Magyarország, 1992. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1992-12-25 / 52. szám
TUDOMÁNY „...mint a templom egere” Irodalmi emlékek egy antikváriumban Sokan már-már temették az antikvárszakmát. S tény, hogy patinás nevek tűntek el a piacról, más esetekben pedig a megszokott magas színvonal süllyedt erősen. Ám a valóban hivatottak mindig túlélik a viszontagságos időket, s újra és újra megteremtik a maguk helyét az életben, a bibliofilek, a szenvedélyes könyvgyűjtők körében. Mintha a szakma máris túljutott volna a válság mélypontján. Új üzletek nyílnak. Csak nemrég debütált például Horváth József antikváriuma. Ismét felhúzta a rolót a nagy múltú Lantos-cég utóda, a Forgács-féle antikvárium. S a könyvbarátok számára esemény volt, hogy bő kétesztendei szünetelés után most, az ünnepek előtt újra nívós kínálattal nyitotta meg üzletét a Borda-cég, amely tizenöt éven át remek katalógusaival is tekintélyt vívott ki magának a könyves szakmában. Ezúttal ugyancsak megdobogtatja a gyűjtők szívét a nyitást ünneplő katalógusának pazar ajánlataival. Elsősorban talán az irodalomtörténeti jelentőségű kéziratokkal. Itt csak ezekből mutatunk be egy csokorra valót, nem önkényes rangsorolás vagy az árak lépcsőfokai szerint, hanem a szerzők születési sorrendjében. A legrégibb autográf kézirat Kazinczy Ferenctől (1759—1831) származik, tintával írt, négy oldal terjedelmű, 76 soros vers, dátuma: 1815. december 11., Széphalom. Vida Lászlónak, „sok vármegyéknek elsőrendű táblabírájának” címezte, „ki a Magy. Theatrumot talán 3 vagy 4 esztendeig dirigálta, és reá a magáéból 10 ezernél többet költe”. A vers önálló nyomtatványként is megjelent 1816-ban Pesten, Trattner kiadásában, a kéziratos szöveg azonban több mint húsz helyen eltér ettől. Kazinczy által újított szavak is előfordulnak a versben, a német Genuss (élvezet) szót például „éldellet”-nek fordította. („Az írónak... nem kell azt kérdeni: szóljanak-e így, és szóltat-e már így más, hanem ezt: lehet-e nekem úgy szóllani, hogy szállásom elegáns, energikus, új zenegű szállás legyen” — ez volt a költő hitvallása a nyelvújítási csatákban.) Lévay Józseftől, a „Mikes” lágy szavú költőjétől (1825—1918) egy 13 soros levél szerepel a kínálatban, így hangzik: „A Révai testvérek könyvkiadó vállalatának Budapesten. Van szerencsém tisztelettel értesíteni Önöket, hogy Tompa Mihály összes költeményeinek kiadási jogát a Méhner Vilmos vette meg. Ő volt a legelőnyösebb ajánlkozó mindazok közt, akik e művek kiadására reflektálnak, s nekem az örökös iránti kötelességem volt a legelőnyösebb ajánlatot fogadni el. Miskolcz, 2200. 1884." Megjegyzendő, Tompa összegyűjtött költeményeinek hat kötetét Arany János, Gyulai Pál és Szász Károly társaságában a jó barát Lévay József rendezte sajtó alá. Kiss Józsefnek (1843—1821), a helyenként népies hangú, melankolikus lírájú, többnyire a mellőzöttség keserűségével megnyilatkozó költőnek az általa alapított A Hét fejléces levélpapírján írott, ismeretlen személyhez szóló levele is az ajánlott kéziratok között van, épp abból az esztendőből — 1890-ből —, amikor lapját súlyos anyagi gondok között megindította. Gondjaira jellemző a mentegetőzés: „Tisztelt barátom! Egy nagyobb transactio lévén folyamatban pénzügyeim rendezésére, sem holnap, sem holnapután nem leszek még olyan helyzetben, hogy a szóban forgó bont beválthatnám, lehet azonban, hogy a hét végére már rendbe jövök. Október elejére teljes biztonsággal... Ma oly szegény vagyok, mint a