Magyarság, 1921. november (2. évfolyam, 244-269. szám)

1921-11-06 / 249. szám

l­yen­­ november 1i. van Hrnap MAGYARSÁG * (Hangversenyek.) T­óth Erneszt­in és Zsámboki Miklós csütörtökön szonáta-estet rendeztek a Zeneakadémia termében. A két vnlvész játéka finom együttérzésben olvadt össze. Róth Ernesztin zongorázásá­ban a legnemesebb zenei hagyományokat őrzi­, a nagy Schumann Klára vett mes­tere. Átfogó értelemmel, elmélyedéssel, -rec­os és eleven ritmussal játszik. A szo­­nátaestét Sándor­ Renée hangversenye követte. Pompás készültségű­ zongora­­művésznő, aki gondosan összeállított műsorával ezúttal is szép sikert aratott. — Ma Márkus Lili zongoraestéjét hallották sz Vigadóban. Sokszor méltattuk a művésznő fényes bravúrját, játéká­nak színességét, plasztikáját, kitűnő tagoltságát. Az érzelmi kvalitások egyre­ világosabban domborodnak ki Márkus Lili előadásában, anélkül, hogy az érzés, a temperamentum s a közvetlenség rová­sára volnának. A koncerten nagyszámú, előkelő közönség volt jelen, mely sokszor megújuló viharos tapssal fejezte ki elis­merését.­­ Ugyancsak a Vigadóban tar­totta meg Badosné­ Bock Hilda idei dal- Estéjét. Meleg érzéssel, finoman, kifejezően, énekel. .Előadása élénk és jól érzékíti m­eg a dalok hangulatát. Kár, hogy pro­gramjában konokul ragaszkodik a német romantikusokhoz. Százszor hallottuk eze­ket s igazán érthetetlen, hogy a daléne­­vesek annyira irtóznak mindattól, amivel érdekességet, új színeket vihetnének az IDosuntig elcsépelt műsorokba. * (A Műemlékek Bizottságának új tagjai.) A vallás- és közoktatásügyi mi­niszter Gerevich Tibor dr. egyetemi ma­­gántanárt, a Magyar Nemzeti Múzeum­­igazgatóőrét,­ valamint­ Waelder Gyulát, a Fővárosi Közmunkák Tanácsánál működő miniszteri osztálytanácsost a Műemlékek Országos Bizottságának rendes tagjaivá kinevezte*. * (A Kisfaludy-Társaság ülése.) A Kis­falu­dy­-Társaság­­szerdán délután 5 órakor tartja rendes havi ülését a Magyar Tudo­mányos Akadémia kistermében. Tárgy­sorozat : Folyó ügyek. — Vargha Gyula versei. — Az ördög szerelm­e. (Költemény) irta Jakab Ödön. —­ Magyar fabulák. Bartáky József vendéglő); bemutatja Szász ■ Károly. — Utána zárt ülés. * (Díjkiosztás a Műcsarnokban.­ A Képzömű­vészeti-Tdzsidat ősz! kiállításá­nak dijkiosztóbizottságai, a Műcsarnokban tartott­ ülésükön. Fonncz Gyula báró­ Taszary-díjat Pásztor János szobrász­­művésznek, az Erzsébetvárosi Kaszikó díjat Szentgyörgyi István szobrászművész­nek, a Hahnes Izor-díjat Nádi­er Róbert festőművésznek, az­­ Esterházy-vízfest­­ménydíjat Horváth József festőművész­nek ítélte oda. Ezenkívül négy kitüntető, elismerést osztott ki: Poll ,Hugó, Márton Ferenc, Vass Elemér festőművészeknek és Luxi Elek szobrászművésznek. * (Vend kulturest Szombathelyen.) A vendvidéki menekültek sikerült h­ultur­­estet rendeztek­­Szombathelyen, amelynek kiemelkedő pontja­ Kupi Béla evang. püs­pök beszéde volt . Mikola Sándor aka­démiai levelezőtag előadása a vendvidéki helyzetről. * (Turáll-est.) A Magyarországi Turin Szövetség noV. 7-én a Move­­dísztermében­­(Podmanienky-u. -lé­) d. u. 6 órakor tartja Turán házi­ estjét, amelyen Sasai Nagy Lajos történelmi­­ előadása, Beogrády Dóra, Ifwww­ Lajos, Edvi Gyuláné ének és zeneszáma, Csabai István