Magyarság, 1923. szeptember (4. évfolyam, 196-215. szám)
1923-09-08 / 202. szám
1923 szeptember 8. szombat MAGYARSÁG ÍRÓK és könyvek Alszegh M Zsolt! A XIX. század magyar irodalma A magyar irodalomnak mindmáig lélkülözzük művészi formába öltöztetett, összefoglaló történetét. Horváth Cirill műve töredékben maradt, Beöthy Zsolt nagy irodalomtörténete mozaikképek egymás mellé sorakoztatása, melyek — jóllehet egyenként a legkiválóbb magyar írók tollából erednek — nem olvadnak egy magas szempont alá rendelt harmonikus egységbe. Pintér Jenő hatalmas műve inkább kutatók számára készült, ma már nélkülözhetetlen, szinte fogalommá vált segédkönyv, de a nem szakember számára egyrészt adatainak túlzsúfoltságánál, másrészt abszolút tudományos színvonalánál és módszerénél fogva az előismeretek olyan nívóját és olyan tömegét feltételezi, amellyel az átlagember nem rendelkezik. Ez a hiány ma, a szellemtörténet fellendülésének korában annyival inkább fájdalmas, mert pótlására a lelkileg szétszaggatott jelenben nem is lehet sok remény. Annál nagyobb örömmel üdvözöljük Alszeghy Zsolt könyvét, amely a Szent István könyvek sorozatában nemrég hagyta el a sajtót. Alszeghy a magyar irodalom történetének leggazdagabb és bennünket legközelebb érdeklő száz esztendejéről kísérel meg összefoglaló képet nyújtani. Hálás feladat, mert hiszen ma minden gondolkozó ösztönszerűen keresi a jelen kapcsolatát a közelmúlttal (mely anagy változások lázas érésében már szintén régmúltnak tetszik),és mohón kap minden útbaigazítás után. Nehéz feladat, mert sok esetben még élőkről kell ítéletet mondania és nem támaszkodhatik Érdemes előmunkálatokra. Kísérlete csak nálunk egyedülálló. A XIX. század német irodalmáról pl. az összefoglaló művek egész sorozata ad számot és éppen a napokban jelent meg Mayerick Biebertől folytatott XIX. századbeli Irodalomtörténetének hetedik kiadása. Hogy nálunk Alszeghyt, mint úttörőt kell üdvözölni, annak oka nemcsak abban rejlik, hogy a magyar irodalomtörténetírás még nem jutott ki a részletkutatásból a szintetikus értékeléshez, hanem a műveit magyar közönség közönyében is, melyet kielégítenek a hevenyészett napi kritikák és letűnt korok szellemtörténete iránt nem érdeklődik. Alszeghy könyve hivatva van ezt a közönyt megtörni és azért sajnálatos, hogy művét nem a műveit magyar közönség egyetemessége, hanem csak a katolikus föözönség számára írta. Értékeléseinek szempontja a katolikus világnézet és azért nem is annyira az írók műveinek esztétikai értéke, mint inkább az azokból kisugárzó világfelfogás érdekli. A romanticizmus korából Pl. csak a romantikus ember lelkivilágát rajzolja meg s nem is törekszik annak a megállapítására, mi is volt tulajdonképpen a magyar romanticizmusnak, mint irodalmi áramlatnak sajátos, a német és francia romanticizmustól megkülönböztető jellege. így aztán Bajzáék hideg, léleknélküli szobaköltészetét egyértékűnek veszi a német romanticizmus lírájával és Bajzát Hölderlin mellé állítja. Katolikus világszemlélete azonban nem kicsinyesen skatulyázó, hanem emelkedett, messze távlatokat mutató szempont. Ritkán válik elfogulttá, csak Petőfit mutatja be, mint a francia jakobinusok édestestvérét, de a róla rajzolt képnek torz voltát maga is érzi és költészetének meleg méltatásával igyekszik enyhíteni. Mindenkiről tud valami újat mondani és még rég megállapodott ítéleteket is oly vonzó formába