Magyarország, 1904. július (11. évfolyam, 156-182. szám)

1904-07-01 / 156. szám

Magyarország BUDAPEST, 1904. JULIUS I. PÉNTEK. XI. ÉVFOLYAM 156. SZÁM. Előfizetési ár 3 negyedévre 7 korona, egész évre 28 korona. Főszerkesztő: Szerkesztőség és kiadóhivatal . Teréz-körut 19. sz. Egyes szám ára helyben 8 fillér, vidéken 10 fillér. Holló Lajos: Hirdetések nonparelle számítással díjszabás szerint. Tisztelettel felkérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt lehetőleg gyorsan szíveskedjenek intézkedni, nehogy a lap szétküldése fennakadást szenvedjen. Osztrák bujtogatás, Budapest, június 30. Nem tudom, mit érez az olyan ember, aki gyanútlanul lép szobájába, világot gyújt és a sarokban viperát lát. Azonban sejtem, hogy legelső gondolata: ártalmatlanná tenni a viperát. A mód különböző lehet. Kitépni a méregfogakat, vagy kiűzni a betolakodót a hajlékból, vagy agyonverni a besztiát. Tomasics, Kovácsevics és Khuen-Héderváry gróf világot gyújtottak. Ennél a fénynél megláttuk a viperát. E három férfi egybehangzó állítása kizárja a tévedést. Horvát főispán volt az egyik, horvát miniszter volt a másik, horvát bán volt a harmadik. Szavuknak tehát hihetünk , informácziójukban bízhatunk. Ezek a férfiak állami életünk egy sötét zugába világítottak be. Ott láttuk meg Ausztriát, a sötétben ólálkodó viperát. Kiderült a három férfi beszédéből, hogy Ausztria dalmát hatóságokat használt föl arra, hogy ellenünk a horvátokat felizgassa. Kiderült, hogy az uszításnál pénz is szerepelt. Az is kiderült, hogy annak idejében a magyar kormány emiatt lépéseket tett az osztrák kormánynál. Azt, hogy honnan került a bűnös pénz, Kluen gróf szerint kipuhatolni nem lehetett. Minek is ? Ha felhő borul a láthatárra , ki bolond kérdezi, hogy honnan jön a jégverés ? Ha villám üt be a kazalba , minek akkor puhatolni, hogy mitől támadt a tűz ? Ilyenkor kár kíváncsiságra vesztegetni az időt. Azonban nem kíváncsiság megtudni, mi történt azzal az osztrák kormánynyal, amely a magyar szent korona területére tolakodott a végből, hogy itt lázadást szítson ? Azt is meg kell tudni, hogy tettek-e erről az ügyről jelentést I. Ferencz József ő felségének és ha igen, minő parancsokat adott ki a felség a bujtogatók megbüntetésére ? Ezek a kérdések nem ok nélkül merülnek föl. Hazánkban senki sincs, aki tisztában ne volna a Jellasich bán által vezetett horvát lázadással. Mindnyájan tudjuk, hogy azt a lázadást Bécsben tervezték, onnan szították, onnan segélyezték pénzzel és fegyverrel. A magyar kormány akkor is panaszkodott, előterjesztéseket tett. Fejedelmi ígéretek és nyilatkozatok által szerzett megnyugtatást. Akkor ez a megnyugtatás egyszerű szemfényvesztés volt. El akarták altatni a magyarok aggodalmát, hogy titokban tovább szőhessél a lázadás szálait. Azt is tudjuk, hogy a hetvenkedő Jellasich gyalázatosan megfutott és seregének jelentékeny része foglyul esett. A történelemnek ezt a részét, annak előzményeivel és következményeivel együtt kötelezőleg kellene tanítani a horvát népiskolákban. Ebből megtudná a horvát nép, hogy Jellasich nem horvát nemzeti hős volt, hanem felfuvalkodott, gyáva bérencze az osztrák kamarillának. Azt is megtudná, hogy a horvát népet nem a horvát álmok valósulásáért vitték harczba, hanem azért az összbirodalmi eszméért, amelynek állandó czélja Horvátországot is beolvasztani és germanizálni. Végre megtudná, hogy Ausztriának minden országa boldog volna, ha olyan terjedelmű önkormányzata volna, mint Horvátországnak és hogy semmi névvel nevezhető fantasztikus kötelék a horvát nemzet egyéni kifejlődésének olyan szabad tért nem képes biztosítani, mint amilyet a Magyarországgal való kapcsolatban élveznek. Mihelyt a horvát nép minderről felvilágosíttatnék, azonnal megszűnnék lelkében az a viszketeges érzés, melyet a magyarok ellen táplál és létrejönne köztünk az a testvéries viszony, amelyre mindkét fél érdekében nagy szükség van és melyet történelmi helyzetünk vaskényszere előbb-utóbb meg is fog teremteni. Addig is, hogy jövünk ahhoz, hogy vipera ólálkodik a sötét szögletben? Mi keresnivalója van Ausztriának a magyar szent korona területén ? Hogyan merészel oda betolakodni ? Honnan veszi azt a példátlan szemtelenséget, hogy lázadást szít ellenünk a horvátok között ? Hiszen szövetségesek vagyunk! Egy fejedelem alatt élünk. Egyik a mást "védeni tartozunk. Azért vagyunk védelmi közösségben, hogy együtt erősebbek legyünk, mint külön-külön. Ezt a kérdést tisztázni kell. Perfid ellenséggel szövetségben nem élhetünk. Házi tolvajok ellen nincs védelem. Ausztria aknákat fúr hazánk belbékéje alá. Ocsmány művét titokban űzi. Szövetségesét tőrbe csalja. Államunkba lopódzik bujtogatási szándékkal. Meghasonlásra ösztönzi népeinket és testvérgyilkolásra ingerel. Alávaló czélját pénzzel támogatja. Gonosz ábrándokat éleszt, hogy előmozdítsa a magyar szent korona feldarabolását. Ha nyílt ellenség hadüzenet után tesz ilyent, akkor is áthágja a hadijog határait. De a háborús háború. A győzelem eszközeit bajos rubrikába szorítani. Ilyenkor , aki marja, az bírja. Ám, Ausztriával szövetségben vagyunk. Nyílt háborút nem viselhet Ferencz József osztrák császár Ferencz József magyar király ellen. A császári és a királyi hatalmakat alaptörvény kötelezi a kölcsönös védelemre. Tehát nemcsak hogy nem háborúzhatunk, de kénytelenek vagyunk egymást védelmezni. Ennek daczára az osztrák kormány alattomos módon bujtogat hazánk belbékéje ellen. Pártütést szervez államunk területén. Polgárháborút akar felidézni. Szérüskertünkben tűzcsővákat rak a kazlak alá. Ezzel elérkeztünk ahhoz a komoly kérdéshez, hogy maradhatunk-e ezentúl is szövetségben a perfid Ausztriával és nem érkezett-e el az a történelmi pillanat, hogy megvonuljunk a tiszta perszonális unió védbástyája alatt? Bartha Miklós Lapunk mai száma 24 oldal. A politikai színtérről. Budapest, június 30. Bánffy elfoglalja helyét, hétfőn vagy kedden beszél. Nagy érdeklődés várja. Összetűz Khuennel, a király személye körüli miniszterrel, Tisza bécsi nagykövetével és páros versenytársával. Ez indította Bánffyt arra, hogy ne várjon tovább, mert a volt dán és ex-miniszterelnök nagyon éleskedett a távollevővel. Szemére vetette, hogy arról mit sem tud, hogy miatta Bánffy bejelentette volna lemondását, de az igen is tény, hogy ő Bánffy alatt szolgálni nem akart és leköszönt, ki őt úgy kérlelte, hogy maradjon. Azután azt is mondá,hogy nem tud konfliktusokról közte, mint bán és Bánffy, mint miniszterelnök között. Sőt ez akkora bizalommal volt iránta, hogy még bukása előtti napon is bizalmaskodott vele. E szavak mögött valami intrika rejlik. Végül azzal is előállott, hogy vannak politikusok, akik hirtelen éppen ellenkezőjét vallják annak, amit azelőtt tettek. És hogy ez célzás volt Bánffyra, mindenki megérte. Már hogyne venné ezeket zokon az új párt vezére, hogy mikor még be sem lépett a képviselőház küszöbén, a miniszterek máris így berzenkednek ellene. Ugyan mit felelhet neki Bánffy? Könnyű elképzelni, hogy Khuen gróf bán kormányzásának magyar állami és nemzeti szempontból való hiteles leírása fogja képezni előadásának magvát. Lássuk, igazán magyarbarát vagy aulikus osztrák politikát követett-e Horvátország kormányzója, kit Tisza Kálmán küldött Zágrábba s Tisza István — mint maga emlité — ajánlotta most esztendeje miniszterelnöknek maga helyett és legutóbb a király kívánta Tiszától, hogy személye körüli miniszterül fogadja kabinetjébe. Barátok-e vagy vetélytársak, nem tudhatjuk, de hogy jelenleg szolidaritásban állnak egymással, annyi bizonyos. Báni múltjáért csak maga felelős, de az új horvát pénzügyi kiegyezésért és az ottani politikáért — dehogy is Cseh Ervin, kit Khuen elbocsátott volt — csakis ő és Tisza feleljenek. Hogy Bánffy Tiszának is fog kedveskedni egy kis szíverősítővel és hogy a képviselő uraknak is fog szolgálni tanácscsal, elképzelhetjük. Beszédét Bánffy hír szerint a kereskedelmi tár-