Magyarország, 1936. szeptember (43. évfolyam, 199-223. szám)

1936-09-20 / 215. szám

1936 szeptember 20 vasárnap Lovász László szállodai üzletvezető győzött a Magyarország detektívolimpiászán Í­ Magyarország detektívolim­piá­­iszáza ezrével érkeztek szerkesztősé­günkbe a megfejtések. Érdekes, hogy milyen rutinnal és mesterdetektív­­érzékkel­­ nyúltak olvasóink a komo­lyabb témához. Érdekes, ho­gy egész sor pályázó helyes logikával vezette le az eseményeket és azoknak kap­csolatiig de azután helytelen végső következtetésre jutott. Voltak igen figyelemreméltó, sőt brilliáns megoldások is, melyekbe itt-ott kis, zavaró hibák csúsztak. A sok jó megfejtés közül Lovász László budapesti (VIII., Német utca 4. I. 19.) lakos küldte be a leghibátlanabbat. Lovász László megfejtése majdnem tökélete­sen azonos a Magyarország tegnapi számában közölt megfejtés lényegé­vel, így az ő megfejtését jutalmaz­zuk a pályadíjul kitűzött ötven pengővel. Detektívnek készült a győztes Lovász László egy németutcai szálló üzletvezetője. Huszonhatéves, érettsé­gizett fiatalember. A szállodaszak­mát Párizsban és egy budapesti szál­lóban tanulta ki, ahol mint második portás volt alkalmazásban. Örül az ötven pengőnek. — Nagyon jól jön, — mondja. — A pénznek mindig van helye. — Én pedig még azt mondtam ne­ki tegnap, hogy mit tölt annyi időt azzal a rejtvénnyel, — szól közbe Lovász László édesanyja. — Heti nem is töltöttem vele sokat. Csak éppen átolvastam egyszer-kétszer. Az ágyban aztán elkezdtem gondolkozni rajta és tíz perc alatt készen is voltam a meg­fejtéssel. — Gondolta, hogy nyerni fog vele? •— Először nem. De később eszembe ju­tott, hogy talán nem lesznek olyan sok­an, akik tökéletesen megoldhatják a kérdést. — Olvas detektívregényeket? — Főleg azokat. Hiszen magam is sze­rettem volna detektív lenni. Három nyel­ven beszélek, sok érzékem is volna hoz­zá... dehát... nem volt elég protekcióm. Így aztán a detektívregényekkel kárpó­tolom magam Olvasás közben sokszor előre próbálgatom kibogozni a megoldást. Rendszerint sikerül is... Most azután kitűnően sikerült. Öt­ven pengő jutalmat hozott a Magyar­­ország detektívolimpiásza győztesé­nek. ­ A spanyol felkelők elfoglalták Rondát Madrid, szeptember 19. A hadügyminiszter jelenti, hogy az északi harcvonalon a köztársaságiak folytatják Ov­iedo bombázását. A­ vá­rosban nagy a rémület. Galíciában borra lövik agyon a baloldali embe­reket, Ronda szakaszán a kormány­­csapatoknak sikerült eredményeket elérniük. Ugyanígy a Campamento és Santa Olalla mellett A felkelők viszont Sevillából jelen­tik, hogy Varéin tábornok véres ütkö­zetek által meghódította Ronda váro­sát. A felkelők bevonulása előtt a mi­lícia 112 túszt, közöttük sok papot és Szerzetest, agyonlövetett. v tiu ’ni« ......—m i MIMI—I Meglepő hírek a mentők átszervezéséről (A Magyarország tudósítójától.) Érdekes hír látott ma napvilágot. Eszerint: a ko­rm­ány a mentőszolgálat országos központosításának tervével foglalkozik. Arról van szó, hogy ja­nuár elsejéig megszűnik a két leg­nagyobb mentőegyesület, a Buda­pesti Önkéntes Mentőegyesület és a Vármegyék és Városok Országos Mentőegyesülete, a két egyesület fel­szerelését a Vöröskereszt venné át s azután központilag látná el az orszá­gos mentőszolgálatot. A hír mindenfelé nagy feltűnést keltett. Elsősorban azért, mert a most működő Budapesti Mentőegyesület és a Vármegyei Mentők Egyesülete hi­vatása magaslatán áll, a legszebb eredmények jelzik munkáját, semmi szüksége nem látszik tehát a mentő­­szolgálat reformjának. A Magyarország munkatársa kér­dést intézett a budapesti mentőkhöz, mit tudnak a készülő reformról. Far­kas Samu dr. főtanácsos, a mentők adminisztratív igazgatója a követke­zőket mondotta: — Tudomásunk szerint soha ilyen szán­dék vagy terv nem merült fel. Ilyen ké­szülő intézkedésről vagy tárgyalásról nem tudunk semmit. Megkérdeztük a Vármegyei Mentő­ket is, azonban nem kívántak nyilat­kozni az ügyben. Mint magánértesü­lést közölt­ük velünk, hogy régebben felmerült már egy centralizálási terv. Akkor megkérdezték az érdekelteket, mit szólnak hozzá, de mert a válasz elutasító volt, ettől a tervtől elállot­­tak illetékes helyen. Nem­ valószínű tehát, hogy most mégis megvalósítani igyekeznének a régi tervet, különösen akkor, amikor köztudomású, hogy a Vármegyei Mentők, akár csak buda­­pesti síoságáik, tökéletesen teljesítik feladatukat. A mentők és a közvélemény nagy érdeklődéssel, várják mi igaz ezekből a hírekből. MAGYARORSZÁG E­orszafealfeoti újítás “ a fűtés terén !-a FÉRFI PUPLIN­ING PENGŐ: ©.75 K­OMNENOVnai­lünk:av»i Bécsi »■ 2 Az Express H­ating kályhák tulajdonosai igazolhat­­ják, hogy ez a kályha a kutató és haladó fotótechnika csúcsteljesítménye; valóságos fűtőcsoda, mert feltő­­képessége és takarékossága minden képzeletet messze felülmúl. A még a legnagyobb, eddig átfűthe­­tetlennek hitt helyiséget is a legkeményebb fagy­ban, egy gombnyomásra, percek­ alatt, fillérekért, bármely fajta hazai tüzelővel átfűti. Világszabada­lom. Télen fűt, nyáron hűt. Kitűnő referenciák. Elő­nyös fizetési feltételek. Hosszú garancia. Díjtalan prospektust küld a kizárólagos magyarországi ve­zérképviselet. VI., Andrássy út 19. lelátón t-lfl-44 [•JTiwP r * 11 1 * r * i 1 I mÁ J V A 1 J I | I fi F iö Szenzációs ajánlat: MarokénSi gp­ség ruha- és kabátanyag ....... k­UQ Gólya Áruházak VII, Rákóczi út 33, VI, Király ucca 52 Gyermekcipő fekete és barna fűzés 23—26ig 27—30-ig 31—36-ig 450ml. 500 ml 000au. Baross téri Árucsarnok ^''cipőosztálya, Baross tér 2. csak Józsefb­e szálló épületében Esőkabát bartonkabát, tagján legolcsóbb a készítőnél Márton *Szász Bálvány ucca 3 SgS& Ezen hirdetés felmutatója 5% engedményt kap HUZATOS ,­ a kását LÉGZÁRÓVAL szigeteltesse. NOSKOVICS Berlini tér 3. Tel.: 1-202-23 Bőrkesztyűk bélelt és béreletlen HELFER BÉLA kötött­, szövött- és rövidáruk nagykereskedése Paulay Ede ucca 3. Nagy tételek olcsó árban MEGN­YÍLT az HM RT. új Üzlethelyisége a Pilvax közben. Tsa-TVi Veszünk* eladunk per*­zsaszőnyeget, antik* bútőrt, műtárgyakat. az úri világ nyúlszörkalapja. Kénje mindenütt ! ADLER portable és standard írógépek O­riginal-Odhner svéd számológépek M­aidon Nopolen svéd írógépek vezérk­­é­pviselete:­­­PIRKNER Ö. KONRÁD K.F.T. József körút Telefon 1^319-31 ^ _*_____—----­----—. ..—.— ' 11 f­f —írv Alku nélkül bútor szabott árfon: NAGY ZSIGMOND, / VI., LÁJZ,ÁR utca 3. / Á­rn­a­k a­ b­ú­t­o­­r­o­n. / v­l. / ■ : ■ . ■____n____­______ st

Next