Magyarország, 1930. június (37. évfolyam, 123-145. szám)

1930-06-01 / 123. szám

34 RÁDIÓHÍREK — San Harry a magyar rádió­ban. Hétfőn ismét fölcsendül a ze­nekedvelő magyar hallgatók előtt San Harry gordonkájának hangja, amelyet hosszú évek óta nem le­hetett hallani. A hollandi szárma­zású gordonkaművész, aki tanul­mányait Budapesten, mint Popper Dávid jeles tanítványa, a Zenemű­vészeti Főiskolában végezte, évek­kel ezelőtt a Budapest-k­vartett együttesében külföldre ment és művész társaival együtt bejárta egész Európát. Szabadságát tölti most újra Budapesten a kitűnő San Harry és ezt az alkalmat meg­ragadja a Stúdió is, amely önálló hangversenyben lépteti fel a jeles gordonkaművészt, aki zenekari kí­séret mellett egykori nagy meste­rének, Popper Dávidnak, legszebb ■szerzeményeit fogja előadni. — A török rádióról. A törökországi rádióról ritkán érkezik hozzánk hír és kevesen vannak, akik a legrégibb tö­rök adóállomás, Sztambul, követítéseit hallgatni szokták. Külföldi híradásból tudjuk meg most azt is, hogy Sztam­­bul mellett Ankará­ban, vagyis Ango­lában is megkezdte már működését a rádió. Az ankarai rádió 1575 méteren folytatja közvetítéseit 7 kW energiá­val. A közvetítések mindennap dél­után 5 órakor kezdődnek félóráig tartó előadással, amelyet azután hangver­seny követ. Fél hatkor hétfőn szalon­zenekar, kedden harsona-hangverseny, szerdán szimfonikus zene, csütörtökön, pénteken és szombaton szalonzenekar hallható az ankarai rádióban. A késő délutáni órákban, 6.45—7.30, dalok vagy könnyű zene alkotja Ankara mű­sorát, utána pedig este félkilenc­ig tánczene van minden este. Félkilenc után csak híreket közvetít Törökország legmodernebb rádióállomása. . . Nem lehet bírósági tárgyalást közvetíteni. A múlt héten kezdték tárgyalni a leitmeritzi bíróság ■előtt Erki Hanussen, a Németor­szágban is jól ismert telepatikus ,a fenomén­ bűnpörét és ebből az alkalomból a stuttgarti leadóállo­más vezetősége azzal a kéréssel fordult a leitmeritzi bíróság veze­tőjéhez, engedje meg az egész tár­gyalásnak rádió útján történő­­közvetítését. A bíróság elutasí­totta a kérelmet, amely fellebbe­zési úton a csehszlovák igazság­ügyi mi­nisztérium­­hoz került, ahol azután újból kijelentették, hogy bírósági tár­gyalásoknak rádió út­ján történő továbbítása "elvi okok­ból" nem engedélyezhető. — Június 16-án Varsó ad mű­sort Budapestnek. A középeurópai m­űsorcsere-sorozatban a legköze­lebbi hangverseny június 16-án lesz, amikor Varsó ad műsort a cserében résztvevő állomásoknak, köztük Budapestnek is. A részle­tes műsorról egyelőre még nincse- nek adatok. — Salzburg és Bayreuth ünnepi előadásai a rádióban. A bécsi rá­dió, mint a múlt évben, az idén is közvetíteni fogja a salzburgi ün­nepi játékok egyes érdekes előadá­sait. A tárgyalások erre vonatko­zólag már befejezést nyertek és a nyári hónapokban Bécs több operaelőadást és hangversenyt fog közvetíteni Salzburgból. Tervbe vette a Rawag az idei évadra egy bayreuthi Wagner-előadás közve­títését is, ez a terv azonban egye­lőre még mindig csak terv, mert a bayreuthi Festspielhaus, a Wag­ner alapította színház, amely ma is a Wagner-család vezetése alatt áll, a Tannhauser előadásának közve­títéséért, amelyet Toscanini fog vezényelni, állítólag 30.000 márkát kér. Ezt a hatalmas összeget még a bőkezű Ravag is sokalja és most azt a megoldást keresi, hogy több német állomás bevonásával közö­­s­en rendezné a közvetítést és így a költség bizonyos hányadát a köz­vetítésben résztvevő többi állomás­ra hárítaná. A motron MN 4 — Milánó is 60 kilowatt lesz. Az olasz rádióállomások vezetői nem­rég értekezletet tartottak Turul­ban, az EIAR jelenlegi központi állomáshelyén, ahol megbeszélték az olasz rádió fejlesztéseinek leg­­közele­bbi feladatait. Ebben az ér­tekezletben határozták el, hogy a közel­jövőben átalakítják Milánó adóállomását is, amely még min­dig 7 kW energiával dolgozik és teljesen háttérbe szorul a római nagy adóállomás mellett. Milánó energiáját még ebben az évben föl­emelik a római adóállomás ener­giájának fokára, vagyis 60 kilo­wattra, úgyhogy a jövő évadban már a Scala előadásait kitűnően lehet hallani egész Európában. astó A rádió vezérfonala kapható kipróbált kapcsolási rajzokkal. P 2.80 Az Est könyvkereskedésében, E-t-al-bet körút 18—20 •—• A hollandi állomások hullámhossz­cseréje. A két hollandi állomás három­­hónaponként tudvalévően felesérel­i hullámhosszát. Ez a periodikusan visz­­szatérő csere most történt meg. Hilver­­sum visszatért régi, eredeti hullám­hosszára és újabban ismét 1071 méteren adja közvetítéseit, Huszen pedig visz­­szatért 1875 méterre.