öltöztet, hogy újszerűen hatnak. Olvasottsága meglepő, ítéletei saját átélés eredményei. Ebből a szempontból könyve legértékesebb fejezetének az 1867-től 1900-ig terjedő korszak történetét tartjuk, mely már elég messze távolodott tőlünk, hogy a történeti értékelés tisztasága lehetségessé váljék, de még nem elég messze, hogy problémáit ne érezzük a magunkéival rokonnak. S mégis mennyi elfeledett név, így Justh Zsigmond, akinek a regényeit ma már vajmi kevesen olvassák, noha, mint Alszeghy megállapítja, a fiatalon elhunyt írónak »Írói hagyatéka, legértékesebb kincse a magyar realizmusnak.« Könyvének befejezéséül rövid áttekintést ad a századforduló irodalmáról. Ez sem neveknek és könyvcímeknek egymás mellé sorakoztatott statisztikája, mint azt már az ilyen u. n. áttekintésekben megszoktuk, hanem nagyobbára találó értékelések egybefűzése. Hogy a katolikus költőknek nagyobb helyet szán, azt természetesnek találjuk, annál is inkább, mert valóban nagy tehetségekre hivatkozhatik, mint Prohászkára, Harsányira, Sik Sándorra. A »Hét« körével szemben való ellenszenvét is megértjük, noha azt irodalmilag nem igyekszünk igazolni, ellenben nem tartjuk méltányosnak, hogy Móricz Zsigmondinak a' magyar regényirodalomban uj nagy lehetőségeket kizáró költészetét pár ' sorban elintézi, és Baksaynak máris feledett regényeivel állítja szembe. A magyar irodalom további fejlődési lehetőségeit nem ítéli meg optimisztikus szemmel, de hiszi, hogy annak útját csak »a faji érték járhatja meg és csak a nemes idealizmus világosságánál.» Ezt a könyvet minden magyar embernek el kellene olvasnia, aki szívében őrzi a magyar irodalom szeretetét. Nem csak tudósoknak készült. Nyelve világos, kevés szóval sokatmondó, valóságos felüdülés az utóbbi időben megjelent esztétikai művek frázis puffogtatása után. Minden során megérzik, hogy az író belső lelki kényszerből írta, hogy benső odaadással mélyedt el a legvégzetesebb magyar évszázad irodalmába és csak azt irta le, amit valóban átélt. Innen meríti stílusának meggyőző erejét, ítéleteinek kristályos kialakultságát. Az öntudatra ébredt magyar szellem nagyszerű küzködését tárja elénk s nagy nemzeti értékeink bemutatásával szolgál a jelennek és a jövőnek. (Berlin.) , Farkas Gyula (Ambrus Zoltán: Költők és szerzők) Ambrus Zoltán szigorúan megkívánja olvasójától, hogy könyveit és írásait azzal az emelkedettséggel, az irodalom iránt való igaz tisztelettel, széplelkű érzékenységgel vegye kezébe, ahogyan ő vetette papírra mérett, viszavonult magányában kifinomult és messze világító gondolatait. Magas és meredek utat tett meg úgy a szebbnél-szebb alkotások, mint a szó legnemesebb értelmében vett kritika terén, amely nála épp olyan egyéni, világnézetétől telített és gondolkodásra késztető, akár a regényei, vagynovellái. Tudása, ritka ízlése azzal a teljességgel mutatkozik meg ebben a könyvében is, mely a napi divatosságokon felül csak az állandó írói értékeket nézi, azokat becsül és azokra irányítja az olvasó figyelmét. De ennél mennyivel több egy-egy íróról, könyvről, vagy egy alkotó élet teljes munkásságáról adott kritikája! Minden sorából hogy megmutatkozik a maga írói ereje is, műhelyismerete, ráhivatottsága és különösen gondolatainak kristályos tisztasága, amellyel például ebben a könyvében: Cervans, Tolstoj, Shakespeare színe elé vezet és mindazokban a kérdésekben eligazít, amelyek ezekkel a nagy nevekkel felvetődnek. Finom szatírája, találó gúnyja pedig, amellyel tüskésen szinte becsipkerózsázza meredek útját, külön szellemi élvezete a rendkívül mély tanulmányoknak. Ambrus Zoltán mindig magányos utakon járt,, mindig egyedül volt és mindig szervben az olcsó közízléssel, a közdivattal. Megírott témáinak és olvasmányainak kiválogatásában is. Egész élete igazolásául éppen ebben a könyvében, Mirabeanról írt tanulmányában teszi egyik legszebb vallomását: »Vannak idők, mikor az irodalmi működés javarészt közéleti tevékenység is. De ha úgy tetszik neki (az írónak), megmarad az ősi feladatai mellett. Ez köröntint., nevezetesen a nagy mozgolódások, az általánosabb izgalmak idején egyet jelenthet az észrevétlenül maradással, a pusztába kiáltozással, az élók világából való önkéntes száműzetéssel. De mégsem kénytelen alkalmazkodni az időhöz. Elvonulhat elefántcsonttornyába , és megvárhatja azt a nyugodtabb időt, mikor ismét feléje fordul az érdeklődés. Minden más erőt meghaladó nagy ereje, hogy ez az idő csak őt magát találhatja holtan, de nem azt a munkát, amelyre hivatottsága volt. Az a temérdek örök penzum, amely épp úgy nem foglalható bele egy mondatba, mint a világ egy könyvbe. Ami kicsinyességében a legnagyobszerű. Papírra rögzítése annak, ami valaha mint kép jelent meg előtte a méh repülésétől a végtelenségig. Megörökítése annak, amit valamikor észrevett, érzett, vagy elgondolt. Lényünk legtitkosabb részének leplezése. Emlékekből vagy megérzésből való újjáalkotása a saját, vagy mások életének. Igazságszolgáltatás a természetnek a társadalommal szemben. Borokká átváltoztatása isteni sugallatoknak. Prózába gyűjtése annak, ami a mindenségből szertesugárzik. Színek teremtése tintából« . . . Ezt adja Ambrus Zoltánnak legújabb könyve is. A kritika, beszélgetés a költők és szerzőkéről, velük magukkal, a legnagyszerűbb alkotásaikról, csak alkalom, hogy Ambrus Zoltán mély és finom elméje itt is kibontakozzék teljes gazdagságában. Teremtés az alkotók és gondolkodók műhelyében, színek, gondolatok, elmúlt és eljövendő idők teremtése: tintából. De Ambrus Zoltán tolla volt, mely ezt a sok szépet elénk varázsolta. (Miklós Jenő.), (Vietorisz József: Orgonazugás., Költemények. A Szabolcs vármegyei Bessenyei-Kör kiadása.) Boldog, békés sziget ennek a könyvnek a költészete. Mig az írás minden partot elözönlött és megküldött iszappal, buja tenyészet és kóros miazmák iszapjával, ezen a magaspartu, védett szigeten a régi, letűnt világ kedves, megindítón tiszta és egészséges tenyészete virul, ősz hajfürtök alól férfiasan határozott, gyermekies rózsás arc mosolyog felénk e lapok közül. Mosolyog,1— Istenem, milyen ritkaság és áldás ma a mosolygás, a harmónia és író optimizmus. Arany és Lévay fiatalabb koráiban írtak költőink az egészséges vidéken ilyen választékos tárgyú, minden" ünnepi nekikészültségü, ügyükben hivő, fennköltebb, majdnem mindig ódás hangnemű költészetet. Papi laink műve e Urai kötet, szerzője különben a nyíregyházai gimnázium tanára; bizonyára sok hálás lélek emlékszik rá megindultan, ez a költészet, is férfiúi állhatatosságot, becsületes önfeláldozást, egészséget és erőt hirdet és nevel, hagyomány szentelte tiszta formákban. A mai beteg, harmóniájátvesztett, önzőn marakodó világban megenyhülés ez a rokonszenves, kedves verseskönyv. A Bessenyei-kor a legszentebb hagyományoknak áldozott a