Magyarország, 1918. szeptember (25. évfolyam, 204-228. szám)

1918-09-26 / 225. szám

Budapest, 1918 csütörtök, szeptember 20! &AGZAROSSZÁD­ F — Nyolcszáz hangverseny. Uraim, vágyá­sai ! Nagy offenziva készül a dobhártyák el­len. A­ muzsikus had már felvonult öldöklő hangszereivel, a rohamcsapatok indulásra ké­­szen állanak, csak a jel megadását várják. A" legfőbb vezérkar és a hangversenyrendező im­­­preszáriók táborkara már kidolgozta a téli hadjárat tervét. Az előreküldött őrszemektől beérkezett jelentések alapján elárulhatjuk, hogy nem kevesebb, mint nyolcszáz támadó, van tervbe véve. E támadások bázisául nem­csak a jól kiépített első állásokban mint Fő­városi­­Vigadó és Zeneakadémia, vetette meg lábát az ellenség, hanem a külső erődítménye­ken, úgymint kaszinók, vendéglők és temet­kezési egyletek nagytermeiben is nagyszámú tartaléksereg helyezkedett el, hogy megkísérel­jék ádáz tervüket, a dobhártyák áttörését. Az offenziva megindulását óriás reldám­-pergőtűz előzi meg és nyomban utána megkezdik a tá­madást, angol mintára először is Afrika, India és Vad-Nyugat előreküldött hangver­seny-vadai. Ezek a koncert-poszmékerek külső látszatra igen szelídek, csak akkor válnak fé­lelmetesekké, amikor fegyvereiket, a torkukat vagy a billentyűket, vagy a vonót elkezdik csattogtatni. A velük szemben elszántan véde­kező közönséget ilyenkor gyakran kényszerí­­tették már visszavonulásra. Épp így kell félni az önkéntes légiótól is, amely nem tartozik­­a hangverseny-kötelesek reguláris seregéhez, ha­nem önként jelentkezett a koncert­harcban való részvételre. No, de végre is tréfán kívül: nyolcszáz hangverseny, ez egy kicsit sok. Szí­vesen megbirkózunk Sauer Emillel, Dohná­­nyival, Lhevinne-nel, Vecsey Ferenccel, Kurz­i Zelinával, de megkockáztatjuk azt a szerény véleményt, hogy Kontár Ilike kisasszonynak, aki három hét óta nyer szakszerű­ kiképzést a Kültelki Zenekonzervatóriumban, még leg­alább két hónapig kellene várnia, hogy a zongora-tanszakon tett előrehaladását önálló hangverseny­­keretében­­bemutassa. Er­illa a két hónapot szíves unszolásunkra meg meg­toldja háromszáznégy évvel, annál jobb. És lássa be Bösendorfi Andalgina is, hogy nem ok még a nyilvános bemutatkozásra, ha va­laki brilliáns technikával tudja interpretálni a kromatikus skála rejtett finomságait, valamint a Gzerny-elűdök egyéni értelmezése sem je­lenti még a zongoram­űvészet lisztferenci csú­csait. A talentumos szobalány, akit még nem mer a kórusba szerződtetni a Feld­-szính­áz, to­vábbá a végzett operett-primadonna, ak­it már nem mer felléptetni az óbudai kabaré, nem kell, hogy mindenáron a hangverseny-póídium­­ról felebbezzenek a nagyérdemű közönség íté­letéhez. És most már egészen tréfán kívül: ez a szédületes arányú hangverseny-offenzíva egy cseppet sem kultúrjelenség. A koncert-rende­zők gyakoroljanak egy kis cenzúrát azoknak a művészete fölött, akik a pódium felé özönle­nek. A­ műkedvelés csak maradjon meg a zárt­körű zsúrok intim körében. A konjunktúra ta­lán mégsem arra való, hogy a dilettantizmus elárassza a nyilvánosságot. (h. f.) — A vásárcsarnok árdrágítói. A vásár­­csarnoki rendőrbíróság ma elítélte Arnold Júlia, Hegedűs Róbertné, Szalár János, Novics Imréné, Oszt György, Vinkó Éva és László Boris piaci árusokat árjegyzék ki nem függesztése miatt 200—200 korona pénzbírságra, Hoffbauer Károlynál kukoricadrágítás miatt egy napi elzá­rásra és 200 korona pénzbírságra, Surján Istvánnál szőlődrágítás miatt 500 korona, Langszammer Ferencnél 300 koron­a pénz­bírs­ágra, C­zabán János­­nét ugyancsak szőlődrágítás miatt 3 n­api elzárásra és 50 korona pénzbír­ságra, Balák Jánosnét őszibarackdrágítás miatt 500 korona pénzbírságra, Vargha Zsigmondnét 5 napi elzárásra és 200 korona pénzbírságra, Ivanov Kristóf bolgár kertészt petrezselyemdrágításért 1000 korona pénzbírságra, Orr Já­nosnét ugyanazért kétnapi elzárásra és 20Qrl.QX0na pénzbírságra, végül Vár­g­o­s­­ Ferencnét alma - vés őszibarackdrágitás miatt 1000 korona pénzbírságra. — A tisztviselők háborús segélye. Az Ál­lami Tisztviselők Országos Egyesülete októ­ber 2-án délután 5.órakor a II. ker., Főher­ceg Albrecht­ ut 11. szám alatt lévő egyesü­leti helyiségében választmányi ülést tart Ezen az ülésen a választmány tárgyalni fogja többek között az állami tisztviselők hábo­rús s­e­g­é­l­y­é­n­e­k felemelése érdekében megindítandó mozgalmat, továbbá a lakbér felemelésének kérdését és az állami viselők szolgálati pragmatikájá­nak az ügyét. A köztisztviselők különösen, hír. szerint, százötven százalékos drágasági pótlékot fognak kapni fizetésük arányában, végleges döntés­­ azonban még nem tör­tént.. Ezzel kapcsolatban megemlítjük, hogy a köztisztviselők szükségleteinek ttalu­­láliákkal való kielégítése céljából a kormány, tárgyalásokat folytat egy textilgyárra­l, amely a háború alatt szünetelt, hogy azt megvegye, üzembe helyezze a köztisztviselők textilszükségleteinek fedezésére. Ez a gyár a tervek szerint kizárólag köztisztviselők ré­szére fog dolgozni. Tervbe van véve egy, állami cipőgyár felál­lítása is, ezenkí­vül egyéb üzemeket is óhajt létesíteni a kor­mány, hogy a köztisztviselőknek lehetőleg minden szükséglete kielégítést nyerjen. — Liszt a bérkocsiban. A VIII. ker.­kapitány­ság 100­0 pénzbüntetésre ítélte Holt Józsefné takarítónőt, aki a vidékről 70 kiló nullás lisztet hozott fel a fővárosba. Bérkosiban akarta haza­szállítani, egy rendőr azonban észrevette s be­kísérte. A lisztet elkobozták, ’’ ’ Rejtélyes módon fosztottak ki egy föld­birtokost. Zélinger Lőrinc nemesmiliticsi földbirtokos tegnapelőtt feljött Budapestre, hogy az ÖMGE­ tegnapi tanácskozásán részt vegyen. Este a gyűlés több tagjával egy üllői­­úti vendéglőben vacsorázott, majjd 11 órakor­­kilépve a vendéglőből, egy arra haladó bér­kocsit állított meg, beült s azt az utasítást adta a kocsin­­ak, hogy a Metropol-szállóhoz hajtson, ahol lakott Ma reggel 6 óra tájban, maga sem tudja, hogyan, mi módon, egy külvárosi kapumélyedésben ta­­­­lálta magát, hiányzott róla tegnap vásárolt 5000 koronás télikabátja, valamint eltűnt aranyórája és arany­lánca is. A földbirtokos ma délután jelen­tette be a főkapitányságon ezt a rejtélyes kalandját, amelynek kiderítésén most nyo­moz a rendőrség. Érdekes, hogy a földbir­tokos pénzéhez a titokzatos fosz­togatók nem nyúltak. — Elzárásra ítélt böröndös. Ey­ériasszony! fidiküljét javítás céljából bevitte Hausvater börön­dös cég ,Vilmos császár úti üzletébe. Hausvater Józsefné, aki az üzletet h­adbavonult férje helyett vezeti, a ridikü­lre két új fogó készítéséért huszon­öt koronát kért. Feljelentés folytán ma tárgyalta ezt az ügyet az V. kerületi rendőrkapitányságon dr. Meinig rendőrfogalmazó. Hausvaterné előadta, hogy ő a szakmunkásnak tizennyolc koronát fize­tett a­­ javításért, a hét koronát pedig szokásos üzleti haszonnak tartja. A központi átvizsgáló bizotság véleménye szerint azonban a javításért tizenöt korona elegendő lett volna, és ezért­ a rendőrbíró Hausvaternét háromnapi elzárásra és 100 korona pénzbüntetésre ítéli" A LEGÚJABB Hussarek a délszláv kérdésről és a békéről Jövő kedden beszél ■sí,,,.