Magyarország, 1902. április (9. évfolyam, 78-103. szám)

1902-04-26 / 100. szám

12 MAGYARORSZÁG Budapest, 1092. szombat április 26 VIDÉKE Csendőrség Debreczenben. úgy látszik, Debre­czen város törvényhatósága nincs valami nagyon megelégedve a városi rendőrséggel, mert elhatározta, hogy a 18 lovasrendőr közül elbocsát nyolc­at, s a külterületen a közbiztonsági szolgálatot a csendőr­ségre bízza. Már meg is kötötte a kormánynyal az erről szóló szerződést, mely szerint a város éven­­ként 10 ezer koronát fizet a csendőrségi szolgálatért, és a csendőrség részére laktanyát építtet a Hor­tobágyon. Tíz nagyközség a főváros mellett, Puszta-Szent-Mihálynak önálló községgé alakulása érdekében, az első lépés megtörtént, Pest megye alispánja, Beniczky Lajos ugyanis elrendelte, hogy az előzetes kérdések tisztázására, az érdekeltek bevonásával, helyszíni tárgyalást tartsanak. Ez megtörtént s az új község határa tekintetében abban állapodtak meg az érde­keltek, hogy Kis-Szent-Mihály területének nagy részét s az Árpád- és Anna-telepet az alakítandó Rákos- Szent-Mihály nagyközséghez csatolják. Az ügyben a vármegye hatósága s a kormány fog dönteni. Makó város közgyűlése. Makó város képviselő­testülete április 22-én tartott közgyűlése csupán az­­zért ült össze, hogy a tavaly megszavazott fogyasz­tási pótadóra nézve meghallgassa a belügyminiszter döntését. A pótadót a városatyák csak némely fo­gyasztási czikre akarták kivetni, a miniszter azon­ban csak úgy engedélyezi azt, ha a szőlőtermésre is kiterjesztik. Ezt azonban nem fogadta el a köz­gyűlés s ritka egyértelműséggel kimondta, hogy most már nem kíván a pótadó kivetési jogával élni. Szabadka város közgyűlése. Mint rendszerint mindig, április 24-én is viharos közgyűlése volt Szabadka szab. kir. városának. Előbb szép egyetér­téssel és telkes hangulat mellett kimondták, hogy Heves vármegyének Rákóczira és Kossuthra vonat­kozó ismeretes föliratát hasonló szellemű fölirattal támogatják. Ellenben Nagyváradnak az önálló vám­terület fölállítása tárgyában felterjesztett feliratát egyszerűen csak tudomásul veszik. Azután a városi ellenzéknek egy megújított támadása következett a polgármester ellen. Már több ízben szóvá tették az országos képviselő-választásnál elkövetett rendőri erőszakoskodásokat, amelyeknek fegyelmi következ­ményei elől úgy tértek ki az illető rendőrök, hogy állásukról lemondottak, később azonban a polgár­­mester újból kinevezte őket. E­miatt az ellenzék fegyelmi eljárást akart indítani a polgármester ellen, de a közgyűlés nagy többséggel leszavazta az indít­ványt. Megyei közgyűlések: Bács-Bodrog vármegye törvényhatósági bizottsága e hó 22-én tartott köz­gyűlésén a kisebb jelentőségű folyó ügyek elintézése után tárgyalás alá vette Heves vármegyének a Rákóczit megbélyegző törvény eltörlésére és Kossuth Lajos érdemei törvénybe igtatására vonatkozó át­iratát s nagy lelkesedéssel elhatározta, hogy a heves­megyeihez hasonló feliratot intéz az országgyűlés­hez. Azután a patini főszolgabírónak egyhangúlag megválasztották Markovits Béla zentai szolgabirót. A megürült zentai szolgabirói állásra Fratricsevits István újvidéki szolgabirót, ennek helyére Jeiszel Henrik apatini szolgabirót helyezték át, apatini szolgabirónak pedig megválasztották Payerle Nándor stb. szolgabirót. Borsod vármegye április 24-én tartott közgyűlése apróbb ügyekkel foglalkozott, melyek közül fölemlí­­tésre méltók a következők: Elhatározták, hogy az árvák tűzkár ellen biztosítandó ingatlanait tömege­sen biztosítják valamelyik biztositó társulatnál, ame­lyik előnyösebb feltételeket szab. A gróf Széchenyi Istvánnak a vármegyei levéltárban őrzött leveleit a «Széchenyi múzeum» részére átengedik. Miskolcz város azon határozatát, hogy egyik földbirtokát kis­gazdáknak adja el szabad kézből, nem hagyták helyben, hanem elrendelték, hogy a birtok árveré­sen adassék el. EGYESÜLETEK. ** A Magyar Jogászegylet e hó 26-án, szom­baton délután 6 órakor az ügyvédi kamara helyisé­gében teljes ülést tart, melyen dr. Székely Ferencz folytatja a jogi vizsgák reformjáról szóló előadását. Szólásra fel vannak jegyezve Márkus Dezső, Schwarz Gusztáv, Nagy Dezső, Baracs Marczell. ** A magyarországi zenészek országos segély- és nyugdíjegyesületének e hó 13-ára összehitt köz­gyűlésére a tagok nem jelentek meg határozatképes számmal, ezért az elnökség e hó 27-ére, vasárnap délelőtt fél 12 órára újabb közgyűlést hirdet. A köz­gyűlést a Nemzeti Zenedében (Újvilág­ utcza 14. sz.) tartják meg. ** A Tabitha prot. jótékony nőegylet, mely Tisza Kálmánná védnöksége alatt áll, e hó 30-án délután 4 órakor tartja (IV., Deák-téri evangélikus főgimnázium, II. em.) rendes évi közgyűlését. Tőzsdék. •— 1902. április 26-én. — — Baját tudósítónktól. — Budapesti gabonatőzsde. I. Készáru-üzlet. Mérsékelt kínálattal szemben a kereslet ma jobb volt; a tendenczia ugyan gyönge maradt s a forga­lomba került 14.000 mm. 5 fillérig olcsóbb árakon kel el. A többi czikkek iránya gyönge. Eladatott: Búza. Tiszavidéki: 350 mm. 78 k. 9.40 K., 150 mm. 78­5 k. 9.30 K., 100 mm. 78 k. 9.20 K., 100 mm. 76.8 k. 9.20 K., 1000 mm. 77.6 k. 9.35 K., 3300 mm. 77.2 k. 9.30 K., mind három hónapra. Hódmezővásárhelyi: 2100 mmázsa 77 k. 9.30 K., három hónapra. Fejér megyei: 800 mm. 76 k. 907 ka K. 300 mm. 74 k. 855 K., üszkös három hónapra. Pest megye vidéki: 100 mm. 76 k. 9.10 K., három hónapra. Tolnai: 1300 mm. 76,8 k. 9.12 ka K., három hó­napra. Marosi: 1100 mm. 78 k. 9.20 K., három hónapra. Román : 3000 mm. 74.5 k. 8­60 K., három hónapra. Raktáráru : 400 mm. 76 k., 8’90 K. három hónapra Rozs: 100 mm. 7.05 K., készpénzfizetés mellett paritás. Az árak koronaértékben értendők 50 kig. A készáruü­­élet hivatalos árjegyzései: II. Határiiap-ü­zlet. Olcsóbb Amerikára kezdetben csökkenő volt az irányzat, később azonban véleményvételekre ismét javulás állt be s az árfolyamok némileg gyarapodtak. Félmondatott: 8000 mm. búza, 2500 mm. rozs­e hó 30-iki átvételre. Kötések: Az üzlet folyamán a következő köté­sek történtek: 1902. áprilisi búza 9.01,9.04. Déli 1 órakor zárainak: Gabonaforgalom: 1902. április 23—24-ig. Délutáni határidőüzlet: 4 és 1s órakor a következők voltak a záró árfolyamok' Búza 'w ál) tulok­ramai ara •o 3 n­ogramm­ 1­ára K-tól | K­iff K-től | K-ig tiszavidéki ni 76 8.95 9.05 80 9.25 9.40 « « 77 9.­9.20 81 —.— —.— « « 78 9.05 9.30 82 —.— —.— « 79 9.15 9.35— —.— —.— fehérmegyei ni 76 8.90 9.— 80 9.20 9.30 — 77 8.95 9.15 81 —.—­— 78 9.— 9.20 82 —.— —.— — 79 9.10 9.25— — —.— pestvidéki nj 76 8.90 9.— 80 9.20 9.30 — 77 8.95 9.15 81 —.— 78 9.— 9.20 82 —.— —.— 79 9.10 9.25— — —.— bán­sági n] 76 8.85 9.— 80 —.— —.— 77 8.90 9.15 81— — 78 8.95 9.20 82 —.— « « 79 bácskai nj 76 8.90 9.10 80 —.— —.— « 77 8.95 9.20 81 —— —— 78— _._ 82._._ —.— « « 79 5u v nio^ramin Egyéb gabonamesetek kilós i­a K-tól | K~ig Rozs­­i elsőrendű 70--75 7.20 7.30 « « másodrendű 7.10 7.20 Árpa c takarmány 60—62 6.10 6.20­­ « égetni való 62--64 5.75 6.— « c sörfőzésre való 64—66 0.— 0.— Zab« _ 39--41 7.— 7.25 Tengerlobánsági— 0.— 0.— « « másnemű— —­—■— Repozen káposzta— —•— —•— « « Bánsági —•— —■—* 1 Kölesi — 4.50 5.— 1902. májusi búza 8.94,8.91, 8.89,8.92, 8.94. 1902. októberi búza 7.86,7.83,7.84,7.86. 1902. októberi rozs 6.54,6.55. 1902. októberi zab 5.76. 1902. májusi tengeri 4.83, 4.82,4.84. 1902. júliusi tengeri 5.—, 4.99, 5.01. 1902. aug. repcze —. 1902. áprilisi búza. . . 9.04—9.05 1902. májusi búza . . 8.93—8.94 1902. októberi búza . . 7.85—7.87 1902. októberi rozs . . 6.54—6.55 1902. októberi zab. . . 5.78—5.80 1902. májusi tengeri . . 4.84—4.86 1902. júliusi tengeri . . 5.-----5.01 1902. augusztusi repcze . 11.60—11.70 Érkezett: Elszállittatott: Búza 8375 8750 Rozs 813 — Árpa 980 —• Zab 870 — Tengeri 13254 11879 Liszt 256 8227 Korpa — 1622 Budapesti terménytőzsde. A terményüzletben a szezonszerű hangulatnak meg­felelően alakultak az árak és végül a terményüzlet árjegyzőbizottság hivatalosan a következő árfolyamokat állapította meg: A bécsi gabonatőzsdén ma a következők voltak­­ hivatalos zárlati árfolyamok: 50 kilogrammonkint koronaértékben. Bécsi gabonatőzsde. 1902. áprilisi búza 8.98—8.99 1902. májusi búza 8.87—8.88 1902. októberi búza 7.85—7.87 1902. októberi rozs 6.53—6.55 1902. októberi zab 5.81—5.83 1902. májusi tengeri 4.83—4.85 1902. júliusi tengeri 5.-------5.01 1902. aug. repcze 11.70—11.80 Különféle Pénz Az terményekr? a ) Koronánk a( disznózsír __ c ,_ _budapesti _ vidéki_ 57—5750 szalonna — —príma légenszáritott vidéki____ __ _ __városi légenszáritott 4 drbos —475048__ ‚ mmm mm. c ~3 drbos — füstölt_______________ boszniai, 1901 évi usance-min. 515052— szilva készáru 12.751325 c ___ _ _ c 1931 c c 100 c 18501875 « m— — « 1901 c 1­85 c 215099._ _ __ ___szerbiai, 1901 évi usance-min. 12751325_ _ _ _ « 1901 * i 100 d­b­or177518_ C _ _ « 1901 « c 85 dbos21_2150 szilva határidőre boszniai, 1901 okt. nsance-min.__ C _ _ _ « 1901 « c 100 dbos_____ _ _ _ __ « 1901 « «85 dbos____ c szerbiai, 1901 nov. nsance-min.« « 1901 « c 100 dbos___ __ « _ __ _ « 1901 « «85 dbos ____ szilvaiz készáru -szilvasz, határidőre— szlavóniai, 1901 _ _ _____ szerbiai, 1901 szlavóniai, 1901 okt._____ 19251950 szerbiai, 1901 okt. 175018 K-től | K-ig herem­ ag-------luczema magyar 1901^. ^. _ 46—54— « vörös aprószem­ü 1901». _ _ 35—40— » ______ » középszemü 1901____ 42—46— « M. M. mmm» nagysz­üjt. 1901».__ 48■t” 52■ Búza tavaszra 9.19—9.20 » május—júniusra 9.04—9.05 » őszre 8.02—8.04 Rozs tavaszra 7.30—7.33 » május—júniusra 7.16—7.17 » őszre 6.83—6.85 Zab tavaszra 6.88—6 89 * május—júniusra 6.88—6.89 » őszre —.-------.— Tengeri május—júniusra 5.13—5.14 » június—júliusra —.------.— » julius—aug.-ra 5.26—5.28 Repcze aug.—szept.-re 12.20—12.30 Budapesti értéktőzsde. A mai tőzsde kedvező külföldi hírekre szilárd irányzattal nyílt meg, később üzlettelenség állott be és ennek következtében a forgalomba került értékek lemorzsolódtak és olcsóbb árak mellett zárultak. Valuta és érczváltó változatlan. Előtőzsde. Szilárd irányzat után az értékek kissé gyengültek. Előfordult kötések: Osztr. hitelrészv. 676.------674.50— ------.—. Magyar hitelrészvény-------.----------.-------------.— Osztr.-magyar államo 668.25—666.50——.—. Déli vasút 60.------62.----------. Rimamurányi vasmű 506---------.—. Magyar lesz. .. ——.-----—.— Jelzálog bank 465.—— 465.75------.—. Közúti vaspálya-társaság-------.---------.—. Városi villamos-vasút------.----------.— Magyar arany­­járadék---------.— Magy. koronajáradék —.--------------.—. Magyar ipar- és kereskedelmi bank —.—. Salgótarjáni kőszénbánya —.------.—. Déli tőzsde. Berlini jegyzésekre a hangulat bá­gyadt maradt. Előfordult kötések: Osztr. hitelrészv. 674.50—073.—— 673.26, M. hitelv. 691.-----------.----------- Osztr.-m. ál. v. 666------666.50------.—. Déli vasút 61,----------.----------.— Rimamurányi v. 505.——-----.— ——.—. Magy. lesz. b. ——.------—.---------.-------Jelz.­bank 465.50—465.----------.— Közúti vasp. 616.-------------.----------. Városi vilL­ v. 312.-------.-------------- M. aranyjáradék 120.—.—. Magyar koronajáradék 97.72Va—97.70—.—. Ipar- és kereskedelmi bank —.----—.--------.—. A helyi értékek piacza nyugodt. Köttetett: Budapesti Bankegyesület 90.—81.—­ A prémiumüzletben dijbiztositásokért űzettek Osztr. hitelrészvényekért holnapra 6.-----7.— K., 8 napra 12—14 kor., 1902. május hó végére 25—26 korona. Utótőzsde. A 4 órai zárlatkor maradt Osztrák hitelrészvény 672.25 Magyar hitelrészvény 691.— Leszámitolóbank 439.50 Rimamurányi vasműv. 505.— Osztrák-magy. államvasút 663.50 Közúti vaspálya 616.— Városi villamos vasút 312.—

Next