dr. szava­lata szerepel. Belépidij nincs, műsormeg­­váltás 5 korona. * (A Várszínház jövő hetét is) a be­mutatón páratlan sikert ért .Mátyás sze­relmei dominálja, Papp Manóival, Dőry Rózsival, Nagy Pállal és ifj. Latabár Kál­mánnal a főszerepekben. A pompás ze­néje,­ romantikus daljáték ma, vasárnap és kedden, szerdán és pénteken kerül színre. Hétfőn a drámai személyzet mu­tatkozik be a Vasgyilkosban, míg csütör­tökön Echegaray drámája, a Folt, amely tisztit vár. műsoron. [Szombaton és vasár­nap este a népszinmű­-ciklus első darab­ját, a Felhő Klárit, vasárnap délután pe­dig Farkas Imre diáktörténetét, az Iglói diákokat adja a Várszínház. Az előadások hét órakor kezdődnek. . . (Rózsavölgyi hangversenyei.) Verát Requiem nov. 1­1. Filharmóniai társaság, Palestrina kórus. Vezényel Boh­­nányi. Szólisták: Hardgrff Anna, Basili­­des, Szentmihályi, Venezell. Csuka Béla gordonkaestéje nov. 8. , Keéri-Szántó Imre zongoraestje nov.­9.­ Érdekes műsorán: Liszt, Bartók, Dohru­t­­nyi. Kodály-mű­vek. Hardorff­ Anna dalestéje nov. 10. A fil­harmóniai hangverseny és Verdi Requiem vendégmű­vésznője. Műsorán: Schumann Frauenliche uind Leben, Brahms, Wolf, Csajkovszky-dalok. Kereszty Jenő orgonaestje nov. 10. Bartók Ferike dalénekesnő közreműkö­désével. Zsigmondy Gábor zongoraestéje nov. II. Mű­­ kor a Zeneakadémiában. Beetho­ven : Appassionata. Seimmann ■ Fantasie­­stücke op. l­. Debussy, Ravel és­ Dohna­­.fryt-művek. Basaides Mária dalestéje nov. 11. Dolmányi Ernő és a Palestrina-kórus díszhangversenye nov. 19. Schmidthauer Lajos orgona­estéje nov. 16. Operai zenekar Kerner István ve­zényletével. Műsorán: Bossi és Rheinber­ger versenyei. Bérczes Sári dalestéje nov. 19.­ Ligetiné Adolm­ Teréz dalestéje nov. 19. Madary-Kreibign­é Löhner Margit dal­estéje nov. 23. Pécsi Bianka modern magyar költők estje nov. 27. * (Piccaver) felléptével — keddre, 8-ra hirdetett Bohémélet előadását­ a Városi Szánkás e hó 31-ra halasztotta. A 8-ra váltott jegyek erre az előadásra lesznek érvényesek. *­­ (Az Andrássy-díj Színház heti­műsora.) Egész héten minden este 6 óra­kor rendes, vasárnap délután 80­ órakor mérsékelt helyárakkal: Egy félóra alatt, Az oroszlán, Palika játszik stb. * (A »Koncert« közleményei.) November 12-én felvinni Takács Zoltán előadása: »Keleti hatások — Impresszio­nizmus-- cémon. 16-án Szatmári Tibor : Schumann-estje. Mű­sor: «Fis«-moll sonata, Kinderscenen, Karnoval. 18-án Hegyi Emánuel zongoraest­je 8 órakor a Zeneakadémiában. 20-án S. Borior Malvin irodalmi estje, A. Adler Adelina és Palló Imre közremű­ködésével.­­ . 20-án Aba-Loránth Evő bemutatkozó táncestéjét a­ budapesti elito-társaság fogja megtölteni. 23-án Kálmán Lilla 1. hegedüestéjén Frank Cézár sonatát játsza Fijalkovszki Zsófiával. 26-án Weltmann Rózsi hegedüestén’é Fleischer Antal közreműködésével. 25-án Mirkovszky Mária táncestője. 29-én Zsigmondyné Kabos Ilonka zon­goraestje. •Tegyék a : Koncert­ jegyirodájában (Váci-u. 10.) és Bárdóknál (Andrássy-út 1. és Kossuth Lajos-u. 4.) kaphatók. * (A Vígszínház jövő hetét) a színház szenzációs újdonsága a Naplemente domi­nálja. Kedden és szombaton a Hazatérést, csütörtök este és vasárnap délután A falu rosszát adják. Szombaton délután nép­szerű előadásul rendkívül mérsékelt hely­­árakkal az Ördög kerül színre. * (Megjelent a Színházi Élet.) Incze Sándor népszerű hetilapja. Előfizetés j ára 10 évre ISO korona, 20 korona portó hozzácsatolása ellenében visszamenőleg az egész évi megjelent példányokat in­gyen küldik. .­o * (Az Intim Kabaréban) a teljes új műsort játsszák mérsékelt helyárak mel­lett ma, vasárnap délután. Kezdete Vrt­érakor. * (A Budapesti Szimfonikus Zenekar) bemutatkozása különös­­jelentőséget köl­csönöz a Párosz Színház következő heti műsorának, melyen négyszer szerepel a diadalmas Reichstadti herceg. Hétfőn Bánk bán megy Környei Bélával a címszerep­ben, kedden a Ibsen, pénteken a Cre­­mon­ai hegedűs nemzeti gyász miatt ki­­maradt felújítása következik a Bajazók­kal, vasárnap délután pedig a TrvMd­'rt adják. Vasárnap délelőtt 11 órakor tartja első­ hangversenyét a Városi Színház megbővített zenekarából alakult Budapesti ■Szimfonikus Zenekar, mely Ábrányi Emil vezetésével hézagpótló szerepet tölt be­­zenei műveltségünk terjesztésében. A műsoron Beethoven III. Leonora nyitánya, ■Mozart G­hid­l szimfóniája és Csaj­­kovszky VI. (Hatheti­que) szimfóniája szerepel. * (Harmonia hangversenyei.) (Jegy vasárnap délelőtt is kapható.) Ewers fel­olvasása nov. 8-án nyolckor. — Haris,K­ Ysaye Carry ária- és dalestéje nov. 9-én nyolckor. — Kemény Melinda bárónő és Kindlow János nov. 10-én fél hatkor (adják együttes táncestéj­üket. Hevesi Ödönné ária- és dalestéje nov. 10-én 9 órakor. — ~ Alma Mochie hegedüestéje nov. 12-én nyolckor. — Grüindlné Szász Erzsi nov. 15-én adja áriaestéjét.­­~ Koncz János hegedüestéje nov. 1­7-én lesz. — Dahan Hans dalénekes estéje nov. 19-én. — Eo­rmester Willy két he­­gedű­estéje nov. 22-én és 24-én lesz. — Szántó Tivadar nov. 28-án tartja zongora­­estéjét. — Sas Náci szerzői estéje nov. 26-án. — Szántó Boriska hegedű­­estéje nov. 26-án. — Wiesenthal Grete nov. 29-én adja táncestéjét . (Paris gyermekei.) Az idei évad leg­nagyobb eseménye ez a fenomenális francia filmregény, amely négy héten át négy folytatásban kerül bemutatásra. Az első rész, amelynek hétfőn lesz a­­pre­mierje ,­ két árva alcímet viseli és úgy cselekményének frappáns bonyodalmaival, mint ren­dkivi­li művészettel való meg­­játszásával feltűnést fog kelteni. Ez az első folytatásos film, amely nem lehetet­len helyzeteivel hat, hanem tökéletes rendezésével és lélektanilag felépített történetével fogja lekötni a publikum figyelmét A teljes előadást betöltő­ film­regény előadásai is 5, 7 és Hérakor kez­dődnek. * (Mozgókép-Otthon.) A Corvin film­gyár nagyszabású remek pompás mű­vét, a Farsangi mamer-i Lenkespy Ica és Marton Erzsi, Petrovich­­G7., Dénes Osz­kár és Zátony Kálmán főszereplésével ifj,­lladó Antal dr. scenáriuma alapján, nagyszerű stílusban rendezte Garas Már­ton, valamint a 3 fej című izgalmas és érdekfeszítő Joe Decles detektívkalan­­dot telt házak nézték végig. (4, s/i6, ’/s8 és 9.) * (P. Menichelii film­je az Urániában.) A­ szegény ifjú története szombati be­mutatóján az Uránia, ismét olyan sikert aratott, aminél ezidei műsoraival aratni szokott. A közönség lelkesen ünnepelte a szó.­ Menicheili mesteri alakítását s a premier hangulatából következtetni lehet a zsúfolt házak egész sorára. Ma, vasár­nap, az előadások Vet, 6,6, 7,8 és 7,5­­ órakor kezdődnek. * (Budapest nem beszél majd másról­ a jövő héten, mint arról a nagyszabású kalandorfilm­ről, amely Pánik a városban címen az Eskü-téri Helikonban szinre kerül . (A Renaissance-mozi heti műsora.) Vasárnap, hétfő, kedd, szerda, csütörtök, péntek »Egy asszony, aki ölte­, kezdete V, 5 és V, 7 órakor szombattól kezdve »Mesebeli herceg«, kezdete 5 és ’/0 7 órakor. * (Pánik a városban.) Egész Newyork lázban! Riporterek káprázatos ötletes­­sége, vakmerő elszántság. Repülőgép­­ü­ldözések. 2000 méter magasságban, át­kelés egyik monoplánról a másikra, majd halálugrás a repülőgépről egy expressz­­vonat tetejére. Csupa újszerűség, bra­vúros ötlet s mindez Marshall Xeilan rendezésében hétfőn az Omnidball. Majd A szt.-m­artini kastély története Fern Andrával a főszerepben, kit 5 felvonáson keresztül majd állandóan a szil­en látunk. A világszép asszony játéka utolérhetet­len ! Jegyek a bemutató-előadásra elő­­vételben ráfizetés nélkül válthatók. Elő­adások 5, 7 és 9 órakor. ” * (A Nemzeti Színház műsora.) Hét­főn, csütörtökön és vasárnap este, tehát háromszor szerepel a Nemzeti Színház e heti műsorán Hevesi Sándor új történelmi szom­orújátéka, az 1314. Kedden a Bor, szerdán A falu rossza a magyar nép­­drámát és a magyar népszínművet kép­viselik, a klasszikusokat pedig pénteken a Szentivánéji álom, szombaton pedig a Bánk bán. Vasárnap délután a Karuniás hölgy, a következő hétfőn pedig Cyrano de Bergerac kerül színre. * (Gáspár Ferenc dr.) a brit-pilogna­­lomról tart előadást szombaton é. h­u. \'A órakor az Urániában. * (Méhely Kálmán) egyet, tanár Ter­mészettudom­ány és tchnika címen kedden dé­n, Vi4 órakor előadást tart az Urá­niában. 1 . 13" \Sésíűfl*dé\ | sx-útíH-steSezés €&■$&£[$?rSÍT>d.&GcgcJhsss t' | d£i vzyÜfva.* I.9 IQ—3TS* sasc! | Szobák gőzfűtéssel, villanyvilágítással minden- ’ 1/tor kaphatók. Hónapos szobák mérsékelt I 1 áron. Fürdeni lehet 10 órától 4 óráig. Novem- I­ber 16-tól kezdve kedden, csütörtökön, szombaton,­­­s vasárnap 10-től 4-ig. Villamos közlekedés a kelen-­­ földi kocsikkal a kapuig,­­t­ele­fon.- József SÍP 7Ő. " ZSUFFA ISTVÁN ÉS TÁRSAI angol gyagyaszövetek árultál«, Budapest, IV. ker.,-Dunakorzó, Hungária nan­yezállótts! szettiben ÁLLANDÓ NAGY RAKTÁR: FIRST CLASS MOSÉIIÜ eredeti angol, izlandi és sk­ót­­ szöveteidben NŐI VELOUR-KELLVIÉK kosztümökre és kabátokra nagy választékban SZOLID ÁRAKI­A királyi bérpalotáinál M®¥á€sF.Pi.€iferai€i Bej­and: IV., Vereti Pál­né- és Curia-utca sarkán EnegalyiStaft Színházi vacsora. Zene. Separól:. Csc.w­ tie üzlete a házban. Dejeuner, diner­, bankettek, spaper, huffetek lidzojikiveli berendezését elvállalja Phifotera gum­i Sxén’kémG­3 lu0 kg.-os vashordókban, to­vábbá szénkénegezőgépek. ü­veghengeres Bilics-féle 03 31 ungária-szerkezetüv-legol­­csóbb,gyári áron raktárról azonnal kapható J SjEWffatiiiSflfi'a PáS Sajítíjcc­..­, (jí.fd­ef'., ®íü£!i­«t 19, sisám. ? P^US3JSfllF@xe szab. Balatoni­ és Vermorel. jiennetezök vörösrézből, réz. Hűbe« ráfija, róz.Uónpor le­gd­' esebb gyári áron kaphatók ’ Pál pázapM.jfyár3 SsatSEjpOrnfc, 61^,, (kens'., ySfiáji­asS *3St. ssIlsct* fftso I'íÜ.'P^CLQU-nmí.80K-tÖI fS'Oitiííl^in-tÓÍ Fogí!uzás 40K-tó! F ' fogászati ímitcnnn, Ylt. I;en'ilet, OOvVOll UJlSfl Tl'ökSIv­ut­o. A keleti pálya­.id­­•jlHafilii JS'lU var vid­, aki színiben. (Satok­­ház.) Vid&iercnel­ l~-2 nap;al­íí Szíilifí Gioldipím­re 5 darab ócska vörösréz-permetezőér­­ misünk 3 telj­esen uj, szabad. „BaísiSiowM vagy vlVcranairctl^-rendszerű szőlőperm­etező.. . l$41ECP8SEc&S|!l3 trásárMiíg­ráp »««üfspasí, ÍK. ksr,, flliiHi-uS ID. isAni, JA PÍMITirsNSilNi | ijD. okiul terjedelemben­­.valent meg., 6 korona | beküldése ellenében mindenkinél: portum­ en- i .lesen küldi meg A SPEN& k­iadóhivs&al», | Budapest, IV. ker­., Ferepesek-tere !). II. cm. | TAWVAB*SMA_a In iró Korányi Frigyes'a péiíz- I ügyi helyzetről, iktódi Szabó János a pénz­ügyi bizottság A k­iadó­ja a s nemzetgyűlés pénz­ügyi feladatai, iSzim­for Pál a­­kereskedelem­­ügyi kormány­politiká­járól, Fleissig Sándor­­ vezériga­zgató a valuták megjavításároll, dr. Hesenberg­­ Union az Osztrák pénzügyek tb­­intézéte terveiről nyilatkozik. - illot.Y«. r»esti tőzsdén. Prager Gyula a mai tőzsdéről. M Hegyeshalmii miniszter­ré,(löiitkii az g gn­ó mellett. Hol­­illanak meg a gabona- és t­­erméíiyárak On­day Partin az "Ginge igaz­­g­gatójánal" nyilatkt»z.im­.. Ji­latinij Arthur a jjj kereskedelmi és ipari kamora elnöke: a gar­a­­dasági politika, jövő feladatai. Hornos rovat­ai és értesülés e­l­lefizetés ára egy évre ta­r.­­ Telefonszám­: 161—10. M.Ktr.Opera(V»7)|Nemzeti (W3 7)| Vfágosi.(3, 7) | Vig (3„V,81 Magyar (3 VIS) Bsivár. (3 )/,S) Ranaiacanco (0 Király (3, ’IS) 3’aha L.-Sz.(»/*»· Andrár.Ey­ud­(3,S)|Ví­rszinh. (3,·',7) V .ť a- u' ' 1 e»to — Holidi Cupido A küldük­lilk Trilby A Császár anyja L égő nyíl ér és— János vitéz ; Atyud. cselédje Egy félóra stb. | Sárga csikó Hunyadi I László : Hanton |A reichstai Ui­hfir Kapl emen­te | Színház A gazdag lány | Gyengédség | A holl.menyecske ])Gribály herceg Egy f­élóra stb. | Mátyás szere,]me Hétfő­líiló: Bánk bán | Naple­mente Színház | A g­a­zdag lány | Gyengédség ; A hol.menyecske) Délibáb herceg Egy télóra stb.­ 1 A vasg.város Kedd Jancsi és Juliskai A l­or To­só a Hazatérés Színház 1A negyv. asszonyi tívingen­ség lA holl.m­enyecskel Délibáb herceg Egy félóra stb­. , Mátyás szerelme Szerda | A walkü­r 1 A falu rossza lA reichsradri her. Naplemente | A fakir A gazdag lány | Gyengédség | A holl.men­yecske! Délibáb herceg Egy félóra stb. | Mátyás szerelme Centürlök Carmen | 1514.1 A reichstadti her. | A falu rossza . Színház A negyv. i­sjüzonyi A faun |A holl.menyecske! Délibáb herceg Egy félóra stb.. Költ, amely tiez. Péntek Traviata Szentivánéji fil Crem­. heg.. Baj.­Naplemente 1 Színház A negyv. asszony| Gv.mgóTls°g | A holl.menyecske' Délibáb herceg | Egy félóra­ stb. | Mátyás szerelme / d. u. z' ( este - i— I - : Az íiidye— — “ —| Y ~F — —. Holt, szem­ek | Bánk bán A k­riehstadtvhól.i . Házaté­ró« A fakir A gazdag lány ! (v ven­g­éd­ség ! A hol 1.r­ényecske! Délibáb h­erceg Egy f­élóra stb. | Felhő Klári I d. u. V­elle — Kaméliás hölgy 'f rulladur | A fak­i rossza Búzavirág (regényt kérés A ánzdisz lány . __ János vitéz A tűnd. c.'elődje Egy félóra, stb. | Iglói diákok Taanhäuser ! 1SU. iArel­hstadti K­er. Navlemente Szinház A h­ató egér­e A holl.menyecskéi Délibáb h­erceg Egy félóra stb. 1 Felhő Klári­s

Next