Magyarország, 1928. június (35. évfolyam, 123-146. szám)

1928-06-19 / 137. szám

Bnt.ip­.'s! 1928. június 19. kedd MAGYARORSZÁG Nem lesz pereskedés „A régi nyár“ miatt A Budai Színkör, mint ismere­tes, pénteken mutatta be Lajtai Lajos és ifj. Békeffy István három­­felvonásos­ operettjét. A régi nyár­t, amelynek előkészületei alatt sok­szor bukkant fel a­ sajtóban az a hír, hogy Fedák Sári pert indít a szerzők ellen. Mint emlékezetes, Fedák Sárinak szánták először A régi nyár női főszerepét és a mű Ifi- Dékeffi István (Műveit) és Lajtai Lajos tzelte), A régi nyáré, szerzői résznö Mr szerint sokat tárgy­at a Szerzőkkel a darabról. Mikor aztán Fedák Sári szereplése meghiúsult, az a hír terjedt el, kotta Fedák pert indít el két fiatal szerző ellen és követest,­ hogy a tantiem egy ré­szét engedjék át számára, mert a damb kon­vtvukcióján sokat dolgo­zó­k. Mint értesülünk, a beharangozott, pír,cl.:­arad, Fedák Sári nem óhajt a két fiatal szerzővel pertzeszá-olni és nem tereli bírói út­ra a kérdést. •Ugyancsak közölték a­ lapok, hogy Kardos Andor a saját témá­jára ismeri A régi nyárban és plá­giumpert indít a szerzők ellen. Er­re vonatkozólag Kardos Andor ki­jelentette, hogy ebből egy szó sem igaz, új darabja és A régi nyár kö­zött csak lényegtelen hasonlóságok vannak és esze ágá­ban sincs pert indítani.­ Szövetségbe tömörülnek a hangver­­senyvállalatok. A budapesti hangver­­seenyvállalatok rövidesen szövetséget alapítanak. Ennek a szövetségnek az lesz a célja, hogy megvédje a hang­­versenyrendezők érdekeit. A színigaz­gatók szövetségének mintájára fog működni az­ új egyesülés, amelynek szervezése most van folyamatban. Az alapítók tapogatóztak már hivatalos helyen és azt az információt kapták, h hogy a kultuszminisztérium■ szívesen, látja­ a­ hangversenyvállalatok tömörü­lését. # Magyar cimbalomf­űvés­zne sl­iccre Amerikában. Néhány héttel ezelőtt, vándorolt ki Amerikába Balassa Jenőnek, a népszerű Basa bácsinak a­z özvegye. Fátyol Klári először csak kéthetes szerződést kapott Amerikában, de lassacskán kitűnő hírre tett szert, úgyhogy egyre emelkedő gázsival egyre jobb és jobb szerződést kapott. Most már októberig van nagysze­rű szerződése. Egy varietében cim­­balmozik­; főképpen ma­gyar­ nótá­kat ad elő.# A. Csuttogó bariton* Budapesten. A gr­amofón l­emezekre­l jól ismeri a kö­zönség .Zsolt­­Smith-nek a nevét. A .csut­­togó borik­or - ma­k egyike a legismer­ tebb gramofon-attrakcióknak. Jack Smith valamikor nagyon híres énekes volt. Betegség következtében vesztette el a hangját. Nem tudott többé vissza­térni az operaszínpadra. Egyszer aztán egy társaságban halk, szinte suttogó hangon előadott egy románcot. Vélet­lenül jelen volt egy impresszárió is, aki nyomban ajánlatot tett Jack Smith­­nek. Az énekes nem élt túlságosan jó anyagi körülmények között és elfo­gadta ezt az ajánlatot. Egy kis színház­ban lépett fel a suttogó bariton. Itt fe­dezték fel a­ gramofon számára. A leg­nagyobb amerikai gramofongyár kö­tötte le és rövid hat hónap alatt az egész, világon ismert lett a neve. Száz­­ és