A Magyarság jubileumi évkönyve, 1920-1930

Egy évtized technikai alkotásai

A RÁDIÓ Amikor a rádió tiz esztendejének történetéről beszélünk, akkor tulaj­donképpen a rádió egész történetét tekintjük át. Habár az elektromágne­ses hullámokat 35 éve ismeri a fizika s Marconi dróttalan távirója is több évtizedes, a mai értelemben vett rá­dió 1921-ben született meg, mikor az amerikai Pittsburgban megépítették az első rádióleadót. Évről évre uj és uj lehetőségeket valósított meg a rádiótehnika ettől kezdve. Az egésznek a lehetőségét az adta meg, hogy az erősítő csövek a leggyöngébb elektromágneses hullá­mokat is szinte tetszés szerint felerő­síthetik s minden célnak megfelelően a legcsodálatosabb feladatok elvégzé­sére alkalmasak. Mivel a rádióhullá­mok is lényegükben ugyanolyan elek­tromágneses rezgések, mint a fénysu­gár, a csövek felfedezésének jelentő­sége vetekszik a távcső felfedezésé­vel. Amint a távcső segítségével a világ- egyetemnek addig láthatatlan végte­lensége tárul az ember elé, úgy a rádiócsövek is az éternek egy egészen uj világát tették hozzáférhetővé az emberiség számára. A mai hálózati készülékeket már alig lehet összehasonlítani csak az öt év előtti bonyolult nyolclámpás su- perheterodinokkal is. Maga az, hogy sikerült a rádió működéséhez szüksé­ges egyenáramot közvetlenül a válta­kozó világítási hálózatból venni, egye­dül is pompás sikere az elektroteími- kának s ha hozzávesszük, hogy ma már három erősítő fokozattal többet érünk el, mint azelőtt nyolccal, egé­szen a közel jövő lehetőségének kell tartanunk a ma még kísérleti stádium­ban levő távolbalátást, a rádióval kapcsolatban. Ez aztán azt jelenti, hogy tán a következő tiz év múlva A világ legkisebb rádiója. Az uj budapesti stúdió. minden házi rádiókészülék tökéletes televíziós készülék is lesz egyúttal. A rádiótehnika arra törekszik, hogy egyszerűsítse tovább is a felvevőké­szülékeket s ebből a szempontból is igen nagy haladást ért el a legutóbbi két esztendőben a hordozható készü­lékekkel, melyek kirándulásra vihetők el és kis, beépített keretantennával többet nyújtanak, mint öt év előtt egy drága készülék. A rádiótehnika fejlődésének kö­szönhetjük az újabb találmányok egész sorát, mint például Wensley gépemberét, a televoxot, mely a tele­fonon adott parancsot mehanikai munkává változtatja, azonkívül a hangos mozit, a nagy távolságra való táviró- és telefonkapcsolatokat. Mozgóképeket vetítő távolbalátó, rádióval kapcsolatban. A televox, Wensley gépembere, mely a telefonon adott parancsokat teljesiti. 55

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék