Magyarország, 1989. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)

1989-08-18 / 33. szám

Katolikus egyház Megújuló küldetés I Lelkipásztori terv Kell egy keresztény párt N apjainkban sok mindent új­raértékel az brszág, így az állami vezetés a korábban sikeresnek mondott egyházpoliti­kát is. De vajon maga az egyház hogyan kívánja megvalósítani de­mokratizálódó társadalmunknak szóló küldetését? Augusztus 20. megünneplése ki­váltképpen aktuálissá, sőt elkerül­hetetlenné teszi a kérdés fölveté­sét, hiszen az államalapító Szent király „intelmei” saját történel­mével is szembesítik az egyházat, és szólnak a jövőt építő mai nem­zedéknek is. Erről beszélgettünk dr. Várszegi Asztrik esztergomi segédpüspökkel, aki korábban — 14 éven 'keresztül — történelmet és német nyelvet tanított a Szent Benedek-rend pannonhalmi gim­náziumában. Jelenleg ő a legfia­talabb magyar katolikus püspök. Számos fontos megbízatása mel­lett a Központi Szeminárium rek­tora és a Püspökkari Konferencia titkára. — Változó vagy inkább alapve­tő változások előtt álló társadal­munkban vajon mi lehet az az üzenet, amelyet ön mint hazájáért és egész egyházáért felelős püspök Szent István király életművéből közvetíteni kíván? — A 'keresztény emberek meg­győződése i— és ezt igazolják a történészek is —, Ihogy Szent Ist­ván a politikai megfontoláson túl, elsősorban lelkiismereti okból dön­tött a kereszténység mellett. Mű­vében szerencsésen egyesítette a katolikumot és a politikumot: a kereszténység erkölcsi normáit, annak más európai államokban már kialakított gyakorlatát hasz­nálta föl arra, hogy a magyarsá­got politikai-állami egységbe ko­vácsolja. A magyar államiság és a kereszténység eredeténél tapasztal­ható dinamikus egyensúly mindig csodálatra méltó és vonzó maradt — évszázadokon át. Ünnep — három szerepben — Az elmúlt évtizedekben azon­ban Augusztus 20-án Szent István mellett (sőt fölött!) az új kenyeret és az alkotmányt ünnepeltük, s eb­ben az összefonódásban aligha volt alkalmunk érzékelni a poli­tikum és a katolikum Szent Ist- ván-i összetartozását. — Sőt, ezzel inkább egy új — s azóta egyértelműen sikertelen­nek bizonyuló ■— tradíciót akartak létrehozni, hogy Szent István alakja és szellemisége minél in­kább háttérbe szoruljon. Ebből származott az a zavaró állapot, hogy a magyar nép az állam, az alkotmány, az új magyar kenyér ünnepét ülte hivatalosan, miköz­ben a nemzet tudata mélyén őriz­te a szent király kitörölhetetlen képét. Erőltetett volt ez az ünneplés azért is, mert a magyar népnek nem sok köze volt az alkotmá­nyához ... — Alkotmánymódosítás előtt ál­lunk. Sokak számára vitatott a szocializmus fogalmának használa­ta. Csakhogy az elmúlt negyven évben kiadott püspökkari nyilat­kozatok is használták ezt a kife­jezést ... Most, amikor a magyar társadalom lelkiismeret-vizsgálatot végez, vajon megteszi ezt az egy­ház is? — Igen. Ez szükségszerű. Az egyházi és a társadalmi élet meg­újításáról szóló püspökkari nyi­Fotó: Archív A 1£GFIATALABB PÜSPÖK Kataikombókba kényszerült latkozat, amely nemcsak a kato­likus sajtóban, hanem a Magyar Nemzet augusztus 8-i számában is megjelent, komoly számvetést vég­zett. A nyilatkozat első része meg- vall ja: a történelmi kényszerhely­zetekben nem mindig sikerült a leghelyesebb utat megtalálni, a magyar egyház néni vállalta min­dig a prófétai küldetést. Miközben ezt lismerjük, kö­telességünk emlékezni mindazok­ra, akik az üldöztetés ellenére tiszteletre méltó hitvallóként — s itt elsősorban Mindszenty József­re gondolok — tették tanúságot egyházuk és népük mellett. Az egyház meghasonlottságának ép­pen az volt az egyik oka, hogy szembeállították saját hitvallóival és mártírjaival. Napjainkban, a rendkívül gyor­san változó társadalom kihívásai­ra a katolikus egyház nem tudott megfelelő módon és időben rea­gálni. Most lelkipásztori tervet ké­szítünk, amely az egyház belső szempontjai szerinti, a II. vatikáni zsinat szellemében, teljes meg­újításra törekszik. Ám ahogy az egyházra nehezedő nyomás enyhül, szembe kell néznünk saját erőt­lenségünkkel és tehetetlenségünk­kel is. Egyház, politika, pártok — Ügy tudom azonban, hogy a magyar katolikus püspöki kar sem egészen egységes a társadalmi vál­tozások nyomán fölmerülő kérdé­seket illetően... — Ezt kár lenne vitatni, hiszen a kívülállók számára is ismert, hogy vannak véleménykülönbsé­gek. Természetesen nem a kato­likus egyház alapelveiről alkotott véleményünk eltérő, hanem az, hogy ki milyen gyorsan képes reagálni a társadalom