száz dalt énekelt már be a gramo­­fonbe, Jack Smith. Legutóbb ismét ki­lépett, a láthatatlan lemezből és egyik londoni színpadon szerepelt meglehe­tősen szép sikerrel. Impresszáriója most eu­rópai turnéra viszi. Ennek során Bu­dapestre­ is eljön. Tegnap írták alá a ■szerződést az egyik hangversenyválla­­latnál. Októberben látjuk majd a bu­dapesti­ dobogón Jack Smith-et, aki két estén át fog nálunk vendégszerepelni. Magyar festőművész nyerte egy párizsi plakátpályázat első díját. A színházi plakátokról jól ismeri a közönség Kolozsvári Andornak, a­ tehetséges­­ fiatal festőművésznek a­ nevét, ő festette a­ »Dr. Szabó Juci«, az »Úri mim«­ és a »Mersz­e, Mary­« népszerű plakátját Egyik legnagyobb , párizsi narfémgyár nemzetközi plakátpályázatot hirde­tett. Az első díjat Kolozsvári An­dor nyerte meg sok francia, angol és amerikai művész előtt. # A Savoy jazz-band Bécsben, Bécs­­ből jelentik: A Savoy jazz-band hosz­­szabb szerződést kötött az egyik va­rieté-színházzal. Egész nyáron Bécsben fognak szerepelni.# Rózsahegyi Kálmán növendékei­nek vizsgája. Rózsahegyi Kálmán növendékei most tettek tanúbi­zonyságot előmenetelük felől. Sok új tehetség bontakozott, ki a két­napos vizsgán. Köztük, elsősorban Fent­elei Molnár Gilly, aki egy drámai jelenetben és kitűnő tánc­­számmal tűnt ki. Ezenkívül a te­hetséges Csillag Erzsi, Kutassy Módi, Láng Sándor és Farkas Gyula szerepeltek sikerrel. A Magyar Színház jövő szezonjának első újdonsága: a Hotel Imperial repríze Faludi Jenő lov­anai tárgyalásai miail Heinz Martinnal . Faludi Jenő, a Magyar Szín­ház igazgatója, szombaton Lovranába utazott, hogy ott tárgyalásokat folytasson Karl Heinz Martinnal, a Danton halála című Bü­chner-da­­rab rendezéséről. Karl Heinnz Mar­tin elvileg elfogadta a Magyar Színház ajánlatát és hajlandó Bühhrrer híres drámáját a jövő. ■szezon legelején rendezni a Ma-', avar Színházban. Az újdonság be­állítása hatalmas rendezői feladat. Éppen ezért még a kiváló német rendezőnek is hosszabb időre van szüksége, hogy a darabot előkészít­hesse. Falvi éi Jenő Lovranába­n véglegesen megállapodik Karl Heinz Martinnal a darab bemuta­tójának időpontjáról is. Mint értesülünk, a Danton haln­­a legjobb esetben szeptember vé­gén, esetleg október elején kerül csak színre a Magyar Színházban. A jövő szezon megnyitó heteit ép­pen ezért, részben a Yes, részben az Olympia fogja kitölteni, ezenkívül pedig­ felújítja a Magyar Színház, a Hotel Imperiált, Bíró Lajos híres drámáját, amely legutóbb filmvál­tozatban hozott nagy sikert szer­zőjének. A Hotel Imperialban Al­­másy főhadnagyot Törzs Jenő, az orosz tábornokot Kiss Ferenc és Annát­­Titkos Ilona játssza az ed­digi tervek szerint. Azáltal, hogy a Magyar Színház mind a három da­rabot műsoron tartja, nyugodtan készülhet a Danton halálára. Eb­ben a­ darabban lép fel először Rit­kai Márton mint a Magyar Szín­ház új tagja. Antonio Votto tárgyalásai a Városi Színházzal Szerződtetési ajánlatot tettek az olasz karmesternek Néhány nap óta nagy sikerrel vendégszerepel a Városi Színház­ban a milánói Scala