Magyarország, 1989. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)
1989-05-12 / 19. szám
JÁTÉK A BETŰKKEL - OROSZUL TUDÓKNAK A demokrácia balról érkezik, a bürokrácia jobbra távozik (Ogonyok) MAGYARORSZÁG 1989/19 [ ' TT inTTÍTTi ' TU 14 TTTH I ilJHSÍUUlT I1THTT : I India érinthetetlenjeinek harcos vezetői eleve JiráriMung Mahatma Gandhi nevezte India érinthetetlenjeit haridzsanoknak — „Isten gyermekeinek”. De éppen ez a jó szándékú elnevezés csak haragot vált ki az érinthetetlenek harcos vezetőiből. Úgy érzik, ez a kifejezés összefügg a templomkörzetek „Istennek szánt” asszonyainak szerelmi szolgálataival, amelyekből apátián gyermekek származnak. „Ezért — mondja Radzssekar, az érinthetetlenek fáradhatatlan írója — a haridzsan csak szépítgető kifejezés, lényegében törvénytelen gyermeket jelent.” Egyre több érinthetetlen szívesebben nevezi magát dalitnak, vagyis elnyomottnak. A dalitok nem fogadják el, hogy „a nemzet atyját” a kasztonkívüliek legalacsonyabb szociális rétegeivel kapcsolatosan jó szándékok vezérelték. Ehelyett a felsőbb kasztok fontos eszközét látják benne az igazságtalan kasztrendszer fenntartására. A dalit vezetők dr. Babaszahed Ambedkarnak tulajdonítják, hogy a hindu vallásra épülő háromezer éves társadalmi rendet leépítették az indiai alkotmányban. Ambedkart az államalapításban betöltött vezető szerepe miatt gyakran nevezik „az alkotmány atyjának”. Ambedkar írásai mindenekelőtt ahhoz segítettek hozzá, hogy egyes dalit értelmiségieknek megerősödött az öntudata, de nem jutottak el a 110 millió érinthetetlen nagy tömegeihez. A dalitok exponensei — Radzssekar is — nem látnak már hindukat a dalitokban, akiket „piszkos” szakmai tevékenységük (a többi között a latrinatisztítás) miatt szorítottak a társadalom peremére, hanem az árja hódítók áldozatainak tekintik őket. Eszerint a dalitok a hivatalos történelemírással szemben etnikailag eltérnek a hinduktól, India leigázott őslakosságát képviselik. Nagy terjedelmű írásaiban és a Dalit Voice című folyóiratban Radzssekar olyan képet alakított ki, amely hasonlóvá teszi az érintethetetlenek nyomorult helyzetét a dél-afrikai és az amerikai feketék sorsához. A kasztrendszer védelmezőit „hindu náciknak” nevezi. Külföldi utazásain keményen támadja az indiai kormányt. Így Kínában felszólított a dalitok felszabadításához nyújtandó segítségre. Líbiában egy vörös könyvecskét osztogatott Apartheid Indiában címmel, mire bevonták az útlevevelét. S amikor a nyilvánosság előtt rokonszenvét juttatta kifejezésre a szikhekkel, átmenetileg börtönbe is került. Szélsőséges hangvételű megnyilvánulásai mellett Radzssekar folytathatja harcos tevékenységét. Ambedkaron kívül az amerikai Fekete Párducoktól és Marxtól is kap inspirációt. Az indiai marxistákról viszont azt tartja, hogy a drámánok befolyása alá kerültek. Minden megnyilvánulásából sugárzik a drámánok elleni gyűlölet. Csupán azért, mert sok hindu az iszlámban látja legnagyobb ellenségét, szövetséget kezdeményezett a dalitok és a muzulmánok között. Radzssekar és a hozzá hasonlóan harcias dalitvezetők elkerülhetetlennek ítélik apolgárháborút a felsőbb kasztok ellen. Ellenségesen fogadnak a magasabb kasztbeliek részéről tett minden kezdeményezést. Gandhi sok követője azonban önzetlenül kiáll az érinthetetlenek mellett. Kevésbé harcias dalit vezetők tiszteletben tartják ezeket a kezdeményezéseket. Ők nem a brámánok elleni pusztító harcban látják a megoldást, hanem ladalitok és az alsóbb kasztok közötti építő munkában. A legerősebben kirajzolódó frontvonal nem a brámánok és a kasztonkívüliek, hanem az érinthetetlenek és a legalsóbb kasztok között húzódik. Az úgynevezett elmaradott kasztok gyakran még roszszabb körülmények között élnek, mint a dalitok. Ezek ugyanis nem élvezik az indiai törvényekben az érinthetetlenek számára nyújtott előnyöket. Nekik ugyanis az őslakókkal együtt az állami szolgálatban és a parlamentekben népességarányuknak megfelelően az állások és a képviselői tisztségek 23 százalékát tartják fenn. A szociálisan deklasszált dalitok gazdasági előnyben