Magyarország, 1989. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)
1989-08-18 / 33. szám
1968. március 23-án Drezdában találkoztak a hat testvérpárt képviselői, hogy a Csehszlovákiában kialakult helyzetről tanácskozzanak. A helyszín minden ellenkező híreszteléssel ellentétben Dubcek kérésére lett Drezda. Alább részleteket közlünk Kádár Jánosnak a találkozóról készített feljegyzéséből, amelyet a Politikai Bizottság 1968. április 2-i ülésén ismertetett. Az események mutatják, menynyire kell sietni, mert minden elavul. Általában a drezdai találkozónak a tapasztalatok miatt érdemes egy kis időt szentelni. Úgy emlékszem, a Politikai Bizottság tagjai annak idején, a szervezés egy bizonyos stádiumában értesültek arról az álláspontról, hogy a megbeszélésen kik vegyenek részt. Mi azt mondottuk, hogy a Csehszlovákiával szomszédos országok vezetői vegyenek részt, így nem lesz az értekezletnek a románokat kirekesztő jellege. Az utolsó értesítés úgy szólt, hogy Bulgária is távol marad, mert már másnap indul Zsivkov elvtárs Törökországba. Ezt mi tudomásul vettük és elutaztunk Drezdába , s meglepetésünkre ott üdvözölhettük a bolgár képviselőt. Tehát végül is úgy alakult a helyzet, hogy a bolgárok mégis képviseltették magukat. „Nyugtalanító jelenségek” Maga a napirend egyeztetése sem sikerülhetett százszázalékosan. A találkozó úgy kezdődött, hogy Ulbricht elvtárs mint házigazda, üdvözölte a vendégeket. Bejelentette, hogy mindenkit nagyon érdekel a csehszlovákiai helyzet, s felkérte Dubcek elvtársat, adjon tájékoztatót. Dubcek elvtárs azt válaszolta: abban a hiszemben élt, hogy itt a szocialista országok gazdasági és egyéb természetű együttműködéséről lesz szó, s habár gondolt arra,hogy tájékoztatást ad a csehszlovákiai helyzetről, nem gondolta, hogy a megbeszélés mindjárt ezzel kezdődik. Brezsnyev elvtárs szólt először. Felszólalása nagyon szenvedélyes volt és éles is, de a mi impreszszióink — vagy az én érzésem — szerint nemvolt különösen bántó a csehekre nézve, mert az alaptézise olyan volt, ami kézenfekvővé tette az egész felszólalást. Beszéde legelején Brezsnyev elvtárs idézett egy cseh vezetőtől egy tézist, amely szerint igaz, hogy a Szovjetunió számos embert vesztett a csehszlovák területek felszabadításáért folytatott harcában, de a csehek is sokat áldoztak ezért. Erről hosszasan beszélt Brezsnyev elvtárs, s felszólalásában személyes élmények is szerepet játszottak. Ez természetes is, mert ő voltannak idején az öszszekötője a csehszlovák területeken harcoló erőknek, s akkor Szvoboda volt a parancsnok. Egész beszédének az volt a mondanivalója, hogy nyugtalanító jelenségek vannak, amelyek komolyan veszélyeztetik a szocializmus fennmaradását és fejlődését Csehszlovákiában. Gomulka elvtárs felszólalása volt a következő, s ez egy kicsit más jellegű volt. Gomulka az elején nyugodt hangnemben beszélt, azután elvesztette a fonalat. Elragadta az indulat, s olyasmiket mondott, amiket valószínűleg nem akart, s utólag talán sajnált is. A nyugodtan előadott résznek az alaptézise tulajdonképpen az volt, hogy „Prágában az ellenforradalom szabadon jár”. Az alapmegítélés tehát, hogy ellenforradalmi jellegű események zajlanak, intézkedni kell. A csehek nem tartják kezükben a dolgokat, s persze különösen élesen felmerült minden felszólaló részéről, hogy a hírközlő szervek kicsúsztak a kezükből, az ellenséges elemek kezében vannak, s veszélyes, ellenforradalmi helyzet van. Azután indulatosabb lett a beszéde, s olyasmiket kezdett mondani, ami már személyileg is bántó volt. Egész felszólalásának az volt a logikája, mintha januárig a világon semmi probléma nem lett volna Csehszlovákiában, a bajok január óta vannak. Gomulka után mi beszéltünk, egy kicsit más hangszereléssel. Nem azt mondtuk, hogy ellenforradalom van, hanem azt, hogy egy helyzet van, amiben vannak különböző jelenségek. Mi bízunk a szocialista kibontakozásban meg a cseh testvérpártban, amelynek ez a belügye, deérdekeltek vagyunk, s mivel nyugtalanító dolgok vannak, fel kellene lépni ezek ellen, s szíveskedjenek ezekről valamit mondani. Utána Ulbricht elvtárs szólalt fel, véleményem szerint egészen jól. Tézisekről beszélt, s szocialista fejlődés csehszlovák útjának bizonyos állomásairól és kérdéseiről, amelyek alapján szükségszerűen megmagyarázta, mi vezetett erre a helyzetre. Ulbricht elvtárs olyan, valóságos problémákat nevezett meg, melyeket a fejlődés menetében már hibának lehet nevezni. Ezeket kell kijavítani — mondotta —, s akkor rendben lesz a szocializmus ügye Csehszlovákiában. Megoszlottak a vélemények A bolgár felszólalás majdnem azonos síkon mozgott, mint a mienk. Nyugodt hangnemű, politikus, jó felszólalás volt. Arról beszéltek, hogy bíznak a csehszlovák elvtársakban, de vannak nyugtalanító jelenségek. Meghallgatva az öt testvérpártot és gondolkozva felszólalásukon, azt lehet mondani, hogy felesben megoszlott a helyzet értékelésének lényege: két félszerint ellenforradalom van Prágában, kettő szerint nincs ellenforradalom, csak mindenféle jelenségek vannak. Én úgy vélekedtem, hogy a szituáció feltűnően hasonlít a magyar ellenforradalom prológusához, s reméljük, hogy a folytatása nem ugyanaz, hanem ellenkező lesz. Tisztelet és elismerés a cseh elvtársaknak, hogy ezeket a felszólalásokat nyugodtan, higgadtan végighallgatták. Azt a megoldást választották, hogy Dubcek már nem szólalt fel, de minden lényeges kérdésre válaszolt az ott levő négy elvtárs. Némileg eltérő hangszereléssel, talán árnyalatbeli különbség is volt az egyes elvtársak részéről a helyzet megítélésében, ami különösen szembetűnő volt. A csehszlovák elvtársak elmondották, hogy náluk szocializmus van, s a jelenlegi eseményekben a döntő elem szocialista, de azt bevallották, hogy kicsúsztak a kezükből a hírközlő szervek, ami egészségtelen és rossz dolog. Azután elmondották: igen, vannak bizonyos veszélyek, de látják ezt, ők bíznak, s kérik, mi is bízzunk bennük, mert ők a szocializmusért harcolnak. Közben rendesen — és szerintem helyesen —, viszsza is utasították azt, amit vissza kellett utasítani. Azt hiszem, Bilák mondta, hogy az ilyesfajta észrevételt, hogy a történelem fogja majd bebizonyítani, ki követett el több hibát, Novotny vagy Dubcek, vissza kell utasítani. Mások is viszszautasítottak egyes tételeket, nem durván, nem megsértődve, de olyasmit is mondtak: úgy érzik, mintha a vádlottak padjára ültették volna őket. A kommünikének is megvan a maga története. Született egy kommünikétervezet. Ennek tekintélyes része a csehszlovák helyzetről szólt, amelyben a résztvevők elmondták, mi a helyzet és mit kell csinálni. Ezt a tervezetet szétosztották. Nem tudjuk, ki csinálta, mi ebben nem vettünk részt, a csehek sem,viszont Kolber azt mondta: „Ha ezt bevesszük a kommünikébe, az a írai koporsószögünk. Ezt elfogadni nem lehetett.” Kommünikétörténet Egyik szünetben a csehszlovákokkal ültünk a büfében, s beszélgettünk velük. Mondottuk, helyesebben Fock elvtárs mondotta, hogy a kommünikét nem fogadhatják el, s általában ez nem is helyes, mert kifejezett és direkt beavatkozás Csehszlovákia belügyeibe, ami nagyon sok kárt tud 1968 - Csehszlovákia Egységesen A románokat kirekesztették csinálni. De azt is mondtuk: valamit azért kell belevenni, mert ha semmit nem mondunk, kinevet a világ, hogy ebben a szituációban nem beszéltünk a csehszlovák helyzetről. Hajlottak arra, hogy azt mondjuk: ők tájékoztattak. Eddig jutottunk, amikor berobogott Brezsnyev elvtárs, s azt mondta: ilyen lesz a kommüniké — a csehszlovák helyzetről nincs benne szó. Mondtuk, várjon, mert félig meggyőztük a cseheket, hogy valami azért legyen a kommünikében. Azután összeültek a csehek, mi meg Brezsnyev, és megszövegeztük a kommünikét. Még pótlólag agitáltam Dubcek elvtársat, hogy feltétlenül legyen a kommünikében valami, mert nekik arra szükségük van. És az sem jó, ha a testvérpártok emberei azzal az érzéssel mennek haza, hogy ez a megbeszélés falra hányt borsó volt, semmi értelme nem volt annak, amitmondtak, bár becsületes szándék vezette őket. Még egy figyelemre érdemes dolgot említenék, ami nemcsak drezdai ügy. Egyszer csak felbukkant Koszigin elvtárs a büfében, s azt mondta: elhatároztuk, hogy létrehozzuk a Varsói Szerződés katonai szervezetében a katonaitechnikai tanácsot. Azt mondtam: álljunk meg, mert ez megint más kérdés, s ez így nem megy. Milyen alapon? Vannak itt dolgok, amiket előbb meg kell beszélni. Elhatároztuk, hogy hat hónapig tanulmányozzák a kérdést a honvédelmi miniszterek. A mi küldöttségünkben olyan benyomás alakult ki, hogy az időpontot jól választották meg. A találkozó Novotny felmentése után jött létre, nem lehet az a látszat, hogy beavatkozunk. A találkozó hasznosnak tekinthető, mivel figyelmen kívül hagyva az értékelés különbözőségét, a nem mindig egyetértő tónust — mégiscsak az történt, hogy hat párt kifejtette saját álláspontját a csehszlovákiai helyzet megítélésében. Végighallgattuk egymást és azért ez nem volt hatás nélkül. Feltétlenül hatással kellett ennek lennie mindenkire: a pártokra is hatással volt, amit a csehek kifejtettek, s a csehekre sem maradt el a hatása ... A románok kérdése: ez a dolog fel sem merült sehol, csak indirekt formában. Mi azt mondtuk, jó volna a bolgárok nélkül tartani a megbeszélést, hogy annak ne legyen románokat kirekesztő jellege. És az értekezletnek legyen az a neve, hogy Csehszlovákia szomszédai jöttek össze. Most utólag azt mondani, hogy jó lett volna, vagy nem — ez már filozofálás. Megmondom őszintén, mi sem mertük felvetni, hogy hívják meg a románokat. Fotó: MTI — Vigovszki Ferenc KADAR JÁNOS ÉS ALEXANDER SDUBCEK GYAKRAN KONZULTÁLT „Mi nem mondtuk, hogy Prágában ellenforradalom van” MAGYARORSZÁG 1989/33