Magyarság, 1921. március (2. évfolyam, 48-67. szám)

1921-03-05 / 48. szám

4 lit ! Pistii Ma reggel megindul! a munka — A Magyarság tudósítójától — ’ Vasárnap reggel óta a nyomdászok bér­­javítási sztrájkja miatt egyetlen fővárosi újság sem jelenhetett meg. E sztrájk előzményeinek s a sztrájk lefolyásának története röviden a következő: A bérjavításra vonatkozó mozgalom már február elején jelentkezett. A nyom­dászok nagyobb fizetést kértek azzal a megokolással, hogy 685 korona minimum­ból nem bírnak megélni. A munkaadók­nak az volt ezzel szemben az álláspontja, hogy legutóbb november végén emelték a béreket, újabb béremelésre képtelenek, de kijelentették, hogy április elsejére hajlandók fizetésjavítást adni. Ezek a tárgyalások február 21-ikéig húzódtak el. Három nappal rá a bizalmi férfiak testüle­tének nagygyűlésén a nyomdászok elége­detlenül fogadták a munkaadók válaszát. Február 25-én a munkaadók megígérték a munkásoknak, hogy március 21-től kezdve magasabb bért fognak fizetni s addigra is 180 korona gyorssegélyt akartak kiutalni nekik. Hétfőn ezeket a megbeszéléseket tovább kellett volna folytatni, a közbeeső vasár­nap , délutáni bizalmi testületi ülés azonban váratlanul úgy határozott, hogy tovább nem tárgyalnak, hanem heti 300—350 koronás, tehát körülbelül 55%-os azonnali fizetés­javítást kérnek. Hétfőn reggel valamennyi nyomdában átadták ezt az ultimátumot, amelyet a meglepett munkaadók nem tel­jesítettek. Erre kitért a sztrájk s a ren­des napilapok ettől fogva nem jelenhettek meg a mai napig. A sztrájk második napján, kedden dél­előtt Milotay István nemzetgyűlési kép­viselő sürgős interpellációt terjesztett a miniszterelnökhöz s rámutatott a sztrájk esetleges súlyos következményeire, ame­lyek befelé elnémítják a közvéleményt, kifelé pedig rossz benyomást kelthetnek konszolidációnk komolyságát illetőleg. Aki m­a sztrájkol, külső és belső ellenségeink­nek tesz szolgálatot s a munkásság elha­tározása alkalmas lehet arra is, hogy politikai jelleget magyarázzanak bele a mozgalmukba. Sajnálattal látja, hogy tudomása szerint a kormány nem fordí­tott elég figyelmet az ellentétek elsimí­tására munkaadók és munkások között. Nyújtson a kormány az élelmezésnél a munkásságnak is olyan kedvezményeket, mint nyújt például a bányászoknak, de hasonló mozgalmakkal szemben biztosítsa a napilapok megjelenését. A munkásság szociális érdekeiért mindent meg kell tenni, de vaskézzel törjön le a kormány minden politikai jellegű mozgalmat. Ha­sonló értelemben interpellált Emser Sándor is. Telesd miniszterelnök hosszabban vála­szolt a két interpellációra. Kijelentette a többi közt, hogy e sztrájknál a bér­harcon kívül szó van külföldi kapcsola­tokról is. A lapkiadók ma is ráfizetnek az újságokra, a nyomdászok mellett szól viszont, hogy valamennyi munkás között az ő bérük emelkedett a legkevésbé. De ellenük szól másfelől, hogy épp most esik lefelé az élelmiszerek ára. E sztrájknak semmi jogosultsága sincs, a munkások tehát előbb kezdjék meg a munkát s akkor tovább tárgyalhatnak a munka­adókkal. A magyar állam nem fog meg­feledkezni kivételes helyzetéről s a kor­mány szükség esetén nem fog lemondani kivételes hatalmáról, de mindenesetre hajlandó közvetíteni a békés megegye­zésre irányuló minden tárgyalást. (Él­­jenzés.) . Ugyancsak interpellált a főváros más­napi közgyűlésében Czigány Sándor is, amelyre Lipolcz polgármester nyomban válaszolt. "A munkaadók és a munkások eközben újra tanácskozni kezdtek s március 3-án a munkásvezetői tanács többszöri szava­zás után, kevéssel éjfél előtt végül is úgy döntött, hogy pénteken reggel a nyomdászok újból munkához látnak. E határozatukkal a munkások elsősorban azt a tényt akarták dokumentálni, hogy mozgalmuk célja kizáróan bérjavítás, minden politikai tendencia nélkül. Ma délutánra tehát ismét megindult­ a tár­gyalóbizottsági ülés, hogy véglegesen és közmegelégedésre intézze el a függőben maradt kérdést. A sztrájk ideje alatt egyébként a kormány Reggeli Hírek és Esti Hírek címen újságot adott ki, ame­lyet egy lapközi szerkesztőség irt és műegyetemi hallgatók szedtek ki. Végül még­ annyit, hogy az ébredő magyarok formás plakátot jelentettek meg a fala­kon. A plakáton egy maszkkal fölszerelt transzkárpáti állampolgár vezeti maga után a bekötött szemű magyar munká­sokat. A nyomdai munkások ma reggel állot­tak munkába, úgy hogy ma már az esti­­lapok a rendes időben megjelentek. AZ ŐSZIÉ II !!®! sites a­­p üsté ssite szarm­a Mayr kancellár expozéja — A magyar szakértők szerint Ausztria nem tudja élelmezni Nyugatmagyarországot Bécsből jelentik. Mayr kancellár a kül­ügyi bizottságban elmondott expozéja so­rán nyilatkozott az osztrák kormány ál­lásfoglalásáról a nyugatmagyarországi kér­désben is. Ez a beszéd, amely élénken jellemzi azt a szellemet, ahogyan Ausz­triában a magyarság szorult helyzetét nézik, érdemleges részében a következő: — A nagykövetek tanácsa — mondotta Mayr kancellár —­ január 23-án kelt jegyzékében célszerűnek vélte, hogy a nyugatmagyarországi kérdést köztünk és Magyarország között folytatandó köz­vetlen tanácskozások útján tisztázzuk. A múlt hó 23-án a magyar megbízottak megjelentek Bécsben, hogy a közvetlen szakügyi technikai tárgyalásokat megin­dítsák. A két napig tartó tárgyalások fo­lyamán a magyar urak bőséges statiszti­kai anyag alapján azt akarták nekünk be­bizonyítani, hogy Nyugatmagyarország táv­vol van attól, hogy Ausztriát gazdasági­lag megerősítse, ellenkezőleg reánk nézve súlyos gazdasági megterhelést je­lentene. A mi megbízottaink a magyaror­szági urak fejtegetéseit azzal a megjegy­zéssel vették tudomásul, hogy mindaddig, amíg Nyugatmagyarországból ki vagyunk zárva, nem vagyunk abban a helyzetben, hogy a magyarok részéről felsorolt ada­tokat megvizsgáljuk. Egyebekben pedig, mondták a mi megbízottaink, a nyugat­­magyarországi kérdés mi reánk nézve el­sősorban nem gazdasági, hanem nemzeti kérdés és meg vagyunk arról győződve, hogy a nyugatmagyarországi lakosság a fajrokon Ausztriával való egyesülésért szívesen veszi cserébe a területátadásnál elkerülhetetlen, bizonyára csupán múló­­természetű nehézségeket. — Mindent összefoglalva, még azt kí­vánom megállapítani, hogy a tárgyalások köztünk és a magyarok között barátságos módon folytak, de egyetlenegy pontban sem jutottak az általános szempontoknál és fejtegetéseknél előbbre. Erről csak a legközelebbi napokban Budapesten folyta­tandó megbeszélések alkalmával fogunk tárgyalni. A magyar területi kívánságok­kal szemben tanúsított előzékenységünk­nek két szempont szabja meg a határát. Először, hogy ilyen területi engedmények­nek a kis h­atárkiigazítások fogalmán nem szabad túl­menniök és másodszor, hogy Nyugatmagyarország német lakosságának nemzeti érdekeit minden körülmények között meg kell óvni. A nagyköveti tanács a nyugatmagyar­­országi helyi határkiigazítás mellett Pak­sból jelenti a Magyarság tudósí­tója. A nagyköveti tanács Ny­ugatm­­agyar­­ország ügyében megindult tárgyalásokkal kapcsolatban fontos­ határozatot hozott A határozat kiemeli, hogy a határok Magyarország és Ausztria között általában a st.-germaini és trianoni békeszerződés határozatai s­erint kell, hogy megmarad­janak. A nagyköveti tanács által ajánlott tárgyalások a két fél között azért szük­ségesek, hogy azokat a helyi határkiiga­­zításokat végrehajthassák, amelyek a helyi viszonyok szerint a folyó és a vidék ala­kulata szerint kívánatosak. A tegnapi lóvásárt nagy bizonytalanság előzte meg. A vetélkedv legutóbb meg­csappant és a lókereskedők, akik a nagy árak megtartására törekedtek, a legutóbbi vásárokon csökkentették a kínálatot, így sok ló gyűlt össze, de úgy látszik, hogy a piac nivellálása mégis sikerült a ló­­kereskedőknek, mert a tegnapra jósolt 10—20.000 koronás áresés helyett csak lényegtelen volt a lovak árának bailjad­­­ása. Hatással volt a piacra az a kor­mányintézkedés is, mely a nagyarányú lócsempészések miatt Vas, Sopron és Mo­son vármegyékben még a lólevél-átíráso­­kat is megtiltotta. A vásáron a követke­zők voltak az árak: hintósló 32—72.000, nehéz igás 40—90.000, könnyű igás 17— 38.000, csikó 9—45.000, alárendelt hasz­nálati ló 7—28.000 korona volt darabon­ként. A vásárra összesen 1515 darabot hajtottak fel, de­ csak 460 darab kelt el. MAGYARSÁG 1921 március 5. szombat Esik az ilfiálisi ára — A Magyarság tudósítójától — A legutóbbi szarvasmarha-, sertés- és lóvásárokon kezdett érezhetővé válni a pénzhiány, illetve az a tartózkodás, ame­lyet a korona javulásába vetett hit idéz elő a piacon. A tegnapi marhavásáron éppúgy, mint a hétfőin a nagy felhajtás némi áresést okozott. Az árakat a zárójelbe tett hétfői árakkal szemben itt közöljük: jobb minő­ségű bika 50—58 (46—58), silányabb 36—40 (36—45), jobb minőségű bízott ökör 60—68 (55—66), közepes 44—56 (40—53), alárendelt 30 - 40 (20—39), tehén 26—64 (25—68), kicsontoznivaló 18—28 (16—24) korona volt kilogrammonként. A bivaly 40—55 korona volt a hétfői vásá­ron. Hétfőn Újpestre 16 darabot vittek el. A vidéki vásárok jelentései is áresést mutatnak. A hétfői sertéspiacra 1211 sertést és 40 darab süldőt hajtottak fel, amelyből 421 sertés és 5 süldő maradt eladatlan. A 350 kilogrammon felüli zsirsertés 102—105, a 280—350 kilogrammos 947,—102, a 220— 300 kilogrammos fiatal zsirsertés 85—100 (kivételesen 104), a 220 kilogrammon aluli 85—100, kivételesen 103 korona volt. A vásár csökkent árak mellett élénk volt. fTIHg—■ ■-»»—-T-1 .I-..1. — -----aa.-.-.- -SB» Az operai kórus kedden kimondta a sztrájkot Szerdán nem akartak énekelni a Faust­ban — Tovább tart az elégedetlenség — A Magyarság tudósítójától — Az Operaház karszemélyzete körében a nyomorúságos fizetés miatt olyan nagy elkeseredés tört ki, hogy kedden este a karszemélyzet kimondotta a sztrájkot. El­határozták, hogy a szerdai Jausf-előadá­­son már nem­ énekelnek. Régi bajok zsúfolódtak össze az Operaháznál, de a végső lökést a karszemélyzetnek ehhez az elhatározásához egy különös pótlék­­kiutalás adta. Az Operaháznál ugyanis már régen mozgalom indult meg a tarthatatlan fizetések megváltoztatására. Ma úgy áll a helyzet, hogy egy kórista elsején különböző levonások után mind­össze 1'ZQO—1300 koronát kap kézhez. Sőt megtörtént már az is, hogy egy tag az elsei fizetés alkalmával öt koronát ráfize­tett a gázsijára, úgy hogy alig várja a másodikat, hogy újabb előleget vehessen föl, amelyből továbbtengesse életét. A zenekar, a férfikórus, a női kar és a munkásszemélyzet közös fizetésrendezést kapott februárban. Pótlék címen osztottak ki közöttük februártól júniusig havi össze­geket. Ez a kiosztás azonban rendkívül sérelmes a kórus tagjaira nézve. A zene­kar tagjai átlag tízezer koronával többet keresnek évente, mint ők s ezenkívül a pótlékból a zenekar fejenként 600,a férfi­kar 500, a női kar és a munkások 400— 400 koronát kaptak. Ez a leminősítés nemcsak önérze­­kben sértette a kórus tagjait, hanem anyagilag is érzékenyen érintette őket. Különösen a nők sérel­mezték, hogy a munkásokkal egy osz­tályba sorozták őket. A karszemélyzet hétfőn küldöttséget menesztett Talassics Gyula kormánybiz­toshoz és arra kérte őt, hogy a pótlékot egyforma kulcs szerint oszlassa el a négy csoport között. Wlassics kormánybiztos azzal vigasztalta az operai személyzetet, hogy Hegedűs pénzügyminiszter minden­kit kidobott, csak ő volt az a szerencsés ember, aki keresztül tudta vinni a pénz­ügyminiszternél a fenti pótlékot. Az új számfejtést pedig nem tudja megcsinál­tatni, mert az óriási munka. Ez a válasz mélyen elkeserítette a kaz­személyzetet, gyűlésre jöttek össze és kedden elhatározták, hogy beszüntetik a munkát. Az értekezlet végén megjelent közöttük Roubal Vilmos karigazgató, akinek sikerült leszerelni a karszemély­zetet. Hivatkozott előttük arra, hogy most nem alkalmas az idő ilyen mozgalmakra és tekintsék az Operaház tradícióit, ne szüntessék be az előadásokat, mert akkor elvágják minden békés megegyezésnek az útját. A karszemélyzet hallgatott a rábeszélésre, tovább énekel, de a lelkek nyugtalansága egy­általán nem szűnt meg és mindennap újabb kirobbanás várható az Operánál. Siralmas maga az úgynevezett termé­szetben való ellátás is. A tagok büdös lisztet kapnak, fejenként öt kiló árpa­lisztet kenyérnek (havonta), két és fél kiló főzőlisztet és húsz deka nullás lisz­tet. Ezenkívül szaharin, só, havonta hat­van deka tutor és nyolc kiló krumpli az a nagy kedvezmény, amelyet az állam megváltásként nyújtaat alkalmazottainak. A fizetésemeléseket pedig azzal hárítják el, hogy a kórus tagjainak nincs joguk nagyobb fizetést követelni, mert máris miniszteri osztálytanácsosi jövedelmet ér­tek el. Kisebb házak­at (házrészeket) és építkezésre alkalmas telke­ket vételre keresünk. Közvetítésért We közvetítői díjat fizetünk. „Realitás” Részvénytársaság Bpest,VII. Erzsébet-körút 27 .Tel. József 121-93 Az olcsósági hullám első fodrai Zuhannak az árak — Nagy a kínálat, kevés a kereslet — A Magyarság tudósítójától — Mialatt a napi események finom szeiz­mográfja, a fővárosi sajtó bénultan állott négy napig, az alatt az események még finomabb rengésmérője: a pénz roham­léptekkel indult meg