Magyarság, 1923. március (4. évfolyam, 48-73. szám)
1923-03-21 / 65. szám
4 Piilalling( Berlin, március hótA Magyarság tudósítójától) Sehol Miföldem nem ülték mer oly melegen es bensőt égősen tévt fj.-t4m.nak urnái, mint Németországban. Való, hogy ee ünneplés sokszor nem is a halható Hűn világfőolióifífeszolt, hah magyarnak, akinek a népével a német, mint nemrég a világháború hódító dicsőségében, most a béke lenyűgöző közös nyomorúságában egybeforottnak érzi másat. -Az ünnepek decemberben Berlinben kérdődtet, amikor a magyar egyesületek áldoztak a költő emlékének. Ez az ünnep szerény és egyszerű volt, hatása nem terjedt kii a Berlinben élő magyarság szűk keretein túlra, mégis példát mutatott arra, hogy Petőfi szellemében a legellentétesebb felfogásnak is találkozni tudnak, ha igazán szív és vér szerint magyarok. A január elején Münchenben az egyetemáltal rendezett emlékünnep már impozáns külsőségeket öltött. Nemcsak azért, miért a bajorok érzik magukat hozzánk legközelebb, nemcsak azért, mert az óriási közönség soraiban megjelentek a kormányelnök, a pápai mmncizás, az egyetem tanári kara és mindenki, akinek Münchenben neve van : impozánssá és minden jelenlevő számára fefedhetetlenné a gazdag műsor tette, melyet az egyetem rektorának a beszéde nyitott meg, melyen Petőfi költészetét Pulánszky Béla dr., a budapesti közgazdasági egyetem előadótanárának az egész német sajtóban lelkes visszhangot keltő szónoklata ismertette és melyen a Hungária egyetemi dalárda hódította meg a szíveket a magyar dal számára. Az ünnep tüntetés volt Petőfi és a magyarság mellett. Sokkal kedvezőtlenebb volt a talaj Lipcsében, mégis sikerült Knefil századosnak, a lipcsei magyar egyesület elnökének megnyernie a lipcsei mértékadó körök érdeklődését és február 18-án nagyszabású emlékünnepet létrehoznia, melyről lapunkban annak idején részletesen megemlékeztünk. Ezenkívül még kisebb ünnepek voltak Halleban, Hamburgban Més a birodalom dás városaiban, melyeknek sorát méltóan koronázta be a március 3-án Berlinben tartott emlékünnep. Ezt a Gesellschaft der Freunde des Ungarischen Instituts an der Universität évi közgyűlése keretében Granger professzor rendezte az egyetem aulájában. Az érdeklődés olyan óriási volt, hogy a bejáratoknál életveszélyes tolongás keletkezett s a megjelenő előkelőségek: Schmitt Ottó. birodalmi miniszter, Becker államtitkár, Aith főkonzul, Abele báró és Megyery követség, tanácsosok, az észt és svéd követek, egyetemi tanárok stb. csak nagy nehezen tudtak maguknak utat törni a tömegen keresztül. Nemcsak a nagy aula, hanem a szomszédos tanácsterem is zsúfolásig megtelt és az ünnep megkezdésével mégis százával kellett visszaküldeni a bejutni kivánkozótcat. Az ünnepély műsora igazolta a nagy érdeklődést. A megnyitó beszédet Stímil Ott V. birodalmi miniszter tartotta s meleg szavakat talált Petőfi géniusza Számára. Aztán Grugger Hébert méltatta mélyrehatóan Piton világirodalmi jelentőségét, kislődösen kiemelve lebilincselő, örök fiatal és tiszta emberi nagyságát. Itt oly költészetében formát ölt és még a rossz fonfításokon is átütközik. Ez biztosítja minden időkre hatását. Biernatjelné a Staatsoper tagja Petőfi-dalokat énekelt művészi virtuozitással, Balog Ernő a zongorán, Eresz Géza a hegedült tolmácsolta Petőfi költészetét. Hartmann, a Deutsches Theater tagja Petőfi-veiseket Szavait már a Nagger által kiadott, az addigiekét messze túlszárnyaló fordításokból. Minden számot frenetikus tetszés kisért és A német közönség — melynek lelkére ólomsullyal nehezedik a láncokat csörgető Ruhr megszállás — Izmulla ismert“« szabadság talortelkü dalnokában az a régmailob költőjére. « mintha csak ‘'szimbólum lett volna: a szünet alatt magyar hölgyek a Puhy-megszállás leigázottja! szórnám gyűjtöttek. A Berlin! Magyar Intézet az ünnepéllyel kapcsolatban Petőf!kiállítást rendezett, melynek érdekességei aj, összegyűjtött magyar, német, francia, angol, szvéd,atin, szerb stb. nyelvű kiadások nagy tömegén kívül Beitina von Amin Petőfihez írt költeményének (Petőfi, 3sm Sonncugotte) eredeti kézirata, továbbá eredeti kéziratos fzörtbeny- és Fuida-fordítások voltak. Végül a fiatal berlini magyar iskola is kivette részét felőli ünnepléséből. Itt csak kérésem jelentek meg: a magyar iskola lelkes barátai Méh főkonzuli®]. MAGYARSÁG 1923 március 21, szerda Mezei vezérigazgatóval az élükön. Meg a szülők, akik már maguk is lassan elfelejtik, a magyar nyelvet és most csodálkozó gyönyörűséggel hallgatták, amint gyermekeik idegenszerfi kiejtéssel, de csillogó szafumel Petőfi-verseket szavaltak, Petőf-italokat énekeltek. Igaza volt Mezeynek, a Magyar Iskolaszék elnökének, amikor zárszavában kijelentette, hogy csodát táttunk: idegenben született német gyerekek rövid négy hónap alatt lelkes magyarokká váltak. Igaza volt, amikor az egész magyarság köszönetét tolmácsolta az iskola fáradhatatlan és önzetlen tanárainak: Tóth Ferencnek és Erényi Gusztáv dívnak.. . Stinnes és Thyssen munkásai Berlin, márc. 16 (A Magyarság tudósítóitól) A nhrvidéki német ellenállás egész természetéből és megszervezéséből következik, hogy csak addig tartható fenn, amíg hivatalnokok, vasutasok és munkások egyöntetűk-" és erős idegekkel állni tudják a franciák céltudatosan erősbödő nyomását. Ez az egységes front eddig érintetlenül meg is van. A franciák különösen abban bizakodtak, hogy az ipari és bányamunkásság meg fogja unni ezt a végeláthatatlan ét? kegyetlenül fárasztó harcot és leszerel, nem törődve a következményekkel. A franciák azonban nagyon csalódtak és ez a kiábrándulás egyike volt a legkínosabbaknak azok közt, melyeket a párisi kormány a Krthr-kaland folyamán szerzett. A franciák számításon kívül hagyták, hogy már földrajzi helyzeténél fogva is a nhrvidéki munkásság nagy része fogékonyabb a nemzeti gondolat iránt, mint akár Lipcse, akár Berlin munkássága. Ez kifejezésre jut már abban is, hogy a keresztény szakszervezetek aránylagosan épp itt, a német ipar mozgató központjában a legerősebbek. A stuhr-munkások egyharmada keresztény szocialisa, kétharmada szociáldemokrata és a két szervezet agitációs munkájával kölcsönösen befolyásolja egymást, úgyhogy a keresz- tény szervezetek radikálisak az szociális követelések tekintetében, viszont a szociáldemokraták, akár tetszik egyes vezetőknek, akár nem, kénytelenek számolni a lakosság hangulatával és velük együtt résztvenni a nagy nemzeti küzdelemben. Egy másik sajátsága a mhrvidéki munkásviszonyoknak, hogy a marxista osztályharc és gyűlöletelmélet ellenére a munkások bizonyos tiszteletet éreznek az ipartelepek és bányák hatalmas urai iránt. A ruhrvidéki iparmágnás-családok, a Stínkesek, Thyssenék, Kildorfok együtt nőttek ezzel a csodás gyorsasággal fejlődött vidékkel. Stinnes Hugo dédapja egyszerű rajnai hajós volt, nagyapja vetette meg Óriási szorgalommal a mai vállalatok alapját a Ruhnnál mindenki ismeri a család fejlődését és tudják a munkások, hogy ,Stinnes ma sem dolng nélkül fogyasztja a jövedelmét. ÉS épp úgy köztudomásu, hogy az öreg Thyssen, apja a hadi törvényszék elé állított Thyssennek, nyolcvanegy esztendeje ellenére mindennap a villamoson utazik be irodájába a munkstafllval együtt és reggel nyolc órakor pontosan megkezdi a muliát. A német munkások szinte ösztönszerűen megérzik ezekért a kupliftlistákban a germán erőt, és szervezőtehetséget, észreveszik a különbséget, ami a Gruppok és Thyssenek és a frankfurti és berlini nemzetközi bankkapitalisták, a Mennessohtiok és Rotschildok között van és Innen magyarázható, hogy a 919-es bolsevici lázadások idején nem történt egyetlen támadás sem a nagyiparosok ellen és a francia erőszakoskodásokkal szemben a munkásnép egységesen állt a ki uzsorázók mögé. Némely berlini, de nem rozsgyökeres német szociáldemokrata, a bolsevistákról persze nem is szólva, ezt nagyon rossz néven is vette, amire Woldt, a tuhrvidéki Szociáldemokraták egyik vezére válaszcikkében azt felelte ezeknek az opportunizmus ellen ágaskodó elvtársaknak : bízzák csak ránk a berlini urak, hogy mit csináljunk, amíg francia hajónak lövöldözik a munkára menő bányászokat és puskatussal kergetik ki a lakásaiktól az asszonyokat és gyermekeket, eddig a Ruhr-munkások nem érnek rá harcot folytatni a kapitalistáikkal. Négy keserves esztendő tanúsága megtanította a német szociáldemokrácia nagy részét, elsősorban magukat a munkásokat, — a tandíjat a német nemzet fizette, — hogy a német munkás érdeke nem választható külön a nemzet érdekeitől. Ebert, a szociáldemokrata elnök Teli Vilqnos előadása közben a közönséggel együtt mondta a híres eskü, a nemzeti egység fogadalmának gyönyörű szavalt — egy év előtt még elképzelhetetlen lett volna. És a ruhrvidéki munkásság is erősen áll és semmiféle francia ígérgetésnek nem enged. Főképpen a bányamunkásokkal nem fognak a franciák boldogulni. A bányászok valóságos arisztokratái a munkásságnak, évszázadok óta kiváltságos állásuk volt, nem adóztak és nel katonáskodtak és most is messzemenő jogokkal rendelkeznek. Ezek a bányamunkások el vannak szánva arra, hogy a legélesebb akciót indítják, amint a franciák a francia és belga vasutasok által üzembehozott vonalakon a felraktározott szénkészleteket el akarnák szállítani. A mhrvidéki különféle munkásszervezetek vezetői, akik időnkint Berlinbe jönnek tárgyalni a kormánnyal, kijelentették a Magyarság tudósítója előtt, hogy erőszakos szétrekvirálás esetén az első ellenintézkedés az általános sztrájk. Ezt eddig minden eszközzel igyekeztek megakadályozni, nem is lehet tudni, hová fog fejlődni és meddig fog tartani, de ha belefognak, csak kellő előkészítés után teszik és a párisi kormánynak még sok meglepetést fog ez jelenteni. A Lancia kormány valószínűleg arra számít, hogy élelmiszer-blokáddal fogja tudni az esetleges sztrájkot letörni. De az élelmiszer-blokád a teljes felfordulást jelenti, az erőszakos szétbotítlást, amely nem törődik a saját magának okozott kárral sem, a kitörését annak a a bosszuszomjnak, mely az ütlegelt és kiűzött népmilliók belsejében forr és melynek fékektartása eddig is nehezen sikerült a kormánynak és különböző szervezeteknek. A Ruhr-konfliktusban gazdaságilag és katonailag kétségkívül a franciák az erősebbek, de morális fegyelmezettségben és elszántságban a német lakosok. Épp azért oly nehéz a küzdelem eredményét előrelátni, mert mindkét fél imás fegyverzetben harcol. De a franciáknak be kell látniuk, hogy illúziókat hajszoltak, amikor a szociáldefillkrnírt munkások defotizáissáid számítottak. Ma a Bulrvinek szociáldemokrata színezetű munkássága előbb hajlandó mezghasonlani egyes béliul balszélen képviselőkkel, mint segítőtársaival, akikkel együtt küzd a benyomult franciákkal szemben. R. elfogad a nAGY#RM(3 «APSMiVATau Buiwtt* vfi. Jliksastes 8. c. telefon: Jóssef érestf. Hidroplánon Budapest fölött — A Magyarság tudósítójától — A Balatoni Yacht Club óbudai kikötőjében hidroplán ring a Duna hullámain. Messziről egészen azt a benyomást teszi, mintha egy nagy, kiterjesztett szárnyú ezüstmadár pihenne a táncoló habokon, amely engedelmesen tűri, hogy az apró hangya-emberkék felkússzanak a nyakára, reátelepedjenek a törzsére, mint Andersen lovagjai a mesebeli griffin adarre, hogy megnyergeljék és a szellők szár,nyán felrepüljenek vele a felhők ismeretlen birodalmába. A két úszótalpró keskeny vashágcsók vezetnék fel a szárnyra s onnan a gép törzsében elhelyezett utasfülkébe. Négy kényelmes bőrkarosszék áll az utasok rendelkezésére. Minden lilás mellett egyegy lehúzható ablak van, ahonnan oldalt és lefelé pompás kilátás nyílik a vidékre. Az ablakpárkányon immácrészék találhatók. A fülke elülső részén is van egy kis ablak, aholy az elül ülő két pilótához vezet. A gépet Maier József volt repülőkapitány vezeti, aki a bábom alatt egyike volt a legkiválóbb repülőinknek. Jelenleg a Magyar Aero Express forgalmi igazgatója. Mellette Zimmerman, a német Junkers repülőgépgyár főpilótátja foglal helyet, aki a múlt nyáron a nápolyi nemzetközi repülőversenyen a franciák, az angolok, meg az olaszok elöl elnyerte a »türrheni serleg”-ot, nem sokkal utóbb pedig a rotterdami nemzetközi versenyen került ki győztesnek. Ő hozta el a gépet a németországi Dessauból néhány nappal ezelőtt. Három utas jött vele, a felesége s két szerelő. A 860 km, hosszú út Pntaitán és Bérsen át mindössze öt és félóra hosszáig tartott. Le sem szállottak Útközben. A négy ülésen kényelmesen elhelyezkedünk. Mauiné és Zimmermanné, a két pilóta feleségei, továbbá a gép tulajdonosa , Jankovich Bésán Endre gróf, aki a Magyar Aero Express vezérigazgatója, meg e sorok szerény írója. Az ajtó bekattan mögöttünk. Néhány fordulat a légcsavarral : a motor begyül és berregni kezd. A gép lassan elválik a parttól s néhány pillanat múlva már sebesen hasítja a Duna vizét a Margit-sziget partja mellett. Eleinte a hullámok hátán himbálódzik, majd az úszók teljesen kiemelkednek a vízből, a levegőben vagyunk. Sebesen siklunk el a Margitsziget s az újpesti rakpartok fölött. A pilóta előtt folytonos emelkedést mutat a magasságmérő: 200—400—800 méter. Már az újpesti gyárak fölött járunk. A fatelepek gerendái és deszkatömbjei úgy sorakoznak egymás mellé, mint a skatulyában a gyufaszálak. Az egész város méretei hihetetlen kicsinyre zsugorodnak össze. Mintha egy nagy játékáruházban volnánk, ahol a földre rakott kis játékkikötőkben apró hajócskák sorakoznak egymás mellé s az építőkövekből nyílegyenes utcákat, pompás kis palotákat és virágos kerteket rakott össze egy ügyes emberi kéz. A miniatűr Villamoskocsik csigalassúsággal haladnak a palotasorok között. A tömérdek zégzugos házsor sokaságából csak egy-egy nagyobb épülettömb emelkedik ki. Az Országház felett megszűnik a motor berregése. A magasságmérő állandó csökkenést mutat. Hangtalanul siklunk az Erzsébet-híd fölé s leereszkedünk csaknem a víz felszínére. A gép most elszáguldat Ferenc József-hid alatt anélkül, hogy érintené a vizet. A hídon a járókelők megállnak s mindnyájan a hid egyik oldalára tódulnak. A gép visszafordul, a nyolcast folytatja tovább, elrepül .a Feme József-hid fölött s egy merevz bravúrral lesiklik az Erzsébet-híd alá. Néhány másodperc múlva ismét több száz méter magasan vagyunk. Most a Citadellára, a a királyi várra s a budai hegyekre nyílik festői kilátás, ahol a nap éppen leáldozni készül. A motor elcsendesül. Ismét a víz felett vagyunk. Gyönge lökés jelzi, hogy a gép újra belekapaszkodott a hullámok talajába. Két útitársnőm arcán szinte visszatükröződik az út minden gyönyörűsége. Egyértelműen állapítják meg: — Milyen kár, hogy már rége reá.