Magyarország, 1989. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)

1989-07-14 / 28. szám

H­a az irodalomkedvelő könyv­gyűjtőnek szerencséje van, a pesti antikváriumok pol­cain is meglepetéssel fedezheti fel a közelmúltban elhunyt, kiváló magyar író, Márai Sándor néhány külföldön kiadott, itthon kevéssé ismert kötetét. A szép kiállítású könyveket a müncheni Griff emb­lémája díszíti. A kiadó tulajdono­sa Újváry Sándor. Az újságíró, nyomdatulajdonos és kiadó dédel­getett terve volt, hogy olyan könyvkiadót hozzon létre, amely a hazai és az emigráns magyar irodalom alkotásait egyidejűleg adja közre. Ez a terve életében már nem valósulhatott meg. Újváry kortársa volt Márainak. 1904-ben született Budapesten és több mint 40 éves emigráció után, 84 éves korában, a múlt évben Münchenben hunyt el. Márai így csak hónapokkal élte túl kiadóját. Újváry Sándor maga is tollfor­gató volt: regényt, színdarabot, filmforgatókönyveket írt, jelentős alkotás azonban nem maradt utá­na. A Griff évtizedeken át a nyu­gati emigráció körében az egyik legjelentősebb magyar könyvki­adóként működött. Hazai megíté­lése a nyolcvanas évek elejéig így hát nem is lehetett kedvező. Annak ellenére, hogy a mün­cheni kiadó a magyar sajtó — új­ságok, folyóiratok — hivatalos NSZK-beli terjesztője volt, kiadói tevékenységét a hatvanas, hetve­nes évek hazai kulturális szemlé­lete elítélte. A Griffnél jelent meg ugyanis Arthur Koestler: Sötétség délben című regényének első ma­gyar nyelvű fordítása. Újváry ad­ta ki Szász Béla: Minden kényszer nélkül, Méray—Aczél: Tisztító vi­har és Méray: Nagy Imre élete és halála című könyveit. Ezek a mű­vek a hazai közönség előtt jobbá­ra ismeretlenek voltak, és csupán illegális csatornákon érkezett be­lőlük néhány példány, amelyeket egy szűk értelmiségi réteg forga­tott. Újváry kiadóját mégsem ezek a politikai kiadványok, hanem az emigráns magyar irodalom érté­keinek gondozása emelte ki a kül­földi magyar könyvkiadók sorá­ból. Ujváry Sándor fiatal újságíró­ként a húszas évek derekán került az akkori Budapest lüktető irodal­mi életébe. A Világ, az Esti Kurír, az Újság, a Színházi Élet munka­társa volt és a tiszavirág-életű la­pok egész sorát alapította. (Supka Gézával az első magyar könyvna­pok szervezője is volt.) A tekinté­lyes Révai Kiadó Vállalatnál megindította az első magyar re­gényújságot Nyíl, majd Gong cím­mel. A lapok szerzőgárdája a kor divatos íróiból verbuválódott, de a tartalomjegyzékben fellelhető Karinthy Frigyes, Hunyadi Sán­dor, Déry Tibor és Tersánszky Jó­zsi Jenő neve is. A Griff, mint annyi hasonló egyszemélyes vállalkozás, 1938- ban alakult és 1945-ig terjedő fennállásáig 172 művet adott ki. Újvárynak azt is sikerült elérnie, hogy néhány „kékvérű” arisztok­rata a nevét adja vállalkozásához. Megállapodásra jutott a neves könyvkiadó, dr. Vajna György és Isa céggel és olyan szerzők műveit is megjelentette, akiknek könyveit származásuk miatt Vajnáéknak már kockázatos lett volna kiadni. Újváry — a Griff jelmondatához híven („jót, s jól”) — arra töreke­dett, hogy valódi értéket mutas­son fel egy olyan korban, amikor a fasizmus árnyéka már Magyar­­országra is ráborul. Ott jelent meg Krúdy: Rezeda Kázmér szép éle­te; Makszim­­Gorkij: Emberek kö­zött című­­munkája is, Evelin Waugh, angol írónő egy képzelet­beli afrikai országban játszódó re­génye: Egy sötét tévedés címmel, amely a náci Németország nyil­vánvaló paródiája volt. 1944-ben