Magyarország, 1990. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-12 / 2. szám
ez, hanem abban is, hogy múltjának kevésbé tetsző darabjaival nem szívesen nézett szembe. Ennek különleges bizonyítéka az, hogy hosszú politikai pályafutása során egyetlenegy „munkalátogatást” sem tett cipőgyárban, pedig hatalma 25 éve alatt több száz üzemet és termelőszövetkezetet keresett fel,hogy „hasznos útmutatásokkal” lássa el az ott dolgozókat. Jó oka volt, hogy kerülje a cipőgyárakat. Nicolae Ceausescu ugyanis — cipészként kezdte... Természetesen gondosan elhallgatták felesége múltjából is azokat a tényeket, amelyek az „akadémikussá előlépett vegyészmérnök” tudós pályafutására árnyékot vetettek volna. Ma már megannyi bizonyíték van arra: kicsit túlzott a román nép, amikor a forradalom napjaiban nemes egyszerűséggel csak „analfabétának” titulálta a férjét háttérből irányító, s gőgje, alattomossága miatt hihetetlenül gyűlölt Elena Ceausescut. Az aszszony négy általánost elvégzett, ám ekkor megbukott, s az ötödik osztályra már nem futott neki... (Ezt meggyőzően bizonyítja iskolai bizonyítványa is, amelynek másolatát a forradalom idején közölték a román lapok. Érdemes belelapozni ebbe a bizonyítékba, melyet két tanár a hamisítástól tartva rejtegetett a forradalomig. Az ötös alatti jegyek bukást jelentettek az 1929—30-as tanévben a petresti iskolában. Román írás 4,00; olvasás 5,33; fogalmazás 4,33; számtan 4,33; történelem 4,33; földrajz 4,00 ...) Elena asszony, a „zseniális akadémikus tudós” tehát — enyhén szólva — nem volt igazán nagy elme. Ezzel szemben elképzelhetetlen szívóssággal a háttérből nagyban hozzájárult Nicolae Ceausescu tébolyult önimádata kialakításához és erősítéséhez. A valóságtól fényévnyire levő sikerpropaganda látványos bukását hozta 1989. december 22-e, amikor a forradalom hevében a hivatalos lapokat már visszavonták az utcákról. Sikerült azonban szereznünk néhányat, ebből idéztük már a Tőkés László elleni támadást. Sátáni válasz Sokat mond azonban a diktátor propagandistáinak lelkivilágáról és szűklátókörűségéről mindaz, ami az Előre 1989. december 22-i, végül is bezúzott számában olvasható — mármint a megmaradt kevés példány egyikén. Csak a címekből idézünk — hozzátéve, hogy mint a későbbiekből kiderül, a december 22-re virradó éjszaka, tehát a lap szerkesztésekor már elszabadult a pokol Bukarestben is. Erről az újságíróknak pontos tudomásuk volt, ám nem írhattak sem Temesvárról, sem a fővárosban tapasztalható feszültségről. Íme a ma már történelmi lapszemle! Az első oldalon három Ceausescu-fotó, a két nappal korábbi iráni látogatásemléke. (Az Előre mindig egynapos késéssel, a hivatalos pártlapból, a Scinteiából átvett cikkeket és fotókat közölte a házaspár fontos politikai fellépéseiről.) Csupán az első lap alján, egy bekeretezett rövid ismertetés szól arról, hogy „Timis” megye egész területén bevezették a szükségállapotot. (Ehhez is kívánkozik egy tudósítói megjegyzés. Romániában ugyanis a diktátor nemzetiségtipró politikájának jegyében hónapokkal korábban elrendelték, a nemzetiségi neveket csak a román helyesírás szerint lehet leírni — még a magyar nyelvű lapokban is, így lett „Temes” megyéből „Timis”.) A második oldalon a temesvári eseményekre adott sátáni válasz döbbenetes bizonyítékai. Ceausescu bevett módszere volt, hogy az általa helytelenített politikai nézeteket, más államok elítélt lépéseit nem ő támadta meg, hanem „a nép hangján”, tehát közvetve bíráltatta azokat. Amikor a „közvélemény hangja” olyan erős lett, hogy az embereknek szinte a zsigerébe ivódott az egyes témákban sugallt hivatalos vélemény, akkor szólalt csak meg az első ember, s a „nép óhajának” eleget téve ő is elítélőleg nyilatkozott. Pontosan ez történt a temesvári események során is, csakhogy a Ceausescu - propagandának már nem volt ideje végigjátszani az ismert mérkőzést. A hadjáratot mindenesetre megkezdte. Az Előre ugyanis december 22-én terjedelmes címben, a teljes második oldalon vidéki üzemek dolgozóinak tiltakozását hozta a temesvári akciót kezdeményező „huligánok, irredenták és fasiszták” ellen. A cím: „Magas fokú felelősség az ország nyugalmáért és rendjéért, az egész nép teljes egysége a párt körül, határozott állásfoglalás a nemzeti szuverenitás és függetlenség megvédéséért, a szocialista építés töretlen kibontakoztatásáért hazánkban”. Ami azt illeti: nem a legfrappánsabb cím, aligha egy bulvárlapba való . . . A cikkek tartalma ezek után elképzelhető — nincs szükség arra, hogy idézzünk belőlük. A harmadik oldalon az iraki látogatás jegyzőkönyvei, két fotóval — más semmi! Az utolsó oldalon pedig a már említett Fapp László-dörgedelem Tőkés Lászlóval szemben. Az immár történelmi újságpéldány ezek után a CSKP rendkívüli ülésszakáról közöl 13 sort — a reformokról semmit! —, a zimbabwei népi szövetség kongresszusáról ezzel szemben 76 sort! A lap alján terjedelmes írás. Felcíme: ,,A tőkés világ igazi arculata”. Alcíme pedig „A szegény rétegek nyomasztó lakásgondjai”. A tévé 1925-től „Hazafias és forradalmi” verseket ígért színesben. Visszatérve a temesvári eseményekhez: a magyar hívők ezen az éjszakán már gyertyát gyújtanak a lelkészlakás ablaka alatt. Számítani lehet arra, valami történik. A késő esti órákban a rohamrendőrség gumibotokkal és vízágyúkkal szétszórja a tömeget. A hívők a templom köré gyűlnek, nem akarnak tágítani! Ezen az éjszakán már rendszerellenes jelszavak is röpködnek a levegőben. A szekusok a roham után szétverik a parókia kapuját. Mint szemtanúk elmondják, Tőkés László és felesége ekkor a lelkészlakásból létrán átmászik a templomba. A titkosrendőrség tagjai a templom szentségét sem tisztelik, oda is behatolnak. Tőkéshez lépnek először, arcul ütik, majd elválasztják feleségétől. Mindkettőjüket külön kocsiba ültetik. Egy harckocsi is előáll és a szégyenteljes „menet” megindul Szilágymenyére, ahová Tőkés Lászlót a nagyváradi püspök „áthelyezte”. Mint a szemtanúk, a tudósítót informálók, közöttük dr. Bárányi Ferenc kórházi főorvos elmondta, Temesvárott eközben felpörögnek az események. A lelkész elhurcolásával egy időben a város különböző pontjain 15—20 fős, főként fiatalokból álló szervezett csapatok jelennek meg. A fiúk kezében fadorong, vadul őrjöngve járják a várost, és beverik a kirakatokat. Megrongálják a villamosokat is. (Ez minden kétséget kizáróan a Securitate provokációja! Azt szolgálja, hogy a hadsereg és a Securitate beavatkozásának jogi alapja legyen. A fiatalok egy másik csoportja a Józsefvárosban végez rongálásokat, vandál pusztításokat. Az éjszakai órákban főiskolások vezetésével és munkások egy csoportjának támogatásával a tömeg a megyei pártbizottság székháza ellen vonul. Ez már egyértelműen a diktátor elleni tüntetés. Kalapáccsal a kezükben rohannak, a tüntetők Ceausescu távozását követelik. Katonai páncélosok vonulnak fel, rendőrautók száguldoznak. Nyilvánvalóvá válik: Temesvárott népi felkelés bontakozik ki. Nyom nélkül 1989. december 17., vasárnap. A rendkívüli feszültség éjszakája után a régi piactéren újból gyülekeznek a városbeliek, a dómtéren pedig 20—30 ezer ember tüntet. A tömegben táblák, jelszavak. A katonák felé azt kiáltják: „Ne lőjetek, mert gyermekeitekre tüzeltek!” Ez a felszólítás azonban nem