változásaira. — Sokszor halljuk, hogy az egy­ház ne politizáljon. Ha viszont fi­gyelembe vesszük a II. vatikáni zsinat tanítását, amely szerint az egyház nemcsak püspökökből, pa­pokból és szerzetesekből áll, ha­nem világiakból is, akkor már ne­hezebben tartható fönn ez a som­más ítélet. — A keresztény lét közösségi létforma, s ennyiben politikus lét­forma is. Kereszténynek lenni — mindig bizonyos politikai állásfog­lalást is kifejezett. Mivel a ke­resztények az ókorban nem áldoz­tak pogány isteneknek, azért ől^t ateistáknak, az „emberiség ellen­ségeinek” tartották. De a keresz­tény ember sem akart a korhoz kötött eszméknek hódolni, s ezért is a közélet perifériájára szorult. Ha tekintetbe vesszük a magyar történelem sajátos alakulását, ak­kor láthatjuk, hogy a katolikus egyház a második világháborúig politikailag is befolyásos hatalom volt. Ezt követően azonban a ha­talomból kiszorították, olyannyira, hogy kiszolgáltatottá lett. Meg kel­lett tanulnia, hogy nincsenek po­litikai jogai. Most egészen új helyzet állt elő. Az egyháznak nincsenek ugyan politikai előjogai, de az esély- egyenlőség alapján részt vehet, sőt bizonyos értélemben erkölcsi kö­telessége, hogy részt vegyen az ember szabadságáért folytatott küzdelemben. A kifejezetten lelki hivatású ember (püspök, pap, szer­zetes) ne legyen politikai párt tag­ja, ez a világiak hivatása. Telje­sen osztom Egon Kapellari, kla­genfurti püspök véleményét, hogy az egyház nem tekintheti egyenlő­képpen a pártokat, hanem azt kell figyelembe vennie, melyik pártban kerülnek jobban előtérbe az em­beri értékek. Ahogy a keresztény ember és közösség kovászként hathat a tár­sadalomban, úgy egy keresztény világnézetű pártnak is helyes jelen lennie a magyar közéletben, hogy magatartásával — amely semmi­lyen cél érdekében sem szentesít­heti az eszközt — példaként szol­gáljon az egész egyház és a társa­dalom számára nélkülözhetetlen szabadságért folytatott politikai küzdelemben. A nemzet érdeke és az egyén jóléte — Annál is inkább, mert egy keresztény világnézetű párt Euró­pába való integrálódásunk gazda­sági és politikai céljait a keresz­tény Európához való tartozásunk követelményével egészen eredeti módon egészítheti ki. — Ha egyetemes keresztény ér­tékeket képviselünk, akkor való­ban teljes jogú, felnőtt tagjai le­hetünk Európának. Szent István is korfordulón, tör­ténelmi felelősséggel vállalta a döntést, s ezzel eszményt és táv­latot adott a rábízott népnek. Ha viszont az ember nem tud a meg­felelő pillanatban dönteni, akkor legalábbis mulasztással vétkezik, mert nem ismerte fel az idők je­lét. Mindent meg kell tennünk, hogy az ember emberi jogaihoz és a ke­resztény keresztény jogaihoz jus­son. Én is ezért beszélek most. És ez is politikai állásfoglalás. — Átalakulás, talán újjászületés előtt áll az ország. Mire taníthat minket most Szent István? — Talán arra, hogy egy nemzet érdeke és jövője nem fordulhat az egyén pillanatnyi jólétén. A közösség jövője az egyéntől áldo­zatokat kíván. Szent István keresztény államá­ban nem hiányzott az egységes koncepció és vezetés, de a kisebb­ségek autonómiája sem. A nemze­tiségek is otthon érezték magukat ebben az országban. Mi adja meg az egyház hitelét? — Idén augusztus 20-án ismét együtt ünnepel az egyház és az állam. Megint együtt — ha ugyan más platformon is, mint az elmúlt negyven évben. Mondjuk úgy, ahogy a Horthy-korszakban...? — Az egyház konszolidál — és ezt minden fennálló hatalmi rend ki akarja használni. Mégsem ez az egyház társadalmi küldetése. — Azért az egyház maga is igyekszik, hogy ott tehessen a ha­lalom közelében. — Jézus és egyháza között sok­szor valóban éppen ezért támad szakadék. Pedig nekünk nem az intézményrendszerünk biztosításán kellene fáradoznunk, hanem vál­lalni prófétai küldetésünket, ha szükséges a kisebbségi sorsot, vagy akár az üldöztetést is. Vállalni Jé­zus példája nyomán a szolidaritást a szegényekkel, a kisemmizettek­kel, a társadalmi lét perifériájára szorultakkal. Ha ezt egyházunk — isteni Mesterével szembesülve — elfogadja, akkor lesz hitele az em­berek előtt is. A magyar társadalom a közel­múltban katakombákba kényszeri- tette a Szent Tstván-i hagyomány értékeit. Ezért ez nem volt látható — de megmaradt. Ha ezek az ér­tékek ismét felszínre kerülnek, ak­kor egy megújult, szabad egyház egy szabad társadalomban újra népünket és talán egész Európát is gazdagító valóságot teremthet. GICZY GYÖRGY 5:| MAGYARORSZAG 1989/33

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék