Magyarország, 1990. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)
1990-09-21 / 38. szám
teremből való kivonulás lett volna az egyetlen megoldás. A demokratikusan működő parlamentben ma már higgadt módon is szóvá lehet tenni bizonyos kérdéseket. — Vannak, akik önt a szélsőséges politikusok közé sorolják. — Soha nem voltam szélsőséges, azok a programpontok ugyanis, amikkel a parlamenti választások idején meghökkentettem ellenfeleinket, mára a kormányprogram részei lettek és általános nemzeti követelésekké léptek elő. A szélsőségesség vádja tehát alaptalan, hiszen most is arra figyelmeztetek, hogy az elfajuló politikai viták, az elszabaduló indulatok óriási veszélyeket rejtenek, a békés átmenetet, a magyar demokrácia sorsát tehetik kockára. Nem azt kell tehát kutatni, hogy a mostani helyzet kialakulásáért ki, milyen mértékben felelős, hanem összefogásra van szükség. Az együttműködésnek arra a fajtájára, amelyik pár hónappal ezelőtt jellemezte ezeket a pártokat. Kétszeresen kárvallottjai — Szokatlan és nagyon sokféle megítélésre okot adó vitastílus uralkodott el a parlamentben — vélekedik Vastagh Pál, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjának titkára. — Ez bizonyára öszszefügg azzal, hogy most, a választási kampány során egyre inkább emelkedik a képviselők vérnyomása, illetve a pártérdekek és a pártcélok tolják el abba az irányba ezeket a vitákat, hogy helyenként igen agresszív megnyilvánulásokat lehet hallani. Ez a jelenség a parlament munkájának korábbi szakaszaiban is búvópatakként mindig ott volt, ám csak mostanában tört felszínre ilyen hevesen. Ez a hangnem nem fogadható el senki számára sem. A Szocialista Párt kétszeresen is kárvallottja ennek a stílusnak, igen gyakran úgy érezzük, hogy ez ellenünk irányul a legerőteljesebben. Egy érdekességre hadd hívjam fel a figyelmet. A múlt hétfőn fogadta el nagy többséggel a parlament azt a törvényt, amely a Szocialista Pártot „a múlt rendszerhez kötődőnek” minősíti. Ez természetesen sért minket, nem értünk egyet ezzel a véleménnyel. Ám a többi párt ezzel mit sem törődött. A másnapi Jeszenszky-beszéd a diszkriminatív tartalma miatt már több pártot érintett, s teljesen jogos érzékenységgel reagált rá mindenki. A két ugyanolyan, vagy legalábbis hasonló szituációt — úgy tűnik — sokan egészen másként ítélték meg. — Lát-e ön valamilyen kiutat? — A legnagyobb baj az, hogy nemigen. Talán abban bízhatunk, hogy a helyhatósági választások után valamelyest módosul ez a hangnem. Bár az a véleményem, ez csak stiláris változást jelent majd, s nem hiszem, hogy végképp eltűnik a Házból ez a megközelítési mód. Valahogy emelkedettebben kellene egymásról és egymással beszélnünk. — Szankciók bevezetése sem lehetne megoldás? — A régi parlamenti házszabályok is ismertek olyan megoldásokat, amikor a képviselők oda nem illő megnyilvánulásait az elnök, illetve maga a házszabály is büntetni rendelte. Am úgy vélem, nem ez a módszer lehet elsősorban visszatartó hatású, hiszen ez mégis csak a kisebbség hangja, a különböző pártok harsányabb, meggondolatlanabb tagjainak stílusa. Magát a parlamenti munka metodikáját kellene átalakítani. Hasznosabb lenne, ha először lennének a frakciók megbeszélései, utána a bizottsági, majd a plenáris ülések. Így ugyanis már a frakcióüléseken meg lehetne szűrni azokat a képviselői javaslatokat, elképzeléseket, amelyek bizottsági ülés elé kerülnek, és ennek eredményeképp a parlament plenáris ülésén már jóval letisztultabban folyhatna a vita. Eltökéltek vagyunk — Nincs semmiféle rendkívüli helyzet a parlamentben — kezdi Orbán Viktor (Fidesz) —, mindöszsze annyi történt, hogy az ellenzék nem kívánta végighallgatni Jeszenszky úr beszédét, ami olyan mértékben volt sértő, hogy ily módon kellett kinyilvánítanunk tiltakozásunkat. A Jeszenszky-ügynek azonban van egy másik tanulsága is. Nevezetesen az, hogy az MDF visszatért a régi, jól bevált recepthez. Megkezdődött az ellenzék pártjainak összemosása, és az SZDSZ-re, a Fideszre és a Szocialista Pártra ma már egyforma jelzőket aggatnak. Kiderült a beszédből, hogy mi, ellenzékiek kevésbé vagyunk nemzetet szeretők, mint ők, és egyáltalán, mindenben — amik számunkra is fontos értékek — a koalíció pártjai kiválóbbak, okosabbak, felkészültebbek és hitelesebbek, mint az ellenzék. Mindez kísértetiesen emlékeztet a parlamenti választások két fordulója között alkalmazott kampányfogásra, amikor az MDF mindent elkövetett politikai ellenfeleinek — elsősorban az SZDSZ-nek — a lejáratására, befeketítésére. Jeszenszky úr gondolatsora ezt a régi taktikát elevenítette fel. Megmondom őszintén, kellemetlen helyzetben érzem magam, mert nem tudom, mi ilyenkor a célszerű megoldás. Tűrjük el a ránk zúdított szitkot és szutykot, és mondjuk azt, hogy mi ilyen stílusú vitákban nem vagyunk hajlandók részt venni, vagy Vegyük fel a kesztyűt és kezdjük el mi is azt firtatni, ki igazán hiteles személyiség a kormányzó pártok soraiban, ki honnan jött, ki volt valaha ateista, marxista vagy mit tudom én, micsoda. Idegen tőlünk ez a fajta vitastílus, de eltökéltek vagyunk, és ha az MDF továbbra is ebben a hangnemben politizál, akkor mi sem hallgathatjuk el, hogy kikkel állunk szemben. — Hol a határ? — Nem tudom megmondani, ugyanis ez nem rajtunk múlik. Ma a parlamenti viták többsége az MDF által provokált ideológiai vita, ráadásul azzal vádolnak bennünket, hogy ezeket mi kezdeményezzük. Mi vagyunk tehát a hibásak akkor, ha szóvá tesszük, hogy Kéri Kálmán igazságosnak nevezte a Szovjetunió elleni háborút, ha kérdezni merjük a minisztert, mi a véleménye arról, hogy honvédelmi államtitkára a trianoni emlékmű fővédnöke? A kormányzó pártok ezekkel a kérdésekkel szeretnék elterelni az emberek figyelmét azokról a problémákról, amelyek megoldására a koalíció képtelen. Fenyeget-e az a veszély, hogy a múlt heti hangulat állandósul, és a folyamatos „kivonulások” esetleg megbénítják a parlamenti munkát? — Ennél az MDF-nek több esze van, és remélem, a jövőben nem provokál bennünket. A Fidesz nevében megígérhetem, hogy mi a jövőben sem fogunk olyan eszközökhöz folyamodni, ami miatt az MDF-nek ki kellene vonulnia az ülésteremből. Remélem, ők is szakítanak ezzel a módszerrel. Ha mégsem, akkor az MDF-é lesz a felelősség azért, hogy szétveri a parlamentet. Elítélendőnek tartom — Nem szívesen kezdem azzal, hogy dicsérjem a Kereszténydemokrata Néppártot — mondja Füzessy Tibor, a párt frakcióvezetője —, de úgy gondolom, akik figyelemmel kísérik pártunk parlamenti magatartását, azok világosan láthatják, érzékelhetik álláspontunkat ebben a kérdésben. Eddig egyetlenegyszer sem fordult elő, hogy akár kétperces reagálásra vagy észrevételezésre kértünk volna felszólalási lehetőséget. Ennek egyrészt az az oka, hogy viszonylag ritkán hallhatunk a KDNP képviselőit közvetlenül érintő és azonnali választ igénylő kijelentéseket, másrészt mi inkább tartózkodunk az azonnali reflexiótól. Az a benyomásunk ugyanis, hogy ilyen esetekben nem áll meg a vita ezen a ponton. A tárgyalandó ügy lényegéhez nem tartozó kérdésekben gyakran presztízsokokból csapnak össze a honatyák. Én pedig hibásnak tartok minden olyan vitát, minden olyan kijelentést, amely a parlament által tárgyalt kérdés érdeméhez nem tartozik. Elítélendőnek tartom a személyre vonatkozó tanácsokat, észrevételeket, sértéseket, a parlamenti magatartására, politikai felfogására utaló mondatokat. Mindez ugyanis olyan hangulatot teremt, amelynek az eredménye nem lehet más, mint a feszült légkör, a torzsalkodás. A közvélemény körében ez a viselkedési mód joggal kelt visszatetszést, hátráltatja az érdemi tárgyalást. — Mi a megoldás? — Az előbb említett gondon elsősorban a képviselők önmérséklete segíthetne. Erre több honatya felhívta már társai figyelmét, ám ez ideig eredménytelenül. — S mit lehetne mindez ellen tenni? — Elképzelhetőnek tartom, hogy ha a jelenlegi feszült munkaütem valamelyest alábbhagy, és a jelenlegi kérdésekhez, témákhoz kapcsolódó politikai feszültségek csökkennek, akkor talán ez a hangnem módosulni fog. A véleményem azonban az, hogy naivitás lenne csak ebben reménykedni. Ezeket a problémákat az új házszabályban kellene megoldani. Éspedig úgy, hogy az elnök, illetve az országgyűlés üléseit levezető alelnökök számára olyan jogokat kell biztosítani, amely az erélyesebb magatartásukat lehetővé teszi.Tehát például pontosan körül kellene írni azt, hogy mikor jogosult a képviselőtől megvonni a szót. Célszerű lenne korlátozni a hozzászólásokat is. Amellett vagyok, hogy — számos nyugati parlament szabályzata mintájára — az egyes kérdésekhez való hozzászólások számát és időtartamát az egyes pártok számára pontosan meghatározzák. Ennek az lenne az előnye, hogy így rákényszerülnének az egyes frakciók arra, hogy okosan gazdálkodjanak a hozzászólásaik számával, idejével, és azokat csak valóban lényegi kérdésekre tartogassák. Ezt tartanám a legcélravezetőbb eszköznek a hangnem javulása érde-IceVíg: ALMÁSI B. CSABA— BERKÓ PÁL Fotó: Boros Jenő TORGYÁN JÓZSEF Óriási veszélyeket rejtenek Fotó: Rédei Ferenc VASTAGH PÁL Ez a hangnem nem fogadható el Fotó: Bánkúti András ORBÁN VIKTOR MDF által provokált vita Fotó: MTI — Földi Imre FÜZESSY TIBOR Joggal kelt visszatetszést MAGYARORSZÁG 1990/38