fogat, mint a fogkrém. Ez fokozottan érvényes a bűnügyi irodalomra. A klasszikus krimi hazája Anglia, s a szörnyű bűncselekmények — a krimikben — ott történnek és nem mifelénk. Csupán néhány név a háború előtti Pengős Regények sorozatból: Spencer Walls eredeti neve Havas Zsigmond, Joel Crass mögött Nagy József rejtőzik, E. Rodriguez pedig Barsi Ödön. Talán nem is kellene említeni a felejthetetlen P. Howardot, akiről köztudott, hogy Rejtő Jenővel volt azonos, vagy az újabb időkből E. J. Gharont, akinek becsületes neve Révész Gy. István volt. A sort még hosszan lehetne folytatni. Hazánkban nincskrimidömping, nagyon nehéz betörni az élvonalba. A szerény méretű hazai bűnügyi regénykiadás jelentős részét elfoglalják a valóban márkás külföldi írók. Mi marad nekünk?” FRED PARKER, AZAZ DR. JANNY GÉZA, SZENTGOTTHARD Budapest 62., Pf. 634.1396 Régiekről röviden Egy magyar nemzetközi bíró A Hentzi-szobor végpercei ULLMANN PORTRÉJA ÉS ALÁÍRÁSA Magyar állampolgárként