Magyarország, 1992. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1992-10-30 / 44. szám
KULTÚRA Fesztiválról fesztiválra Korunk Zenéje Fesztivál — Wagner-est jövőre Vitathatatlan, hogy a Nemzeti Filharmónia vállalja ma is a legtöbb budapesti és vidéki koncert megrendezését, ha egyre több kisebb-nagyobb hangversenyrendező társaság-intézmény működik is napjainkban. Valószínűleg nem köztudomású, hogy tevékenységi köre kibővült az utóbbi időben: Meixner Mihály vezetésével „impresszáriátus”, azaz művészközvetítő iroda működik a Filharmónia kebelén belül, és például az idei „Korunk Zenéje” hangversenysorozat összes külföldi résztvevőjét ez az iroda hívta Budapestre. Azóta, hogy Bozay Attila látja el az intézményi rangra emelt korábbi hivatal igazgatói tisztét, két új rendezvénnyel is gazdagodott a Nemzeti Filharmónia fesztiválszervező tevékenysége: az 1974 óta létező Korunk Zenéje hangversenysorozat mellett tavaszonként a Fiatal Zeneművészek Fóruma és a Régizenei Fesztivál koncertjei kínálnak gazdag programot. A muzsika hazai ünnepeinek, például az 1959 óta megrendezett Budapesti Zenei Hetek nyitókoncertjének klasszikus repertoárja Liszt, Bartók és Kodály művei voltak. Az idei szeptember 25-i koncerten Liszt 13. Zsoltára és Bartók „Zené”-je mellett Veress Sándor Szent Ágoston Zsoltára hangzott el. A több mint négy évtizeden át Svájcban élt zeneszerző — hajdani Kodály-tanítvány — örömmel fogadta a műsorra tűzés tervét, annál is inkább, mivel a kórusra, nagyzenekarra, tenor- és baritonszólóra írt kompozíció budapesti ősbemutatója Veress Sándor utolsó magyarországi sikere volt. A Szent Ágoston Zsoltára a Peskó Zoltán vezényelte Állami Hangversenyzenekar előadásában ismét nagy sikert aratott, ám a szerző ezt már nem érhette meg. Korunk zenéjének ünnepe ez évben összekapcsolódott a Budapesti Őszi Fesztivállal. Szeptember 25-én a Zeneakadémián változatos, nagy programmal indult a koncertsorozat. Más közönség, nagyobb közönség hallgatja a Budapesti Zenei Hetek műsorát, mint akik a Korunk Zenéje előadásaira eljárnak. Előbbi nagyon is vonzza az egyébként is hangversenyjáró publikumot. Az utóbbi azonban, évek tapasztalata ez, a „szakmabeliek” — mondhatni, szűk körű — találkozója. Volt. „Hivatalból érintett” szakemberek mellett elsősorban zeneszerzők látogatták mindig is az élő zene új alkotásainak bemutatóit, így szerezve benyomást egymás művészi gondolatairól, alkotómunkájáról. Ám ezen az őszön mintha megcsappant volna a művésztársak érdeklődése is, a nagyközönség pedig, úgy tűnik, végleg kizárta innen önmagát. Milyen kevesen voltunk! Milyen jó koncert volt! A Kovács László vezényelte Miskolci Szimfonikus Zenekar nagyszerű formában, a választékos, nagy programra való alapos felkészülést odaadó előadással koronázva ünnepi hangulatot varázsolt a terembe. Ezúttal nem újságírói túlzásról van szó. Nem volt az könnyű feladat ott, a Zeneakadémia üresen ásító széksoraival szembenézve, művészetet produkálni, s magukkal ragadni a 80-100 hallgatót. Sikerült mégis! Az este első felében Madarász Iván és Király László művei szerepeltek: egy-egy irodalmi ihletésű alkotás, melyeket — véletlenen múló, vagy napjainkban egyre gyakoribbá váló jelenségként — egyfajta romantikus hangvétel jellemzett. Ligeti György nyolcvanas évek végén komponált zongoraversenye Király Csaba közreműködésével, végül Xenakis különleges effektusokban bővelkedő zenekari műve zárta a nagyszabású koncertet. Az idei ősz hangversenyei tanúsítják: valóban gondja van arra a Nemzeti Filharmóniának, hogy egyre csökkenjen a különbség Budapest és a vidéki városok koncertélete, s a budapesti és vidéki zenekarok és előadók fellépési lehetőségei között. A Korunk Zenéje Fesztiválon ez évben Miskolc, Szombathely, Pécs nagyzenekarai is fellépnek, jövő évben Debrecen is bekapcsolódik. A jövő évi tervek közül annyit már tudunk, hogy tárgyalásokat folytatnak külföldi nagyzenekarokkal, így a Bécsi Filharmonikusokkal és a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekarával, s a tervek között szerepel Marton Éva nagy