kiadásával. (B) (Sivatag.) Gergely Sándor kis novellás füzete nagyon felemás hatást vált ki az emberből. Figyelemreméltó irodalmi készség jelentkező, benne akárhányszor, de lépten-nyomon mindjárt el is kedvetlenül olvasóját affektált, tumultuózus salusával, mindenáron való különcködő hajlamával, egész sereg modorosságával. Így esik aztán, hogy azok az elbeszélései sem hatnak, melyek témájuk újszerűségével, olykor meg mélységével belénk markolnának. A prelúdium rendesen jó , de majd mindenütt bántó, néha egyenesen visszataszító disszonanciák elviselhetetlen decrescendók következnek utána. A csináltság, a stilbukfencek tönkretehetik a legbravúrosabb munkát is, az olyan irót pedig, aki ezeket csak elleste valahonnan, egyenesen a komikussá válás veszedelmébe dönthetik. Gergely Sándor írásaiban azok a szinte meghatóan finom meg." gyolcsei az igazi, följegyzésre méltó értékek, melyeket a vak emberek különös, a látóik előtt ismeretlen, titokzatos érzék-rezzenéseiről vetít elénk szuggesztiv erővel. Ezek az érdekes, megkapó részletek igazi irói hajlamot sejtetnek, amely alapos lecsiszolódáa után esetleg számbavehető értéket is revelálhat még. A füzetet az Orionvállalat adta ki. (Myn.) (Irredenták.) Az Amerikában élő Szabó László kétfelvonásos drámai költeményét az izzó hazafiság, a keresztrefeszített, megcsonkított Magyarországhoz az Óceánon túlról is közvetlen forró erővel elsugárzó, gyermekiesen megható ragaszkodás, szeretet teszi érdeklődésre érdemessé. Ennek a lelkes irodalmi próbálkozásnak,azért nem ártanak szembetűnő fogyatkozásai, föl-fölbukkanó naivitásai, mert mindent expiál benne a jó és szép szándék. Szabó László úgy hat ezzel az írásával, mint a tengerentúlra szakadt magyarság egy fájó antennája, aki nemzete nagy, siró fájdalmának minden panaszszavát fölvette magába s most megkísérti, hogy belezugja azt a világba, minden égtáj felé. Ha irodalmi képessége erre nem elég erős is, azért kellenek az ilyen kisebb battériák nagyon, az antenna nem hiába reszketett, az igazi magyar szív örömmel rezonál kis munkájára hazulról, mert hiszen olyasmit hirdet benne, ami örök, feszülő erővel villámul a magyar horizont fölött: az irredentizmus diadalmába vetett hitet! (Myn.) Ezek a könyvek Pfeifer—Zeidler nem teli könyvkereskedésében kaphatók. Budapest, Kossuth Lajos utca 7. V. Rozsnyay Kálmán: Cornélia Debrecenben. Prielle Kornélia életéből, ebből a »szép életből« vett öt drámai formájú kép. Mindenik képnek, Prielle Kornélián kívül, mások a szereplői, de az egészet a Kornélia életének művészin megérzékeltetett levegője tölti be, drámává teszi, ha nem is a szó színpadi értelmében, bár valami intim színpadnak finom darabja lehetne, hasonlóan a Babits Kazinczyjához. Stílusos írás, a negyvenes évek színésztársadalmának, az akkori magyar társadalom életének pasztellszínekkel megrajzolt finom képe. Jellemző, a torzítások tulságai nélkül, előkelő, diszkrét jellemzési eszközökkel. Finom a kis könyv kiállítása is, egy vidéki nyomdának, a Szeghalom! Tóth és Mezőnek kiállítása. (Két Herczeg-kötet.) A Singer és Wolfner cég kiadásában most jelent meg Herczog Ferenc két új könyve: Sirokkó című háromfelvonásos vígjátéka és Aranyborjú című színműve, amelyek a színpadon mély és maradandó hatást arattak. 7 B ítélem nagy zománcedény-vásár a « BudanestivH^Garai uccu és stefe lefts ucca savok 1 db 5 literes kék zománcfazék » 74G&,- jjj