használ. Mind a Securitate, mind pedig a hadsereg tüzel. Helikopterek jelennek meg a város felett, sortüzeket adnak le. Drámai jelenetek is lejátszódnak. A borzalmas vérontás láttán a katonák között vannak, akik megtagadják a tűzparancs végrehajtását. A mögöttük elhelyezkedő szekusok egy tisztet és egy vagy két katonát helyben agyonlőnek. A tarthatatlan helyzetet látván a tüntető tömeg szétválik, és a város különböző pontjai felé menekül. Ott folytatódik a népi felkelés. (A vasárnapról hétfőre virradó éjszakát a vérengzés miatt a hitleri idők egyik legbestiálisabb gyilkosságsorozatára utalva „Kristály-éjszakának” nevezik el a városbeliek.) Értesüléseket lehet szerezni arról is, hogy a Securitate már előző nap 2400 nejlonzsákot rendel az egyik közeli üzemből. Ennek magyarázata az, hogy a titkosrendőrség — amely nyilvánvalóan el van szánva arra, hogy a tömegbe lő — nem akar nyomot hagyni. Sok halottra számítanak, ezért a nagy megrendelés — a zsákokba a hullákat teszik. Ezen az éjszakán 258 halottat szállítanak a kórházba. A lelőttek között van Csizmarik László, a temesvári Bartók Béla kórus vezetője is. Őt ismert informátorunk, dr. Bárányi Ferenc, ezért barátja tetemét kivezeti a hullaházból, és abban a teremben helyezteti el, ahol három olyan halott fekszik, akik a kórházban betegség következtében hunytak el. Mire az orvos visszaér ebbe a szobába, Csizmarik holtteste már nincs ott! A betegek elmondják: az éjszaka folyamán ismeretlen személyek jöttek a hullákért. Miközben az orvosok a műtőben 34, lőtt sebbel beszállított tüntetőt operálnak, a „civilek” — a Securitate tagjai — elszállítják a hullákat, eltüntetik Csizmarik László tetemét is! Ugyanakkor a többi három mellette fekvő személy teteméhez nem nyúlnak. A Securitate a lőtt sebben meghaltakat viszi el. Ma még nem lehet bizonyossággal tudni, hova is tűntek a temesvári áldozatok. Az azonban bizonyos, hogy a tragédia másnapján a város tele van az eltűnt embereket keresők tömegével. Sajnos egyre inkább bebizonyosodni látszik, hogy a Securitate a legborzalmasabb módon tüntette el vérengzésének nyomait. A legvalószínűbb, hogy a nejlonzsákokba tett, majd teherautóra dobált tetemeket még a gyilkolás éjszakáján a resicai kohóba szállították, s ott elégették őket! Mások szerint egy tóban, megitcsak mások szerint egy bánya mélyén halmozták fel őket. Ez a módszer a hitleristák legbestiálisabb gyilkosságsorozatával „vetekszik”. (Ezek tehát a rettenet órái a hős városban, amelynek lakosai továbbra is ellenállnak. December 18-án, hétfőn este az Opera előtti téren tüntet a tömeg és ismét ropognak a fegyverek.) Ellopott holttestek Aszeku ismét dolgozik. Az éj leple alatt a megyei kórházból 40 hullát „lopnak el”, s aztán megkezdik az emberek begyűjtését is. A férfilakosságot, a tüntetők élgárdáját szedik össze. Tizenháromezer embert tartóztatnak le, hazaárulással, a rendszer elleni felforgatással vádolják valamennyiüket és tömeggyilkosságot terveznek. A feszült és változó helyzet miatt azonban nem tudni, hány emberen hajtották végre a halálos ítéletet, de annyi mégis ismertté vált, hogy ezeknek a letartóztatottaknak a nagy része kiszabadult. Balaton Zoltán 20 éves fiatalember egyike azoknak, akiket szintén letartóztatnak és elszállítanak Temesvárról. Ő mondja el, hogy egy nagy laktanya udvarán, ahová éjszaka vitték a csoportot, letérdeltették őket, rugdosták, verték a tüntetőket és a hős hazafiakat Diszkes bozgoroknak nevezték (a magyar nemzetiségüknek szóló megalázó kifejezés: hazátlant jelent). (Folytatjuk.) OLTVÁNYI TAMÁS TEMESVÁR: FÖLDÖN AZ ÁLLAMI CÍMER A nép óhajának eleget téve nyilatkozott