Magyarország, 1989. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)
1989-07-14 / 28. szám
Ha az irodalomkedvelő könyvgyűjtőnek szerencséje van, a pesti antikváriumok polcain is meglepetéssel fedezheti fel a közelmúltban elhunyt, kiváló magyar író, Márai Sándor néhány külföldön kiadott, itthon kevéssé ismert kötetét. A szép kiállítású könyveket a müncheni Griff emblémája díszíti. A kiadó tulajdonosa Újváry Sándor. Az újságíró, nyomdatulajdonos és kiadó dédelgetett terve volt, hogy olyan könyvkiadót hozzon létre, amely a hazai és az emigráns magyar irodalom alkotásait egyidejűleg adja közre. Ez a terve életében már nem valósulhatott meg. Újváry kortársa volt Márainak. 1904-ben született Budapesten és több mint 40 éves emigráció után, 84 éves korában, a múlt évben Münchenben hunyt el. Márai így csak hónapokkal élte túl kiadóját. Újváry Sándor maga is tollforgató volt: regényt, színdarabot, filmforgatókönyveket írt, jelentős alkotás azonban nem maradt utána. A Griff évtizedeken át a nyugati emigráció körében az egyik legjelentősebb magyar könyvkiadóként működött. Hazai megítélése a nyolcvanas évek elejéig így hát nem is lehetett kedvező. Annak ellenére, hogy a müncheni kiadó a magyar sajtó — újságok, folyóiratok — hivatalos NSZK-beli terjesztője volt, kiadói tevékenységét a hatvanas, hetvenes évek hazai kulturális szemlélete elítélte. A Griffnél jelent meg ugyanis Arthur Koestler: Sötétség délben című regényének első magyar nyelvű fordítása. Újváry adta ki Szász Béla: Minden kényszer nélkül, Méray—Aczél: Tisztító vihar és Méray: Nagy Imre élete és halála című könyveit. Ezek a művek a hazai közönség előtt jobbára ismeretlenek voltak, és csupán illegális csatornákon érkezett belőlük néhány példány, amelyeket egy szűk értelmiségi réteg forgatott. Újváry kiadóját mégsem ezek a politikai kiadványok, hanem az emigráns magyar irodalom értékeinek gondozása emelte ki a külföldi magyar könyvkiadók sorából. Ujváry Sándor fiatal újságíróként a húszas évek derekán került az akkori Budapest lüktető irodalmi életébe. A Világ, az Esti Kurír, az Újság, a Színházi Élet munkatársa volt és a tiszavirág-életű lapok egész sorát alapította. (Supka Gézával az első magyar könyvnapok szervezője is volt.) A tekintélyes Révai Kiadó Vállalatnál megindította az első magyar regényújságot Nyíl, majd Gong címmel. A lapok szerzőgárdája a kor divatos íróiból verbuválódott, de a tartalomjegyzékben fellelhető Karinthy Frigyes, Hunyadi Sándor, Déry Tibor és Tersánszky Józsi Jenő neve is. A Griff, mint annyi hasonló egyszemélyes vállalkozás, 1938- ban alakult és 1945-ig terjedő fennállásáig 172 művet adott ki. Újvárynak azt is sikerült elérnie, hogy néhány „kékvérű” arisztokrata a nevét adja vállalkozásához. Megállapodásra jutott a neves könyvkiadó, dr. Vajna György és Isa céggel és olyan szerzők műveit is megjelentette, akiknek könyveit származásuk miatt Vajnáéknak már kockázatos lett volna kiadni. Újváry — a Griff jelmondatához híven („jót, s jól”) — arra törekedett, hogy valódi értéket mutasson fel egy olyan korban, amikor a fasizmus árnyéka már Magyarországra is ráborul. Ott jelent meg Krúdy: Rezeda Kázmér szép élete; MakszimGorkij: Emberek között címűmunkája is, Evelin Waugh, angol írónő egy képzeletbeli afrikai országban játszódó regénye: Egy sötét tévedés címmel, amely a náci Németország nyilvánvaló paródiája volt. 1944-ben Magyarország német megszállása után Újváryt is letartóztatták, megjárta a Fő utcai és a Gyorskocsi utcai börtönöket, majd egy Németországba induló transzportba vagonírozták be, de útközben megszökött. Nem sokkal később jelentkezett a Nemzetközi Vöröskeresztnél, és az életvédelmi osztály egyik vezetőjeként, bátor, határozott fellépésével, sokszor élete kockáztatásával is a deportálás előtt álló zsidók ezreit mentette meg. Életmentő tevékenységéért számos elismerésben részesült. (1983-ban az izraeli államtól a külföldieknek adható legmagasabb kitüntetést vette át.) A háború után a felszabadult Budapesten az Újjáépítési Minisztérium alkalmazta miniszteri tanácsosként. Kiadója révén számos külfödi kapcsolattal rendelkezett. Ám közben itthon megindultak a letartóztatások és kezdetét vették a koncepciós perek. Helyzetét egyre bizonytalanabbnak látta. 1947- ben Svájcba küldték egy konferenciára, ahonnan nem tért viszsza. Ekkor kezdődött hosszú emigrációja. Egy ideig Svájcban élt, majd Salzburgban telepedett le és újra megnősült. 1952-ben megvásárolt egy nyomdát és Münchenbe költözött. A Griff Kiadó a nyomdával éledt újjá. Először német, majd magyar nyelven adtak ki könyveket. 1957. március 15-én ott nyomtatták az Irodalmi Újság első számát. Az 1956-os emigrációs hullám új lendületet adott a külföldi magyar könyvkiadásnak. Szerte a világon alakultak kisebb könyvkiadók, de közöttük mind a tartalom, mind a kivitel szempontjából Újváry Griffje volt a legigényesebb. Színvonalas irodalmi műveket jelentetett meg, elsősorban magyar, időnként német nyelven. Innen ered kapcsolata Márai Sándorral is. Pedig Budapesten szinte alig találkoztak. Újváry megkezdte a korábbi, majd az emigrációban született Márai-művek kiadását. Többek között megjelentette a Napló 1958—1967 és 1967—1982 köteteit, Márai válogatott verseskötetét, a Delfin visszanézett című művét, de kiadásra került többek között az Erősítő, a Színdbád hazamegy, a Béke Ithakában, a San Gennaro vére és Márai egyik utolsó regénye, a Harminc ezüstpénz. Márai nehezen megközelíthető író, kapcsolatuk a szerzőt kiadó együttműködésből mégis barátsággá vált. Utolsó éveikben folyamatosan leveleztek, hetente beszéltek telefonon. Felesége és nevelt fia halála után a teljesen magára maradt Márait Újváry Amerikából Münchenbe hívta, felajánlotta számára otthonát, de Márai ezt a gesztust sem fogadta el. Újváry új és új munkákat kért tőle. 1986- ban érkezett meg egy utolsó kézirat, ez azonban már nem volt alkalmas a kiadásra. Ujváry teljes irodalmi hagyatékát, kéziratait, levelezését, még életében a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának adományozta. Halála után özvegye további fontos dokumentumokat küldött Budapestre. 1983-ban, Köpeczi Bélának, az akkori művelődési miniszternek a meghívására Újváry hazatért. Itthon tárgyalt magyar írók könyveinek külföldi, és emigránsok magyarországi kiadásáról. Ekkor küldte haza azokat a Márai-köteteket is, amelyek néhány éves „pihenő” után most igen csekély, néhány száz példányban az antikváriumok polcain itt-ott fellelhetők. Halála után, 1988-ban, a Griff gazdát cserélt. A magyar származású új tulajdonos várhatóan elődje szellemében kíván tevékenykedni. Münchenben nyílt árusítású könyvesbolt tervével foglalkozik, tárgyal magyarországi cégekkel vegyes vállalat szervezéséről. Amennyiben a megbeszélések eredményhez vezetnek, megvalósulhat