Magyarország, 1989. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)

1989-08-18 / 33. szám

1968. március 23-án Drezdában találkoztak a hat testvérpárt kép­viselői, hogy a Csehszlovákiában kialakult helyzetről tanácskozza­nak. A helyszín minden ellenkező híreszteléssel ellentétben Dubcek kérésére lett Drezda. Alább rész­leteket közlünk Kádár Jánosnak a találkozóról készített feljegyzé­séből, amelyet a Politikai Bizott­ság 1968. április 2-i ülésén ismer­tetett. A­z események mutatják, meny­nyire kell sietni, mert min­den elavul. Általában a drezdai találkozónak a tapasztala­tok miatt érdemes egy kis időt szentelni. Úgy emlékszem, a Politikai Bi­zottság tagjai annak idején, a szervezés egy bizonyos stádiumá­ban értesültek arról az álláspont­ról, hogy a megbeszélésen kik ve­gyenek részt. Mi azt mondottuk, hogy a Csehszlovákiával szomszédos országok vezetői vegyenek részt, így nem lesz az értekezletnek a románokat kirekesztő jellege. Az utolsó értesítés úgy szólt, hogy Bulgária is távol marad, mert már másnap indul Zsivkov elv­társ Törökországba. Ezt mi tudo­másul vettük és elutaztunk Drez­dába , s meglepetésünkre ott üd­vözölhettük a bolgár képviselőt. Tehát végül is úgy alakult a hely­zet, hogy a bolgárok mégis kép­viseltették magukat. „Nyugtalanító jelenségek” Maga a napirend egyeztetése sem sikerülhetett százszázalékosan. A találkozó úgy kezdődött, hogy Ulbricht elvtárs mint házigazda, üdvözölte a vendégeket. Bejelen­tette, hogy mindenkit nagyon ér­dekel a csehszlovákiai helyzet, s felkérte Dubcek elvtársat, adjon tájékoztatót. Dubcek elvtárs azt válaszolta: abban a hiszemben élt, hogy itt a szocialista országok gazdasági és egyéb természetű együttműködéséről lesz szó, s ha­bár gondolt arra,­­hogy tájékozta­tást ad a csehszlovákiai helyzet­ről, nem gondolta, hogy a meg­beszélés mindjárt ezzel kezdődik. Brezsnyev elvtárs szólt először. Felszólalása nagyon szenvedélyes volt és éles is, de a mi impresz­­szióink — vagy az én érzésem — szerint nem­­volt különösen bántó a csehekre nézve, mert az alap­tézise oly­an volt, ami kézenfek­vővé tette az egész felszólalást. Beszéde legelején Brezsnyev elv­­társ idézett egy cseh vezetőtől egy tézist, amely szerint igaz, hogy a Szovjetunió számos embert vesz­tett a csehszlovák területek fel­szabadításáért folytatott harcában, de a csehek is sokat áldoztak ezért. Erről hosszasan beszélt Brezsnyev elvtárs, s felszólalásá­ban személyes élmények is szere­pet játszottak. Ez természetes is, mert ő volt­­annak idején az ösz­­szekötője a csehszlovák területe­ken harcoló erőknek, s akkor Szvo­­boda volt a parancsnok. Egész be­szédének az volt a mondanivalója, hogy nyugtalanító jelenségek van­nak, amelyek komolyan veszélyez­tetik a szocializmus fennmaradá­sát és fejlődését Csehszlovákiában. Gomulka elvtárs felszólalása volt a következő, s ez egy kicsit más jellegű volt. Gomulka az elején nyugodt hangnemben beszélt, az­után elvesztette a fonalat. Elra­gadta az indulat, s olyasmiket mondott, amiket valószínűleg nem akart, s utólag talán sajnált is. A nyugodtan előadott résznek az alaptézise tulajdonképpen az volt, hogy „Prágában az ellenforrada­lom szabadon jár”. Az alapmeg­ítélés tehát, hogy ellenforradalmi jellegű események zajlanak, intéz­kedni kell. A csehek nem tartják kezükben a dolgokat, s persze kü­lönösen élesen felmerült minden felszólaló részéről, hogy a hírközlő szervek kicsúsztak a kezükből, az ellenséges elemek kezében vannak, s veszélyes, ellenforradalmi hely­zet van. Azután indulatosabb lett a beszéde, s olyasmiket kezdett mondani, ami már személyileg is bántó volt. Egész felszólalásának az volt a logikája, mintha januárig a világon semmi probléma nem lett volna Csehszlovákiában, a ba­jok január óta vannak. Gomulka után mi beszéltünk, egy kicsit más hangszereléssel. Nem azt mondtuk, hogy ellenfor­radalom van, hanem azt, hogy egy helyzet van, amiben vannak kü­lönböző jelenségek. Mi bízunk a szocialista kibontakozásban meg a cseh testvérpártban, amelynek ez a belügye, de­­érdekeltek va­gyunk, s mivel nyugtalanító dol­gok vannak, fel kellene lépni ezek ellen, s szíveskedjenek ezekről va­lamit mondani. Utána Ulbricht elvtárs szólalt fel, véleményem szerint egészen jól. Tézisekről beszélt, s szocia­lista fejlődés csehszlovák útjának bizonyos állomásairól és kérdései­ről, amelyek alapján szükségsze­rűen megmagyarázta, mi vezetett erre a helyzetre. Ulbricht elvtárs olyan, valóságos problémákat ne­vezett meg, melyeket a fejlődés menetében már hibának lehet ne­vezni. Ezeket kell kijavítani — mondotta —, s akkor rendben lesz a szocializmus ügye Csehszlo­vákiában. Megoszlottak a vélemények A bolgár felszólalás majdnem azonos síkon mozgott, mint a mienk. Nyugodt hangnemű, poli­tikus, jó felszólalás volt. Arról beszéltek, hogy bíznak a csehszlo­vák elvtársakban, de vannak nyugtalanító jelenségek. Meghallgatva az öt testvérpár­tot és gondolkozva felszólalásu­kon, azt lehet mondani, hogy fe­lesben megoszlott a helyzet érté­kelésének lényege: két fél­­szerint ellenforradalom van Prágában, kettő szerint nincs ellenforrada­lom, csak mindenféle jelenségek vannak. Én úgy vélekedtem, hogy a szituáció feltűnően hasonlít a magyar ellenforradalom prológu­sához, s reméljük, hogy a folyta­tása nem ugyanaz, hanem ellen­kező lesz. Tisztelet és elismerés a cseh elv­társaknak, hogy ezeket a felszóla­lásokat nyugodtan, higgadtan vé­gighallgatták. Azt a megoldást választották, hogy Dubcek már nem szólalt fel, de minden lénye­ges kérdésre válaszolt az ott levő négy elvtárs. Némileg eltérő hang­­szereléssel, talán árnyalatbeli kü­lönbség is volt az egyes elvtársak részéről a helyzet megítélésében, ami különösen szembetűnő volt. A csehszlovák elvtársak elmon­dották, hogy náluk szocializmus van, s a jelenlegi eseményekben a döntő elem szocialista, de azt be­vallották, hogy kicsúsztak a ke­zükből a hírközlő szervek, ami egészségtelen és rossz dolog. Az­után elmondották: igen, vannak bizonyos veszélyek, de látják ezt, ők bíznak, s kérik, mi is bízzunk bennük, mert ők a szocializmu­sért harcolnak. Közben rendesen — és szerintem helyesen —, visz­­sza is utasították azt, amit vissza kellett utasítani. Azt hiszem, Bilák mondta, hogy az ilyesfajta észre­vételt, hogy a történelem fogja majd bebizonyítani, ki követett el több hibát, Novotny vagy Dubcek, vissza kell utasítani. Mások is visz­­szautasítottak egyes tételeket, nem durván, nem megsértődve, de olyasmit is mondtak: úgy érzik, mintha a vádlottak padjára ültet­ték volna őket. A kommünikének is megvan a maga története. Született egy kom­münikétervezet. Ennek tekinté­lyes része a csehszlovák helyzet­ről szólt, amelyben a résztvevők elmondták, mi a helyzet és mit kell csinálni. Ezt a tervezetet szét­osztották. Nem tudjuk, ki csinálta, mi ebben nem vettünk részt, a csehek sem,­­viszont Kolber azt mondta: „Ha ezt bevesszük a kommünikébe, az a írai koporsó­szögünk. Ezt elfogadni nem lehe­tett.” Kommünikétörténet Egyik szünetben a csehszlová­kokkal ültünk a büfében, s be­szélgettünk velük. Mondottuk, he­lyesebben Fock elvtárs mondotta, hogy a kommünikét nem fogad­hatják el, s általában ez nem is helyes, mert kifejezett és direkt beavatkozás Csehszlovákia bel­­ügyeibe, ami nagyon sok kárt tud 1968 - Csehszlovákia Egységesen A románokat kirekesztették csinálni. De azt is mondtuk: va­lamit azért kell belevenni, mert ha semmit nem mondunk, kinevet a világ, hogy ebben a szituáció­ban nem beszéltünk a csehszlo­vák helyzetről. Hajlottak arra, hogy azt mondjuk: ők tájékoztat­tak. Eddig jutottunk, amikor bero­bogott Brezsnyev elvtárs, s azt mondta: ilyen lesz a kommüniké — a csehszlovák helyzetről nincs benne szó. Mondtuk, várjon, mert félig meggyőztük a cseheket, hogy valami azért legyen a kommüni­kében. Azután összeültek a cse­hek, mi meg Brezsnyev, és meg­szövegeztük a kommünikét. Még pótlólag agitáltam Dubcek elvtársat, hogy feltétlenül legyen a kommünikében valami, mert nekik arra szükségük van. És az sem jó, ha a testvérpártok em­berei azzal az érzéssel mennek haza, hogy ez a megbeszélés fal­ra hányt borsó volt, semmi értel­me nem volt annak, amit­­mond­tak, bár becsületes szándék ve­zette őket. Még egy figyelemre érdemes dolgot említenék, ami nemcsak drezdai ügy. Egyszer csak felbuk­kant Koszigin elvtárs a büfében, s azt mondta: elhatároztuk, hogy létrehozzuk a Varsói Szerződés katonai szervezetében a katonai­technikai tanácsot. Azt mondtam: álljunk meg, mert ez megint más kérdés, s ez így nem megy. Mi­lyen alapon? Vannak itt dolgok, amiket előbb meg kell beszélni. Elhatároztuk, hogy hat hónapig tanulmányozzák a kérdést a hon­védelmi miniszterek. A mi küldöttségünkben olyan benyomás alakult ki, hogy az idő­pontot jól választották meg. A ta­lálkozó Novotny felmentése után jött létre, nem lehet az a látszat, hogy beavatkozunk. A találkozó hasznosnak tekinthető, mivel fi­gyelmen kívül hagyva az értéke­lés különbözőségét, a nem mindig egyetértő tónust — mégiscsak az történt, hogy hat párt kifejtette saját álláspontját a csehszlovákiai helyzet megítélésében. Végighall­gattuk egymást és azért ez nem volt hatás nélkül. Feltétlenül ha­tással kellett ennek lennie min­denkire: a pártokra is hatással volt, amit a csehek kifejtettek, s a csehekre sem maradt el a ha­tása ... A románok kérdése: ez a dolog fel sem merült sehol, csak indi­rekt formában. Mi azt mondtuk, jó volna a bolgárok nélkül tartani a megbeszélést, hogy annak ne le­gyen románokat kirekesztő jellege. És az értekezletnek legyen az a neve, hogy Csehszlovákia szomszé­dai jöttek össze. Most utólag azt mondani, hogy jó lett volna, vagy nem — ez már filozofálás. Meg­mondom őszintén, mi sem mertük felvetni, hogy hívják meg a ro­mánokat. Fotó: MTI — Vigovszki Ferenc KADAR JÁNOS ÉS ALEXANDER SDUBCEK GYAKRAN KONZULTÁLT „Mi nem mondtuk, hogy Prágában ellenforradalom van” MAGYARORSZÁG 1989/33

Next