Magyarország, 1993. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1993-03-12 / 11. szám

A cigánygyűlölet Előttünk Zsuzsa íróasztalán halomban fekszenek az újságok hajmeresztő je­lentésekkel rasszista veszekedésekről és más túlkapásokról. — Ma nem az antiszemitizmus az, ami a legjobban látszik. Nem sok zsidó van itt már. A gyűlölet most a cigányokra és a színesekre irányul. A legdur­vább fenyegetést a skinheadek jelentik, de jóval veszedelmesebbek azok a kö­rök, magasan fent a társadalmi létrán, akik szemet hunynak, vagy szószólói a rasszista ideológiának — folytatja Zsuzsa. — Magyarországon több mint félmillió cigány van és 70 százalék ebből munkanélküli. Sokan ezek közül sem mun­kanélküli, sem szociális segélyt nem kapnak. Az ő keserűségük és félelmük mélyen gyökerezik — mondja Mo­hács Attila a Cigány Fórumtól. — A feketék fenyegetettsége is tény. A Martin Luther King Társaság pontos statisztikája szerint, amit Somlyó Zsuzsa mutat, 3000 színes tanul Budapesten, ezekből több száz fizikai túlkapásoknak volt kitéve az utolsó évben. Előfordul­nak rúgások, késelések és mindenfajta megalázás.­­ Két évvel ezelőtt 600 tanuló volt Szudánból Budapesten, ma talán tizen­öten ha vannak, nem mernek itt élni. A Martin Luther King Társaság, amit egy magyar orvos alapított, nyomon követ minden egyes esetet, ami a színeseket érinti, és több százezer szimpatizánsa van. A cél az, hogy Raoul Wallenberg szellemében küzdjön a kisebbségek jogaiért. Állandó félelem — Olyan idők felé megyünk, amikor a kisebbségeknek megint állandó féle­lemben kell élniök? — Mi nem megyünk, mi már ott vagyunk, — mondja Zsuzsa keserű iróniá­val. Mikor valaki nyilaskeresztet rajzolt a Raoul Wallenberg-szoborra 1990-ben, akkor összehívtunk egy demonstrációt. Fantasztikus volt a csatlako­zás, a köztársaság elnöke és a miniszterelnök volt az élen. Megesküdtünk, hogy a rasszizmust nem hagyjuk újra feléledni Magyarországon. Hittünk az erőnkben és abban, hogy ez elég. — Ma el kell ismernem, hogy naivak vol­tunk. A rasszizmus rosszabb lett és a még rosszabb az, hogy az uralkodó párt, a Demokrata Fórum legfelsőbb orgánumából hallhatók rasszista hangok. A he­lyettes elnökök egyike, Csurka István beszél genetikailag rosszabb képességű rasszokról, melyeket nem érdemes támogatni.­­ Többé-kevésbé titkolt antiszemitizmus is van, például a megsemmisítés bagatellizálása. A Demokrata Fórum egyik képviselője, Király B. Izabella az 1944-es nyilas terrort „egy pár hónapos epizódnak” nevezte. Arra gondoltam, hogy akkor Hirosimát, ami csak néhány percig tartott, a világtörténelem három­perces epizódjának lehet nevezni? — Mit mond Antall József miniszterelnök azokról a tagtársairól, akik ilyen módon nyilatkoznak? — Igyekszik mérsékelni a heves indulatokat és nem akar nyílt összetűzést a párt szélsőségeseivel. Ezzel szemben saját pártjában Debreczeni József törté­nész Csurka több tézisét karakterizálta mint náci ideológiát. — Svédországban az elképzelhetetlen, hogy egy képviselő alacsonyabb rasszról beszéljen. Nem várhatná el az ember, hogy ilyen személyeket egy de­mokratikus pártból kizárjon a miniszterelnök, mielőtt ezzel a hanggal tönkrete­szik Magyarország viszonylag jó hírét? 16.1993. március 12. HETI MAGYARORSZÁG Lássuk csak... A ruhákat bepakoltuk, a villanyt eloltottuk, Irakot bombáztuk. Oké, Barbara, mehetünk... (Handelsman—Times-Picayune) hírünk a világban Dagens Nyheter A rasszizmus visszatért „Amikor a fal leomlott, elkezdődött Magyarországon a pokol.” Egész Európában növekszik a kisebbség fenyegetettsége, Magyarországon üldözik a cigányokat és a vezető párt tagjai alacsonyabb rasszról beszélnek. Somlyó Zsuzsa a Raoul Wallenberg Társaság budapesti elnöke beszélt a ma­gyarországi nyílt rasszizmusról. — Egy hideg, ködös téli napon 1944-ben Budapestet már bekerítették az oroszok, amikor én és az édesapám meg sokan mások órákat álltunk a Dunánál kivégzésünkre várva a nyilasok, a magyar fasiszták által. Ezen a napon szeren­csénk volt. A gyilkolás lassan ment, éjfél után elfáradtak a nyilasok és mi visz­­szamehettünk a táborba. — Ezen a télen hatszor álltam szemben a halállal. Néha sikerült elmenekül­nöm, néha a szerencse segített. Hogy bennünket most egy fél századdal később ezekre az esztelenségekre és fájdalmas emlékekre figyelmeztessenek, nem hit­tem volna. Ezt mondja Somlyó Zsuzsa, a budapesti Raoul Wallenberg Társaság elnöke, aki 72 éves és vitalitástól sugárzik. Nemcsak saját magát, hanem másokat is, többek között 22 magyar katonaszökevényt mentett meg 1944-ben. Most fel­emeli szavát a rasszizmus ellen, ami mind gyakoribb jelenség Magyarországon. — Mi nem hittük, hogy ez megint így lesz. A diktatúra 40 éve alatt, mikor mindenki elnyomás alatt élt, a nyílt fasizmus vagy antiszemitizmus nagyjából ismeretlen volt Magyarországon. Mikor azonban Gorbacsov elengedte a gyep­lőt és a fal leomlott, elszabadult a pokol. — Nem — mondja Zsuzsa meglepve. A párt jobbszárnya nélkül minden valószínűség szerint elvesztenék a következő választást. Ezt minden eszköz­zel el akarják kerülni. A szélsőségesek ezzel szemben hangosan a „liberál­­bolsevizmusról” és a „kommunista veszélyről” beszélnek. A valóságban az a kicsi baloldal, ami létezik, nagyon fél. Miután most mindenféle baloldal a sztálinista kommunizmusra emlékeztet. Az egyszerű munkásoknak se párt­juk, se szakszervezetük, amelyik az érdeküket védené, nincs. Ez a puszta igazság. A rettegés órái — Látod a veszedelmét egy fasiszta színezetű politikai fölénynek? — Nem hiszem, hogy azonnali veszélye volna egy „weimarizálódásnak”. A veszély azonban fennáll és meg kell adnom, néha félek, hogy nem félek eléggé. Somlyó Zsuzsának az utóbbi időben nem sok nyugodt órája volt. A Raoul Wallenberg Társaság ír, válaszol, tiltakozik és demonstrál, amint a rasszizmus jelét felfedezi. Barátok, ismerősök tudják, hogy Zsuzsa késő éjjelig dolgozik. Nemrég telefonált valaki a Martin Luther King Társaságtól, éjszaka két óra­kor, és kérte, hogy szerezzen ügyvédet. Természetesen felvette a kapcsolatot egy ügyvéddel. NICKLAS KELEMEN * Újra itt az idegengyűlölet! Judith Ingram amerikai újságíró ugyanezt a jelenséget írja le az Uncaptive Minds-ban. Csurka István nevezetes „Néhány gondolata” klímaváltozást oko­zott — állítja. Hülyék és bűnözők mindig vannak. A döntő az, hogy a társa­dalom és az állam hogyan reagál. Emiatt nézi Ingram aggodalommal a fejle­ményeket. Mikor a kormányzópárt elnökhelyettese a kommunizmus alatti zsidó „hegemóniáról” beszél és a cigányokról úgy ír, mint reménytelenül de­­generált csoportról, amelyik „túlságosan sokáig élt közöttünk”, akkor ez ko­moly dolog. Mikor a bőrfejűek (skinheadek) arra kényszerítették Göncz Árpádot, a li­berális elnököt, hogy 50 másodperc után félbeszakítsa beszédét az 1956. ok­tóber 23-ai forradalom évfordulóján, akkor ez komoly, különösen azért, mert senki a jelen lévő kormánytagok közül, élükön a belügyminiszterrel, nem reagált a történtekre. Bizonyos politikusok és a mind jobban szervező­dő bőrfejűek közötti közeledésről növekszik a bizonyítékok száma — hang­súlyozza Ingram. Ilyen vonatkozásban beszélnek az új nyilasokról úgy, mint ártalmatlan „konzervatív felfogású fiatalok”-ról. Valójában tudatos magyar bőrfejűek. A politikusok támogatókat keresnek, a fasiszták legitimitást. Ha találkoz­nának, katasztrófa lenne. STEN WINSTRAND

Next