Magyarország, 1990. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)

1990-09-21 / 38. szám

teremből való kivonulás lett volna az egyetlen megoldás. A demokra­tikusan működő parlamentben ma már higgadt módon is szóvá lehet tenni bizonyos kérdéseket. — Vannak, akik önt a szélső­séges politikusok közé sorolják. — Soha nem voltam szélsőséges, azok a programpontok ugyanis, amikkel a parlamenti választások idején meghökkentettem ellenfe­leinket, mára a kormányprogram részei lettek és általános nemzeti követelésekké léptek elő. A szélső­ségesség vádja tehát alaptalan, hi­szen most is arra figyelmeztetek, hogy az elfajuló politikai viták, az elszabaduló indulatok óriási veszé­lyeket rejtenek, a békés átmenetet, a magyar demokrácia sorsát tehe­tik kockára. Nem azt kell tehát ku­tatni, hogy a mostani helyzet ki­alakulásáért ki, milyen mértékben felelős, hanem összefogásra van szükség. Az együttműködésnek ar­ra a fajtájára, amelyik pár hónap­pal ezelőtt jellemezte ezeket a pár­tokat. Kétszeresen kárvallottjai — Szokatlan és nagyon sokféle megítélésre okot adó vitastílus uralkodott el a parlamentben — vélekedik Vastagh Pál, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoport­jának titkára. — Ez bizonyára ösz­­szefügg azzal, hogy most, a válasz­tási kampány során egyre inkább emelkedik a képviselők vérnyomá­sa, illetve a pártérdekek és a párt­­célok tolják el abba az irányba ezeket a vitákat, hogy helyenként igen agresszív megnyilvánulásokat lehet hallani. Ez a jelenség a par­lament munkájának korábbi sza­kaszaiban is búvópatakként min­dig ott volt, ám csak mostanában tört felszínre ilyen hevesen. Ez a hangnem nem fogadható el senki számára sem. A Szocialista Párt kétszeresen is kárvallottja ennek a stílusnak, igen gyakran úgy érez­zük, hogy ez ellenünk irányul a legerőteljesebben. Egy érdekesség­re hadd hívjam fel a figyelmet. A múlt hétfőn fogadta el nagy több­séggel a parlament azt a törvényt, amely a Szocialista Pártot „a múlt rendszerhez kötődőnek” minősíti. Ez természetesen sért minket, nem értünk egyet ezzel a véleménnyel. Ám a többi párt ezzel mit sem tö­rődött. A másnapi Jeszenszky-be­­széd a diszkriminatív tartalma miatt már több pártot érintett, s teljesen jogos érzékenységgel rea­gált rá mindenki. A két ugyan­olyan, vagy legalábbis hasonló szi­tuációt — úgy tűnik — sokan egé­szen másként ítélték meg. — Lát-e ön valamilyen kiutat? — A legnagyobb baj az, hogy nemigen. Talán abban bízhatunk, hogy a helyhatósági választások után valamelyest módosul ez a hangnem. Bár az a véleményem, ez csak stiláris változást jelent majd, s nem hiszem, hogy végképp eltűnik a Házból ez a megközelíté­si mód. Valahogy emelkedettebben kellene egymásról és egymással be­szélnünk. — Szankciók bevezetése sem le­hetne megoldás? — A régi parlamenti házszabá­lyok is ismertek olyan megoldáso­kat, amikor a képviselők oda nem illő megnyilvánulásait az elnök, il­letve maga a házszabály is büntetni rendelte. Am úgy vélem, nem ez a módszer lehet elsősorban vissza­tartó hatású, hiszen ez mégis csak a kisebbség hangja, a különböző pártok harsányabb, meggondolat­­lanabb tagjainak stílusa. Magát a parlamenti munka metodikáját kellene átalakítani. Hasznosabb lenne, ha először lennének a frak­ciók megbeszélései, utána a bizott­sági, majd a plenáris ülések. Így ugyanis már a frakcióüléseken meg lehetne szűrni azokat a képviselői javaslatokat, elképzeléseket, ame­lyek bizottsági ülés elé kerülnek, és ennek eredményeképp a parla­ment plenáris ülésén már jóval le­tisztultabban folyhatna a vita. Eltökéltek vagyunk — Nincs semmiféle rendkívüli helyzet a parlamentben — kezdi Orbán Viktor (Fidesz) —, mindösz­­sze annyi történt, hogy az ellenzék nem kívánta végighallgatni Je­szenszky úr beszédét, ami olyan mértékben volt sértő, hogy ily mó­don kellett kinyilvánítanunk tilta­kozásunkat. A Jeszenszky-ügynek azonban van egy másik tanulsága is. Nevezetesen az, hogy az MDF visszatért a régi, jól bevált recept­hez. Megkezdődött az ellenzék pártjainak összemosása, és az SZDSZ-re, a Fideszre és a Szocia­lista Pártra ma már egyforma jel­zőket aggatnak. Kiderült a beszéd­ből, hogy mi, ellenzékiek kevésbé vagyunk nemzetet szeretők, mint ők, és egyáltalán, mindenben — amik számunkra is fontos értékek — a koalíció pártjai kiválóbbak, okosabbak, felkészültebbek és hi­telesebbek, mint az ellenzék. Mind­ez kísértetiesen emlékeztet a par­lamenti választások két fordulója között alkalmazott kampányfogás­ra, amikor az MDF mindent elkö­vetett politikai ellenfeleinek — el­sősorban az SZDSZ-nek — a lejá­ratására, befeketítésére. Jeszensz­ky úr gondolatsora ezt a régi tak­tikát elevenítette fel. Megmondom őszintén, kellemetlen helyzetben érzem magam, mert nem tudom, mi ilyenkor a célszerű megoldás. Tűrjük el a ránk zúdított szitkot és szutykot, és mondjuk azt, hogy mi ilyen stílusú vitákban nem va­gyunk hajlandók részt venni, vagy Vegyük fel a kesztyűt és kezdjük el mi is azt firtatni, ki igazán hi­teles személyiség a kormányzó pár­tok soraiban, ki honnan jött, ki volt valaha ateista, marxista vagy mit tudom én, micsoda. Idegen tőlünk ez a fajta vitastílus, de eltökéltek vagyunk, és ha az MDF továbbra is ebben a hangnemben politizál, akkor mi sem hallgathatjuk el, hogy kikkel állunk szemben. — Hol a határ? — Nem tudom megmondani, ugyanis ez nem rajtunk múlik. Ma a parlamenti viták többsége az MDF által provokált ideológiai vi­ta, ráadásul azzal vádolnak ben­nünket, hogy ezeket mi kezdemé­nyezzük. Mi vagyunk tehát a hibá­sak akkor, ha szóvá tesszük, hogy Kéri Kálmán igazságosnak nevezte a Szovjetunió elleni háborút, ha kérdezni merjük a minisztert, mi a­­ véleménye arról, hogy honvédelmi államtitkára a trianoni emlékmű fővédnöke? A kormányzó pártok ezekkel a kérdésekkel szeretnék el­terelni az emberek figyelmét azok­ról a problémákról, amelyek meg­oldására a koalíció képtelen.