részesítése különösen a legalsóbb és középkasztok tagjainak visszatetszésével találkozik, mert azok gyakran jobb kvalifikációik ellenére sem kapnak meg egy-egy állást. Igaz, hogy a törvényes rendelkezések a dalitok korlátozott számának gazdasági fejlődést biztosítottak, a kasztrendszer szociális kinövéseit azonban nem számolták fel. Ha az állami akár meg is kétszerezné erőfeszítéseit, a merev társadalmi rend még hosszú ideig India fejlődésének legkomolyabb tehertétele maradna. Ha egyáltalán lehetséges a dalitok békés emancipációja, a háromezer év alatt meggyökerezett rend súlya miatt még hosszú időnek kell eltelnie megvalósulásáig. Egyelőre még csak néhány harcias dalit-vezető tervezi az emancipálódási folyamat erőszakos meggyorsítását. Az érintett milliók viszont tűrik sorsukat. „Rabszolgák vagyunk, és örvendezéssel tölt el bennünket rabszolgasorsunk — panaszolja Radzssekar a dalitok letargikus magatartásának láttán, ő egyébként egy középkasztba született, és ha a saját szigorú kritériumait alkalmaznák nála is, egyáltalán nem lehetne dalit-vezető. ■HMM Jenki, majd menj haza! The Economist Nyugtalanítóan fontossá válik Dél-Korea számára az Amerikához fűződő jövőbeni viszonya. Sok koreai hálás Amerikának, és hálás is marad azért, mert megmentette őket az 1950— 53-as koreai háborúban. Amerika vérrel fizetett, a legnagyobb hozzájárulást biztosította az ENSZ hadseregéhez, és katonái közül 33 729 életét adta a segítségnyújtásért. Későbbi koreai generációk kevésbé hálásak. Napirenden vannak diákok és mások Amerika-ellenes tüntetései. A Reagan-kormányzatot azzal vádolták, hogy túl közeli kapcsolatban állt az előző elnök diktatórikus rendszerével. Abszurd vádaskodások is lábra kapnak. Az egyik szerint az Egyesült Államok szándékosan meghosszabbította a Koreai-félsziget kettéosztottságát azzal, hogy viszszatartotta Dél-Koreát attól, hogy megállapodásra jusson Észak-Koreával. Kiéleződtek a kereskedelmi kérdések is. Januárban Amerika jelezte, hogy nem tekinti többé fejlődő országnak Dél-Koreát, leveszi a preferenciális kereskedelmi elbánásban részesülő országok listájáról. Eme a koreaiaknak kedvükre volt a preferencia. Ez az Amerika-ellenesség jóval inkább nyugtalanítja Ro Te Vu elnököt, mint parlamenti ellenzéke, amely három tapasztalatlan és egymással vitatkozó pártból áll, amelyekkel váratlanul könnyűnek bizonyult a politikai játék. Lehet, hogy az elnök megfontolás tárgyává teszi a népszavazás megtartását arról a kérdésről, hogy maradjon-e Amerika 43 000 katonából álló helyőrségi. az országban. Miután Észak-Korea nagy kommunista haderőt tart fenn, Dél-Korának még szüksége van az amerikai csapatokra. De ez nem marad így örökre. Dél-Korea gazdasága máris az északinak valószínűleg négyszerese. Körülbelül egy évtizeden belül — amennyiben az elnök továbbra is bruttó nemzeti termékének 6 százalékát költi védelemre — az északiak számszerű katonai fölénye kevésbé fenyegetőnek tűnik majd. Mindezeken felül olvadás tapasztalható a két Korea viszonyában. Igaz, hogy ez a folyamat időnként megtorpant, de Dél-Korea egyre barátibb viszonyba kerül Észak-Korea kelet-európai barátaival. A Szovjetunió, de Kína sem tűrne el egy újabb inváziós kísérletet az észak-koreaiak részéről. Két kezdeményezési történt a múltban Amerika koreai jelenlétének leépítésére. Richard Nixon és Jimmy Carter egyaránt megfontolás tárgyává tette Amerika katonái egy részének vagy valamennyinek a kivonását. Nixon átfogóbb hadászati meggondolásokból mérlegelte, ezt a lépést, Carter viszont tiltakozásképpen a dél-koreaiak emberi jogok elleni túlkapásai miatt. Fheagan nem változtatott a helyzeten. Amennyiben Ammerika végül is tengerentúli katonai kötelezettségvállalásai csökkentése mellett dönt, akkor a legvalószínűbb, hogy ez Ázsiát érinti. Ebből a szempontból Korea az egyik fő célpont, egy fenntartással. Valószínűleg csökken Dél-Korea igénye az amerikaiak támogatására, de az amerikai katonák túl hirtelen távozása megingathatja a déliek fejlődő demokráciáját, és alááshatja a lassú közeledést Dél- és Észak-Korea között.