Magyarország, 1934. március (41. évfolyam, 48-72. szám)

1934-03-28 / 70. szám

1934. március 28. szerda MAJMRORSZAG Étvágytalanságnál, gyomorhurutnál, gasztrikus láznál bélrekedésnél, emész­tési renyheségnél, anyagcserezavaroknál, csalánkiütésnél és bőrviszketésnél a természetes Ferenc József ke­serűvíz rendbehozza a gyomor és a belek működését s megszabadítja a testet a felgyülemlett rothad­óanyagoktól -Tam­ NA, VEZI, DOMNULE! Ez az egyik: Dicsőszentmártonban — mint onnan írják — Latos inspektor látogatást végzett a református elemi iskolában s az anyakönyvben megpillantotta Sztárt Irénke és Sztárt László nevét. — Milyen nemzetiségűek eze­k a gye­rekek? — kérdezte szigorúan. Jászbe­rényi igazgató erre bemutatta a gyer­mekek születési bizonyítványát, amely szerint a testvérgyerekek mindketten református magyarok. Hát a szüleik? — kérdi tovább az inspektor. Az igaz­gató igazolja, hogy a gyerekek apja Sztán Vilmos és anyja Bényi Anna, szintén reformátusok és magyar nem­zetiségűek. Hát ezeknek szülei? — nyomoz tovább a főtanfelügyelő úr. Az előre beszerzett okmányok alapján rögtön megállapítást nyert, hogy bi­zony a nagyszü­lők — mindkét ágon — református vallású mag­yarok voltak. Na és ezeknek szülei? Erre nincsenek írásbeli bizonyítékaink — feleli az igazgató. Na, vezi, Domnule! — kiált fel kitörő lelkesedéssel Lates úr — látja kérem, hogy nincs bizonyítva a magyar származás. Erre aztán Lates úr fel is vett egy jegyzőkönyvet, amellyel az origina etnica alapján a gyermekeket, mint románokat, átutal­ta az elemi iskolába. Ez a másik, Csík megyéből írják: Borbáth János csobotfalvi lakos. Ősei már a XIII. században ott laktak. Most ,a román tanügyi hatóságok törölték gyerme­két a felekezeti iskola anyakönyvé­ből és kötelezték, hogy állami isko­lába írassa be, mert neve román ere­detre vall. Erre az intézkedésre meg­szólalt Borbáth János, a szülő. Be­adványt nyújtott be a közoktatásügyi miniszterhez, amelyben elmondja, hogy magyar nemzetiségűnek vallja magát s­ az volt minden őse. »Ha büntetés jár azért, hogy magyar va­gyok, — mondja tovább — bármilyen szegény vagyok is, a büntetést én elviselem.« Borbáth János esete más­képpen is különös. A községben ugyanis nincs állami iskola. Rejtély tehát, hogy mit kívánnak tőle, hova, miféle állami iskolába írassa be a gyermekét? Na, vezi, Domnule! Bizony látjuk. Bizony látjuk, hogyan akar rom­áno­­sítani a balkáni bojárság, bizony lát­juk kiteljesedésében a trianoni igaz­ságtalanságot, látjuk, amit nem sze­retnénk látni, de amit meg nem látni éppen olyan bűn lenne, mint amilyen bűn azt elkövetni. Mi látjuk és szeret­­nők, ha meglátná a többi Európa is. És meghallaná. Az elannektált lelkek, az elcsatolt szívek jajveszékelését. De ugyanakkor meglátná azt a kuruc ellentállást is, amellyel az erdélyi magyarság házról házra, iskolás­füzetről iskolásfüzetre, tarisznyáról tarisznyára védi és védelmezi nyelvét, műveltségét, agyának, vérének, min­den idegszálának magyar történelmi­­ségét. Iskolát járt, próbált szenvedők ezek. Fölöttük évszázadokig a török, azután e német. Hová lettek! Padisa és császár Erdélyből. Mind eltűntek, na, vezi. Domnule, — mind eltűntek, kik magyart és székelyt ott valaha is sanyargattak. Emlékükéit befújta a hó, eltakarta az avar. De ott maradt a magyar, keményen és nemzeti hivatá­sától eltelten, mint egy vallástól. Kis kéményekből ma is magyar füst száll az ég felé, magyar íze van a rögnek, magyarul bújik ki a földből a búza, az a sovány, szikár, megmaradó er­délyi búza. A