templom egere. Lekötelezett kész híve Kiss József. Budapest, 1890. sept. 15.” Szintúgy ismeretlen személy a címzettje Mikszáth Kálmán (1847—1910) névjegykártyájának. Valamilyen segélyről vagy támogatásról szól, amelyet a tekintélye csúcsán álló író és honatya Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszternél járt ki. „Tisztelt nagyságos asszonyom! Betegh Lilinek kieszközöltem Wlassicstól 300 főra szóló ígéretet (évenként), szíveskedjék kérem alásan neki megüzenni, hogy a kérvényét hozza el nekem, illetőleg küldje el, mert nem szeretem az öreg asszonyok hálálkodását hallgatni — azoknak csak a veszekedés áll jól. Mélyen tisztelő szolgája Mikszáth. U. i. a kérvényben jó lesz 400 ftot kérni — de kapni csak háromszázat fog.” Dátum nincs. De mert Wlassics 1895—1903 között volt miniszter, feltehető, hogy a közlés ebből az időből való. Furcsa, egészen rendkívüli irkafirka került elő Szabó Dezsőtől (1879—1945). Ceruzával írt hét sor írógéppapíron, kelet nélkül. Abrakadabrának vélhetnénk, de nem az. „Sokat fenntalál? Sok gall-arcot fogadsz be? Kis Fenyőnéd bírja? Szeretném cirógatni a lány testvérét’.’ Rafinált szakértői elemzés fejtette meg e rejtélyes sorok bújtatott értelmét. Erotikus kíváncsiskodást tartalmaznak, amelyben a magyar szavakat francia megfelelőjükkel kell helyettesíteni. Az első kérdésben például a „lenn” franciául „bas”, a „talaj”, „sol”... A többit az olvasó fantáziájára bízzuk, bár az efféle, nyomdafestéket nem tűrő szavak csak úgy hemzsegnek manapság a médiában, sajnos, és a papiros nem pirul el. Nem ritkaság ugyan, hogy írók tükörírással vagy más módon kódolva titkosítják gondolataikat, csak Jókaira vagy Gárdonyira utalunk. Az elsodort falu meg a Segítség! és annyi más haragos-indulatos pamflet szerzőjének ez az álcázott, több mint pikáns nyelvi mókája azonban meglepetés lehet az életmű alapos ismerői számára is. Babits Mihálynak (1883—1941) a Révai kiadóhoz írt levele Dante-fordítása 1912-ben megjelent első kötetéhez (Pokol) kapcsolódik, vagyis az írás 1911 végén vagy 1912 elején keletkezhetett, s a költő kifinomult ízléséről tanúskodik. „Mélyen tisztelt Uram. A magam részéről a 3. számú színt tartanám jobbnak. Ez a karminpiros szín mindenesetre stílszerűbb, középkoribb, mint a haloványabbak, és valamivel sötétebb-sárga, érdesebb papíron, azt hiszem, kevésbbé is lesz tolakodó a szöveg rovására, mint ezen. Maradok kiváló tiszteletttel őszinte híve Babits Mihály.” Nyilvánvalóan a kötésmintáról mondott kiváló hozzáértésre valló véleményt. Bérde Máriára, a méltatlanul elfelejtett, kitűnő kolozsvári költőre és regényíróra emlékeztetnek Szekfű Gyula (1883—1965) sorai, amelyeket a Magyar Szemle levélpapírján Pongrácz Kálmán ügyvéd-írónak küldött. „Igen tisztelt Szerkesztő úr, engedje meg örömmel közölni, hogy Berde Mária a marosvécsi helikoni ünnepről írva levelezőlapot, ezt írja: itt Vécsen a helikoni ünnepen olvastuk Pongrácz cikkét a Szemlében, s boldogan vesszük tudomásul az abban foglaltakat. Azt hiszem, e sorok Szerkesztő úrnak is örömet szereznek, s ezért bátorkodom őket közölni... Őszinte tisztelettel köszönti Szekfű Gyula. 1931. VII. 10." Az irodalomtörténészek bizonyára kinyomozzák majd a levélben említett cikk hatását a marosvécsi írótalálkozóra. Tóth Árpád (1886—1928) „Akarom, légy víg” kezdetű, kilencsoros verstöredékének sok s. k. javítással tarkított kézirata is a Borda-cég birtokába jutott; az 1915 körül keletkezett vers 16 • 1992. december 25. HETI MAGYARORSZÁG