Magyarország, 1994. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)

1994-10-07 / 40. szám

Hazai élet s Újfent a vas és acél országa leszünk? Szájer József, a Fidesz frakcióvezetője a Horn-beszédről — Képviselő úr! A parlament házszabálya mi­lyen módon szabályozza az előre bejelentett ex­pozék országgyűlési képviselők elé jutásának módját? — A házszabály szerint a napirend előtti idő­szak nem minősül vitának. A Fidesz úgy véli, Horn Gyula miniszterelnök éppen ezért válasz­totta ezt a formát, így ugyanis megmenekült at­tól, hogy felszólalását írásos formában előze­tesen a parlamenti képviselők elé tárja.­­ Boross Péter véleménye szerint hiányzott az esélyegyenlőség: az MSZP és az SZDSZ frak­cióvezetői felolvastak — az összes többi párt pe­dig úgymond, szóbeli rögtönzésre kényszerült. — Ezt a módszert nem csupán az esélyegyen­lőség szempontjából lehet jellemezni. Úgy vé­lem, a kormánypártok nem igazán akarták, hogy az ellenzék érdemben reagáljon azokra a gazda­sági problémákra, amik dominánsan a miniszter­­elnök beszédét alkották. — A Fidesz pártelnöke „felszínes botránykró­nikának" nevezte a kormányfői beszédet, Horn Gyula pedig „tájékoztató beszámolónak”. Ön milyen műfaji kategóriába sorolná? — Igazat adok Orbán Viktornak. Horn Gyula kormányfői beszéde valóban felszínes botrányk­rónika volt. Ugyanakkor igazolódott a Fidesz előzetes feltételezése: az önkormányzati kam­pány induló politikai beszédével állunk szem­ben. Hiszen a választási beszédekre jellemző ösz­­szes megnyilvánulást tartalmazta — ugyanakkor a már ismert kormányprogramhoz képest semmi újat nem mondott. E tény azért is meggondolkod­tató, hiszen épp az MSZP tett javaslatot a rövid önkormányzati kampányra. Ennek ellenére a ko­alíciós pártok ezt már szeptember 27-én elkezd­ték. — Egységesnek találja-e a két koalíciós párt parlamentben kifejtett véleményét az új kormány 70 napjáról? — Pető Iván hozzászólásában voltak olyan ele­mek, amelyek legalábbis árnyalt eltérést mutat­tak a Horn Gyula által mondottaktól. De míg Pető Iván egy frakció nevében szólt .— Horn Gyula a kormánykoalíciót képviselte, így a Fi­desznek, mint ellenzéki pártnak, a Horn-beszéd­­re kell reagálnia. — Mit értett Orbán Viktor azon, hogy az el­múlt 70 napban egy „szűk érdekcsoport” meg­szállta a belkereskedelmet? — A kormány vizet prédikál és bort iszik. Nagyszabású korrupcióellenes kampányt indított , ami nem mentes bizonyos privatizációellenes állásfoglalásoktól sem. Ugyanakkor pedig a kor­mánypártokhoz kapcsolódó érdekcsoportok a gazdaságot jelentős mértékben megszállják. Még csak utalnom sem kell arra a közismert tényre, hogy a miniszterelnöki tanácsadó testület és a kormány több tagja erőteljesen érdekelt az egyik gazdasági csoportosulásban. Horn Gyula — állítása szerint — ezekről az ügyekről nem volt tájékoztatva, így természetesen nem kérdez­zük meg, milyen országban él ő, s mennyire ve­szi komolyan, hogy egyébként ő a miniszterel­nök. — Véleménye szerint van-e összefüggés a kor­mánytanácsadói testület három tagjának lemon­dása és az akkor még csak készülő miniszterelnö­ki expozé között? — Nem szívesen bocsátkozom találgatásokba. A lemondások időzítése mindenesetre elgondol­kodtató. Tény, hogy Horn Gyula „leleplező be­széde” nélkülözött minden közgazdasági megala­pozottságot, továbbá a pénzügyminiszter szignó­ját, miközben majd mindegyik társadalmi réteg­nek csaknem mindet megígért. Elképzelhető, hogy egy-egy gazdasági szakértő nem szívesen vállal túlígérgető beszédekhez statiszta szerepet. Hogy a lemondásoknak mi volt a konkrét oka, azt száz nap után nyilván maguktól az érintettek­től fogjuk megtudni.­­ A mai magyar gazdasági problémák Orbán Viktor szerint szerkezeti természetűek, eredetük a szocialista örökségben keresendők. Szekeres Imre ugyanakkor arra utalt: az MSZP gazdaság­­politikája a Fideszéhez áll a legközelebb.­­ Egy párt általános politikai álláspontjától nem különíthető el gazdaságpolitikája. Az adott gazdasági helyzet és a mozgástér szűkössége mi­att különböző pártok gazdasági programjában el­vileg lehetnek hasonlóságok. A Fidesz vélemé-­­­nye szerint a szocialista rendszer öröksége töb­bek között egy olyan elhibázott gazdasági szer­kezet, aminek átalakításával sajnos nem boldo­gult az előző négy év kormánya. A mai politikai helyzetben komoly veszélye van annak, hogy a kormány ehhez a korábbi gyakorlathoz tér visz­­sza. A miniszterelnöki beszédben erre vonatkoz­­­zó utalások voltak. Hiszen kicsit túlozva, újfent a vas és acél országát hirdette meg: a vegyipar, a nehézipar, a gépgyártás és a bányászat — azaz a különböző „klasszikusan szocialista” iparágak — újraélesztését ígérte meg. Ennek véghezvitelé­hez azonban állami pénzforrások kellenek — ami gazdasági centralizációt, kvázi újraállamosí­tást feltételez bizonyos területeken, de legalább­is az állami dotáció jelentős megnövelését ered­ményezi. — Hogyan értelmezi Orbán Viktor kijelenté­sét, miszerint „a baloldali blokk pártjai közös kormányt alakítottak. E két párt tulajdonképpen egy”, mivel „most összenő az, ami összetarto­zik”? — A kormánykoalíció alakulása körül is vol­tak ilyen jelzések. Vitányi Iván MSZP-s politi­kus ekkor mondta, hogy a két párt nagyon közel állt korábban is egymáshoz — így tulajdonkép­pen természetesen jön létre a koalíció. Már a kampány idején történtek e két párt között egyez­tetések — miközben az­ SZDSZ egy másik párt­tal, nevezetesen a Fides­­szel volt szövetségben. Az MSZP és SZDSZ szoros kapcsolatára mutat továbbá értelmiségi körük határozott jelenléte a Charta-mozgalomban. E két párt között nyilván van különbség. De azzal, hogy az SZDSZ be­ment az MSZP által uralt kormányba, saját ma­gán belül is a baloldalt erősítette. — Az ön által mondottakat hogyan árnyalja az a tény, hogy mind a Fidesz, mind az SZDSZ a Liberális Internacionálé tagja? A Liberális Internacionálé egy 1948-ban, Ox­­fordban alakult nemzetközi mozgalom, amit bal- és jobboldali polgári liberális pártok alkotnak. A Fidesz már 1992-ben belépett, így mi vagyunk az első magyarországi párt, amely teljes jogú tag­ja lett a rendszerváltás után egy nemzetközi ideo­lógiai szervezetnek. Az SZDSZ ezzel szemben sokáig erősen hezitált, hogy vajon a Szocialista vagy a Liberális Internacionáléba lépjen-e be. Hosszú huzavona után végre döntött, így ez év szeptemberében vált teljes jogú tagjává a Liberá­lis Internacionálénak , miközben folyamatosan fenntartja megfigyelői csoportját a Szocialista In­­ternacionáléban. Bár a Fidesznek vétójoga volt az SZDSZ belépésekor, ezzel nem élt. — Mi a különbség a Horn-, illetve az Orbán­­féle külpolitikai értékelés között? — Horn Gyula azt állította: a magyar külpoliti­ka új irányt vett például a határon túli magyarok­kal vagy az alapszerződésekkel kapcsolatban, aminek a külföld nagyon örül. Orbán Viktor sze­rint viszont e külföldi visszhangok annak kö­szönhetőek, hogy nem volt lényeges orientáció­­váltás a magyar külpolitikában. Tehát a minisz­terelnök véleményével ellentétben nem a válto­zást, hanem éppen a folyamatosságot üdvözlik a jelenlegi magyar kormány külpolitikájában. — Ön, mint a Fidesz frakcióvezetője, hogyan értelmezi a miniszterelnök expozéját? — Csatlakozom Orbán Viktor véleményéhez: ez után a beszéd után azt lehet tudni, hogy a kor­mány a helyén van és dolgozni akar. Jó egészsé­get kívánok ehhez a tevékenységéhez! A meg­nyilatkozásnak politikai nóvuma nem volt. Hosz­­szú távú haszna mégis van: a kormány működé­se során ugyanis rendre vissza lehet majd térni a most elhangzott ígéretekhez, hiszen jegyzőköny­vek rögzítik. A miniszterelnök tehát igen ko­moly érvanyagot adott az ellenzéki pártok későb­bi, számonkéréssel foglalkozó beszédeihez.­­ Nem érzi-e magát kitüntetve a Fidesz, hi­szen bizonyos szépészeti tárgyú „dicséreten ” túl pozitívan nem nyilatkozott róla az MSZP. Nega­tív értelemben viszont a többi ellenzéki párthoz képest mintha túl­súlyosan szerepelt volna. — Úgy vélem, a kormány az ellenzék érdemi kritikája elől kitért. Ugyanakkor nehéz helyzet­ben voltak a kormányzó pártok Orbán Viktor tár­gyilagos, karakterisztikus felszólalása után. Fel­készületlenül érte őket, ezért kezdtek el foglal­kozni fehér öltönyével és azzal, hogy esetleg Torgyán Józseffel értett egyet. — Hogyan válhat a kormánypárt kezében fegyverré az, hogy az egyik ellenzéki párt egy másikkal bizonyos kérdésekben egyetért? — Azt gondolom, nem szégyen Torgyán Jó­zseffel érdemi kérdésekben egyetérteni. Még ak­kor sem szégyen, ha Torgyán József fellépései rontják az ellenzék többi pártja megnyilvánulása­inak hatékonyságát. Ugyanakkor azzal reagálni Orbán Viktor felszólalására, hogy Torgyán Jó­zseffel is egyetért — ez nem válasz, hanem álérv. Azért mondta ezt Szekeres Imre, hogy utá­na elővehesse és felolvashassa előre megírt dol­gozatát. Az igazi veszélyt a kormány manipula­tív szándékában látom. Világosan látható: Tor­gyán Józsefet tekintik annak a gyenge pontnak, amire rámutatva mindig le lehet járatni az ellen­zéket. — A kormányfő beszédén több képviselő szá­mon kérte a történelmi távlatokat, a reális jövő­képet. — A miniszterelnök sajnos valóban adós ma­radt ezzel. Beszéde sem nemzetstratégiát, sem or­szágstratégiát nem fogalmazott meg. Azt a benyo­mást keltette, hogy gyakorlatilag az orruknál to­vább nem sokkal látnak. Ez időben néhány hetet jelent — távlatuk az önkormányzati választásokig tart. Az országnak azonban új, követhető irányra és világos alternatívára van szüksége. — Milyen alternatívát jelent a miniszterelnök által erőteljesen hangsúlyozott „modernizáció”? — A kormányprogramban és az MSZP külön­böző dokumentumaiban kísértetiesen visszatér a ’80-as évek letűnt frazeológiája, aminek egyik kulcsszava a modernizáció. Talán nem véletlenül — hiszen ez meglehetősen üres fogalom. A mo­dernizáció önmagában nem kötődik politikai érté­kekhez. Ugyanakkor modernizálni diktatúrával is lehet. (Gondoljunk csak a dél-koreai példára!) A Fidesznek nem célja, hogy jelentős rétegek szegé­nyedjenek el, s hogy Magyarország latin-amerika­­nizálódjék. A Fidesz nem ért egyet a következő nemzedékek hátrányára eladósodó, jövőt fölélő politikával. A Fidesz alapvető politikai álláspont­ja szerint egy olyan polgári Magyarországot sze­retne, amelyben az erős középosztály meghatáro­zó szerepet tölt be. Ezért a modernizáció semmit­mondó fogalmával szemben a Fidesz a polgároso­dásban látja az ország felemelkedésének zálogát. O. — DOBÓ 4 • 1994. október 7. MAGYARORSZÁG

Next