Magyarország, 1909. augusztus (16. évfolyam, 205. szám)

1909-08-03 / 205. szám

BUDAPEST, 1909. AUGUSZTUS 31._____________KEDD___________________XVI. ÉVFOLYAM 205. SZÁM. Előfizetési ár s negyedévre 7 korona, egész évre 28 korona.­­ Főszerkesztő: Szerkesztőség és kiadóhivatal­­ Teréz-körut 19. sz. Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér.­­ Holló Lajos: Hirdetések milliméter számítással díjszabás szerint. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az elő­fizetés megújítása iránt szívesked­jenek lehetőleg gyorsan intézkedni, hogy a lap küldése fennakadást ne szenvedjen Gazdasági evolúczió. — Külföldi tanulságok. — Xilnz, 1909. augusztus. (B. K.) Magyarország közvéleménye abban a hitben él, hogy Ausztriát és Nyugateurópa többi országait kizárólag a nagyipar teszi gazdaggá. Részemről az ellenkezőt tapasztalom. Itt, Felső- Ausztriában, ahol e sorokat írom, a nagy gépgyárak és egyéb óriási ipari vállalatok környékén, ott, ahol egy-egy falusi gyárban 2—3000 munkás dolgo­zik, a nép nyomorban él és a kiván­dorlás innét Amerikába semmivel sem kisebb, mint Magyarország egyes vidé­keiről. A nagyipar tehát egymagában a nép jólétét nem képes emelni. Ezt a személyes tapasztalatomat támogatja különben Anglia pauperizmusa is. Ebben a gazdag, iparos államban a lakosság 25 százaléka olyan nyomorban tengődik, hogy az afrikai zulukaverek közül arány­­lagosan nem pusztul el annyi ember éhen, mint a hatalmas Angliában. És egészen hasonló jelenségek mutatkoz­nak­ a föld kerekségén mindenütt a kizárólagos ipari államokban. A felsorolt tények alapján mindenki természetesnek fogja találni, hogy újabb időben az összes nemzetgazdák és állam­férfiak komolyan kezdenek foglalkozni a mezőgazdaság fejlesztésével, mert kezdik belátni, hogy a nagyipar csak egy kis része a termelésnek és egy­magában nem boldogíthat semmiféle népet vagy nemzetet. A legélesebben Bülow juttatta kifejezésre ezt a köz­­gazdasági elvet, mikor mint német biro­dalmi kanczellár megokolta a magas mezőgazdasági vámok szükségességét. Történelmi jelentőségű beszédében azt mondta 1905-ben, hogy a német ipar többet produkál már, mint amennyit a német nép elfogyaszt; már­pedig a né­met népnek nem az az érdeke, hogy a mezőgazdaságtól elvonja a munkásokat abból a czélból, hogy még több ipar­­czikket gyárthasson idegen államok né­peinek, hanem az az érdeke, hogy mezőgazdaságát parallel fejleszsze ipa­rával s ne tegye magát függővé idegen hatalmasságok vámpolitikájától. Ki biz­tosíthatja Németországot a többi álla­­mok jóakaratáról ? Ha a német nép el­hanyagolja a mezőgazdaságot és egy­oldalúan csak ipari termeléssel foglal­kozik, akkor Németország kényszerül kívülről táplálkozni és ellenséges szom­szédaival szemben elvesztheti gazdasági függetlenségét. Németországnak tehát nem áll érdekében az ipar egyoldalú fejlesztése, hanem oda kell hatnia, hogy saját 60 milliónyi népe helyes arányban termeljen iparczikkeket és mezőgazda­sági terményeket. List, a híres német közgazdász már évtizedekkel előbb elmondta­ azt, amit Bülow fenti beszéde tartalmaz, a mai német közgazdák pedig tényleg szám­szerűleg igazolják már, hogy a mező­­gazdaság és ipar parallel fejlődése tette nagggyá Németországot, tehát nem — mint nálunk tévesen hiszik — kizáró­lag az ipar, hanem a mezőgazdaság és az ipar együtt. Amíg Németországban ugyanis csak az ipar fejlődött, addig a földmíves nép szegény maradt és Ame­rikába vándorolt. Pedig már a német ipar a múlt század hetvenes éveiben is hatalmas volt. Csakhogy még egy nagy, szervi hibában szenvedett akkor, tudniillik, főképpen a külső kereskede­lem tartotta fenn és a nép nagy zöme még nem tudott iparczikkeket vásárolni. Ez a tespedés eltartott a nyolc­vanas évekig. Ekkor múlt század utolsó két évtizedében belépett aztán a német me­zőgazdaság is a kapitalisztikus termelési ágak sorába. A német gazda eltanulta az iparostól a gazdasági tevékenység ter­mészettudományi és kereskedelmi mód­szereit. A német mezőgazdaság Euró­pában vezető szerepet kezdett játszani és olyan eredményeket ért el a föld­­mivelés terén, hogy ma már 60 milliónyi népét önmaga képes táplálni. Németországban bámulatos példáit láttam annak, hogy mennyit kell a né­met földnek teremnie, ha 60 millió em­ber élelmezéséről van szó. Braun­­schweigban több ezer hektár kerti földön éznek iparszerű növénytermelést és évenkint 1000 márka tiszta hasznot vesznek ki egy hektár földből. Továbbá 30 esztendeje a porosz földbirtokosok­nak még 10 millió hektár terméketlen földjük volt, ma csak egy millió hektár van. A fekete ugar Németországban jóformán megszűnt. A műtrágyahasz­­nálat salétromban 50 ezer tonnáról 500 ezer tonnára emelkedett, kálisában pe­dig semmiből két és fél millió tonnára szaporodott, a nyolc­vanas években 25 ezer gépies lőerő állt a német mező­­gazdaság szolgálatában, ma 300 ezer lóerő. A fejlődésben részt vettek az állami birtokok is. A porosz állam bir­tokainak évi bére középátlagos 10 márkáról 50-re növekedett, a magán-­ tulajdonban levő földek ára pedig he­­lyenként 2 - 300 márkáról 2-3000 már­kára emelkedett. A német mezőgazdaság eme világra­szóló kibontakozása magával ragadta a földmíves nép jólétének emelkedését is. És ekkor következett be a legérdekesebb versenyfutás. Amint a gazda jómódú lett, az iparos is keresethez jutott, sőt gyakran alig volt képes annyit termelni, amennyit a jómódú földmíves nép fo­gyasztott. Az ipar fellendülése meg maga után vonta viszont a mezőgazdaság fej­lődését, és amíg az ipar a mezőgazda­sági evolúc­ió előtt csak csigalépések­ben haladt, addig az utolsó 30 év alatt a meseszerű hétmérföldes csizmában rohant előre. Néhány számérték fényt vet erre a kibontakozásra. A német nép fejenkint és évenkint való pamutfo­gyasztása fél kilóról 6 kilóra emelke­dett, vasfogyasztása 30 kilóról 200 kilóra és húsfogyasztása 20 kilóról 55 kilóra szökött fel. A német építőipar a világ legelső ipara lett. 1882 óta az építő­­anyaggyártás és az építőipar munká­sainak száma egymillió emberrel növe­kedett meg. A jólét általános emelke­dését legjobban jellemzi azonban a jövedelmi adók megnövekedése. Po­roszországban az állami adó 500 millió márkáról 2000 millióra emelkedett, amihez még hozzájárul az is, hogy a községi adók is megsokszorozódtak. Németországnak ez a nagyszabású haladása azóta tart, mióta mezőgazda­sága is fejlődésnek indult, tehát a 80-as évek óta. Eddig ugyanis a német köz­­gazdasági kibontakozás lassú tespedés volt, a nyolc­vanas évek után pedig repülésszerű versenyfutás. Amíg a né­met ipar a külföldi piaczokra támasz­kodott, amíg a koldus német paraszt fekete kenyérrel élt, putrikban lakott és ruha helyett rongyokba burkolódzott, addig a német ipar ólomlábakon járt és a német társadalom eladósodott sze­gény volt. A nyolc­vanas évek hozták meg a fordulatot. A német mezőgazda­ság azóta megháromszorozta jövedelmét. A német paraszt jólétben él. Munkát ad az iparnak s az ipar viszont a föld­­mivelésnek. A 60 milliónyi német nép jóléte harmonikusan emelkedik és a német birodalom, gazdagsága biztos tu­datában, a világ egyik leghatalmasabb politikai tényezője lett. A német nép itt vázolt gazdasági evolúc­iójából levonhatjuk kö­vetkeztetéseinket a magyar viszonyokra is. Az amerikai Unió és Németország gigászi kibontakozása azt bizonyítja hogy mezőgazdaság nélkül a kontinen­tális országok nem boldogulhatnak. Ne késlekedjünk tehát. Törekedjünk arra, hogy visszamaradt mezőgazdaságunk is nyugat-európai színvonalra emelkedjék, és akkor egyöntetű gazdasági fejlődés­ mellett, a magyarság lesz Európa egyik leggazdagabb népe, s mezőgazdaságunk ismét vezérszerepet fog játszani az egész világon. Laciink mai száma 28 oldal.

Next