Magyarság, 1924. március (5. évfolyam, 51-75. szám)
1924-03-01 / 51. szám
1934 március 1. szombat Előfizetési árak: Kegyedébe 90.000 korona. Egy hóra 20.000 koronát Egyes szám ára hétköznap 1000 korona. Vasárnap 1300 korona* Asszíriában hétköznap és vasárnap 3000 osztr. I? Ara 1000 korona Budapest, Végf. 51. (950.) szám Felelős szerkesztő! Milotay István Szerkesztőség: VII. kerület, Miksa-utca 8. szám. Telefőn: József 68-90, József 68-91. Kiadóhivatal: VII. kerület, Miksa-utca 8. Telefőn: diózsai 68—02. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Mi lesz a koronával? Irta: Ajtay József dr. A jóvátételi bizottság a külföldi kölcsön érdekében felfüggesztette a jóvátételi zálogjogokat. Ezzel megnyílt az útja annak, hogy a korona stabilizációját — amit önerőnkből megtenni elmulasztottunk — külföldi segítséggel, feltétlen biztossággal, hosszabb időre létrehozzuk. Ma nincs fontosabb kérdés annál, hogy miként és mely színvonalon állandó t ejtsük a magyar korona értékét. Ettől függ, hogy az államháztartási egyensúly helyreállítását nagymértékben megkönnyítjük-e vagy megnehezítjük. De ez dönti el azt is, hogy ivasson könnyű diadalra engedjük jutni ixtegegyszer és utoljára a s koronafotó spekulációt a dolgozó tömegek újólagos kifosztása árán, avagy példaadóan megtoroljuk ezt a vakmerő merényletet, amellyel a jól szervezett spekuláció még közvetlen a kölcsön felvétele előtt is rúgott egy hatalmasat a magyar koronán. De nagyfontosságú ez az elhatározás a jövőt illetőleg is, mert az értékállandósítás kapcsán módunk nyílik természetes uton szilárd alapra helyezni a koronát és jóvátenni azokat a vészes mulasztásokat és helytelen intézkedéseket, amelyekkel a pénzügyi kormányzat olyan alaposan tönkretette a magyar korona iránt való bizalmat, úgy idebent, mint a külföldön, is. A legutóbbi napokban csődbez jutott , eddigi valutapolitikánk alapjában elhibázott volt, mert a pénzérték állandósítását kizárólag államháztartási, illetve egyoldalúan fiskális adópolitikával hitte elérhetőnek. Igaz ugyan, hogy 1922 nyarán a pénzügyi kormány az események és a közvélemény nyomása alatt a devizaforgalom szabályozását is az állami feladatok körébe vonta, de a megoldásnál a merev jogi monopólium rendszerét választotta a gazdasági helyett. Valutapolitikánkat továbbá még három súlyos, hatásában végzetesen pusztító tévedés jellemezte. Egyik az az álláspont volt, hogy a pénzérték állandósítása annál könynyebb, minél mélyebb ponton próbálják azt valóra váltani. Erre a különös felfogásra, amely oly hatalmasan támasztotta, alá a koronarontó törekvéseket, nemcsak a helyes pénzelmélet cáfol rá, hanem a szemkiszúró példák egész sorozata. Ellenkezőleg: minél nagyobb számokban fejeződnek ki a jószágok és „szolgálatok, egymás,hoz való birték kiszolgás, "annál' nagyobb lesz aagranarchia, a pénzügyi és gazdasági zűrzavar és annál jobban megrendül a pénz iránt való bizalom, amely pedig egyik legfontosabb tartóoszlopa a papírpénz csereértékének. Épp ezért a helyes közgazdasági elvektől vezetett pénzügyi politikának egyik legsürgősebb feladata, hogy mihelyt meg tudja állítani a pénzérték lefelé való gurulésát, igyekszik a mammutszámokkal operáló leromlott pénzt jóval kisebb számok használatát igénylő nagyobb értékű- pénzjeggyel kicserélni. Bizonyítja ezt Németország példája éppúgy, mint az erre irányuló osztrák terv is. A másik nagy tévedés az volt, hogy a korona belső vásárlóerejének alakulása nincs befolyással a korona külföldi árfolyamára. A harmadik