­­ Fenyeget-e az a veszély, hogy a múlt heti hangulat állandósul, és a folyamatos „kivonulások” esetleg megbénítják a parlamenti mun­kát? — Ennél az MDF-nek több esze van, és remélem, a jövőben nem provokál bennünket. A Fidesz ne­vében megígérhetem, hogy mi a jövőben sem fogunk olyan eszkö­zökhöz folyamodni, ami miatt az MDF-nek ki kellene vonulnia az ülésteremből. Remélem, ők is sza­kítanak ezzel a módszerrel. Ha mégsem, akkor az MDF-é lesz a fe­lelősség azért, hogy szétveri a par­lamentet. Elítélendőnek tartom — Nem szívesen kezdem azzal, hogy dicsérjem a Keresztényde­mokrata Néppártot — mondja Fü­­zessy Tibor, a párt frakcióvezetője —, de úgy gondolom, akik figye­lemmel kísérik pártunk parlamen­ti magatartását, azok világosan lát­hatják, érzékelhetik álláspontun­kat ebben a kérdésben. Eddig egyetlenegyszer sem fordult elő, hogy akár kétperces reagálásra vagy észrevételezésre kértünk vol­na felszólalási lehetőséget. Ennek egyrészt az az oka, hogy viszony­lag ritkán hallhatunk a KDNP kép­viselőit közvetlenül érintő és azon­nali választ igénylő kijelentéseket, másrészt mi inkább tartózkodunk az azonnali reflexiótól. Az a be­nyomásunk ugyanis, hogy ilyen esetekben nem áll meg a vita ezen a ponton. A tárgyalandó ügy lé­nyegéhez nem tartozó kérdésekben gyakran presztízsokokból csapnak össze a honatyák. Én pedig hibás­nak tartok minden olyan vitát, minden olyan kijelentést, amely a parlament által tárgyalt kérdés ér­deméhez nem tartozik. Elítélendő­nek tartom a személyre vonatkozó tanácsokat, észrevételeket, sértése­ket, a parlamenti magatartására, politikai felfogására utaló monda­tokat. Mindez ugyanis olyan han­gulatot teremt, amelynek az ered­ménye nem lehet más, mint a fe­szült légkör, a torzsalkodás. A köz­vélemény körében ez a viselkedési mód joggal kelt visszatetszést, hát­ráltatja az érdemi tárgyalást. — Mi a megoldás? — Az előbb említett gondon el­sősorban a képviselők önmérsékle­te segíthetne. Erre több honatya felhívta már társai figyelmét, ám ez ideig eredménytelenül. — S mit lehetne mindez ellen tenni? — Elképzelhetőnek tartom, hogy ha a jelenlegi feszült munkaütem valamelyest alábbhagy, és a jelen­legi kérdésekhez, témákhoz kap­csolódó politikai feszültségek csök­kennek, akkor talán ez a hangnem módosulni fog. A véleményem azonban az, hogy naivitás lenne csak ebben reménykedni. Ezeket a problémákat az új házszabályban kellene megoldani. Éspedig úgy, hogy az elnök, illetve az ország­­gyűlés üléseit levezető alelnökök számára olyan jogokat kell bizto­sítani, amely az erélyesebb maga­tartásukat lehetővé teszi.­­Tehát például pontosan körül kellene írni azt, hogy mikor jogosult­ a képvi­selőtől megvonni a szót.­ Célszerű lenne korlátozni a hozzászólásokat is. Amellett vagyok, hogy — szá­mos nyugati parlament szabályzata mintájára — az egyes kérdésekhez való hozzászólások számát és idő­tartamát az egyes pártok számá­ra pontosan meghatározzák. En­nek az lenne az előnye, hogy így rákényszerülnének az egyes frak­ciók arra, hogy okosan gazdálkod­janak a hozzászólásaik számával, idejével, és azokat csak valóban lényegi kérdésekre tartogassák. Ezt tartanám a legcélravezetőbb esz­köznek a hangnem javulása érde-IceVíg: ALMÁSI B. CSABA— BERKÓ PÁL Fotó: Boros Jenő TORGYÁN JÓZSEF Óriási veszélyeket rejtenek Fotó: Rédei Ferenc VASTAGH PÁL Ez a hangnem nem fogadható el Fotó: Bánkúti András ORBÁN VIKTOR MDF által provokált vita Fotó: MTI — Földi Imre FÜZESSY TIBOR Joggal kelt visszatetszést MAGYARORSZÁG 1990/38

Next