történelmet pedig nem Párizs, március 27. (A Magyarország alkalmi tudósító­jától.) A Stavisky-ügy, mely a fran­cia közéletnek mind mélyebb és szé­lesebb rétegeit kavarja fel, nemrég egy rendkívül érdekes nevet dobott felszínre: az 1928-ban titokzatos kö­rülmények között elhúnyt Jean Gal­mot képviselő nevét. Erről az ember­ről, aki pályáját mint vidéki újság­író kezdte, akinek később 12 hajója futott saját lobogója alatt a tengeren s üzleti forgalma naponta meghalad­ta a kétmillió frankot, aki ült a bör­tönben és a párizsi parlament ülés­termében s akinek most Cayenne fő terén hatalmas szobra áll, — ma sem lehet tudni, várjon nagyszabású ka­landor vagy nagy hazafi s az embe­riség jótevője volt-e. A szobor, úgy látszott, eldöntötte a kérdést. De most kitűnt, hogy nem, véglegesen. 1928 augusztus 6-án halt meg Jean Galmot rettenetes szenvedések között, miután halálos ágyán kijelentette, hogy megmérgezték. A holttestet fel­boncolták és igen nagy mennyiségű arzént találtak benne. De Galmot szí­ve nem volt sehol, azóta sem találták meg és azt sem tudták kideríteni, hogy ki mérgezte meg. Most talán vi­lágosság esik a rejtélyre: valószínű­nek látszik, hogy Galmot-t Stavisky ölette meg, akinek állítólag segítő­társa volt s akit később cserben­hagyott. Jean Galmot szegény tanító fia volt s apja, szerény nagyravágyás­­sal, egy fokkal magasabbra akarta emelni: tanárnak szánta. De Jean hamar otthagyta a főiskolát s újság­író lett. Egy nizzai lapnak, a Petit Nigois-nak a szerkesztőségében dol­gozott, elég kézzelfogható eredmény­nyel: néhány év alatt néhány tízezer­rel emelte a lap példány­számát. Mód­szere pedig az volt, hogy a szenzá­ilét­, nem is hónapszámra mérik, ha­nem ezer esztendőkben. És a magya­­rabb műveltséget nem fogja tudni eltaposni semmiféle román tanfel­ügyelő. A magyar él és vele nyelve. Csinálhatnak akármit, a magyar min­dig magyar lesz és magyarul is fog beszélni. Magyarul benne minden vér­­csepp és idegrost. A magyar ember csakat egyszerűen­­­ kitalálta. Leg­nagyobb sikere a xpegomasi bandi­táknak volt: nemcsak a csendőrséget és rendőrséget mozgósították, ha­nem egy alpesi vadász­századot is kivezényeltek a rablók ártalmatlanná tételére, akik csak a fiatal újságíró képzeletében éltek... A gu­ayani hősköltemény­ re a képzelt kaland nem volt elég Galmotnak. 1906-ban apósának megbí­zásából — közben megnősült, az ame­rikai konzul leányát vette el — egy üzleti ügyben Guayarába megy s ez­után már csak látogatóba jár haza Franciaországba. Ekkor kezdődik életének különös, korszerű hőskölte­ménye. Huszonhét éves. Nincs semmi­je,­­ amerikai apósa úgy gondolja, hogy legjobb a fiatal­embert magára hagyni, hadd vágja ki magát, így válik majd igazi férfi belőle. »Mun­­kás voltam, kaucsukot termeltem, majd bányász lettem... Derékig gá­zoltam a sárban, körülöttem az őserdő kábító sötétsége, hol egy hónapból tíz napig lázbeteg az ember... Aztán felügyelő és ültetvényes lettem... Ti­zenhárom évig folytattam a természet ellen a­ harcot, melybe a legjobbak is belepusztulnak...« — írja egy levelé­ben. De aki nem pusztul bele, annak úgy látszik érdemes volt harcolni. Galmotnak hatalmas cukornádültet­vényei vannak, rumpárolói és fino­mítói. Arannyal, rózsaolajjal, esszen­ciákkal kereskedik, az egzotikus vi­dék minden kábító és csillogó termé­kével. Fiókokat állít fel a Föld min­den részén s amerre kinyújtja kezét, mindenütt áradnak felé a milliók,­­ de a gyarmatok szegény színes népe felé is. Jean Galmot egész életében a szülőföldjét a testében is hordja, míg a trianoni térképet csak papirosra rajzolták. A Balkán sosem fogja tudni legyűrni Erdélyben Európát. Nagyon nyugodtan, jövőt látva, nagyon nyu­godtan mondjuk ezt, közben pedig, na, vezi, Domnule, még arcizmunk sem rándul meg, nos lássa uram, még a szemünk pillája sem rebben, színesek védelmezője volt. Mikor a nagy gyarmati cégek ellen harcolt, nemcsak a maga érdekeit védte, ha­nem a végsőkig kizsákmányolt ben­­szülötteket is. Ameddig hatalma el­ért, soha nem remélt jólétben éltek a guayanai indiánok és négerek, akik istenítették és isgalmát papának­­ ne­vezték. 1919-ben pedig óriási többség­gel beküldték a francia képviselő­­házba. A parlamentben és a börtönben Párizsban eleinte egyszerű érdeklő­déssel fogadják Guayana híres követét, a magas, sovány, hajlott hátú, fas­orrú, csillogó szemű »con­iuistadort«, a modern hódítót. De lassan megmoz­dulnak körülötte a gyanakvások, az érdekek és féltékenységek. Régi dolgok alapján panamavádat emelnek ellene, mentelmi jogát felfüggesztik s fog­ságba vetik. Tízhónapi vizsgálati fog­ság után kerül sor a főtárgyalásra, melyen egyévi fogházra ítélik, de a büntetést feltételesen felfüggesztik,­­ miután maga az ügyész is felmentést indítványozott. Galmot becsülete nem vész el, de vagyona igen. Ebben az időben ismerkedik meg Staviskyval. Hogy mi történt közöt­tük, azt még nem tudják, de könnyen elképzelhető, hogy Galmot-nak pénzre lehetett szüksége, Staviskynak pedig Galmot vállalkozó és alkotó szelle­mére. Galmot özvegye azt erősítgeti, hogy férje semmiféle pénzügyi összekötte­tésben nem állott Staviskyval. Az bizonyos, hogy Galmot ma a guaya­­naiak nemzeti hőse, szobrot állítottak neki, sírját állandóan friss virágok borítják s az emberek ezrei sírnak és imádkoznak fölötte. Jean Galmot, a négerek fehér „istene“ Ki volt az a modern „conquistador“, akit Stavisky álítólag megöletett ? Galmot szobra Cayenneben Galmot halála a vizsgálóbíró előtt Párizs, március 27. Ordonneau vizsgálóbíró tegnap ki­hallgatta Henriot képviselőt. A kép­viselő ismertette a Stavisky—Galmot­­ügyre vonatkozó, birtokában levő fontos adatokat. Nyilatkozott továb­bá egy 1924-re visszanyúló ékszer­lopási ügyről, amelyben Stavisky szintén szerepet játszott, adatokat közöl Bardi de Fourtou tábornok ki­járásairól. Londonban az elzálogosított Sta­visky -ékszerek ügyében a francia rendőrség emberei kihallgatták Celia Nono táncosnőt, akibe Romagnino, Stavisky titkára, halálosan szerel­mes és akit jövendő menyasszonyá­nak tekint. A táncosnő többek kö­zött megmutatta, a Romagninótól ka­pott ékszereket, amelyekről a jelen­lévő francia ékszerszakértő azonnal megállapította, hogy értéktelen ha­misítványok. A táncosnő később kijelentette az újságíróknak, hogy egy év óta ismeri Romagninót és halálosan szerelmes bele. Tudja, hogy Romagninón is sze­reti őt, írt neki a börtönbe és bizto­sította, hogy várni fog rá, amíg ki nem, szabadul. Reméli, hogy később nőül veszi, noha tudja, hogy Romag­ninónak jelenleg felesége van. A londoni ékszerzálogházban meg­talált ékszereket Madame Romagnino néven zálogosították el, de Romag­­ninoné a leghatározottabban kijelen­tette, hogy st­ha életében nem volt Angliában. A Sc­otland Yard újabban ama felfogás felé hajlik, hogy az ékszerek már nincsenek Londonban. -a. 'A.'a.'jj. -y.L.at’ * Hosszú évek óta beváltak az ASPIRIN tabletták minden meghűléses betegségnél és reumás fájdalmaknál. A valódiságért és jóságért szavatol a minden tablettán látható felírás: Gyógyszertárakban kapható 3

Next