közgazdasági abszurdum volt: a papírpénz értékviszonyainak valamely önkényesen megválasztott színvonalon való mesterséges megmerevítése azzal a balga célzattal, hogy sem felfelé, sem lefelé ingadozást ne mutasson. Tudvalevő, hogy a felfelé való emelkedést módjában áll az államhatalomnak a bankóprés működtetése útján feltétlenül megállítani, ellenben a lefelé való zuhanást csak abban a kivételes esetben tudja megakadályozni, ha nagymennyiségű külföldi fizetési eszköz áll rendelkezésére. Ebből következik, hogy a »merev 15 korona esetében a spekuláció teljesen biztos abban, hogy a korona értéke nem emelkedhetik, hanem csak esketik és igy minden rizikó nélkül, állami védelem alatt, próbálkozhatik a koronarontással. Minthogy hosszpozició a koronában, ki nem alakulhat, mihamar az egész gazdasági élet besszpoziciót kénytelen elfoglalni és igy mindenki öntudatlanul a koronavontók malmára hajtja a vizet. Az a szerencsétlen valutapolitika, amely engedelmes készséggel mindig azon a szinten próbálta stabilizálni a körönéit, ahová éppen a spekuláció tervszerűen lepofozta és mindig sietve igyekezett már eleve biztosítani a koronavontókat, hogy a bankóprés ellenállhatatlan erejével fogja megakadályozni, ha a korona bármily okból felfelé próbálna emelkedni, tulajdonképpen öntudatlan vaksággal egyik leghatalmasabb előmozdítója volt a koronarontásnak. Fájdalom, a külföldön is akadt híve a pénzügyi mechanikusok között a pénzérték bármilyen, önkényesen kiválasztott szinten való megmerevítésének, de az igazi pénzemberek és közgazdászok — mint legutóbb az osztrák Spilzmaler is — nagyon elítélik ezt, a közgazdasági élet elemi törvényét figyelmen kívnél hagyó álláspontot és a szilárd alapon nyugvó pénzügyi kibontakozásra nézve egyenesen rendkívül károsnak bélyegzik a papírpénz értékviszonyainak mesterséges színvonalon való rögzítését. Ami esetünkben kétszeresen fontos az, hogy a kormány erre a feltétlenül helytelen álláspontra ne helyezkedjék. Az éppen folyamatban levő koronarontó akció és devizapolitikánk tojástánca a merev jogi monopólium önkénykedése és a zugforgalom respektálása között, ebben a pillanatban kizárja azt, hogy bárki is megmondhassa, hogy mi a magyar korona valóságos csereértéke. Ezt csak akkor tudnék megállapítani, ha a spekuláció a külföldi kölcsön előtt végleg letenné a fegyvert, az árfelhajtó pánik megszűnnék és a bankóprés igénybevétele állami kiadások fedezésére teljesen ki lerné zárva, tehát ha a forgalomban lévő pénzmennyiség, amely a pénz csereértékének ki- Az élet sínein írta: Erdődi Mihály (Vtanuvomis tilos) I. Balog Pál költő volt és mert a hüllőknek élni is kell, természetesen Volt még más foglalkozása is azonkívül, hogy verseket irt. — Balog úr, maga egy remekíró.»— mondta a kiadóhivatali főnök és megveregette a szerény ifjú vállát. — Tetszett a versem főnök úrnak? !- kérdezte Balog szemlesütve. — A verset nem olvastam ... de az írása, az tetszik. Meg vagyok elégedve. Ilyen cimiró, mint maga, már régen nem volt az irodámban . .. És a cimszalagokra mutatott, amelyekkel tele volt Balog íróasztala. •Azzal sarkon fordult. Elment. Az irodistanők egymásra nevettek. Balog nem mert a szemük közé nézni. Nagyon röstellte, hogy így beugrott e főnök leereszkedő tréfájának. II. Kedvetlenül ment, fel a lépcsőn. ^Becsengetett. Margit nyitott ajtót, s — Ilyen korán* — Rossz idő van. Hová menjek? !A szobám hideg. Maguknál legalább fűtve ,van. Amíg a vacsora elkészül, megírok egyverset... Ha megengedik ... — Mért ne? De van egy kikötésem. Parancsoljon. — A verset rólam írja. Balog arca felderült. Megfogta ■Margit kezét. — Milyen kedves ... És megcsókolta a csuklóján felül, nr. — Kérlek, Margit ... — Tessék, mama ... — Nézd, lányom, azzal, hogy olcsón kosztot adunk ennek az embernek, éppen elég áldozatot hozunk az irodalomnak. Nem szükséges, hogy ráadásul még kacérkodjál is vele... — Hadd örüljön szegény. Kijelentette, hogy a Múzsája vagyok . .. Pedig még nem is csókoltam homlokon. A mama összeráncolta szemöldökét. — Mit kötöd ts magad ennek az embernek? Egy ilyen élhetetlennek, kérlek? Soha nem lesz belőle semmi ... Megjósolhatom ... IV. És jött a tavasz. Sütött a nap. A nyitott ablakon bezuhogott a fény. Az ég kék izzása a falitükörből, átragyogta a szobát. Margit éppen ebédhez terített. —» Hol késik ez a Balog? ! «— Kihűl a leves. — Meddig várjunk? Fél egy. A mama idegeskedett — Fel fogunk neki mondani. Háromnegyed egy volt amikor Balog megérkezett- Lelkendezve rontott be az ebédlőbe. Kezében újságot lobogtatott — Megnyertem a pályadíjat. — Miféle pályadíjat? — Hát, amiről még a múlt ősszel beszéltem. Hiszen fel is olvastam maguknak a darabot. Még a mama is el volt ragadtatva tőle. Pedig ez nagy szó. Tőle jobban féltem, mint a dráwabíráló bizottságtól. • — Hát csakugyan? Maga lett a nyertes? Balog,büszkén a mellére ütött,s — Én! ... A mama arcát széles mosoly szelídítette meg. ... — Mondtam... mindig mondtam, hogy magából egyszer még nagy ember lesz. .. A színház igazgatósága ígéretet tett, hogy a darabot rövidesen szintehozza. Az előlegből új ruhát csináltatott magának és még a nyáron megismerkedett egy színésznővel. Kikocsikázott vele a Margitszigetre és a vendéglő lampionos, cigányzenés terraszán- granszenyőri gesztussal rendelte meg a vacsorát. — Edit, — mondta Balog felujjongva. —» ha maga most a szivembe látna . . . . A színésznő felkacagott. Balog magasra emelt® a pezsgős poharat. — Amíg élek .. . ezt az estét.. . soha . . . soha ... Nem merte befejezni a mondatot. Keze az abroszra roskadt. A fejében szédülést érzett. Margitra gondolt. Szempillája leereszkedett. Hallgatott. Edit éles szeme rögtön észrevette a változást. Hol jár a gondolata, mondja? Balog fölrázta magát. — Sehol .. . De ezt olyan meggyőződés nélkül mondta, hogy Edit szinte sértésnek vette. A salját kereste. — Fázom. Kísérjen haza ... .... VI. • Természetesen erről a margitszigeti intermezzóról Balog egy árvás szóval se tett említést Margitnak. Az előlegből most már csak annyira maradt, hogy egy hónapra, előre kifizethette a kosztot. Kénytelen volt továbbira is címeket írni, de most már egy kicsit magasabban hordta a fejét. Asztalán a dínszalagok úgy tűntek fel, mintha élete megtépett, filmszalagjai volnának és ábrándozva fújta cigarettafüstjét,' a' levegőbe. Editre gondolt A margitszigeti estére. Szivébe zárta ezt az emléket, mint valóra váltott álmainak első felvonását. És reményei retlektorkévéjében Margit, arca egészen elhomályosult. ■ — Tulajdonképpen mért is komplikálom én úgy össze a dolgokat? És egyáltalán mit kötöm magam ahhoz a lányhoz? Akkor, hagyom ott, amikor akarom . . . Életem vonuta új sínekre robogott ... És Margitot kikapcsolom a szívemből, mint egy teherkocsit . . . Fütty . . . és el van felejtve az egész . . . A vacsoránál szótlan volt. Kerülte Margit pillantását. Hozzá kezdett,hogy felépítse a hidat, amely Margitot Edithez vezesse át. A levegői»« bámult. Margit észrevette a változást. — Mi történt magával? — Semmi ... De ezt is olyan meggyőződés