Magyarország, 1993. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)

1993-10-15 / 42. szám

Békés megyei melléklet Secko nászpety! Azaz: Mindent vissza! Ezt kiabálták az első bécsi döntéskor a csabai gazdák a pártjuk városi székházá­nál. SECKO NÁSZPETY! — egész a Tátráig. Voltak akkor Csabán az ötvenezerből harminc­ezren szlovákok. Akik közülük itt maradtak, ma­gukat máig tótnak mondják a Slovenska Matica Békéscsabát újra fölkereső agitátorainak a bosszú­ságára. Ha a háború után nem visznek el tízezer szlovákot Szlovákiába, 1947-ben is megnyerik a csabai kisgazdák — a kék cédulás terror ellenére — a választást. A szlovákiai túlzók máig nem értik, miért hal­kult el Csabán a szlovák szó, miért csak itt-ott hal­lani szlovák beszédet a fél évszázada még szlo­vák többségű városban. Úgy tesznek, mintha nem tudnánk, nem ők tették volna. Azt se értik, miért nem egynyelvű a csabai szlovák iskola. Úgy tesz­nek, mintha felfoghatatlan lenne, miért nem anya­nyelve már a szlovák a csabai szlovák származá­sú kisgyermeknek. Az 1941. évi népszámlálás szerint az ötvenkét és fél ezer csabaiból szlovákul beszél harminc­ezer, magát szlovák anyanyelvűnek minősíti majd­nem tizenhétezer, s mindössze háromezer-három­százan vallják magukat szlovák nemzetiségűnek. Tessenek mindebből kivonni az öntudatos szlo­vákká tett tízezret, s megkapják azt, ami mára lett. Bonyolult művelet. Aki Csabán tiszta nemzetiségi iskolát követel, saját fajtáját hozza lehetetlen helyzetbe. Tudják ezt jól tanáraik, ők ezt nem is teszik. Jól tudják: szlovák tanítási nyelvű iskolában valamennyi csa­bai gyermek megbukna. Amúgy manapság a csabai gazdáknak mást je­lent a Mindent vissza. Vissza a földet... Aje­to: Az ajtót is? A népi és jókedvű szófejtés csabai szlovák művelői szerint az ajtó szlovák szó, mégpedig az Aje to?-ból, az Ezt is?-ből származik. Csab­­jánszkiék emlékezete szerint amikor bejöttek Árpád apánk fiai a Kárpát-medencébe — ők is úgy tudják: Vereckénél —, s vittek minden mozgathatót, az egyik őslakos kunyhójának aj­taját leemelve azt kérdezték volna a hum­vadé­kok: — Mi ez? Más emlékezet szerint: — Ez mi? S a rémült mamóka azt válaszolta volna: — Aje to? S a jó magyarok attól fogva nevezik az ajtót ajtónak, mert hogy korábbi nomád életükben azt se tudták róla, mi fán terem! Termett ez a csabai szlovák humor fáján. De termett több hasonló szomszédcsúfoló, amilyen az az adoma is, amelyben a vásárból megtérő magyarra rászólt a tanyasi szlovák: — Csákáj, koma, zapálem! Magyarán: várjál koma, gyújtsunk rá! A magyar persze úgy értette, hogy a csá­kány, amelyet most vett a vásárban, a szlovák koma atyjáé, s rémülten menekült az őt üldöző tót atyafi elől. Félreértéseink szép példái a csabai viccek, amelyek természetesen félig szlovák, félig ma­gyar nyelven hangzanak el. A szellemük in­kább szlovák, ám rosszindulat helyett inkább annak fölismerése jellemző rájuk, hogy mi min­dig félreértjük egymást! Ami, ugye, olyan kár. Mert együttélésünk nem ebből áll! Jól látják a néprajzosok: a csabai szlovákság saját műveltséget teremtett. S nem ártana, ha a magyar ember tudná, hogy vélekedik róla a szomszéd. Ellenségesem sohasem. Fényes Kastély? Kezdődött a dolog azzal, hogy a Kastélyi-sző­­lők Lencsési úti tanyasorát lebontották, s a he­lyére épült a házgyári lakótelep, túlfelől pedig, az Öntözött-réten előbb a KISZ-lakótelep, majd a Lencsési átcsapott a Rétre, s megtelt a Lencsési út mindkét oldala (a kastélyi s a réti) négy-, valamint tízemeletesekkel. Mindezek fo­lyományaként kezdett elfogyni a Kastélyi-sző­­lők, míg végül mindezt betetőzve még a tanács­­rendszerben az elvtársak beolvasztották Fényes­be a maradék kastélyi tanyákat. Úgyannyira, hogy a végén a Kastélyi-szőlőkbe települt ne­gyed városszéli népboltját „Fényes ABC”-nek nevezték el. Való, a „Fényes” ajtaja Fényes (határrész, dűlő és tanyasor) felé néz, ám amúgy, az a gya­núm, változatlanul a Kastélyi-szőlőkben csúfos­­kodik. Fogy a Rét is; a hajdan híres csabai Öntö­­zött-rét árkai feltöltődnek, fasorai kipusztul­nak, a gyepre pedig — némi töltés után — há­zak s kocsiólak nőnek. Nemcsak a Rét, a Kastély-szőlők sem tilta­koznak. Persze a Réten senki sem lakott, ám emitt, a kertekben s tanyavilágban annál többen. A szállásokon két tábla: a régi, hogy Kasté­­lyi-szőlő, a másik, hogy Fényes, s még a tanya száma sem azonos. Ez utóbbi lenne a kisebbik baj. Tán azért nyeli le szó nélkül a Kastélyi-sző­­lők népe, mert megszokta: az urak azt csinál­nak velük, amit akarnak? A törökvilág után visszaszállingózó reformá­tus magyarokra a Rákóczi-verő nagyúr evangé­likus szlovákokat szabadított. — Vagy elfutsz, vagy beolvadsz! Majd hogy a magyarból is szlovák lett, azzal mentek neki: „Menjünk haza, Szlovákiába!” Ő, haza, Szlovákiába. S hogy maradt, rövidesen el­­magyarosodott a valódi szlovák tanyaszomszéd is. Száz évben ha egyszer szólt ez a nép, már ha előtte Pest-Budán a sorsosaié volt az utca: „Utá­nam, magyarok!” SARUSI MIHÁLY Képeslapok A csabai Szaj­án nótájára Az eltűnt túzokok nyomában Bevallom: még sosem láttam túzo­kot. Hallani hallottam róla, még vala­mikor az általános iskolában, az iro­dalomórán, a Toldit olvasva. A ma­lomkőjelenet előzménye kapcsán rémlett fel bennem valami egy búsu­ló nagy madárféléről. Nos, reméltem, hogy életem delén megismerkedhe­­tem ezzel a repülő szomorúsággal, de a sors úgy hozta, hogy a dévaványai túzokrezervátumban eggyel sem talál­koztam. Szóvá is tettem ezt, amikor leültünk beszélgetni a túzokvilág otta­ni lehetőségeiről Kurpé Istvánnal, a Dévaványai Tájvédelmi Körzet igaz­gatójával és munkatársával, Széll An­tallal, aki vágyamat hallva elsietett, s hamarosan hozott egyet. Igaz, hogy csak fényképen... — Ha igazán érdekli a madár, ak­kor az idegenforgalmi részlegünk roi­­lerjében láthatnak egyet, innen nem messze — mondja előzékenyen az igazgató. — Onnan jövünk, és egy fia túzo­kot, illetve egy túzokfiat sem láttunk. — Hát igen, a túzok igen érzékeny, rejtőzködő madár, várniuk kellett vol­na egy ideig mozdulatlanul. — Tudna egy jó túzokreceptet mon­dani? Leves? Frissen sült? — Sajnos nem, különben sem hi­szem, hogy túzokhúshoz juthatnának. — Hát akkor mire való ez a ma­dár? — A túzok védett állat, mivel a ki­pusztulás fenyegeti. Telepünkön — amely 1975-ben létesült — 250-300 db él, bár ez a szám bizonytalan, mi­vel védencünk minden évben máshol fészkel. Ezért aztán nem csak a tájvé­delmi körzetünkben találhatók, ha­nem a szomszédos megyékben is. — Miért ilyen csekély a létszámuk? — Több oka is van. Az egyik az, hogy a 15-20 kilós, finom húsú mada­rat előszeretettel vadászták. A másik, hogy a mezőgazdasági nagyüzemi táblák, a kemizálás igen károsan befo­lyásolták a túzokok életterét. A har­madik, hogy a róka, a szürkevarjú, a szarka a szaporulatra és a tojásokra nagy veszélyt jelent. Ehhez jön még, hogy évente csak egy fészekalj van, 2-3 tojással, meg hogy az állatok ivar­érettségéhez hosszú idő kell. — Milyen módszerekkel küzdenek a kipusztulás ellen? — Sok módszer közül mostanra egy maradt, amely ötvözi az eddigi összeset. Ez a fészkek felderítése vagy megtalálása után a tojások álla­potából, a fészek terepen történő elhe­lyezkedéséből és veszélyeztetettségé­ből adódó, egyedi elbírálás alapján történő döntést és eljárást jelent. A körzetnek kilenc munkatársa van, és a terület igen nagy — 12 600 hektár. Bonyolítja a helyzetet, hogy nem ösz­­szefüggő, hanem mozaikszerű körzet­ről van szó, amelyben mezőgazdasá­gi művelés alatt álló táblák is vannak. — Akkor mitől védett a terület? — Attól, hogy bizonyos tevékeny­ségek korlátozva vannak. Itt tilos a légi vegyszerezés, az égetés, meghatá­rozott a vetés ideje, a kaszálásé. A gé­pek használatát is korlátoztuk, vagyis a madár ökológiai igényéhez közelí­tettük a mezőgazdaságot. Ezt összes­ségében „túzokkíméleti területi rend­szernek” nevezzük. — Sokan bizonyára feleslegesnek tartják az önök fáradozását. — Szerintem a természet minden eleme fontos, és ha egy darabja ki­pusztul — mint nálunk néhány állat­tal már megesett —, akkor az egész károsodik. Ezekben az években a tú­zokállomány stagnál. Ennélfogva én akkor tartanám kollektívánkat sikeres­nek, ha mérhető növekedés indulna meg az állományban, talán már az ez­redforduló előtt. TÚRISTVÁNDY Vili • 1993. október 15. HETI MAGYARORSZÁG

Next