Magyarország, 1993. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)
1993-11-12 / 46. szám
Tüdőgyógyász a Parlamentbe Bonyhádon, a gimnázium szecessziós stílusú épületével szemben, egy földszintes házba csengettem be. Gyógyszertár. Ez már a végállomás volt, az útbaigazítást magyarázó, címeket, számokat és neveket tartalmazó papír fájdalmas elvesztése után. Dr. Hegedűs Éva, a helyi tüdőgondozó vezetője után nyomozok. A gyógyszerész igen udvarias ember volt, mert a hiányzó hívószám megadása után felajánlotta készülékét, egyszersmind zavarba ejtően rejtélyes hangon megkérdezte, hogy titkos dolgokról óhajtok-e a hölggyel beszélni, mert akkor ő szívesen magamra is hagy. Értetlen arckifejezésemet látva magyarázólag hozzátette, hogy ő — Barcza Imre — e választókerület országgyűlési képviselője, és a következő választás alkalmával éppen dr. Hegedűs Éva lesz az egyik ellenfele. Megköszönve a szabatos, szíves és fair tájékoztatást meg a rövid telefont, a megkapott cím felé távoztam. — Valóban korrekt és intelligens ember a gyógyszerész úr — mondja dr. Hegedűs Éva, hallva a kaland történetét. — Mi késztet egy orvosnőt — aki nem tagja egyik pártnak sem — arra, hogy több mint három éve önkormányzati képviselőként törődjön városa, sőt a megye közösségével is? — Ha röviden kellene válaszolnom, akkor a szeretetet és a szociális érzékenységet említeném. Ezt a házat, ahol beszélgetünk, még a nagyapám építette a századforduló táján, ő volt a szemben levő gimnáziumnak az igazgatója, s én szüleimmel — az egyetemi éveket leszámítva — a háború utáni időktől élek itt, kardiológus férjemmel és negyedéves orvostanhallgató lányommal. A tüdőgyógyászatra szakosodtam, amelyről tudni kell, hogy szoros összefüggésben van a szociális medicinával. A tüdőbetegek, amelyek általában a nehezebb körülmények között élő, szegényebb néprétegekből kerülnek ki, sajátos kötődésben vannak orvosukkal, éveken át, ha nem egy életen át tartó törődést is igényelnek. — Ön azt nyilatkozta nemrég, hogy ha az 1994-es választásokon országgyűlési képviselőnek megválasztják, akkor csak annak szenteli életét, és felhagy a hivatásával. — Ez így igaz, s ehhez tartom magam. Úgy gondolom, hogy a kettőt együtt nem lehet vinni, vagy ha igen, akkor az egyiket a másik kárára. De én a parlamentben is orvos szeretnék maradni. Abban az értelemben, hogy a társadalmat leginkább érintő orvostani, egészségügyi és szociális kérdések még jobban képviselve legyenek. Hogy hatékonyabban jelenjen meg a törvényalkotásban e téma és hogy a szociálpolitikának helyesebb irányt lehessen szabni a gazdaságpolitika függvényében. Ezen túlmenően élő kapcsolatra törekszem választóimmal a körzetem egész területén, a jövendő helyi képviselőkkel, az itt élő emberek, nehezebb sorban élők, a nyugdíjasok a fiataljaink gondjainak elintézése érdekében. — Gondolom megoldásra váró feladat van itt is bőven. Mindenekelőtt az itt élő németek kárpótlása foglalkoztat, amely nem ment végbe tökéletesen. A mezőgazdaságban ezen a környéken nincsenek hagyományai a most előnyben részesülő parasztgazdaságoknak, mert itt nagybirtokok voltak. Vagyis ebben is vannak nyitott és megoldásra váró kérdések. Aztán a kisvállalkozók megerősítése, fejlesztése, a hitelrendszer — ellenőrzés melletti — hatékonyabbá tétele, mind-mind szintén megoldásra vár, mert most az emberek a zsebükre hallgatnak. T. T. J. Templomépítők Pakson Paks nevezetessége az újvárosi részen, a Hősök terén megépült Szentlélek-templom. Nem csak azért nevezetes, mert Makovecz Imre tervezte, hanem azért is, mert talán nem épült templom Magyarországon az elmúlt időkben olyan önzetlen segítséggel, mint ahogyan Pakson. A hívők, és nem csak a paksiak, több mint két és fél millió forintot gyűjtöttek. Érkezett adomány a németektől, a svájciaktól és az osztrákoktól. Segített a pécsi püspökség, az akkori egyházügyi hivatal, maga Paks városa és az atomerőmű (!) is igen jelentős öszszeggel járult hozzá a költségekhez. A templom alapkövét 1988 pünkösdjén dr. Cserháti József pécsi megyés püspök helyezte el, s megkezdődött az építkezés. A templom egész építése során a segédmunkáért, sőt a kőművesszakmunkáért fizetni nem kellett. A paksiak a három év alatt, amíg épült a templom, háromezer munkanapot dolgoztak fizetség nélkül! (Egy alkalommal, amikor már álltak a falak, s a tetőt palázták, egy miskolci építészmérnök szabadságából egy hetet itt töltött, hogy segíthessen.) A kupolák fapillérei a Pécs melletti Árpád-tetőről, a templom nyolc faoszlopa és a torony faanyaga Sopronból valók. Az építménybe kétszáz köbméter faanyag van beépítve. A kivitelezésért dicséret illeti a mestereket, így Nyíri Sándor fóti ácsot és csapatát, akik az összes ácsmunkát végezték. A felülviágító vasszerkezet Sebők Lajos budapesti lakatos, az üvegezés Varga János budapesti üveges munkája. A toronysüvegeket Csertő Lajos dunaújvárosi iparművész, a rézburkolatait Priskin Antal rézműves kisiparos készítette. A keresztelőmedencék, gyertyatartók a kelenföldi Kőfaragó Ipari Vállalatnál készültek. Az oltár anyagát Siklósról hozták, amelyet Papp Sándor paksi kőfaragó csiszolt. Paksi asztalosmester munkáját dicséri a tabernákulum is. Kern István készítette. Vörösfenyőből készültek a padok, a székek és a gyóntatószék. Ezeket Lendvai János nagydorogi és Nagy Gábor cecei asztalosok gyártották. A templom és a torony palázását a Tolna Megyei Építőipari Vállalat dolgozói végezték nagyobbrészt szakemberek irányításával, szakmunkástanulókkal. A szobrok Péterffy László szobrászművész alkotásai. 1990 decemberében kerültek a templom bejáratának két oldalához. Péterffy Gizella festőművésznő készítette a kupolák alatt látható festményeket. Az elektronikus orgona, amelyet Albert Péter miskolci orgonaépítő készített, 1990 karácsonyára készült el. A templomkert építése 1991 tavaszán fejeződött be. A kert bejáratához a fakeresztet még ennek az évnek nyarán felállították. A kereszt rézlemez korpuszát s más díszeit Schmidt Ferenc és Jantner János lakatosok készítették. A szent család vasárnapjára ugyancsak 1991-ben a hívek kérésére készült el a Szűz Anya és Szent József szobra, amelyre a pénzt a paksi búcsúsok gyűjtötték. A harang Németországból érkezett, Passauban gyártották. A templomot 1990 pünkösdjén Mayer Mihály pécsi megyés püspök szentelte fel. Egyebek között ezt mondta: „A 12. században Angliában készült egy festmény, amelyen ugyanúgy, mint itt a templomban, három szimbólum szerepel. A Hold a pásztorembernek, a Nap a földművesnek volt a jelképe, a Nap és a Hold a csillagokat is jelképezi, amelyek a tengeri népeket vezették. A jelképnek a tartalmát kell nézni. A két jelkép fölött pedig ott magasodik Krisztus keresztje. A Nap mint a fény, hogy egymásra találjunk, hogy egymást meglássuk, hogy merjünk figyelni egymásra, hogy észrevegyük a jó szándékot és a jó akaratot. A Hold ezüstös fényével segít, hogy a sötétségben, az éjszakában se bukjunk el. Ha a történelemnek sötét idejében él az ember, akkor is legyen mindig reménye, hogy felkel a nap. Nem marad mindig sötét, de a sötétben is kell lenni egy irányítónak, vezetőnek, hogy mindig lássuk a távlati célt és irányt.” A Hősök tere, ahol Makovecz Imrének és Mezei Gábor belsőépítésznek temploma áll, valamikor Szent József tér volt. Az ácsok védőszentje mintha segített volna végig az építés során. Hívők sokasága keresi fel évente nem csak Paksról a Szentlélek-templomot. (Sz. L. A.) Tolna megyei melléklet Kakasdi képeslap Szekszárd felől szelíd domboldalak között kanyargó út vezet keresztül Kakasdon, arrafelé, ahol az útszéli kis magaslaton csúcsos, fazsindelyes templom karolja át a mellette fehérlő, kőből készült, rézzel fedett társát... Helybélinek látszó atyafi tolja nem messze kerékpárját, akit kérdésemmel, hogy mondaná meg hol lakik a templom lelkésze, megállásra késztetek. — Hát attól függ, hogy melyik templomot keresik — válaszol, messziről méricskélve. — Ennek, a fazsindelyesnek itt. — Ez nem templom, de nem ám, hanem faluház. Négy vagy öt éve építik már, de én nem sokat tudok róla. — Jani bácsi! — kiált egy idősebb kerékpáros után, álljon már meg, az utat a faluház érdekli. Pestről gyütt — teszi még hozzá magyarázólag. A megszólított láthatólag nem örül a párbeszéd lehetőségének, mert sietősen az egyik szemközti házra bök, s miközben továbbhajt, azt kiáltja, hogy ott érdeklődjünk, a polgármesternél. Az ugyan nincsen otthon, de a szomszéd földön dolgozgató Horváth Lászlóné már azt is elmodja, hogy a falut az őshonos németeken kívül betelepített székelyek lakják. Ő ugyan nem tartozik sem ide, sem oda, de azt tudja, hogy a fából és a mellette kőből épült torony az összekötő épületszárnyakkal e két nép egységét hivatott jelképezni. Aztán ő is útbaigazít, mégpedig Fábián Jánoshoz, a helység asztalos vállalkozójához, aki hat emberrel dolgozik együtt, és aki a faluház belső berendezését is készítette. — Én székely származású vagyok, de már itt születtem 1955-ben. Családom Bukovinából, Andrásfalváról származik, mint ahogy a itteniek többsége is. Én úgy tudom, hogy onnan majd’ az egész falu Horthy kormányzósága idején Délvidékre települt. Négy évvel később jöttek át a kitelepített sváb lakosság helyére, amely jelenleg is húsz százalékát teszi ki a népességnek. A faluház ötlete 1987 táján vetődött fel, amikor a művelődési háza — leromlott állapota miatt — le kellett bontani. Makovecz Imre elfogadta a tervezésre a felkérést, s miután tájékozódott a két nép hagyományairól, ezt a kéttornyos megoldást javasolta elfogadásra. Régóta húzódott a kivitelezés anyagi okok miatt, de az utóbbi időben felgyorsult a tempó. A kőből készült, rézlemezzel fedett torony az itteni sváb templom mása, míg a fából készült a székely népi építészet hagyományaiból született, az andrásfalvi templom mintájára. Már majdnem teljesen készen áll. Működik majd benne vendéglő, polgármesteri hivatal és klubhelyiség, háromszáz személyes terem áll rendelkezésre a rendezvények, bálok számára, sőt, a helyi kábeltévének is itt lesz a stúdiója. Hasznos ez az épület, ahogy gyümölcsöző a két nép együttélése is. T. T. J. HETI MAGYARORSZÁG 1993. november 12. • V