Magyarország, 1994. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)

1994-05-27 / 21. szám

Sport — Évforduló Lesz-e siker 1996-ban? A súlyemelés mint tömegsport — A dopping Páratlan betegséghullám tizedeli a súlyemelő­ket. Czanka Attila izomszakadást szenvedett a bicepszében. A tüzetes orvosi vizsgálat kisujj­­begynyi szakadást állapított meg nála, ám iszonyú fájdalmai miatt visszalépett a konti­nensbajnokságtól. Farkas Zoltánnak a másfél mázsás sporteszköz szinte leborotvált egy bőr­­keményedést az ujjáról az Európa-bajnoksá­­gon, ezért vérző kézzel nem tudta folytatni a küzdelmeket. Eck Tibort, a Magyar Súlyeme­lő Szövetség főtitkárát pedig epekővel műtöt­ték, ám komplikáció lépett fel nála, ezért hosz­­szabb ideig nem tud részt venni az irányító munkában. Pedig a sportág iránti megszállott­sága eredményeképpen tavaly hétszázezer fo­rintos plusszal zárta az esztendőt a szövetség, noha mínuszban kezdte az évet. Más, a birkózásnál népszerűbb sportágak­ban ezekre a körülményekre fogták volna a kontinensünk élvonalától való szakadéknyi tá­volságot. Ezzel szemben dr. László Imre, az MLSZ elnöke reálisan értékeli a sportág hely­zetét. Korábban egy korosztály csodálatos si­kersorozatot produkált. Jacsó József, Balázsfi Zoltán, Barsi László minden versenyen érem­esélyesként lépett dobogóra. Szanyi Andor melbourne-i sérülésével azonban az utolsó mo­hikán is eltűnt ebből a remek gárdából. Ekkor a bőség zavarában nagyvonalúan bántak az utánpótlással, az akkor 15-16 éves gyerekek eltűntek vagy beleszürkültek a mezőnybe. Ezért a következő generáció csak most érik válogatott versenyzővé. — Négy olyan ember található a keretben, akik a siker előszobájában állnak — taglalja az utánpótlás helyzetét dr. László Imre. — Kecskés Zoltán még csak húszéves, és a dobo­góközelben végzett. A junior korú Landesz­­mann Tibor és Farkas Zoltán, valamint az egy éve a felnőttek között számításba vett Tóth Ferenc szintén jól motiválható, ők 1996-ra sikeresen menedzselhetők. De sajnos a sportállások a legtöbb egyesületnél meg­szűnnek, így szinte mindenkinek szembe kell nézni azzal, hogy munka mellett tudnak csak tovább sportolni. Sajnos a tömegsport irányá­ba tart a súlyemelés. A világ élvonalától való elmaradásnak egy másik oka is van. A szöuli doppingbotrány után a magyar szakvezetők ultimátumot intéz­tek a világ súlyemelőihez: tiltott teljesítmény­növelő szerek nélkül készüljenek a versenyek­re. A hazai mezőny szó szerint értelmezte ezt a felhívást... — A nemzetközi szövetség komoly progra­mot dolgozott ki, hogy a sportág megszabadul­jon a doppingolás terhétől — magyarázza László doktor. — A felkészülés során folya­matos, rajtaütésszerű ellenőrzéseket tartanak. A doppingoláson ért súlyemelőkre pedig rend­kívül szigorú szankciók várnak. Örök életre szóló eltiltás jár annak, aki meg nem engedett szerek szedéséhez folyamodik. Mindezek mel­lett együtt kell élni azzal a tudattal, hogy azokban a sportágakban, ahol a versenyzők egzisztenciája a sikertől függ, a „koksz” is megjelenik. Vajon mennyire lehet kijátszani a szigorú ellenőrzéseket? Erről dr. Bakanek György könyvtárnyi tapasztalattal rendelkezik, az Or­szágos Testnevelési és Sporthivatalban a dop­pingellenőrzéseket irányítja. Úgy tűnik, kifogyott a hamis úton járók pri­mitív kelléktára. Korábban a lebukás előtt álló sportolók még az orvosokat is megvádol­ták a vizeletminta meghamisításával. Mások pedig a doppingellenőrzés befejeztével azon­nal elővették a tablettáikat. A hőskorban szin­te templomi illatok terjengtek az orvosi ren­delőben, amikor megolvasztott viasszal zárták le az üvegeket. Ám hiába karcolták bele a je­let az üvegbe, mégis összekeveredhettek a fio­lák. Később az úgynevezett Embopack-táskát vélték a tökéletes megoldásnak, ám két fogor­vosi csipesszel mindössze huszonöt másod­perc alatt fel lehet nyitni a zárját. Ezért az OTSH a közelmúltban Versapack nevű, kor­szerű konténereket szerzett be, darabonként nyolcszáz forintért. Ennek tartalmát illetékte­lenek nem tudják kicserélni, mivel a címzett is csak a szállítódoboz összetörésével fér hoz­zá a vizeletmintákat tartalmazó üvegcsékhez. Mint Bakanek doktortól megtudtuk, az idén már négyszáz doppingellenőrzést végeztek, háromszáz vizsgálat eredménye már ismere­tes. Az idén még senki sem bukott meg az el­lenőrzésen. Ebben az évben is ezer vizsgála­tot végeznek, egy teszt ára közel 15 ezer fo­rint. A szúrópróbaszerű ellenőrzésekből nem maradnak ki a világbajnokságra készülő kaja­kozók, kenuzók és súlyemelők, sőt még az úszók sem. Közben külföldön az orvosok egyre rafinál­tabb módszerekkel próbálják megelőzni a dop­pinglaboratóriumokban dolgozó kollégáikat. Már nem testidegen anyagokat használnak, ha­nem a csontvelőben lévő vörösvérsejtképző anyagokat manipulálják. A vér oxigénfelvevő képességének ilyeténképpen történt megnöve­lése a vizeletminta vizsgálatával már nem mu­tatható ki. A vér analizálására pedig csak a Nemzetközi Atlétikai Szövetségnek van lehe­tősége. A mintaanyagok centrifugában történő szállításánál is nagyobb gond, hogy az egysze­rűnek tűnő vérvétel komoly etikai, vallási és erkölcsi problémákat vet fel. KASSAI JÁNOS Szilágyi néhány kilóval rátesz az EB-ered­­ményére 30 • 1994. május 27. MAGYARORSZÁG A diplomata költő-érsek 1504. május 29-én született Verancsics Antal Pannonok, széthúzón őrizi mindegyikőtök / fegyverrel jogait, mintha királyi jogait, / szít­va könyörtelenül belháborúkat honotokban / és felemésztve, haszon nélkül, erőiteket. / Veszve Zimony, törököt szolgál ma Szlavó­nia földje, / és oda már Budavár, Isztere is nyög igát: / szándéktok százféle, erőtök száz­fele mégis, / mintha mi sem történt volna Bu­dán s a Dunán. / Hajdan hősi, derék pannon nemzet, Koronádnak / ellensége, mit is mondhatok én teneked? / Készen a terv: Gö­rögország szolgáltassa a példát! / Nemde, hogy elpusztulj teljesen, azt akarod?! Kétségbeesetten gúnyos jaj­kiáltásnak hal­latszik a korabeli humanista, Verancsics An­tal A magyarokhoz című, eredetileg latinul írt verse (Hegyi György fordításában). Mint­ha előre hallotta volna Rimay Jánost és Zrí­nyi Miklóst, akik a 17. századot nevezték a magyar romlás századának. Verancsics dalmáciai család fia volt, nagy­bátyja, Stalileo János erdélyi püspök nevel­tette Magyarországon és Páduában, majd Sza­­polyai János titkára lett. Főleg diplomáciai feladatokat kapott, s a humanista udvari em­ber világias életét élte. Sokoldalú irodalmi és tudományos tevékenységet fejtett ki: írt ver­seket, többkötetnyi episztolát, régészeti mun­kákat, levelezett kora humanistáival. János király halála után egyházi szolgálata felé fordult: egri kanonok, szabolcsi főespe­res, esztergomi olvasókanonok, pornói apát lett, majd 1553-ban pécsi érsek. A Habs­­burg-uralkodók igyekeztek kihasználni ké­pességeit és Európa-szerte ismert nevét: egy követség élén Konstantinápolyba küldték, de négy év alatt sem tudott egyezségre jutni a tö­rökökkel. Egri püspök lett, de tíz év múltán ismét kiküldték, most már portai követi cím­mel, s 1568. február 17-én Szelim szultánnal sikerült megkötnie a drinápolyi békét. Esztergomi érsek és királyi helytartó lett, szabad idejét pedig fő céljának szentelte: nagyszabású kortörténeti művet tervezett, amelyet Bonfini munkája folytatásának szánt. Sajnos, csak részleteket írt meg, de ren­geteg anyagot gyűjtött, amelyet csak halála után adtak ki. Nem jutott ideje a befejezésre, mint ahogy nem élte meg élete utolsó napjaiban aláírt bí­­bornoki kinevezésének a hírét sem. M. J.

Next