Magyarország, 1993. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)

1993-10-22 / 43. szám

BELPOLITIKA férőhellyel két- és háromágyas szobák­kal kész is lett a vendégház. 1993. júli­us 6-án szentelték fel a kollégiumot, s ekkor nyílt meg az Emigrációs Gyűjte­mény is. A Népfőiskola tevékenységét a Postabankon kívül hazai intézmé­nyek, vállalkozók, a határon túl élő magyarok segítik, támogatják. Közben a Lakitelek Alapítvány létrehozta a speciálisan csak a népfőiskola ügyével foglalkozó Népfőiskola Alapítványt. A két kuratórium megegyezik. — Miért volt erre szükség? — A Lakitelek Alapítvány nonpro­fit alapítvány, így az adóalapból a hoz­zánk érkező támogatás összege leírha­tó. A Népfőiskola Alapítvány azonban egy oktatási intézmény, amely vállal­kozásokban is érdekelt. Ilyen a televí­zióban most vetítés alatt álló Frici, a vállalkozó szellem. A távolabbi cél az, hogy a Népfőiskola eltartsa önmagát. Ha kész lesz a most tető alatt levő Köl­­csey-ház, akkor az ott található két­százötven személyes konferenciater­met is hasznosítani szeretnénk. Terve­ink között szerepel 1996-ban egy emigrációs találkozó szervezése is. — Ötvenezer forinttal kezdődött, de amit most itt látok, az ennek a sokszo­rosa. — Nagyon alapos és rendszeres munkával értük ezt el. Az alapítvány azzal indult, hogy tízezer levelet kül­dött szét a világba, és ez lett az az alap, amelyre a szó szoros értelmében építeni lehetett. Bizonyára ennek hatá­sára, még most is nap mint nap jön a postával száz vagy ötszáz forint, vagy húsz dollár, de a múltkoriban volt itt Ausztráliából egy 56-os magyar mun­kás, aki harminckétezer dollárt ha­gyott itt az alapítvány javára. — Úgy tudom, hogy a férje már a hetvenes években is itt élt. — Sándor kispesti születésű, de 19 éves korában úgy gondolta, hogy vidé­ken szeretne tanítani, így került képesí­tés nélküli tanítóként Lakitelekre. Itt aztán másodállásban népművelő lett, s irodalmi színpadot szervezett, így is­merkedtünk össze. Én Nagyréven szü­lettem, Lakitelektől tizenöt kilométer­re. A nagyszüleim éltek Lakiteleken és a családommal 1957-ben költöz­tünk ide. A későbbiekben én is tanítot­tam az itteni általános iskolában. Be­kapcsolódtam a férjem munkájába, aki ekkor hazai és nemzetközi irodalmi es­teket tartott, rangos művészeket hívott ide. 1979-ben megszervezte a nevessé lett Fiatal írók Találkozóját is. Lezsák Sándor és Lakitelek neve ezek által lett híressé, de talán azok ismerték iga­zán, akik a Szabad Európa Rádiót hall­gatták... De remélem nem erről óhajt írni? — Megmondom, miért szerettem volna. Mert volt egyszer egy ismeret­len fiatal költő: Lezsák Sándor, és egy ismeretlen község: Lakitelek. Úgy tu­dom, hogy ez utóbbinak a története, a magyar történelembe semmilyen mó­don be nem íródott. Eddig. illetve ad­dig, amíg ez a fiatalember, nevezete­sen az ön férje elhatározta, hogy lejön ide tanítani. És ez a találkozás elveze­tett 1987. szeptember 27-hez, amikor az Önök házának udvarán a Magyar Demokrata Fórum megalakult, nem is szólva e ténynek a rendszerváltásban betöltött szerepéről. De akkor másként kérdezve: Mit jelentenek önök — a Népfőiskolát is beleértve — Lakitelek és környéke számára? — Én úgy gondolom, a község örül annak, hogy létrejött a Lakiteleki Nép­főiskola. Egyrészt azért, mert munkale­hetőséget teremtett közel negyven laki­teleki embernek. Másrészt azért, mert a Lakitelek Alapítvány ösztöndíjakkal támogatja azokat az idevalósi diáko­kat, akik az általános iskola után kö­zép- és felsőfokú intézményekben, vagy szakmunkásképzőben tovább ta­nulnak. — 1994-ben választások lesznek Magyarországon. Ennek eredménye érintheti-e a Népfőiskolát? — Politikailag nem érintheti, mivel ez nem pártiskola. Természetesen a Népfőiskola kihasználja azt a lehetősé­get, hogy hallgatóinak a kormánykoalí­cióból is hív előadókat, a hiteles tájé­koztatás céljából. Tanulóinkat pályáz­tatás útján választjuk ki, nem kérdez­zük és nem is érdekel bennünket, hogy ki, melyik pártnak a tagja. Én a magam részéről életem végéig szíve­sen végezném itt ezt a munkát, amely egyfajta misszió is, nemcsak a szoro­san vett környezet, hanem egész Ma­gyarország, sőt — szeretném hinni — talán a magyarság számára is. A vendégház Iskolák és lehetőségek Lakiteleken Miután egy rövid gyalogtúra keretében szerény helyismeretre és cse­kély izomlázra tettem szert, megszemlélve kívülről és belülről a kész vendégházat, tanulmányozva a készülő beton minőségét, a gyors ütem­ben épülő, ragyogó architektúrájú Kölcsey ház galériáján, megcsodálva a számítógépes termet és a nyelviskola osztálytermét, hátam megött az Emigrációs gyűjtemény emelkedett csendjével, engedtem a világi hív­­ságnak, s egy kávét inni ültem le a Népfőiskola oktatási és szervezési ügyeivel foglalkozó igazgatóhelyettesének — Lévai Jánosnénak — asz­talához. — Azon gondolkodom, hogy az itteni nagyszerű oktatási formákról hogyan szereznek tudomást az emberek? — kezdtem a beszélgetést. Mi­lyen módon szerveződik ez? Kell-e fizetni érte vagy nem kell fizetni? Milyen lehetőségek között választhatnak az érdeklődők? Mikor és meny­nyi ideig tartanak az oktatások? Hol és mennyiért lehet ilyenkor enni, inni és aludni? — Hogy az utolsó kétszáz kérdésére válaszoljak, az első és legfonto­sabb szabály, hogy itt minden pályáztatás útján működik: az alkalmazot­ti munkahelyek elnyerésétől kezdve a beruházások kivitelezésén át, a hallgatók kijelöléséig. A másik ehhez kapcsolódó gyakorlat, hogy attól függően, honnan várjuk a jelentkezőket — a szűkebb környezetből, a megyéből, vagy az ország minden részéből — ennek megfelelően hirde­tünk helyi vagy országos napilapokban. Alapvetően két oktatási formá­ban vagy elnevezéssel tevékenykedünk. Az egyik a bentlakásos, vagy kollégiumi rendszer. Ezek kétéves képzés keretében, negyedévente, egy hétvégén találkoznak. Jelenleg három kollégiumban folyik a tanítás, há­romszor hatvan fővel, amelyben a tizenhat éves diáktól a többdiplomás vállalkozóig sok mindenki megtalálható. A résztvevők teljes ellátást kap­nak a költségek tíz százalékáért. A Kölcsey és a Vörösmarty Kollégium humán tárgyakat tanulmányoz. A másik oktatási forma a tanfolyami kép­zés. Ezek mind estiek, tehát a környékbeliek érdeklődési körébe tartozó­ak. Nemrég száztizenhét fő végzett számítógépes alaptanfolyamot össze­sen hat kurzus keretében. Most a hetedik és nyolcadik csoport tanul itt. Szintén tart a vállalkozói tanfolyamunk hetven fővel. Itt adó- és pénz­ügyi ismeretek mellett, vállalkozási lehetőségekkel is foglalkoznak. Indí­tottunk szociális gondozói tanfolyamot, betegségfelismerés, utógondo­zás, házi betegellátás témakörökkel. Gépírótanfolyamunk most indul és százhúsz órásra tervezzük. Ezenkívül kétéves angol nyelvtanfolyam és pénzügyi ügyintézői képzés is folyik. — Mi lesz a Kölcsey házban, ahol immár jól láthatóan én is megörö­kítettem lábnyomomat a képlékeny betonban? — Az utóbbiért ne aggódjon, azt eltakarja valahogy a csempe, de a Kölcsey házban — amelyet idén decemberben adunk át — sok minden lesz: kétszázötven személyes modern konferenciaterem, a galériára át­költözik az Emigrációs gyűjtemény állandó kiállítása, lesz egy nagy étte­rem, mosoda, oktatótermek és még sok minden. — Lehet ezt a programot még fejleszteni? — Konkrét terveink vannak... A környék általános iskolásai számára egy kis fedett tanmedencét építünk. Lesz a sportot kedvelő hallgatóink­nak teniszpálya, röp- és kosárlabdapálya, meg kondicionálóterem. Lesz szauna is és kemping, meg egy halastó is tervben van. Az oktatás terén szeretnénk a kárpátaljai, erdélyi, vajdasági és a felvidéki magyar fiata­lok számára továbbképzéseket, vállalkozói tanfolyamokat tartani. Az Expo idején képző-, ipar- és a népművészeti kiállításokkal, valamint a tu­dományos élet kiemelkedő személyiségeivel várjuk a világ minden tájá­ról ideérkező magyarokat. Lévai Jánosné HETI MAGYARORSZÁG 1993. október 22. • 9

Next