régi pozíciójának visszahódítására. A legutóbbi évek ten­gernyi megrázkódtatása felforgatta egész Európa térképét, megváltoztatta száraz­földünk egész arculatát, hegyeket tarolt le és lövészárok-völgyeket vágott a síko­kon, de semmit úgy a feje tetejére állí­tani nem tudott, mint az érték fokmérő­jét: a pénzt. A legszerényebb berende­zésű lakás is krőzusi vagyont képvisel ma, a leghitványabb viskó is drágább áron kel el most, mint hajdan, alig tíz év előtt az Andrássy-út legbüszkébb palotái. A legelemibb szükségleti cikkeink árai a békeárak ezerszeresére szöktek, az élel­miszerek, iparcikkek megfizethetetlen magasságokba emelkedtek. A világháború utolsó hónapjaiban pénzünk érték­e még a külföldi piacokon is alig esett és csak­nem paritásban maradt a külföldi valu­tákkal. De jött az összeomlás és a »le­győzött« államok pénze egyre romlott. Amikor pedig ránk szakadt az októberi forradalom esztelen pénzpocsékolása, majd pedig a tanácsköztársaság szemérmetlen hamis pénzgyártása, ekkor már koronánk teljes értéktelenség infernális mélységei felé közeledett. Az az osztrák-magyar korona, amely a békében jobb volt a svájci franknál, megérte, hogy a szerb dinár, a cseh szokol és a román lei csim­­borasszói magasságba emelkedett föléje, nem is szólva a svájci frankról, dollár­ról és font sterlingről. Hónapokon át Csonkam­agyarország egész népe a zürichi jegyzés ingadozá­sait figyelte az üzletember jogos aggódá­sával és a valutaspekuláns mohó pénz­­sóvárságával. Izgatottan leste mindenki, mikor ér pénzünk az értéktelenség vég­határához. Karácsony táján értük el ezt a véghatárt és azóta pénzünk, ha lassan is, de szemmel láthatóan a gyógyulás útján halad. A gyógyulás első biztos jele az volt, hogy a magyar korona értéke a­ külföldi pénzpiacokon rohamosan javult. Zürichben március 2-án jóval túllépte a bécsi kifizetés színvonalát, a bécsi tőzs­dén pedig az osztrák korona rovására hatalmas lépésekkel tört előre és­­úgy­szólván máról holnapra 135-ről ma 175-re szökött fel. És ezzel az értéknövekedés­sel karöltve járt a külföldi valuták esése. A svájci frank, a dollár és a font áresése közgazdasági életünket távolról sem érinti oly közvetlenül, mint a szomszéd államok és Németország pénzének érték­csökkenése. Február 26-án a márka 832-en állott, ma 685-re csökkent; a szo­kos 636-ról 553-ra, a lej 740- ről 560-ra esett. Azokban az államokban tehát, ahon­nan nyersanyagainkat és készáruinkat beszerezzük, ahonnan a textilanyagokat, cukrot, petróleumot vásároljuk, pénzünk értéke emelkedett s így olcsóbban vásárol­hatunk. A lapunk hasábjain már hetekkel ez­előtt megjósolt olcsósági hullám első fodrai tehát már elérték Csonkamagyar­­ország határait. Az árak zuhanása nem­csak kirakatainkban, de vásárcsarnokaink­ban is örvendetesen érezhető. Napról­­napra olcsóbbak az árak, több a kínálat,­­ mert a közönség vásárlókedve távol­ról sem szívja föl az egész kínálatot. Ezt pedig jó jelnek, a közönség optimizmusá­nak kell betudnunk. Közönségünk bízik végre abban, hogy a korona javulni fog, de mindenesetre stabilizálódik, a felhaj­tott árak tehát csökkenni fognak. Hisszük, hogy ez a tömegösztön igazolódni fog és újabb csalódás, amely igen kellemetlen következményekkel járna, nem fogja érni a magyar korona híveit.

Next