­­• Rádiót kap Bulgária. Bulgá­riának még mindig nincs rádiója, noha a kormánya már régen fog­lalkozik adóállomás építésének tervével. A terv eddig a tetemes költségeken hiúsult meg. Úgy akarták a kérdést áthidalni, hogy harmincéves monopóliumot ígér­tek a magánvállalkozásnak arra az esetre, ha berendezi a bolgár rádiót, de az a német-angol vállal­­kozó csoport, amely ezzel a kér­déssel foglalkozott, visszalépett. A bolgár kormány az idén maga kezdett ismét foglalkozni a rádió­állomás építésének ügyével és bi­zottságot küldött ki a kü­földi adóállomások berendezésének ta­nulmányozására. Ez a háromtagú bizottság most tért vissza akn­ból és jelentést terjesztett elő a sz­.b­­ranjeben, amely egyhangúan el­határozta, hogy most már sürgő­sen hozzáfognak az ad­­­állomás építéséhez. A szófiai állomás egyelőre l£i kilowatt energiával kezdi meg majd működését és elő­reláthatóan még ebben az évben felavatásra kerül. — Trieszt után Palermo. Jelentettük már, hogy az olasz rádiónak legköze­lebbi új állomása a trieszti lesz, ame­lyet valószínűen már ez év októberé­ben átadnak a forgalomnak. Trieszt után Palermoban állítanak föl rádió­­állomást, mert Nápolyt nem elég jól hallják a szicíliai rádiósok, akik ezen­kívül maguknak is követelnek egy ön­álló állomást. — Autóüldözés rádióval. Június má­sodik felében érdekes rádiókísérletre készül a frankfurti adóállomás. Fel­szólítja előfizetőit, vegyenek részt há­rom automobil üldözésében, amelyek­­ről az a feltétvés, hogy ellopták őket. Június 22-én lesz az érdekes kísérlet, amely azzal kezdődik, hogy a szórako­zásban résztvevő frankfurti automobil­klub telefonon jelentést tesz a rádió­társaságnál, hogy három tagjának ko­csiját ismeretlen tettesek Frankfurt különböző utcairól ellopták. A rádió azonnal működésbe lép és adóállomá­sán közvetíti valamennyi hallgatójá­val az ellopott autók számát és pontos leírását, valamint azt is, hogy körül­belül milyen útirányban távozhattak a városból. Ezzel megkezdődik az autók üldözése s az a nyertes, aki leg­gyorsabban értesíti a rádiótársaságot arról, hol és milyen körülmények kö­zött talált a keresett kocsikra. Az elő­zékeny rádiótársaság még a telefon­költségeket is visszatéríti egy márka erejéig. Közvetett fűtésű váltóáramú vevő és erősítő eső A MAGYARORSZÁG RÁDIÓJA Operát az operaszezon után! Június elején véget ér az Opera­ház évadja és ezzel mgszünnek a rádióban is az operaházi közvetí­tések, amelyek egyszer-kétszer he­tenként a magyar rádió legsike­rültebb produkcióit jelentették az idén is. Tudjuk, hogy a magyar rádióelőfizetők között még mindig nagyon sokan vannak, akik a ci­gányzenét, vagy a városligeti nép­mulatságból közvetített katonaze­nét fölébe helyezik mindenféle operamuzsikának, de ahogyan ezt alkalmunk van megállapítani a hozzánk érkező számtalan levél­ből, közvetlenül tapasztaljuk azt is, milyen nagy és figyelemreméltó kultu­rális munkát végez a magyar rádió a zenei nevelés terén az Operaházból közvetített elő­adásokkal, amelyek a komoly zenével eddig kevésbé foglalkozókat is megtanít­ják lassan-lassan a magasabb ze­neművészet értékelésére. Ezen a ponton teljes elismerést érdemel a rádió, mert ha műsorá­nak kiépítésére és fejlesztésére nem is fordít nagy gondot, az ope­raházi előadások állandó közvetí­tésével mégis sikerült legalább egyetlen fix nívópontot biztosíta­nia a műsorban és tagadhatatlan, hogy a zenei kultúra fejlesztése- Gramofon Az összes gyártmányú gramofonlemezek a leg­olcsóbb árban! Pár fillérért bármilyen lemezt kölcsön kaphat! Lemezcsere! Táska- és szekrény-gramofonok, villamos gramofon hajtószerkezetek! Alkatrészek szakszerű javítása! Résszef?­zetés ! Rádió 2-fi csöves ..Magyar" váltóáramú há­lózati készülék, Tungsram bárium­csövekkel együtt ................................ P 00.— Ugyanaz bonuszhangszóróval együtt P 75.— Príma fejhallgató, 2X4000 ohmos...... P 4.44 Apioh Mik Inc Budapest,VI..Vilmos császár ■ IfK­VVIUIo út 45. (Nagymezőncca sarok) Kérje a legújabb 128 oldalas árjegyzéket!­dz­ ben, ami elsőrangú feladata volna a rádiónak, az operaházi átvitelek mutatnak csak eredményeket. Jú­nius első felében azonban véget érnek az operaházi előadások és őszig némák maradnak az And­­rássy úti színházpalotában elhe­lyezett mikrofonok. A helyes mű­sorpolitika az volna, hogy ez idő alatt a Stúdióban rendezett opera­­előadásokat közvetítsen a rádió, erre azonban nincs sok kilátás, mert az operaházi zenekartól füg­gő és így minden önálló munkára képtelen magyar rádió nem ren­dezkedett be úgy, hogy munkájá­ban következetesség lehessen. Is­mét rá kell mutatnunk arra, mi­lyen nagy mulasztások terhelik a magyar rádiót abban, hogy még mindig nem gondol ön­álló zenekar megszervezésére, amely — természetesen megfelelő vezetés mellet — hivatva volna a rádió legfontosabb táplálékának, a zenei résznek, helyes és színvona­las ellátására. Az Opera­ház nyári szünetében boszulja meg magát különösen a megfelelő zenekar hiánya. Ha idő alatt rendelkezésére is fog áll­ni a rádiónak is csökkentett lét­számú zenekar, amelynek egyes távollevő tagjait ideiglenesen he­lyettesítik majd, ez az együttes még annyira sem fogja feladatát ellátni tud­ni, mint a színházban is, hangversenyekben is elfoglalt orkeszter, amelynek jóformán alig marad ideje próbákra. A külföldi adóállomások, amelyeknek műso­rában a színházból közvetített operaelőadások sokkal gyérebb számban szerepelnek, mint a miénkben, állandóan közvetítenek opera­előadásokat stúdiókból is és ilyen alkalmakkor rendszerint olyan műveket szólaltatnak meg, amelyek a színházak ál­landó műsorában már nem szerepelnek. Ez a helyes, ennek van értelme és ebben nagy és igen komoly kultu­rális cselekedet is van. Az opera- s irodalomnak számtalan olyan re­meke van, amely nálunk vagy egyáltalában nem szerepelt még műsoron vagy olyan régen, hogy, már nem is emlékeznek rá. Ha komoly programmal rendelkező, céltudatos zenei vezetősége volna a magyar rádiónak és ha függet­len, próbákon való részvételre kö­telezett zenekar állna megfelelő karmesterek vezetése alatt rendel­kezésére, sorra meg lehetne szólal­tatni a Stúdióban olyan dalműve­ket, amelyek az Operaházból nem közvetíthetők. A céltudatos vezetés azt diktálta volna, hogy mialatt a szezonban hetenként legalább egy­szer műsorba iktatott operaházi közvetítések biztosítják a rádió számára ezt a­­műsorszámot, gon­dos próbákkal kiépüljön a Stúdió­ban egy nyári opera­műsor, amely az operaközvetítések folytonossá­gát biztosítaná. El kell ismernünk, hogy hallot­tunk már operaelőadást a Stúdió­ból is. De milyen operákat játszott ilyenkor a rádió? Ugyanazokat, amelyeket az Operaházból is szo­kott közvetíteni. Éhez nem kelle­nek próbák, nem kell a közremű­ködőket új szerepek tanulására kényszeríteni és ezáltal magasabb fellépti díjjal jutalmazni, ez a leg­kényelmesebb dolog, ugyanolyan kényelmes, mint mikrofon elé vin­ni azt a darabot, amelyet ugyan­azok a színészek a Nemzeti Szín­házban szoktak játszani. De éppen ez az, aminek nincs sok értelme és ami ellen a leghatározottabban állást kell foglalni. A rádió m­a már mindenütt önálló teljesítmé­nyű és igen jelentős művészi vál­lalkozás, mégpedig olyan,, amely­nek léte sokkal biztosabb alapo­kon nyugszik, mint bármely szín­házé. A külföldi rádióállomások He- ­Budapest, 1930 június 1 A MAGYARORSZÁG RÁDIÓJA |M, mi is ———! Új rásk­élimpa csereakció! Kiégést agy elhasznált rádió­­j­ csöveit bocserálják bármilyen I gyártmányú rádiócsere ! Hálózati készülékek részletre­­ AUDION Budapest, VI., Nagymező utca 31. sz. GBFBMnVGK­mBHBHBCeaSBBnnHBs5

Next