Újváry Sándor terve, az „irodalmi híd”, a hazai és az emigráns írók párhuzamos kiadása és műveik egyidejű terjesztése határainkon innen és túl. MÉSZÁROS JÓZSEF Irodalom Márai kiadója Egy hírlapíró elindult A hídverő hagyatéka ÚJVÁRY SÁNDOR Nem tért vissza /-----------------------------------------------------------------Ilyen nagy szerelem — ez volt a címe annak a színdarabnak, amely az ötvenes évek végén a Vígszínház színpadáról indult el diadalútjára és néhány hónap alatt a vidéki színházak közönségét is meghódította. Akkoriban nem volt olyan színész-szerepálom, amely felvehette volna a versenyt a Pavel Kohout-darab három főszereplőjével: Lidával, Péterrel és a Taláros Úrral, ez utóbbi — narrátorként — végigkalauzolta a szerelmi történetet. A Vígszínház emlékezetes előadásának hármasát Ruttkai Éva, Pálos György és Ajtay Andor alkotta. Ruttkai pályájának csúcsán, életének egyik legjobb teljesítményét nyújtotta az előadásban. De 1960 nyarán váratlanul megbetegedett és heteken át lázas, kimerült állapotban feküdt, és csak késő ősszel léphetett újra színpadra. Akkor bátyja, Ottó sietett segítségére,„aki akkor Miskolcon volt színigazgató, s aki se ezelőtt, se ezt követően mint színigazgató nem tartott velem kapcsolatot”) és néhány napos vendégszereplésre hívta le őt színházába. Erre az alkalomra olyan szerepet kellett választania, amely nem igényel próbákat. Közös választásuk így az ilyen nagy szerelemre esett. Ruttkai Éva megérkezett Miskolcra, felment a színpadra, hogy megismerkedjék a „beállásokkal”. Szereplőtársai elhelyezkedtek körülötte — ekkor még senkit sem vett szemügyre közülük közelebbről —, majd egyikük szerepe szerint megszólalt, de csupán ennyit mondott: Lida! „Odakapom a BÖNGÉSZŐ-------a fejem, ránézek — és akkor itt megállt a próba, mert én egyszerűen nem tudtam folytatni. Mert a saját szemem nézett vissza rám” — így mesélte el utóbb Ruttkai Éva többször is ennek az ő számára lélegzetelállító pillanatnak döbbenetét. Amikor először látta szemtől szembe azt a színész partnerét, akihez aztán tizenhat éven át eltéphetetlenül szoros szerelmi-érzelmi szálak fűzték. A szem ugyanis, amely lenyűgöző és zavarba ejtő volt és szinte megbabonázta őt, Latinovits Zoltáné volt. A kapcsolatukról később azt is megtudta még, hogy környezetük óvta és féltette őket egymástól. A bátyja, Ottó például konflison a nyomukba eredt, amikor előadás után a miskolci éjszakában bolyongtak. Ez a fiatalember, aki mérnöki oklevelét vágta sutba, hogy Debrecenben filléres segédszínész lehessen, nem örvendett jó hírnévnek, ellenkezőleg! Azt híresztelték róla — és bizonyos mértékben ő maga is a rosszindulatú híresztelőknek csapdájába esett —, hogy összeférhetetlen, renitenskedő, kis mértékben talán még terhelt is. Ez sem rettentette el Ruttkai Évát, sőt még jobban felforrósította kettejük kapcsolatát. Mindez ma már — sajnos — színművészetünk legendái közé tartozik. Hitelességét azonban nem lehet kétségbe vonni, hiszen az egyik legérdekeltebb fél, Ruttkai Éva mondta el, s most írásba foglalva is megjelent annak az „összegyűjtött töredékek”* alcímet viselő kötetnek lapjain, amely a záróköve két gazdag és hirtelen lezárult életútnak. S amely sokunk számára, akik velük együtt jelen lehettünk — ha csupán külső szemlélő kortársakként is — igen sokat jelent. • Ruttkai Éva: Parancsolj, tündérkirálynőm! Zeneműkiadó, 1989.