Magyarország, 1993. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1993-03-12 / 11. szám

KULTÚRA A médiatörvény árnyékában Zsigmond Attila a kultúra támogatásáról A kormányátalakítással egy idő­ben történt: Elek István lemondott a parlament kulturális bizottságának al­elnöki posztjáról, és helyére a bizott­ság elfogadta Zsigmond Attila jelölé­sét. A médiatörvény nem született meg, a közszolgálati médiumok egy 1974-es minisztertanácsi rendelet sze­rint működnek. Ellenzéki pártok kép­viselői azt hangoztatják, hogy vélhe­tően csak az új, 1994-ben összeülő or­szággyűlés lesz képes megalkotni a törvényt. Ugyanakkor a sajtóban olyan kijelentés is olvasható, hogy el­készült az ellenzék által összeállított, kormányzati és ellenzéki javaslatokat tartalmazó, újonnan benyújtott tör­vényjavaslat, amely alkalmas arra, hogy mégis életre keljen a médiatör­vény. Zsigmond Attilát kértük arra, hogy mondja el véleményét e kérdésekről, és foglalja össze azt a koncepciót, amely meghatározza a kulturális bi­zottság további munkáját. — A kulturális bizottságnak nem az volt a fő feladata, hogy a rádióról és a televízióról szóló törvényjavasla­tot vitassa meg. Amiatt, hogy hosszú hónapokon keresztül csak ezt tárgyal­tuk, sok más fontos kérdésben nem tudtunk dönteni. A törvénytervezetet a parlament nem fogadta el, és azt már nehéz megjósolni, hogy az 1994-es választások előtt lesz-e mé­diatörvény, vagy csak az új ország- gyűlés alkotja meg. Nagyon sok táma­dás éri a kormányt és az MDF-et a rá­dióban és a televízióban kialakult helyzet miatt, ezért remélem, hogy hamarosan összeáll egy olyan tör­vényjavaslat, amit az országgyűlés is megszavaz. Az ellenzék már sok té­mával kapcsolatban jelezte, hogy ké­szített új javaslatot, de végül is módo­sításra nem adták be. Lehet, hogy az SZDSZ összeállított egy médiatör­vény-tervezetet, de elfogadásra még nem nyújtotta be. Bizottságunk tagjai látják a kultúra, az oktatás és a tudományos élet terüle­tén jelentkező feszültségeket, és sze­mélyes tragédia számunkra, hogy a médiatörvény-tervezet hosszú tárgya­lási ideje miatt nem volt lehetőségünk a gondok megoldására. A következő üléseken már több fontos, halogatást nem tűrő kérdés is napirendre kerül. Az Országos Tudományos Kutatási Alapról (amely azt határozza meg, hogy milyen összeggel finanszírozha­tó a kutatótevékenység, milyen feltéte­lekkel lehet pályázni) és a Felzárkó­zás Európai Felsőoktatási Alapról szó­ló törvényjavaslat. A Nemzeti Kulturá­lis Alap azt kívánja megvalósítani, hogy a kulturális és művészeti alapít­ványok anyagi hiányait, többleteit nyilvántartja, vagyis létrehoz, működ­tet egy adatbanki információs rend­szert. — Túlpolitizált világban élünk. A szellemi értékek devalválódtak. Ön iparművész, a Budapest Galéria igaz­gatója. Milyennek látja a magyar kul­túra jelenlegi helyzetét? — A magyar kultúra keserves átala­kuláson megy keresztül — mint min­den egyéb más szféra az országban —, de a fő gond az, hogy a kultúra fej­lődési lehetősége az elmúlt években sem volt igazán megfelelő, és ezért most sokkal nehezebben viseli el az át­állásból adódó terheket. Például a Mű­vészeti Alap a különböző művészeti ágakban dolgozók szervezeteként tevé­kenykedett megszűnéséig, munkáját — nem zökkenőmentesen — egy egyesület és egy alapítvány vette át. A vagyon átadásakor olyan nehézségek jelentkeztek, hogy ez akár lehetetlen­né is teheti az egyesület és az alapít­vány további tevékenységét. Ha köz­ponti pénzalapból nem sikerül való­ban szakmai önkormányzattá válnia, akkor esély sincs arra — és ez általá­nos jelenség ebben a szakmában —, hogy a kor szellemének megfelelő, a művészek érdekeit szem előtt tartó át­alakulás bekövetkezzék. A gondoktól függetlenül az alapítványok száma nö­vekszik, de meg kell teremteni a lehe­tőséget, hogy valóban „önjárók legye­nek”, és meg kell szüntetni az elmúlt rendszerre jellemző patemalizmust. A demokráciában a művészet autonóm és szabad; ez azt jelenti, hogy a mi­nisztérium és a kormány nem avatko­zik be a művészeti szervezetek tevé­kenységébe, a művészi alkotások nem a politikát szolgálják, de ugyanakkor a munkájukhoz a megfelelő feltétele­ket biztosítaniuk kell. Hazánkban a már említett állami szerep miatt nem jöhetett létre a művészeket támogató mecénási rendszer. Ma még szüksé­gük van a művészeknek arra, hogy az állami