Wagner-estje, amelyet a Kongresszusi Központban szeretnének megrendezni. CSÁK P. JUDIT A Budapesti Filharmónia Társaság Zenekara Illyés Gyula évfordulói Amikor a hatvanas évek végén — már túl az érettségin — tagja lettem a Soproni Fiatalok Művészeti Kollégiumának, lehetővé vált a kollégium költőinek kézírásos műveit olvasnom. A kollégium egyik alapítója, Izes Mihály már nem élt a városban, versei azonban kézről kézre jártak, így jutott el hozzám is az Alkalmi vers Illyés Gyulának című költeményének kézirata: „Templomtalanul-palásttalanul, / kemény szavakért könyörögve térden, / ez ősi, lápokba — tűnt? vonult! — / nép papjaként, Európából már visszatérve, / osztod jó szavad tört kenyerét. / S a munkás, a paraszt, tenyerét úgy tartja, hogy marasztal, eléd; / Mert nem volt elég, nem lesz elég, / ha elmész, a jó szó lesz itt kevesebb...” — olvashattam. A vers döbbenetes erővel hatott rám. Tulajdonképpen neki köszönhetem, hogy felhívta figyelmem Illyés Gyula művészetére, akiről addig édeskeveset tudtam. A kollégium szívesen látott vendégei voltak a már országosan is ismert írók, de túl e találkozókon rendszeresek voltak az előadások, az úgynevezett műhelybeszélgetések. Ezeken egyre több szó volt Illyésről, pontosabban műveiről: A Puszták népe, a Nem menekülhetsz, Nem volt elég... példába illően volt jelen. Csillagként fénylett szellemi mezőinkre. Közöttünk éreztük a magyar irodalom és szellem európai rangú fejedelmét. Érdeklődéssel vártuk folyóiratokban s másutt megjelenő írásait. Figyelmem művei iránt a kollégiumot elhagyva is megmaradt, s tart ma is, amikor születésének 90. évfordulóját ünnepeljük. Kezemben az Illyés Gyula novemberi születésnapjától április 15-éig tartó kettős évforduló megemlékezéseit tartalmazó füzet, melyet a Tolna Megyei Múzeumigazgatóság Simontornyai Vármúzeuma jelentetett meg. „A szellem és a kultúra megbízottjának örökségét ápolni, továbbvinni minden nemes lelkű honfitársunk feladata, s itt az alkalom ország-világ előtt megmutatni, hogy emlékezünk és emlékeztetünk a »legtávolabb látó magyarra«. A kettős évforduló a megemlékezés méltatóinak, szervezőinek és rendezőinek feladata, de több, mint az egyéni érzelmek és gondolatok felelevenítése. »A nagy előd kitárja szívünket minden előtt, ami egyetemes és magyar«. Ehhez kell méltónak lennünk, nemcsak a szülőföldnek, az egész magyarságnak itthon és a világban egyaránt, Ozorától Párizsig” — írja a bevezetőben Takács Mária. A megemlékezések első helyszíne a Magyar Írószövetség Klubja, ahol irodalmi estet tartanak a Kortárs folyóirattal. (A lap októberi számában Kiss Ferenc Emlékképek a 90 éve született Illyés Gyuláról címmel naplójából olvashatunk részleteket. Ezúttal az 1974 februárjától 1978. január 21-éig terjedő időszakot hozza közelünkbe. Feljegyzett beszélgetések elevenítik fel a korszak jelentős íróit, politikusait, akikkel Illyés kapcsolatban volt.) Beregszász lakossága utcanévavatóval és irodalmi műsorral emlékezik. Szekszárdon az íróról elnevezett főiskola tart születésnapi megemlékezést október 29-én. A bonyhádi Petőfi Sándor Gimnáziumban dokumentumkiállítás nyílik október 30-án, Ozorán pedig e napon az író emlékére szentmisét celebrál Mayer Mihály pécsi megyéspüspök, majd Csoóri Sándor költő felavatja Gulyás Gyula szobrászművész Illyés Gyuláról készült portréját. Az ozorai megemlékezés fővédnöke: Dr. Antall József miniszterelnök. Emlékünnepségeket és irodalmi esteket tartanak novemberben Pálfán, Sárszentlőrincen, Bonyhádon, Cecén, Dombóváron, Rácegresen, Szabadkán, Hévízen... A megemlékezéssorozat keretében adják át a Bethlen Alapítvány díjait, s nyitják meg az Illyés Gyula-emlékkiállítást a Petőfi Irodalmi Múzeumban (november 2.). Pozsonyban a kortárs magyar irodalom képviselőinek találkozóját rendezik meg Ötágú síp címmel (november 21.). Decemberben színházi bemutatókat, vetélkedőket láthatnak az érdeklődők. E kettős évforduló időszakában őt idézem: „Ünnepelni igazánból úgy érdemes, ha nemcsak az ünnepelt, az ünneplők is nyernek vele.” BÜKI ATTILA HETI MAGYARORSZÁG 1992. október 30. • 13