Magyarország, 1899. február (6. évfolyam, 32-59. szám)
1899-02-01 / 32. szám
Kormányos nélkül. Budapest, jan. 31. Idestova egy féléve már, hogy irányt vetett hajónknak nincs kormányosa. Van igenis valaki abból a czélból, hogy fölvegye a fizetést, lakjék a palotában, futkározzon Bécsbe s bajuszt kölcsönözzön a szakállából, de kormányos nincs, aki irányt adna a Ház tanácskozási rendjének, vezetné a politikát, előmozdítaná a kibontakozást — olyan kormányos nincs. Voltaképpen négy év óta nincs. Mentünk a széllel, hánykolódtunk a habbal, ide-odalibegtünk a hullámok szeszélyes játékában, megfeneklettünk apály idején, emelkedtünk, ha jött a dagály, de irányt kitűzni a kormányos nem tudott, czélja, terve a nemzeti érdekek kielégítésére nem volt; azzal a tekintélyivel, mely személyének és tetteinek súlyt kölcsönzött volna, nem rendelkezett. A különböző kérdések fölmerülése alkalmával vette csak észre, hogy egyikhez sem ért. Nem szaktudásról beszélek, hanem arról az általános műveltségi magaslatról, ahonnan meglátja az ember a viszonyok, dolgok, törekvések és érdekek összefüggését, az okok és okozatok kapcsolatát, az előzmények és következések szükségszerűségét. Tudni való, hogy ez még nem látás. Ez csak képesség a látásra. Benne ez a képesség is hiányzott. Mikor észrevette, hogy valami van, amit ő nem lát, hogy az emberek beszélnek arról a valamiről, ami él, mozog, nyugtalankodik, követel , akkor szerszámok után nézett, hogy azokkal fölfegyverezve látóképességét. Összeszedett mindenféle nagyítóüveget. Van ott refraktor, látcső, gukker, luppé, monokli, czvikker, szemüveg, mikroszkóp. Egy nagy irodai fölszerelés. A tanácsosoknak, titkároknak, fogalmazóknak egész raja. A kormányos ezeknek a szemével néz. Vájjon láthat-e jól ? Rendre fölvetette az élet az egyházi, a horvát, a fiumei, a bécsi, a parlamenti, a választási, a közjogi, a nemzetiségi, a szépművészeti kérdéseket. Ezeken kívül ezer mást. Nem volt azonban sejtelme sem az egyikről, sem a másikról. Nosza, elé a látcsőt. Tanácsos úr ! adjon véleményt, avagy a monoklit. Fogalmazó úr! tegyen jelentést. És így tovább. Három kérdésben három egymástól elzárt vélemény. Tíz kérdésben tíz vélemény. E tarka-barka vélemény-tömeg tölcséren folyt be egy parlag-koponyába. Itt, ebben a különös műhelyben, hol az agygépet a rendszeres művelés nem tette képessé arra, hogy a benyomások a gondolkozás törvényei szerint földolgoztassanak : a véleménytömegek gyors beáramlása megzavarta minden idegszál funkcióját és olyan haotikus állapotot hozott létre, mint mikor a rostára együtt öntenek föl búzát, zabot, borsót, lencsét, szemetet, repcét, mákot, tengerit, lóhert, és tökmagot. Ebben a zűrzavarban élénk színénél, lapos alkatánál és terjedelménél fogva a tökmag jut túlsúlyra. Koponya és rosta — mind a kettő úgy néz ki ilyen esetben, mintha csupa tökmagot termelne. Tudtommal a munkamegosztás történetében ehhez fogható példa nincs. Íme egy ember, aki a legnehezebb feladatra vállalkozott, ami embert érhet. Intézni tizenhatmillió ember sorsát. Egyöntetűvé tenni ezt a sokféleséget. Az elágazó erők működésének megtalálni a rádját. A törekvések milliomszoros nehézkedésének észrevenni a súlypontját, úgy állítani fel a közszükséget, hogy annak födözésében minden jogosult érdek kielégítést nyerjen. Mennyi gondot, tépelődést, megfontolást követel, ha csak saját egyéni sorsunkat akarjuk is vezérelni. És milyen fokozása a gondnak, tépelődésnek és megfontolásnak, ha egy család sorsát bízza ránk a gondviselés. Számtani arányokban nő a feladat nehézsége, ha egy község vezetése háramlik ránk. Hát mikor tizenhatmillió lény vágya, törekvése, munkája, reménye, szenvedélye, a történelmi idők alkotása, fölhalmozódott problémák erőműtani feszülése, miként zivataros időben a hópelyhek, egymást kergetik, csapkodják, összeütődnek, különválnak, föl- és leszállnak és beborítják az erdőt, a tájat, a házakat, hogy elfedve legyen minden érdek, minden igény, minden jog és minden szabadság .... milyen tiszta látás, milyen emberfölötti mélysége az ítéletnek, milyen érzékenysége a politikai mérlegnek kell ahhoz, hogy valaki megállapítsa e zűrzavarban az elrejtett rendet és az eltakart érdekek sokadalmában föltalálja azt az ösvényt, mely az ígéret földjére vezeti a nemzetet. Ezt a nagyságában beláthatatlan és terhében megmérhetetlen föladatot úgy képzelte ez a furcsa ember megoldhatónak, hogy mindent másra bízott az értelmi téren és mindent maga végzett a cselekvés mezején. A fölismerést különválasztotta az intézéstől. Az elkorcsosulás legkülönösebb fajtájáról adott példát. Dróton mozgó zsarnok lett belőle. A tanácsos, a titkár, a fogalmazó tanult, gondolkozott, véleményt formált, irt, indokolt — valamennyi a maga bürokratikus módszere szerint. Ezt az embert nem vezette egyéb, mint a végrehajtás mechanikájának értéktelen büszkesége. Négy évig tart nálunk az a hihetetlen állapot, hogy a vezető helyett más gondolkozik, más készít terveket, más tűz ki czélokat, más fogalmaz iratokat és más készít számára beszédeket. Mi sem természetesebb, mint hogy egy ilyen vezetőnek le kellett törnie. Íme kisült, hogy egyetlen tulajdonsága sincs, amivel kiválnak az átlag emberek legközönségesebb sorából. Tekintélye, szótartása, személyi hitele, ismerete az átlagon is alul van. Hol hát a jogcím arra, hogy hazánkat vezesse ? Miatta fönnakadt a kormányzás. A törvényhozás munkája is miatta szünetel- Hazánk jogrendjét miatta nyerte el a törvénytelen állapot. Mit akar még ? Miért nem távozik ? Hazánknak parlamenti békére van szüksége. Miatta nem jöhet létre ez a béke is. Amig tettleg befolyhatott az ügyek vezetésébe, addig sem volt hasznos ember. De most ezt sem teheti. Helyzete odáig sülyedt, hogy a parlamentben immár szót sem emelhet. Mire vár? Hiszen megkapja a penziót! Holnap fölveheti a februári díját is. Mi kell több? Amig helyén marad, addig rend nem lesz. Ha olyan embert ajánl a maga helyére, ki az alkotmánysértésekben vele együtt kompromitálta magát, szintén nem lesz rend. Ha arra dolgozik fondolkodó híveivel, hogy tisztátalan rendszere fönmaradjon, akkor sem lesz rend. Elég volt már abból a sorsból, hogy néhányan adják-vegyék egymás közt az országot. A jogállapot győzelmét várja a nemzet. Ne legyen a haza zsákmánytárgy. Nem tűrünk többé családi és klikk-monopóliumot. Fegyverét az ellenzék nem teszi le, míg halomra nem dűl minden kombináczió a vonagló rendszer fölélesztésére. Bartha Miklós. Szerkesztésérl: Teréz körút 19. sz. Előfizetési ár: earesz évi egész évre 14 írt — kr. Egyes szám ára: helyben 4 kr. vidéken 8 kr. Kiadóhivatal: Teréz körút 19. sz. ORSZÁG BUDAPEST, 1899. SZERDA, FEBRUÁR I. VI. ÉVFOLYAM 32 SZÁM Lapunk mai száma 16 oldal. A válság. — A Magyarország tudósítójától. — Budapest, jan. 31. A mai tanácskozások. A miniszterelnöki palotában tegnap délután megtartott értekezletnek, melyen a béketárgyalásokban való részvételre megbízott minisztereken kívül — mint jelentettük — Széll Kálmán, a korona megbízottja a disszidensek vezérei: Szilágyi Dezső, gróf Andrássy Gyula és gróf Csáky Albin vettek részt, ma folytatása volt a képviselőház elnöki fogadótermében. A mai értekezlet véglegesen verifikálta a béketárgyalások eddigi megállapodásait, formuláit és pontozatait. Megállapította, hogy mily stádiumba jutottak a mai napig az eddigi tanácskozások, végül hitelesen formulázta a kormánynak és Széll Kálmánnak együttes deklaráczióját az ellenzéknek a biztosítékok tárgyában előterjesztett kívánalmára. A kormánynak ez a deklarációja, miként tegnap jeleztük, azt a kijelentést tartalmazza.