- Becs,, szeptember 25. / (A Magyarország tudósítójának telefon­­jelentése.) Hussarek báró osztrák miniszterel­nökjt kapvi?l Tehát legelső ülésen, amely a jövő kendett lesz, beszédet mond, amelyben kitér a politikai helyzet minden vonatkozására. Első­sorban ki fogja fejteni az osztrák kormánynak a délszláv kérdésben elfoglalt álláspontját és foglalkozik mindazokkal a javaslatokkal, ame­lyek ezzel a kérdéssel kapcsolatban felmerül­tek. Ezenfelül meg fogja ismertetni mindazi a tárgyalások menetét, amelyek már az új kor­mány idejére esnek. Burián gróf külügyminisz­teri javaslatával kapcsolatban beszélni fog a béke kérdéséről is, és kifejti a kormány állás­pontját a belső politika minden kérdéséről. Az antant diplomáciai központot létesít Bécs, szeptember 25. (A Magyarország tudósítójának telefon­­jelentése.) Kopenhágából az a hír érkezik, hogy Londonban nagy visszatetszést keltett Wilson­­nak eljárása az osztrák és magyar jegyzék gyors visszautasítása körül. Londonban a hivatalos körök azt hangoztatták, hogy a­ szövetségesek az osztrák-magyar jegyzéket gondosan meg fogják vizsgálni és ennek folytán a válasz el fog húzódni. Amikor aztán megjelent Wilson lakonikus elutasító válasza, a londoni körök teljesen el voltak képedve. Hogy hasonló ese­tek meg ne ismétlődjenek, diplomáciai közpon­tot létesítenek, amelyről Lloyd George egész­ségének helyreállta után fognak tárgyalni. Precizírozzák a francia­­ békeprogrammot! Renaudel követelése ,,­F Bécs, szeptember 25. * Mlfffyarország tudósítójának telefon­jelentése.) Genfi jelentés szerint Renaudel francia szocialista képviselő azt követeli, hogy a francia kormány precizírozza békepro­­gramját. Renaudel követelése erős vissz­hangra talált a képviselők között. (Újra megkezdődtek a tárgyalások a lengyel kérdésben Berlin, szeptember 24. (Wolff,­ Hintze államtitkár bécsi tartózkodása alkalmával az osztrák és magyar kormánynyal a lengyel­­kérdésről folytatott tárgyalások ma Németor­szág és Ausztria-Magyarország képviselői kö­zött ismét megkezdődtek. A tárgyalások to­vábbi folyamába Lengyelország képviselői is be akarják vonni. A szerbek elérték a Vremska Plani■ nál és a Gradesko-Prilepi utat Szerb jelentés Szeptember 23. A szerbek folytatják a Var-­­daron való átkelést. Az átkelés helyén érintke­zésben vannak az ellenséggel. Elérték a Vrems­ka Pramnál és a Gradeskóból Prilepbe vívó utat. A Vardar vasútján néhány vonatot zsák­mányoltak. Törökország válasza Burián jegyzékére „Előkészítése legyen a világot átölelő békének“ Konstantinápoly, szeptemberi 24. (Milli.? A török császári kormánynak Burián gróf kül­ügyminiszter jegyzékére adott válasza, ame­lyet a török nagykövet Bécsben a legutóbb át­nyújtott, a következőképpen hangzik: * Törökország alulírott nagykövete bátorko­dik a császári és királyi kormánynak e hó 14-én kelt jegyzékére a következőképpen­­vála­szolni : — A cs. és kir. kormánynak valamennyi hadviselő államhoz intézett javaslata, amely szerint valamely semleges országban bizalmas és nem­ kötelező eszmecskéket folytassanak a tartós és becsületes béke alapelveiről, teljesen megfelel az ottomán császári kormány felfogá­sának, amely ezt szövetségeseivel együtt ismé­telten többször kinyilatkoztatta. Ennek követ­keztében a császári kormány azt a kívánságát fejezi ki, hogy a cs. és kir. kormánnnak őszinte emberségéből és engesztelékeny szelleméből fa­kadó lépése előkészítése legyen az igazságos, tartós és az egész világot átölelő békének. Az alulírott bátorkodik a császári kormány nevében kijelenteni, hogy a magas porta hajlandó a ja­vasolt eszmecserén részt venni. 420.000 tonna hajótér elsülyesztése augusztusban A Bécs, szeptember 25.* N :­’ A központi Hatalmak kerek" 420.000 bruttó­*" tonna ellenséges kereskedelmi hajóteret sü­llyesztettek el augusztusban. Ezzel együtt a há­ború kezdete óta a központi hatalmak 19.220.000 bruttó regisztertonnával csökken­tették az ellenség hajóterét. Ebből körülbelül 11.220.000 bruttó tonna veszteség jut az angol kereskedelmi flótára. Július hónap folyamául a máig jelentett elsülyesztéseken kívül, időköz-­ ben érkezett jelentés szerint még "40.000 bruttó tonna ellenséges hajóteret rongáltak meg súlyosan a központi hatalmak tenger-. Alatt­járói, gr *-e­iT

Next