Magyarország német megszállása után Újváryt is letar­tóztatták, megjárta a Fő utcai és a Gyorskocsi utcai börtönöket, majd egy Németországba induló transzportba vagonírozták be, de útközben megszökött. Nem sokkal később jelentkezett a Nemzetközi Vöröskeresztnél, és az életvédelmi osztály egyik ve­zetőjeként, bátor, határozott fellé­pésével, sokszor élete kockáztatá­sával is a deportálás előtt álló zsidók ezreit mentette meg. Élet­mentő tevékenységéért számos el­ismerésben részesült. (1983-ban az izraeli államtól a külföldieknek adható legmagasabb kitüntetést vette át.) A háború után a felszabadult Budapesten az Újjáépítési Minisz­térium alkalmazta miniszteri ta­nácsosként. Kiadója révén számos külfödi kapcsolattal rendelkezett. Ám közben itthon megindultak a letartóztatások és kezdetét vették a koncepciós perek. Helyzetét egy­re bizonytalanabbnak látta. 1947- ben Svájcba küldték egy konfe­renciára, ahonnan nem tért visz­­sza. Ekkor kezdődött hosszú emigrá­ciója. Egy ideig Svájcban élt, majd Salzburgban telepedett le és újra megnősült. 1952-ben megvásárolt egy nyomdát és Münchenbe köl­tözött. A Griff Kiadó a nyomdá­val éledt újjá. Először német, majd magyar nyelven adtak ki könyveket. 1957. március 15-én ott nyomtatták az Irodalmi Újság első számát. Az 1956-os emigrációs hullám új lendületet adott a külföldi ma­gyar könyvkiadásnak. Szerte a vi­lágon alakultak kisebb könyvki­adók, de közöttük mind a tarta­lom, mind a kivitel szempontjából Újváry Griffje volt a legigénye­sebb. Színvonalas irodalmi műve­ket jelentetett meg, elsősorban ma­gyar, időnként német nyelven. In­nen ered kapcsolata Márai Sán­dorral is. Pedig Budapesten szinte alig találkoztak. Újváry megkezd­te a korábbi, majd az emigráció­ban született Márai-művek kiadá­sát. Többek között megjelentette a Napló 1958—1967 és 1967—1982 kö­teteit, Márai válogatott verseskö­tetét, a Delfin visszanézett című művét, de kiadásra került többek között az Erősítő, a Színdbád ha­zamegy, a Béke Ithakában, a San Gennaro vére és Márai egyik utol­só regénye, a Harminc ezüstpénz. Márai nehezen megközelíthető író, kapcsolatuk a szerzőt kiadó együttműködésből mégis barátság­gá vált. Utolsó éveikben folyama­tosan leveleztek, hetente beszéltek telefonon. Felesége és nevelt fia halála után a teljesen magára ma­radt Márait Újváry Amerikából Münchenbe hívta, felajánlotta szá­mára otthonát, de Márai ezt a gesztust sem fogadta el. Újváry új és új munkákat kért tőle. 1986- ban érkezett meg egy utolsó kéz­irat, ez azonban már nem volt al­kalmas a kiadásra. Ujváry teljes irodalmi hagyaté­kát, kéziratait, levelezését, még életében a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának adomá­nyozta. Halála után özvegye to­vábbi fontos dokumentumokat kül­dött Budapestre. 1983-ban, Köpeczi Bélának, az akkori művelődési miniszternek a meghívására Újváry hazatért. Itt­hon tárgyalt magyar írók könyvei­nek külföldi, és emigránsok ma­gyarországi kiadásáról. Ekkor küldte haza azokat a Márai-köte­­teket is, amelyek néhány éves „pi­henő” után most igen csekély, né­hány száz példányban az antikvá­riumok polcain itt-ott fellelhetők. Halála után, 1988-ban, a Griff gazdát cserélt. A magyar szárma­zású új tulajdonos várhatóan előd­je szellemében kíván tevékeny­kedni. Münchenben nyílt árusí­tású könyvesbolt tervével foglal­kozik, tárgyal magyarországi cé­gekkel vegyes vállalat szervezésé­ről. Amennyiben a megbeszélések eredményhez vezetnek, megvaló­sulhat Újváry Sándor terve, az „irodalmi híd”, a hazai és az emig­ráns írók párhuzamos kiadása és műveik egyidejű terjesztése hatá­rainkon innen és túl. MÉSZÁROS JÓZSEF Irodalom Márai kiadója Egy hírlapíró elindult A hídverő hagyatéka ÚJVÁRY SÁNDOR Nem tért vissza /-----------------------------------------------------------------­Ilyen nagy szerelem — ez volt a címe annak a színdarabnak, amely az ötvenes évek végén a Vígszínház színpadáról indult el diadalútjára és néhány hónap alatt a vidéki színházak kö­zönségét is meghódította. Akkoriban nem volt olyan színész-szerepálom, amely felvehette vol­na a versenyt a Pavel Kohout-darab három fő­szereplőjével: Lidával, Péterrel és a Taláros Úr­ral, ez utóbbi — narrátorként — végig­kalauzol­ta a szerelmi történetet. A Vígszínház emléke­zetes előadásának hármasát Ruttkai Éva, Pálos György és Ajtay Andor alkotta. Ruttkai pályá­jának csúcsán, életének egyik legjobb teljesítmé­nyét nyújtotta az előadásban. De 1960 nyarán váratlanul megbetegedett és heteken át lázas, kimerült állapotban feküdt, és csak késő ősszel léphetett újra színpadra. Akkor bátyja, Ottó sietett segítségére­­,„aki akkor Miskolcon volt színigazgató, s aki se ez­előtt, se ezt követően mint színigazgató nem tartott velem kapcsolatot”) és néhány napos vendégszereplésre hívta le őt színházába. Erre az alkalomra olyan szerepet kellett választania, amely nem igényel próbákat. Közös választásuk így az ilyen nagy szerelemre esett. Ruttkai Éva megérkezett Miskolcra, felment a színpadra, hogy megismerkedjék a „beállásokkal”. Szerep­lőtársai elhelyezkedtek körülötte — ekkor még senkit sem vett szemügyre közülük közelebbről —, majd egyikük szerepe szerint megszólalt, de csupán ennyit mondott: Lida! „Odakapom a BÖNGÉSZŐ-------a fejem, ránézek — és akkor itt megállt a próba, mert én egyszerűen nem tudtam folytatni. Mert a saját szemem nézett vissza rám” — így me­sélte el utóbb Ruttkai Éva többször is ennek az ő számára lélegzetelállító pillanatnak döbbene­tét. Amikor először látta szemtől szembe azt a színész partnerét, akihez az­tán tizenhat éven át eltéphetetlenül szoros szerelmi-érzelmi szálak fűzték. A szem ugyanis, amely lenyűgöző és za­varba ejtő volt és szinte megbabonázta őt, La­­tinovits Zol­táné volt. A kapcsolatukról később azt is megtudta még, hogy környezetük óvta és féltette őket­­ egymástól. A bátyja, Ottó például konflison a nyomukba eredt, amikor előadás után a mis­kolci éjszakában bolyongtak. Ez a fiatalember, aki mérnöki oklevelét vágta sutba, hogy Debre­cenben filléres segédszínész lehessen, nem ör­vendett jó hírnévnek, ellenkezőleg! Azt híresz­­telték róla — és bizonyos mértékben ő maga is a rosszindulatú híresztelőknek csapdájába esett —, hogy összeférhetetlen, renitenskedő, kis mér­tékben talán még terhelt is. Ez sem rettentette el Ruttkai Évát, sőt még jobban felforrósította kettejük kapcsolatát. Mindez ma már — sajnos — színművészetünk legendái közé tartozik. Hitelességét azonban nem lehet kétségbe vonni, hiszen az egyik legérdekeltebb fél, Ruttkai Éva mondta el, s most írásba foglalva is megjelent annak az „összegyűjtött töredékek”* alcímet vi­selő kötetnek lapjain, amely a záróköve két gazdag és hirtelen lezárult életútnak. S amely sokunk számára, akik velük együtt jelen lehet­tünk — ha csupán külső szemlélő kortársakként is — igen sokat jelent. • Ruttkai Éva: Parancsolj, tündérkirálynőm! Ze­neműkiadó, 1989.

Next