Magyarország, 1992. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)

1992-12-25 / 52. szám

TUDOMÁNY „...mint a templom egere” Irodalmi emlékek egy antikváriumban Sokan már-már temették az antikvárszak­mát. S tény, hogy patinás nevek tűntek el a piacról, más esetekben pedig a m­egszokott ma­gas színvonal süllyedt erősen. Ám a valóban hi­vatottak mindig túlélik a viszontagságos idő­ket, s újra és újra megteremtik a maguk helyét az életben, a bibliofilek, a szenvedélyes könyv­gyűjtők körében. Mintha a szakma m­áris túljutott volna a vál­ság mélypontján. Új üzletek nyílnak. Csak nemrég debütált például Horváth József antik­váriuma. Ismét felhúzta a rolót a nagy múltú Lantos-cég utóda, a Forgács-féle antikvárium. S a könyvbarátok számára esemény volt, hogy bő kétesztendei szünetelés után most, az ünne­pek előtt újra nívós kínálattal nyitotta meg üz­letét a Borda-cég, amely tizenöt éven át remek katalógusaival is tekintélyt vívott ki magának a könyves szakmában. Ezúttal ugyancsak meg­dobogtatja a gyűjtők szívét a nyitást ünneplő katalógusának pazar ajánlataival. Elsősorban talán az irodalomtörténeti jelentőségű kézira­tokkal. Itt csak ezekből mutatunk be egy cso­korra valót, nem önkényes rangsorolás vagy az árak lépcsőfokai szerint, hanem a szerzők szü­letési sorrendjében. A legrégibb autográf kézirat Kazinczy Fe­­renctől (1759—1831) származik, tintával írt, négy oldal terjedelmű, 76 soros vers, dátuma: 1815. december 11., Széphalom. Vida László­nak, „sok vármegyéknek elsőrendű táblabírájá­­nak” címezte, „ki a Magy. Theatrumot talán 3 vagy 4 esztendeig dirigálta, és reá a magáéból 10 ezernél többet költe”. A vers önálló nyom­tatványként is megjelent 1816-ban Pesten, Trattner kiadásában, a kéziratos szöveg azon­ban több mint húsz helyen eltér ettől. Ka­zinczy által újított szavak is előfordulnak a versben, a német Genuss (élvezet) szót például „éldellet”-nek fordította. („Az írónak... nem kell azt kérdeni: szóljanak-e így, és szóltat-e már így más, hanem ezt: lehet-e nekem úgy szóllani, hogy szállásom elegáns, energikus, új zenegű szállás legyen” — ez volt a költő hit­vallása a nyelvújítási csatákban.) Lévay Józseftől, a „Mikes” lágy szavú költő­jétől (1825—1918) egy 13 soros levél szerepel a kínálatban, így hangzik: „A Révai testvérek könyvkiadó vállalatának Budapesten. Van sze­rencsém tisztelettel értesíteni Önöket, hogy Tompa Mihály összes költeményeinek kiadási jogát a Méhner Vilmos vette meg. Ő volt a leg­előnyösebb ajánlkozó mindazok közt, akik e művek kiadására reflektálnak, s nekem az örö­kös iránti kötelességem volt a legelőnyösebb ajánlatot fogadni el. Miskolcz, 2200. 1884." Megjegyzendő, Tompa összegyűjtött költeményeinek hat kötetét Arany János, Gyu­lai Pál és Szász Károly társaságában a jó barát Lévay József rendezte sajtó alá. Kiss Józsefnek (1843—1821), a helyenként népies hangú, melankolikus lírájú, többnyire a mellőzöttség keserűségével megnyilatkozó köl­tőnek az általa alapított A Hét fejléces levélpa­pírján írott, ismeretlen személyhez szóló levele is az ajánlott kéziratok között van, épp abból az esztendőből — 1890-ből —, amikor lapját súlyos anyagi gondok között megindította. Gondjaira jellemző a mentegetőzés: „Tisztelt barátom! Egy nagyobb transactio lévén folya­matban pénzügyeim rendezésére, sem holnap, sem holnapután nem leszek még olyan helyzet­ben, hogy a szóban forgó bont beválthatnám, lehet azonban, hogy a hét végére már rendbe jövök. Október elejére teljes biztonsággal... Ma oly szegény vagyok, mint a templom egere. Lekötelezett kész híve Kiss József. Budapest, 1890. sept. 15.” Szintúgy ismeretlen személy a címzettje Mik­száth Kálmán (1847—1910) névjegykártyájá­nak. Valamilyen segélyről vagy támogatásról szól, amelyet a tekintélye csúcsán álló író és honatya Wlassics Gyula vallás- és közoktatás­­ügyi miniszternél járt ki. „Tisztelt nagyságos asszonyom! Betegh Lilinek kieszközöltem Wlas­­sicstól 300 főra szóló ígéretet (évenként), szí­veskedjék kérem alásan neki megüzenni, hogy a kérvényét hozza el nekem, illetőleg küldje el, mert nem szeretem az öreg asszonyok hálálko­­dását hallgatni — azoknak csak a veszekedés áll jól. Mélyen tisztelő szolgája Mikszáth. U. i. a kérvényben jó lesz 400 ftot kérni — de kapni csak háromszázat fog.” Dátum nincs. De mert Wlassics 1895—1903 között volt miniszter, feltehető, hogy a közlés ebből az időből való. Furcsa, egészen rendkívüli irkafirka került elő Szabó Dezsőtől (1879—1945). Ceruzával írt hét sor írógéppapíron, kelet nélkül. Abraka­dabrának vélhetnénk, de nem az. „Sokat fenn­­talál? Sok gall-arcot fogadsz be? Kis Fenyő­­néd bírja? Szeretném cirógatni a lány testvé­rét’.’ Rafinált szakértői elemzés fejtette meg e rejtélyes sorok bújtatott értelmét. Erotikus kí­­váncsiskodást tartalmaznak, amelyben a ma­gyar szavakat francia megfelelőjükkel kell he­lyettesíteni. Az első kérdésben például a „lenn” franciául „bas”, a „talaj”, „sol”... A töb­bit az olvasó fantáziájára bízzuk, bár az efféle, nyomdafestéket nem tűrő szavak csak úgy hem­zsegnek manapság a médiában, sajnos, és a pa­piros nem pirul el. Nem ritkaság ugyan, hogy írók tükörírással vagy más módon kódolva tit­kosítják gondolataikat, csak Jókaira vagy Gár­donyira utalunk. Az elsodort falu meg a Segít­ség! és annyi más haragos-indulatos pamflet szerzőjének ez az álcázott, több mint pikáns nyelvi mókája azonban meglepetés lehet az életmű alapos ismerői számára is. Babits Mihálynak (1883—1941) a Révai ki­adóhoz írt levele Dante-fordítása 1912-ben megjelent első kötetéhez (Pokol) kapcsolódik, vagyis az írás 1911 végén vagy 1912 elején ke­letkezhetett, s a költő kifinomult ízléséről ta­núskodik. „Mélyen tisztelt Uram. A magam ré­széről a 3. számú színt tartanám jobbnak. Ez a karminpiros szín mindenesetre stílszerűbb, kö­­zépkoribb, mint a haloványabbak, és valamivel sötétebb-sárga, érdesebb papíron, azt hiszem, kevésbbé is lesz tolakodó a szöveg rovására, mint ezen. Maradok kiváló tiszteletttel őszinte híve Babits Mihály.” Nyilvánvalóan a kötés­mintáról mondott kiváló hozzáértésre valló vé­leményt. Bér­de Máriára, a méltatlanul elfelejtett, kitű­nő kolozsvári költőre és regényíróra emlékez­tetnek Szekfű Gyula (1883—1965) sorai, ame­lyeket a Magyar Szemle levélpapírján Pong­­rácz Kálmán ügyvéd-írónak küldött. „Igen tisz­telt Szerkesztő úr, engedje meg örömmel közöl­ni, hogy Berde Mária a marosvécsi helikoni ün­nepről írva levelezőlapot, ezt írja: itt Vécsen a helikoni ünnepen olvastuk Pongrácz cikkét a Szemlében, s boldogan vesszük tudomásul az abban foglaltakat. Azt hiszem, e sorok Szer­kesztő úrnak is örömet szereznek, s ezért bátor­kodom őket közölni... Őszinte tisztelettel kö­szönti Szekfű Gyula. 1931. VII. 10." Az iroda­lomtörténészek bizonyára kinyomozzák majd a levélben említett cikk hatását a marosvécsi író­találkozóra. Tóth Árpád (1886—1928) „Akarom, légy víg” kezdetű, kilencsoros verstöredékének sok s. k. javítással tarkított kézirata is a Borda-cég birtokába jutott; az 1915 körül keletkezett vers 16 • 1992. december 25. HETI MAGYARORSZÁG

Next