tagjaiból ala­kult operai együttes. A magánsze­replőkön kívül különösen nagy ré­sze van az elismerésben Antonio Vottónak, a­­fiatal karmesternek, aki­­néhány nap alatt csodát mű­velt­ a zenekarban. Miu­tán a Váro­­­si­ Színhá­z programjába vette, hogy a jövő szezonban is 80—000 merít­éssét ad, mint értesülünk, ajánla­tot tett Antonio Vottónak, hogy a­­kiváló ifjú karmester szerződjön Budapestre. Egyelőre arról van szó, hogy An­­tonio­ Vod­o bizonyos meghatáro­zott számú előadásokon dirigáljon. Amennyiben azonban írásirányú ,­kötelezettégeit­ el tudja odázni,úgy adondó jelleg­ű szerződést vállalna, a fiatal maestro a Városi­­Színház­ban. A tárgyalások egyelőre még kezdetleges stádiumban vannak, d­e könnyen lehetséges, hogy An­­tonio Ves­ta a vendégszereplés vé­geztével mint­­ a Városi Színház szerződött vendégkarmestere fog visszautazni Milánióba. I Budapest Ma és m­inden este "­,8 órakor Jegypénztár új telefonszánta, automata 514-50 céS­ WiwSB ­ Mai és obiami szintezi si­anáso'' Nemzeti Színház: Hétfő: .Irva László király (évadzáró előadás, A8). — Nem­zeti Színház Kamaraszínháza: Hétfő: Hús­vét.­­kedd: ,V. V. 7.. (Az Országos Kamara­színház vendégjátéka, 8). — Városi Szín­ház: . Hétfő: Cigánybáró, kedd: Tosca. (A Sonta együttesének vendégjátéka( ’.18). — Vígszínház: Hét­fő és kedd: A házibarát (8). — Magyar Színház: Hétfő é­s kedd Olympia (8). — Király Szí­ház: Hétfő és kedd: Sze­retlek! (8). — Fővárosi Operett Szín­ház: Hétfő és kedd:­­Ibini rózsája (8). — Budai Színkör: Hétfő és kedd: A régi nyár (’18). ti Színházi hírek Minden este: A házibarát A szezon nagy vígjáték­­sikere a Vígszínházban Pompás, igazi pesti színdarab nagy­szerű előadása mulattatja esténként a Vígszínház közönségét, amely A házibarát előadásaira zsúfolásig tölti meg a szín­ház nézőterét. Ezen a héten is minden este Szenes Béla és Nóti Károly nagyszerű budapesti vígjátéka kerül színre az is­mert parádés szereposztásban: Gabi Franciska, Góthné Kertész Ella, Gazsi Mariska, Rajnai­, Uray és Góth játsszák a darab vezető szerepeit. I Ma, kedden 25 ször ||| 1 51! Király Színház | A milánói Scala második hete Az olaszok minden előadása ünnepi est Kedden a Tosca kerül színre . Szer­­dán megismétlik a szenzációs sikerű Szevillai borbély előadását és a fő­szereplők a harmadik felvonásban hangversenyt adnak. A milánói Scala kiváló együttesét minden eddigi előadáson lelkesen ün­nepelte a Városi Színház közönsége. A kivételes sikerre való tekintettel még erre a hétre is meghosszabbították a kitűnő művészek vendégjátékát. . Kedden a Tosca kerül színre, szerdán megismétlik a nagysikerű Szevillai borbély előadást, a harmadik felvonás éneklecke-jelenetében a főszereplők:­­Margherita Salvi, Carlo Galeffi, Ales­­sandro Wesselowsky­ hangversenyt ad­nak. Műsorukon operaáriák, olasz és spanyol dalok szerepelnek. A hét többi előadásai is ünnepi estét ígérnek. Csütörtök: Aida. Pénteki Bohémélet. Szombat: Galeffi búcsú­­fellépése: 1. Bajazzók. II. Galeffi hang­versenye. (—) Cigánybáró — B. bérlet — mi, hétfőn, este — Városi Színház.

Next