Magyarország, 1994. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1994-03-25 / 12. szám
Hírünk a világban der Standard A neonácik betiltását követelik Magyarországon Magyarországnak, Ausztriához hasonlóan, „büntetőtörvényeket” kell „hoznia, hogy szankcionálhassa a faji, soviniszta és antiszemita uszítást”. Ezt követelte Gadó György magyar parlamenti képviselő a Der Standarddal folytatott beszélgetésben. A független képviselő ezzel a „Világnemzeti Népuralmista Párt” egyik gyűlésére reagált, amely párt a Szálasi Ferenc vezette fasiszta Nyilaskeresztes Párt utódjának tekinti magát. Ám a párt — amelynek betiltását a kormány fontolgatja — „sem nem nacionalista, sem nem fasiszta, hanem hungarista” — állítja vezetője, Szabó Albert. A kormányban „cigányok és zsidók fognak ülni, akik nem engedik meg, hogy Magyarország a magyaroké legyen”. A holocaust 600 000 magyar áldozatának sorsát Szabó Budapesten mintegy 30 bőrfejű és egy tucat idősebb ember előtt „humbugnak” nevezte. Bármennyire is marginális csoportról van szó, nem szabad ártalmatlannak tekinteni, hogy „ugyanazokat a jelszavakat szajkózza, amelyekkel ötven évvel ezelőtt tömeggyilkosságot követtek el” — vélekedik Gadó. Emellett az „erőszakos fiatalok” rejtett szálakkal kapcsolódnak a jobboldali pártokhoz, mint amilyen a Magyar Piacpárt vagy a Magyar Igazság és Élet Pártja, amelyek az ideológiájukat „ügyesebben álcázzák”. Ebből a környezetből a neonácik pénzt is kapnak. Végül a korábban az SZDSZ liberális ellenzéki párthoz tartozott Gadó a kormánykoalíció három pártjának soraiban is „a szélsőjobboldal számos elvbarátját és támogatóját” fedezi fel. Ilyen kijelentései miatt egy tévékabaréban két MDF-es képviselő „tréfásan” azt tanácsolta Gadónak, hogy vándoroljon ki Izraelbe. Gadó közvetlen összefüggést lát a neonácik nyílt megjelenése és a szélsőjobboldali újságírók államilag ellenőrzött elektronikus médiákban való fellépése között. „Kevésbé képzett újságírók immár teljesen nyíltan zsidóellenesen lépnek fel.” 1994. január 22—23. A magyarok a lengyelek mellett a békés forradalom úttörői voltak Kelet-Európában. A fordulat előtti utolsó kormány a fiatal Németh Miklós vezetése alatt alig különbözött egy demokratikus kormánytól. Megvolt a sajtó, a gyülekezési és az utazási szabadság. Reformkommunista politikusok, mint Pozsgay Imre és Horn Gyula — az Erich Honecker melletti keletberlini betonfejűek dühödt tiltakozása ellenére — megnyitották a határokat a menekülő NDK-polgárok előtt. Magyarország már a régi kommunista Kádár idejében is az élen járt a hajdani keleti blokk országai közül a piacgazdaság és egy nyugati típusú társadalom kialakítása felé. Ezt az előnyét mára régen eljátszotta. A demokratikus átalakulás hajdani példamutató országában is visszafelé fejlődik a történelem. A választásra jogosultak csupán egynegyedével megválasztott kormány Antall alatt a középről jobbfelé tolódott. A hajdani kommunista titkosszolgálat informátora, Csurka István addig átkozódott fasiszta kifejezésekkel egy zsidó-kozmopolita-kapitalista összeesküvés ellen, ami a szent magyarságot fenyegeti, míg Antall kénytelen volt a megsemmisítő nemzetközi visszhang hatására a szélsőséges politikust az uralkodó pártból kizárni. A méreg azonban már hatott. A magyar kormány karhatalommal tisztította meg a Televíziót és a Rádiót minden másképp gondolkozótól, és az elektronikus médiában csak a jobboldali nézeteket engedi érvényre jutni. Antall halála után a belügyminiszter, Boross Péter került hatalomra, aki szilárdan jobboldali beállítottságú. Számára „az újságírónak az a kötelessége, hogy a polgárok elemi vágyát a rend és a stabilitás iránt kielégítse”. Szükséges, hogy a vezető erők „keményen be tudjanak avatkozni”. Boross példaképe Keresztes-Fischer Ferenc, aki a Hitlerrel szövetséges Horthy admirális kormányzósága alatt volt belügyminiszter. Amikor Horthy hamvait előző év szeptemberében a portugáliai száműzetésből hazahozták, és 50 000 gyászoló részvételével újra eltemették, Boross belügyminiszter az első sorban ült. Olyan koszorúk előtt, amelyeken virágból a hajdani Nagy-Magyarország volt kirakva, és hallgatta az Erdélyi himnuszt (sic!), amely a Romániához csatolt országrészről „soha nem mond le”. A magyar szélsőjobboldaliak, akik a liberális köztársasági elnökben, Göncz Árpádban „hazaárulót” látnak, egy olyan trauma megszállottjai, amely egykoron a Weimari Köztársaságot is tönkretette, és ma Oroszországban a fasizmus útját egyengeti. Weimar számára ezt a versailles-i szégyenletes szerződés jelentette, Moszkva számára a szovjet birodalom öszszeomlása, a magyarok számára a trianoni béke. Az első világháború katasztrófája után, amikor a császári és a királyi monarchia romjain „minden nép a maga piszkos kis államát építgette” (így az osztrák regényíró, Joseph Roth). Magyarország a trianoni békeszerződésben területének 71 százalékát és lakosságának 64 százalékát elveszítette. Csak Románia nagyobb területet kebelezett be szomszédjából, mint az a terület, amit a magyaroknak meghagytak. A maradékon Csehszlovákia és Jugoszlávia osztozott, még Ausztria is kapott egy keskeny sávot. Magyarország nemcsak idegen népeket veszített el, amelyek addig az uralma alá tartoztak, mint például a horvátok, hanem hárommillió magyar is az új országhatárokon kívül rekedt. „Az újkori történelemben nincs még egy példa arra, hogy egy kultúrországot így szétdaraboltak volna egy vesztett háború után” — panaszkodik egy revizionista történelemkönyv a harmincas években. A külföldön élő magyar szerző, Szilágyi Dénes azt írja, hogy az amputáció „szenvedélyes és robbanásra kész irredentizmust” váltott ki a magyarokból. És ennek a negatív következményei még napjainkban is érezhetők. 199411 A régi démonok újra táncolnak A nemzeti megaláztatás, az elszegényedés és a céltalanság az embereket Keleten és Nyugaton az újraéledő fasizmus karjaiba kergeti. Ennek a jelenségnek új szimbóluma az orosz Zsirinovszkij, akinek most Németország megtagadta a beutazást, miután a bolgárok már kiutasították az országukból. A császári és királyi monarchia romjaiból létrejött délszláv államban ugyanannyi kisebbség tartozott az uralkodó szerbek alá, mint a nemzetiségi viszályok miatt széttöredezett Habsburg Birodalomban. Jugoszlávia most — hetven évvel később — tönkrement bele. A csehek és a szlovákok az első világháború után váltak külön állammá jelentős német és magyar népcsoportokkal a határaikon belül. Számukra is ütött az igazság órája, amikor feloszlottak külön Cseh és külön Szlovák Köztársaságra. Az utóbbi még mindig küszködik a magyar kisebbség problémájával, amelyet csak még jobban felszítanak a nacionalista tendenciák és az etnikai ellentétek. Hogy a pártatlan tájékoztatást megakadályozzák, a kormány meg akarja tiltani a Szabad Európa Rádió szlovák nyelvű programjának sugárzását az ország középhullámú adóján. A saját rádió- és tévéprogramot már régen ellenőrzés alá helyezték. A szlovákok mártírként tisztelik a Hitler kegyelméből létrehozott, rövid életű államuk elnökét, az 1947-ben kivégzett Jozef Tiso prelátust, és a magyar kisebbséget a régi, bevált módszerek szerint nyomják el. Ezek pedig, akik hajdan az uralkodó nép voltak a Felvidéken, ahogy a császári és királyi időkben Szlovákiát nevezték, a közeli anyaországhoz fordulnak, csakúgy, mint Romániában, Ukrajnában és a hajdani Jugoszlávia területén is a magyar kisebbség, és a „Nagy-Magyarországról” nosztalgiázók készséggel fogadják őket. A decemberben elhunyt kormányfő, Antall József, mindjárt a hivatalba lépése után hangsúlyozta, hogy „lélekben 15 millió magyar miniszterelnökének" érzi magát , bár az ország határain belül csak tízmillióan élnek. Magyarország és annak fasiszta tradíciók felé hajlása szomorú példája a jeruzsálemi történész, Slomo Avneri elméletének, miszerint „az összes kommunizmus utáni ország jövőjére vonatkozó legbiztosabb jóslat a múltban rejlik”. 16 • 1994. március 25. HETI MAGYARORSZÁG és FINANCIAL TIMES Magyarország célba vette a titkos ügynököket A magyar parlament megszavazta: kényszerítsék a volt titkos politikai ügynököket és informátorokat, hogy vonuljanak vissza a nyilvánosságtól, azzal a fenyegetéssel, hogy el fogják őket távolítani, ha önként nem teszik. Ez a lépés része annak a jobboldali kormánypárti „igazságszolgáltató” mozgalomnak, amelynek célja, hogy a május 8-án esedékes választások előtt a szocialista múlt gaztetteire terelje a figyelmet. Horn Gyulának, a szocialisták vezetőjének a közvélemény-kutatás alapján komoly személyi előnye van Boross Péter miniszterelnökkel szemben. Hám úr azonban tagja volt annak a munkásőrségnek, amelyik segítette a szovjet csapatokat, hogy letörjék a kommunista uralom elleni felkelést 1956-ban. Az új törvény célba vette ennek a szervezetnek a tagjait is éppúgy, mint a titkosrendőrséget. A kormány megkezdte azoknak a személyeknek a letartóztatását, akiket háborús bűnökkel vádolnak a forradalom alatt tanúsított magatartásukért, és felülvizsgálja az újságkiadókat, mert meg van arról győződve, hogy a médiákban a hajdani kommunisták uralkodnak. 1994. március 9. NICHOLAS DENTON