szervezetek, önkormányzatok kérjék fel őket az alkotó munkára. Ter­mészetesen -a korábban állami kézben levő vagyontárgyaknak, épületeknek, kiállítótermeknek jelentős az anyagi értékük, s megfelelő hasznosítással nagymértékben segíthetik a művésze­ket tömörítő érdekszervezeteket. Idő] szerű feladat a kultúra és a mű­vészet újfajta számbavétele, és ennek ismeretében fejlődésének elősegítése. Ezt a munkát is szeretném tudásom­mal szolgálni, mert — Kodályt idéz­ve — művészet nélkül lehet, de nem érdemes élni. PÉCSI KRISZTINA Budapesti Tavaszi Fesztivál Lassanként hagyománnyá válik, hogy az immár nemzetközileg is magasan jegy­zett Budapesti Tavaszi Fesztivál keretei között egy-egy ország kulturális értékei is kiemelt helyet kapnak. Az idén Kanada került ebbe a szerepbe. Ez a rendezvényso­rozat azonban nem előzmény nélkül való: annak a nagyszabású, kölcsönös bemutat­kozásnak a folytatása, ami a Magyarország^ szellemi arculatának kanadai megisme­rését célzó, 1991 októberében rendezett, „Újjászületett Magyarország” című feszti­vállal kezdődött. A mostam programok jelentőségét bizonyítja, hogy védnökei Göncz Árpád köztársasági elnök és Derek Fraser, Kanada budapesti nagykövete. A magyar-kanadai kapcsolatok az utóbbi években rendkívül dinamikusan fejlőd­nek. Ebben nem kis szerepe van annak, hogy Kanadában mintegy kétszázezer ma­gyar él, akik közül körübelül 56 ezer ötvenhatos menekült. Beilleszkedésüket példá­san segítette a kanadai kormányzat, amelynek a kisebbségek iránti politikai filozófi­ája is mintaszerű. Célja nem elsősorban az asszimiláció, hanem a különböző kultú­rák, eltérő etnikai örökségek olyan integrációja, amelyben a legfőbb értékek közé tartozik az így kialakult sokszínűség. Ezzel a szemlélettel sikerült túljutni a közel­múltban kiélesedett szeparatizmuson, és sikerült az indián és eszkimó őslakosok kultúrájának viszonylagos épségben való megőrzése is. Túl mindazon az értéken, amit a mostani előadások, kiállítások mutatnak fel, éppen térségünkben van külö­nös jelentősége a kultúrák egymásra találásában rejlő üzenetnek is. A rendezvények sora igazán imponáló. Kiemelkedőnek ígérkezik a fesztivál nyi­tó hangversenyén fellépő Maureen Forrester szereplése, személyében egy méltán vüághfrű énekesnő reprezentálja Kanada zenei életét. Koncertet ad a Canadian Brass rézfűvós kamaraegyüttes, amely a műfaj elfogadtatásában is jelentős szerepet játszott. Külön érdekesség néhány olyan művész fellépése, akik már korábban is I __________________________________________________ k apcsolatban álltak a magyar zenei élettel. Rivka Golani Bartók Brácsaversenyét a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával, Ligeti András vezényletével játszotta CD-re, a magyar származású Weber András tanulmányait Magyarországon végez­te. De például Erika Raum Torontóban Fenyves Loránd professzornál (ő most a Ze­neakadémián tart mesterkurzust) tanult, és 1992-ben a budapesti Szigeti József Nemzetközi Hegedűverseny első díjasa volt. Bizonyára sikeres lesz a kanadai kísérleti film bemutatkozása és a filmhét is, ahol egyebek közt a magyar származású Robert Lantos produkciójában készült fil­met is bemutatnak. A film azonban nemcsak autonóm művészetként lesz jelen, ha­nem mint egy elmúlóban lévő világ mindennapjait rögzítő eszköz is: a Néprajzi Mú­zeumban Kanada őslakóinak kultúráját bemutató filmek videovetítésére kerül sor. Ugyancsak itt látható a woodland indiánok művészetét bemutató kiállítás, és a Ka­nada egyik legjelentősebb kortárs művészének tartott haida indián szobrászművész, Bill Reid kiállítása. Mindez azonban csak vázlatos és így hiányos áttekintése a sorra kerülő rendezvé­nyeknek, de kedvcsinálónak talán így is elég. El kell azonban mondani azt is, hogy a fesztivál rendezvényeinek nemcsak sző­kébb értelemben vett kulturális jelentősége van. A rendezvénysorozat arra is alkal­mat teremt, hogy tekintélyes bankszakemberekből álló delegáció érkezzen Magyar- országra, és egy pénzügyi konferenciára is sor kerül. A gazdasági és kulturális kap­csolatok összefiiggnek, és ezen ma már senki sem csodálkozik, a vezető kanadai cé­gek és jónéhány fontos hazai partnerük támogatása nélkül aligha lett volna lehetsé­ges ilyen nagyszabású eseménysorozat finanszírozása. G.G. HETI MAGYARORSZÁG 1993. március 12. • 15

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék